Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-12 / 267. szám
1965. november 12. 4 Fentek MIÉRT JÁR e, AZ EGYÜTTESBE? Kutyanehéz napja volt. Minduntalan hibás vázvezetékei jeleztek, s mire letelt a nyolc óra, félig megfagyva a sok víztől tette le a szerszámosládát... Oszlopon szerelt. Izzó napon’ nyolc órán keresztül húzták az új vezetéket, agycmra fáradt, mire lemosta magáról az izzadtságot. Egész műszakon át bajlódott a hibás kazánnal. Estére olyan lett, mint a kéményseprő, de kijavította. Mennyi méreg volt tegnap a statisztikai jelentéssel! Kétszer is visszaadták egy apró hiba miatt... Vízvezetékszerelő, villanyszerelő, tisztviselő, gépész, háziasszony, diák... mindannyian hetenként háromszor félreteszik a bosszúságot, a fáradtságot, a gondokat, s valami más szívvel, más lélekkel egy irányba tartanák: a színjátszó csoport próbájára, a művelődési házba, az együttesbe... Miért? Milyen belső okok kényszerítik ezeket a lelkes embereket arra, hogy hat, nyolc, tíz esztendeje estéről estére „ szí vész kedjenek’’? Régen kutatom a feleletet, s most alkalmam volt erről elbeszélgetni az orosházi színjátszó együttes néhány tagjával és „örökös” rendezőjével. Hajdú Gábor tisztviselő az ÁEOR-náiL 1954 óta tagja a* együttesnek. — Miért? Nem gondolkoztam még eddig rajta. Váratlanul ért a kérdés. Egyszerűen/ szeretem. Kedvemre vont, hogy a próbák és az előadás alatt valakivé át kéR változnom. Szeretem a munkáinál, nem vágyom színészi pályára és babérokra, de van abban valami érdekes és izgalmas:, játszani. Sor. sokat, tragédiákat vagy örömteli pillanatokat, kacagást vinni az emberek élé. Egytnek lenni az író fantáziájából kipattant hőseivel. Szeretem és nem tudnám elképzelni már enéBoül a napjaimat. Aztán a tájolások! Mennyi kedves, humoros, vidám emlék! És mind közös. Izgalmas a szereposztás is. Kicsit vizs. gázik ilyenkor a rendezőnk, akit mindnyájan jó ember- ismerőnek tartunk — hogy vajon kire kit szeméi ki? Egyszóval, izgalmas az egész, s nekem nagyon hiányozna, ha nem lenne. Konczos János üveggyári gépész. 1957 óta vagy talán régebben színjátszó? — Én nagyon szeretem a közönséget. Makón voltam kollégista, ott már megszoktam és megszerettem, s nem tudok meglenni nélküle. Nagyon szeretem a verseket, szeretem a színjátszást, nem tudok semmi olyat mondani, ami jelen esetben ne hatna frázisként, magamban igaznak érzem. Sok előadásunk volt már, s nernegy_ szer előfordult velem, hogy a gépek között is valakivé változom, s Szemenyei Sándor 1957 óta már nemcsak játszott, de díszletezett, világított is az együttesben. Pénz- beszedő a DÁV-náL — Számomra ez a legkedvesebb szórakozás. Alig várom a próba- napokat Ml mindannyian olyan jó barátok vagyunk. Jóban, rosszban kitartunk egymás mellett. Árvái László villanyszerelő a DÁV-nál, s egyenest az iskolából, 1900-ban került az együtteshez. — Egyik este, akkor 1960-ban, sétáltunk a barátommal az utcán, nem tudtunk mihez kezdeni. Aztán másnap is találkoztunk, de neki sietős volt az útja. Eicsait magával. Gyere kségnek gondoltam ezt a színháaasdit, de elmentem véle a próbára. Mit mondjak? Ottragadtam, s ma már el sem tudom képzelni, hogy is lenne, ha nem lennének a hétnek meghatározott próbanapjai, amikor valami belső kényszernek engedve jönni kell. A vígjátékókat szeretem meg az egész időtöltést. bár minden idegszálammal szeretem a szakmámat, örömmel gondolok az estére, a találkozásra. Rarskó István a legfiatalabbak egyike, egy éve dolgozik az együttesben, „civilben” vízvezetékszerelő. — Már az ál talános iskolában is tagja voltam a színjátszó csoportnak, s valósággal egyenes, utam vezetett ide. Amit az ember meg- szok és megszeret, arról nagyon- nehezen mond le. Nagyszerű csoportba kerültem. Hogy miért? Hát van-e szebb időtöltés, mint a miénk? Az ember megunhatja a televíziót, örökké moziba sem járhat, s itt úgy érzem, valamit, valakinek az ötletét, elgondolását mi mindig újraalkotjuk. És mit mond a rendező — Zana János, a művelődési ház művészeti előadója —, aki lassan másfél évtizede bajlódik az együttessel? — Sokat kellene ezen gondolkodni, hogy valójában miért is csináljuk, miért csinálom magam is? Szeretem a művészeteket, az emberi érzések kifejezőit, a maradandó alkotásokat, s ezek között is az irodalmat, szűkebben, a drámákat. Szeretem az embereket, s bár sok apró bajlódással jár a színjátszás, a nagy egész, valamit létrehozni, valósággal interpretálni -r- számomra olyan feladat, amelyet ma már nem tudok nélkülözni. Hát ezért... Tulajdonképpen feleletet kaptam a kérdésemre? Megfeleltek a MIÉRT-re? Igen. Ahogy a bélyeggyűjtő áhítattal nyitja ki albumát: ahogy az eszperantista lelkesen körmöli a miág minden tája felé a leveleket; ahogy a rádióamatőr éjszakákat tölt a készüléke mellett; ahogy a kutató megfeledkezik a világról, ha közeledik a megoldás felé — úgy csüggnek a színjátszáson ezek az emberek. S mivel szívvel-lélek- kel adják tehetségük, tudásuk legjavát, megérdemlik az elismerést, a tapsot — adtak valamit, miáltal maguk is kaptak valamit ettől a nemes munkától. Ádám Éva Fotó: Kocziszky Ünnepi ülés Moszkvában a DÍVSZ megalakulásának 20. évfordulófa alkalmából Moszkva A moszkvai Junoszty-szállóban szerdán ünnepélyes keretek között emlékeztek meg a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség megalakulásának 20. évfordulójáról. A megemlékezés alkalmából az ifjúság ismét megerősítette hűségét a szövetség elvei — a béke és a függetlenség, a barátság és a kölcsönös megértés eszményei iránt. Pjotor Resetov, a szovjet ifjúsági szervezetek bizottságának elnöke hangsúlyozta, hogy a szovjet fiatalok teljes egészében helyeslik a világszövetség tevékenységét, amely a nemzet- kön ifjúsági mozgalom egységének megteremtésére irányul, kibontakoztatja az ifjúság harcát jogaiért, korunk alapvető problémáinak igazságos megoldásáért. D. Le Gall, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség főtitkára jellemezve a szövetség tevékenységét hangsúlyozta, hogy a DÍVSZ szilárd és következetes irányvonala: a béke védelme. Elmondotta, hogy november 27- ét a DÍVSZ felhívására a vietnami néppel való ifjúsági szolidaritási nappá nyilvánították. Az ünnepi ülés részvevői üdvözlő táviratot küldtek Budapestre, a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség címére, ICA VÁLASZOL — Csak az igaza, mai fiatalokat szeretem. Azokat, alak valóban mai modern fiatalok — mondja Ica. A békési gimnázium leánydiákotthonának kellemes hangulatú társalgójában vagyunk. Kora délután van, még nem kezdődött el a sziiencium. Egy másik asztal mellett téiikabétot próbál fel valaki. Szülei hozták neki. — A modernség nem azt jelenti, hogy a fiaital minden második mondatában a „gitárszám” szó, vagy az „isteni kocsi” kifejezés szerepeljen. Nóhányam azt hiszik, hogy akkor már úgynevezett mai, modem fiatalok, ha hosszúra növesztik hajukat, és magúkra húzzák trapéznadrágjukat vagy a számukra éppen „divatos” más effajta ruhát. — Szereti a zenét? — Igen. — A filmeket? — A jókat. Kisétálunk a „kertészből”. Az utcán itt is, ott is diáksapkás ismerősei jönnek szembe. — Szervusz, Berczike —köszönnek. — Szevasztok — válaszolja Ica, majd mosolyogva megmagyarázza, hogy sokan így hívják. A kamuti Bérezi Ilonát a vezetéknevén is becézik. — Táncolni szeret? — Igen. — Televíziót szokott nézni? — Gyakran. Ha lehet, ha van rá időm. — Legkedveltebb írója, költője? Eddig erre még nem is gondolt. Sok verset, regényt olvasott, de hát a „nagyok” a maguk nemében mind nagyok. Így összevetve igazán nehéz dönteni. Besétálunk egy cukrászdába. •— Amíg gondolkodik, hozok valamit — mondom. — De ne legyen szeszes. Inkább duplát. — Csak azért, mert diák? — Különben se nagyon szeretem. Mire visszaérek hozzá, már mondja is: — Az írók közül talán Tolsztoj. Kiskoromban Petőfi-rajongó voltam. Az általános Iskolában járási szavalóversenyt nyertem egyik versével. Közben issza a kávét, majd nyakába veit halványkék nylonkendőjével játszva emlékezik vissza, 9 aztán látva tekintetemet: — Szép a kendőm? Romániából hoztam. _ 7 — Nemrég voltam ott jutalomból. Megyei tanulmányi versenyt nyertem. Ica az idén az NDK-ban is járt már. Osztálytársaival együtt cserelátogatáson volt. Először ők mentek oda. aztán a német diákok jöttek ide. — A tanulás? Nem árulja el az átlagát, nevetve várja a találgatást. Szemeiből ki lehet olvasni: itt a legnagyobbat kell „tippelni”. — Kitűnő — mondom. — Talált Szívom a cigarettámat. Ö még néha se gyújt rá. — Nekünk nem is szabad, meg különben is minek. Kifelé indulunk a cukrászdából. — Mit olvas most? — Gorkijtól Az anyá-t. Kötelező olvasmány. — Mennyit tanul naponta? — Ha úgy igazán belemélyedek, három óra alatt meg tudom tanulni az anyagot. De akkor végig nagyon oda kell figyelnem. — Ebben a tanévben érettségizik. Utána? — Orvos szeretnék lenni. — És a szavalat? — Nincs nekem olyan tehetségem. Csak szeretem — mondja, 6 elköszön. Legutóbb a november 7-i ünnepségükön mondott verset. Robert Rozsgyesztvenszkij Rekviem-jéből egy részletet. V. Z.
