Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-10 / 265. szám
1965. november 10. 4 Szerda A szalagfűrésztől a becsületkasszáig Kétegyházi jegyzetek Ez bizony az ország egyik távo. Iá sarka, elég közel a román határhoz. A mezőgazdaságon kívül más munkaalkalom nemigen akad errefelé, szorgalmas, dolgos emberek annál inkább, s így 'érthető volt az öröm, amikor 1955- ben fatelepet létesítettek a községben. Most így hívják: Erdőgaz. dasági és Faipari Értékesítő és > Készletező Vállalat 12. Üzemegysége. A munka, amit itt folytatnak, nem sokban tér el a hasonló rendeltetésű telepek mindennapi tevékenységétől. Az emberek azonban, akik itt dolgoznak, megérdemlik, hogy írjunk róluk. A kétegyházi fafeldolgozó üzem évi forgalma mintegy 35 millió forint, A Román Népköztársaságból érkező importfát itt fogadják, tárolják, kezelik és feldolgozzák. Mert a fa élő valami — a bükk és a gyertyán különösen —, a kitermelés után és a fel. használás előtt ,,utókezelést” igényel. A búrdolalilán törzsekből az itt dolgozó kezek nyomán válik „hosztolt gömbfa” s a fűrészáru magyar szabvány szerinti feldolgozását végzik a télben. No, mindjárt a munkások „keze nyomdró/” is.,-érdemes néhány szót ejteni. Kilenc éve még valóban mindent kézi erővel csináltak. Egyszerű keresztvágó fűrészekkel — és a jó izmok erejével — esett neki két-két ember a szálfáknak. Az első MRF-fűrészt 1957-ben kapták, ezt már villany hajtotta. Vagy két év óta még modernebb szerszámokat használnak: az NDK-ból és Nyugat-Németországiból behozott ügyes kis kézi fűrészeket — egyiküket villany hajtja, a másikat benzinmotor —, amelyek könnyű, ek, gyorsan és rázásmentesen dől. goznak, s főként kezelésükhöz csak egyetlen ember szükséges, így növelik errefelé a termelékenységet. Azt gondolná valaki: a faipari feldolgozó munka nem igényei magasan kvalifikált szakképzettséget. Ebben ugyan van valami, mégis, ha . szakmai színvonaluk, művelődési törekvéseik vagy éppen emberi értékeik alapján akarjuk megítélni az itt dolgozókat, bizony azt keld mondani, sok más bonyo. Háziasszonyok akadémiája Békéscsabán A békéscsabai városi nőtanács az őszi iLónapottcban a házáassizonyo'k Klubjával együttesen megszervezte a tizennégy eLőadásból áliló háziasszonyok akadémiáját. Az első- három előadást megtiartottafc, melyeken szép számmal vettek részt Békéscsaba asz- sízonyai. A legutóbbi előadás alkalmával a békemozgalom 15 éves évfordulójáról és a mozgalom feladatairól emlékezett meg Gyebnár Jánosné, a nőtanács városi titkára és tájékoztatta a résztvevőket a béke mozgalom feladatairól. lultabb terméket gyártó nagyüzem örülhetne, ha ilyen, munkásgárdája lenne. Ennek az állításnak a bizonyítására álljon itt néhány adat. A telep 150 dolgozójából, 60-an öt évnél hosszabb ideje itt munkálkodó törzsgárdatagok. Tizenhét brigádjuk közül három a szocialista címért verseng. A mozgalmi szervek élénken tevékenykednek a szakmai és politikai továbbképzés érdekében. A telep húsz dolgozója jelentkezett az Időszerű kérdések című politikai iskolára, a politikai gazdaság, tan ipari tanfolyamait huszonkettőn végzik. Tizenhárom hallgatója van a faipari szakmai tanfolyamnak, és huszonegy az adminisztratív előadássorozatoknak. Végül pedig közgazdasági, mezőgazdasági technikumba és gimnáziumba — esti tagozaton — összesen hu- szonketten járnak a vállalattól. A szakmai tanfolyamokon biológiával, kereskedelmi ismeretek, kel, a szállítás tudnivalóival, faismerettel és az itteni munka speciális technológiájával foglalkoznak. Munkásaiknak tehát széles körű, alapos szakképzettséget adnak. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az itteni vezetők és dolgozók szakmai lelkesedésének, az állandó továbbképzésre irányuló törekvéseinek köszönhető, hogy a három, negyed év során a tervezett 1,1 millió forint helyett 2,1 millió forint nyereségre tettek szert. Hogy milyen kulturált szellemet alakítottak ki maguk közit, arra jellemzésül hadd mondjunk el egy-két apróságot. A szépen berendezett kultúrteremben öt éve működik egy Munkácsy tv-készülék, amit — ellentétben a szokással — semmivel sem zárnak le, s bárki hozzányúlhat, de 1960 óta egyetlen egyszer fordult elő, hogy a nem elég körültekintő kezelés miatt megrongálódott. Akkor is nagyon restallte magát az illető. A nehéz, fizikai munka közben elengedhetetlen néhány korty szódavíz, s a szóda fogyasztása jó ideje „becsületkasszával” történik, egyetlen fillér hiány nélkül. Az egyetlen dolog, ami nem na. gyón tétszett nekünk az itteni dolgozókkal folytatott beszélgetés során: mintha az irodai, az adminisztratív munkának aránytalanul nagyobb becsülete lenne a fizikai tevékenységgel szemben. Ebben bizonyára szerepet játszik az, hogy a gépesítés ellenére a munka még eléggé nehéz, a fizikumot igénybe vevő, télen, nyáron szabadban folyik. Becsületből, munkaszeretetből, tanulási vágyból az itteni dolgozók mégis jeles vizsgaeredményt érdemelnek. v. j. Mezőkovácsházán szerepel a Balassi tánczenekar Nagyszabású árubemutatót tartanak Mezőkovácsházán november 12-én a földművesszövetkezet ban. Ugyanitt 10 órakor sorsolják a lottó 46. hetének nyerőszámait is. szaküzleteiben. A többi között ruházati, cipő-, üveg-, porcelán-, vas- műszaki árukat tekinthetnek meg és vásárolhatnak az érdeklődők. Az egész napos árubemutatót őszitéli divatparádé teszi színessé, amelyet délelőtt 9 órakor rendeznek a község művelődési otthonáEste a művelődési otthonban lottóbálon szórakozhatnak a falu fiataljai, amelyen Végh Kati és Győri Géza táncdalénekesek is fellépnek: Mind a műsorban, mind a bálban a zenét a békéscsabai Bahassá tánczenekar szolgáltatja. Többszörös szocialista brigádok — Felhívás a dolgozókhoz — Vállalások, teljesítések Hatéves a szocialista brigádmozgalom a Mezőberényi Földművesszövetkezetben Vállalásaik is ezt tükrözik. A brigádtagok mindegyike tanul, de vannak közöttük, akik tanítanak ■ is. A gyomai gimnázium tanulói A Mezőberényi Fmsz-ben 1959- ben kezdődött el a szocialista brigádmozgalom. Ekkor csupán a vas-műszaki bolt dolgozói tettek vállalást a megtisztelő cím elnyerésére. Hogy azóta mi történt, arról Kiss Rózsi elvtársnő, szövetkezetpolitikai előadó tájékoztatott. — Hazánk felszabadulásának 20. évfordulójára hat kollektíva tett vállalást a Szocialista brigád cím elnyerésére, köztük olyanok is, amelyek már több ízben elnyerték ezt a címet. Ilyen kollektíva a Kiss András vezette műszaki bolt háromszoros szocialista brigádja. Az idei első fél évben elért eredmények némi lemaradásról tanúskodnak. Ezek a lemaradások elsősorban a vendéglátóiparban jelentkeztek. A Kereskedelmi üzemágban viszont teljesítették a tervezetet. A lemaradások pótlására a hat szocialista brigádvezető, valamint a szövetkezet politikai és gazdasági vezetői a brigádok nevében felhívással fordultak az fmsz összes dolgozójához, s az eredmény nem maradt el. Az egységek túlnyomó többsége magáévá tette a felhívást. Ez év januárjában a műszaki bolt és a papír-kultúrbolt kollektívájának példamutatását követve alakult meg az. áruforgalmi osztályon Tóth László 11 tagú brigádja, s máris népszerűek, az elmaradókat szakmai tanácsokkal segítik. A gyorskiszolgáló csem^ebolt kilenctagú kollektívája is a hármas jelszó szellemében dolgozik.1-------* k özül járnak hozzájuk szakmai gyakorlatra. A kollektíva az első fél évben a 2 180 000 forintos forgalmi tervét 2 550 000 forintra teljesítette. Ez 13 százalékos túlteljesítésnek felel meg. A szövetkezet- politikai munka során vállalt 12 A hosszú szünet után megnyílt presszónak még nincs hivatalos neve, mert a régi „Hóvirág cukrászda” nevet nem vette át presz. szójellege miatt, de nem js lett ifjúsági üzem, aminek remélték. A valóban dekoratív várfénykép miatt egy cikkben felvetették a Vár-presszó elnevezést, ami azonban megerősítést nem nyert, bár szerencsésnek látszik. Mindez nem akadályozta, hogy néhány hét alatt városunk népszerű vendég, forgalmi helyévé váljék a presz- szó. — Büszkék vagyunk az első hó. nap alatt elért eredményünkre, hisz forgalmunk fele sütemény, különlegességeinkre, fagylaltjainkra és bő választékban rendelkezésre álló parfé-féleségeinkre esik, míg a másik fele az italféleségre — összegért az eredményeket a régi cukrászdából jól ismert j Oláh Györgyiül üzletvezető. Sitoe. I rült menet közben kiküszöbölni I néhány kezdeti hibát is. Ragaszkodunk az üzemünk kellemes hangulatához, ilyen zenét is szolgáltatunk, azonban sem táncban. új földmüvesszövetkezeti tag helyett 17-et szerveztek. Részjegy- befizetési vállalásuk során háromezer forinttal növelték a szövetkezet részjegyalapját, 800 forint értékű társadalmi műnkét vállaltak, s 2500 forintnyit teljesítettek. Említésre méltó még a vasbolt Gagarin-brigádjának tevékenysége. Első féléves tervüket 101 százalékra teljesítették. B. Gj* sem szórakozásban a szélsőséges stílus érvényesülését nem enged, jük meg. Erre voltak próbál kmások, de sikerült leszerelni. Ügyelünk arra is, hogy az alkohol fogyasztásánál ne forduljon elő visszaélés, 18 éven aluliak nem kaphatnak, szeszes italt. Igen szerencsés ötletnek bizonyult a terasz létesítése az Élővíz-csatorna felőli oldalon. A megnyitás óta eltelt idő általában kedvező volt arra, hogy azt igénybe is vegyék. Erre azonban csak alig került sor, részben a vállalkozó kedv hiánya miatt, másrészt azért, mert az ott elhelyezett berendezés a legtöbbször gondoskodáson kívül esik. A legújabb tervek szerint unódot találnak arra, hogy a helyiség a hét bizonyos napján alkoholmentes alapon az ifjúságé legyein. Az pedig már jóváhagyott döntés, hogy az őszi-téli időszakban négy alkalommal irodalmi műsort rendeznek a presszóban a fiatalok számára. —ai— Megkedvelte a közönség az új gyulai presszót „Apró” ügyek intézői „Nem tettünk mi semmi különösebbet — így vélekedik Sarkadd János, az eleki Lenin Tsz háztáji bizottságának elnöke, amikor a bizottság munkájáról kérdezzük —, többet is elérhettünk volna, csak hát most a munka a fontosabb, á háztáji ügyeket a ráérő- sebb időkre hagyjuk.” Valóban így van ez? A beszélgetés során lassan kibontakozik a kép a háztáji bizottság munkájáról, s bár igaz, hogy ez nem olyan „különös”, mint amire az elnök gondol, mégis sokat jelent a termelőszövetkezet vezetőségének és tagjainak. A gyulai járásban ők alakultak meg elsőnek, s az alakuló ülést brigádgyűlések előzték meg, melyeken ismertették a bizottság célját, feladatait. Minden brigádból egy-egy tsz-tagot beválasztottak a bizottságba. Első tevékenységük a háztáji terület kiosztásával kapcsolatos. Ott voltak azon a megbeszélésen, ahol a vezetőség erről döntött, és figyelembe vette javaslataikat, véleményüket. Segítettek a takarmánygondok enyhítésében Aztán egymás után jöttek az újabb és újabb feladatok. A tavasszal sok gondot okozott a zöld. takarmány biztosítása. Ezért felkutatták azokat a területeket, melyek szétszórtan, kihasználat, lanul hevertek — tanyahelyék, szántók sarkai stb. — és ezeket kiosztották a tagok között, hogy lekaszálhassák a füvet. Ugyanezt, tették az árokpartokkal, az utak menti területekkel. Természetesen elsősorban azokat segítették, akik. nek a háztáji gazdaságban szarvasmarhájuk van. így állatonként 10 mázsa takarmánnyal többet tudtak biztosítani az elmúlt évinél. Ezenkívül a bizottság közbenjárására a tsz-vezetőség szarvasmarhánként 100 négyszögöl kaszálót is biztosított a gazdáknak, a cukorrépa betakarításakor pedig korlátlan mennyi, ségben répafejet és levelet vihettek a háztáji gazdaságokba a szövetkezet tagjai. Eleken az idén összesen 450 szarvasmarha volt a háztáji gazdaságokiban. Amióta a bizottság révén több takarmányhoz juthattak, újabb 76 hízó szarvasmarhára kötöttek szerződésit, melyhez a takarmányalapot már megvásárolták. Bár a sertéstenyésztésben a száj- és körömfájás miatt nagy visszaesés mutatkozott, a bőséges kukoricatermés várható eredménye az lesz, hogy többen kötnek sertéshizlalásra is szerződést az elkövetkező időben. A háztáji földeken ugyanis átlagosan 60—70 mázsa csöves kukorica termett. Ezt a tényt érvként felhasználva, a bizottság tagjai arra törekednek, hogy elősegítsék a szerződések kötését. Megnőtt a bizalom A baromfitenyésztést is elősegítették. Az elekiek szívesen foglal- , koznak ezzel, bizonyíték, hogy csupán a tsz 54 ezer naposcsibét hozatott tavasszal és osztott Ki a tagok között. Ezenkívül a földművesszövetkezet is jelentős mennyiséget adott ki. A naposcsibék átvétele után mindjárt jelentkezett az első gond is. A háztáji gazdasá. gok nem kaptak takarmánytápot. A bizottsághoz fordultak segítségért. Az elnök felkereste a járási és megyei szerveket és így sikerült takarmánytáphoz juttatni a gazdaságokat. Az eredményeket látva és a segítségadást figyelembe véve, jövőre előreláthatólag még többen nevelnek baromfit Eleken. Megnőtt a bizalom a tagság körében a háztáji bizottság iránt. A rendszeresen megtartott brigádgyűléseken minden alkalommal egyre többen mondják el javaslataikat, kérésüket a bizottság jelen levő tagjának, aki továbbítja ezeket és ha jogos a kérés, segít abban, hogy a szövetkezet vezetősége teljesítse is. Sokat jelent a tsz vezetőinek a háztáji bizottság működése, hiszen sok olyan apró üggyel foglalkozik, amellyel kü- lön-külön egy-egy vezetőségi tagnak vagy magának az elnöknek kellene törődni. A bizottság révén nagy tehertől szabadul meg a tsz vezetősége és így több idő jut a gazdaság tulajdonképpeni irányítására. Kasnyik Judit