Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-18 / 298. szám
1963. december 18, 6 Szombat CSAIAD-OTTHON Cjfu^yeleni! Mit vegyünk a családnak? Ajándékvásárló körút Békéscsabán — Hát akkor gyerünk — sóhajtott fel elkeseredett arccal Kovács, megtapogatta a pénztárcáját, s neje társaságában elindult, hogy megvásárolják a családnak a karácsonyi ajándékokat. — Mikor a pénztárca is kell, akkor magaddal cipelsz — morgott, miközben kulcsra zárta az ajtót, s kiléptek a Tanácsköztársaság útjára, — Ugyan, kedves, hát neked olyan jó az ízlésed és úgy ismered a papáit, mamát, Micit, Karcsit, hogy nélküled el sem indulnék — hizelgett az asszony. Kart karba öltve sétáltak a kirakatok között, aztán csak betértek az ajándékboltba. Hidas Mi- hályné boltvezető nem győzte ajánlani az árut, Kovácsék nem győztek válogatni. — A kisfiúnak? Tessék nézni, ezek az órák jóval olcsóbbak letAmbrus Kyrivel, Mario del Mo- nacóval, Caterina Valente új felvételeivel, de előkerül Csajkovszkij Hattyúk tava, Beethoven He- gedűverseny-e Kovács Dénes új interpretálásában, a Moldva szimfónia és ki tudná sorolni mindegyiket. Kovács és felesége belehallgat ebbe is, abba is, az üzlet- vezetőnő szívesen cserélgeti a lemezeket. Tanácstalanok. Kovács- né hirtelen felfedez valamit. — Hagyjuk most Klárit! Nézd csak, a kis Katinak venni kellene egy meselemezt. A Brémai muzsikus, Piroska és a farkas! Jaj, de rég voltam gyerek! — sóhajt hirtelen régi karácsonyokra emlékezve. — Na és aztán. Én csak tudom! Válaszd ki már, mert este még ultizni akarok! Vagy a villanyzongorát is meg akarod venni? — Tetszik látni, milyen ideges, pedig mindenütt ő választ! tok. Gyereknek nagyon megfelel. A kedves Károly bácsinak? Alpakka dohányzókészletet vagy román drótfigurát. Hamarosan kész a vásár, egy karmester és egy csellista változik csomaggá pénz helyett a szatyorban. Persze drótból! — Megnézzük a hangszerboltot? Tudod, hogy Klárinak a lemez a mindene! — És ha azt mondom, ne nézzük, akkor talán nem megyünk be? Lemondással, pénztárcatapoga- tás közben csak belépnek. Kovács Istvánná nagyszerű ismerője a lemezeknek, s hamarosan tele a pult — ... igen... — ez ugyancsak elhal a hürnmögésben. A zsákmányt Kovács papának kell cipelni, mert az törékeny, vigyázni kell rá! Indul tovább a menet. — Jaj, de cuki ez a denevérujjú ruha! — tettetett álmélkodás Ko- vácsné részéről az Iparcikk kirakata előtt. — Egyáltalán nem cuki, és a ruha nem ajándék. Szerintem nem. — Nem hát, mert egy kicsit drága! Neked minden drága, ha én akarok venni! Az a vacak szilon- ruha idegesít, vagy mi a bajod velem? — Én, fiam! Dehogy vagyok ideges, csak folytassuk a vásárlást! — Nagyon szép szőnyegeink vannak a gyulai szőnyeggyárból. Azsúrcs és azsúr nélküli zsúrgar- nitúrák... — Timkó Károlyné üzletvezető máris készségesen a pultra rak mindent. — Jaj, nekünk valami kis helyes dolog kellene! — Talán egy szegedi papucsot tessék! — Na, ez jó! A Misi bácsinak szegedi papucsot! Tessék becsomagolni! ... Elég! Ezt én veszem neki! ... Mi lesz ott, ha kibontja! — Kovácsnak végre megjött a kedve, nem is volt hajlandó é tovább menni a Vavránál, ahol a sok beszédet öblíteni gyorsan megittak egy-egy fél Hubertust. — Kell ez, fiam! Csak gyerünk, mert megy az idő! Árus Tibomé, a Képcsarnokbolt vezetője egyéni, de kifinomult ízléssel ajánlja a tárgyak összhangját. Kovácsnénak semmi se tetszik. Ideges. Nem szereti a modernet. Az ajándékboltban már majdnem hajba kaptak egy vacak- porcelánon, most nem akarja, mert még nagy tervei vannak' Mosolyogni igyekszik és „igen” „nagyon édes” meg hasonlókkal nyugtázza az izgatottan válogató, férj felkiáltásait — Ezt a kertészfigurát vesszük Klárinak. Jó? Ö nagyon szereti ezeket! Vagy kerámiagyűrűt? Vagy ezt a Vaj na-lámpát? Hát segíts már! — Nem érdekel, hogy mit veszel, csak siesss már, mert nékem még vacsorát is kell főzni. — De édes fiam...! — Aztán Kovács gondol egyet és megveszi a modem tálalóasztalkát az összes üvegekkel és csészékkel. Ha lúd, legyen kövér! Felkészült 6 eme a vásárlásra! Hazáig egy szót sem szólnak. Kovácsné kicsomagol, mindent elrak a szekrény zugába, hogy a gyerekek rá ne bukkanjanak, aztán sértett gőggel kivonul a konyhába. Kovács dudorászik, gondol sgyet, s felteszi a Piroslka és a ‘‘arkas-t. Jó hangosra csavarja a lemezjátszót, aztán kiballag a konyhába, nyitva „felejti” az ajtót és csendesen hámozni kezdi a rruimplit. Egyszer csak éles sípolás. — Jesszusom! A kávé! — kiált az asszony és a gázhoz kap. — Mégis feltetted nekem? Látod, milyen hamar felhúzod az orrod? Hát neked, nem vásárolhatok előtted?! Este aztán újra együtt végignézték az ajándékokat, számba- vették a rokonokat, nyugodtan lepihentek. Ha tudták volna, hogy a két gyerek tudja, ki mit kap, s már suttyomban meg is telefonálták a rokonoknak...! Szöveg: Ádám Éva Fotó: Kocziszky László A legjobb verset eddig Bartajos Edit küldite be, a gyomai II. iskola hatodikosa. Itt közöljük, s varjúik további versed teket! Eljött a tél végre mór! Csilingelve fut a szán, Nagy pelyhektoen hull a hój Készül a sóik hógolyó. Nagy hóembert építenék pirosképű, víg gyerekek. Hócsatáznak a nagyok: Most igazán boldogok. A növények nem fáznak meg, Betakarják a hópelyhek. Alszik most a medve, mókus, Nem dalol a madárkórus. Csendesen a tavaszt várják, Állatok az erdőt járják, A madarak csicseregnek, S kinyílnak a virágkelyhek. De most tél van, és alszanak Hasznos növények, madarak. Égen csak a varjú száll, Búsan mondja: kór, kár, kár. Dühöng, tombol, zúg a szé9, Hópelyhek csatája kél. Mindenki tavaszt remél; Mégis: nagyon szép a tél! oooooooooooooooooooooooo Igazi barátság Domenico Piccinni olasz kisdiákot több ízben is megrótták tanárai, mert többszörös figyelmeztetés ellenére sajátos grimaszokkal és kézmozdulatokkal „szórakozott’* a padtársával óra közben. Valahányszor furcsa viselkedésének okáról faggatták, lehajtotta a fejét és hallgatott. A tanárok csak sok idő múlva jöttek rá, hogy mi is történt valójában és — Domenico Pic- cinnit kitüntető oklevéllel jutalmazták, nevét az Ostun nevű olasz városka középiskolájának A kisfiú maga találta ki az ötletes jelbeszédet, a morzeábécé és a siketnéma beszéd sajátos kombinációját, hogy segítsen | padtársának és barátjának, aki | egy fülműtét után hosszú ideig 1 nagyothallott. Miután szégyell- te a fogyatékosságát, nem szólt róla az iskolában és csak sokkal később derült ki, hogy padtársa ilyen módon továbbította számára a tanár szavait. (A „Schweizer Illustrierte”-ből) Az ENSZ amatőr színházi együttese Az Egyesült Nemzeteik Szervezete főtitkárságának alkalmazottaiból létesült amatőr színjátszó csoport december 8-án, az ENSZ- székház előadótermében Ariszto- fanész „Lüszisztraté”-ját adta elő. A plakátok hangsúlyozták, hogy az időszámításunk előtt írott háborúéi! eines komédiát hozzájárulásként szánták a nemzetközi együttműködési év rendezvényedhez és tiltakozásul a vietnami háború ellen. A főszerepet Gloria Kaiuffmann alakította, aki az ENSZ politikai és biztonsági kérdésekkel foglalkozó osztályán dolgozik; a többi szerepet angol, ausztráliai, holland, kanadai, fülöp-szigeti, ecuadori, görög és amerikai tisztviselők alakították. Az amatőr színjátszó csopojt már akkor létesült, amikor az ENSZ székháza még a New York melletti Long Islandom, Lake Success-ben volt
