Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-06 / 262. szám

1965. november 8. 5 Szombat Kétmilliárd forint értékű építkezésekkel kezdik a harmadik ötéves terv beruházásait ■ i'r ■■ ■• ■ ■ a .......... A termelőszövetkezetek közgyű­lései országszerte jóváhagyták a közös gazdaságok jövő évi beru­házásainak tervét. A Földműve­lésügyi Minisztérium Beruházási Igazgatóságán elkészült összesí­tés szerint a harmadik ötéves terv első esztendejében a termelőszö­vetkezetek csaknem kétmilliárd forintot fordítanak építkezésekre. Az összeg legnagyobb részéből új állatféröhdlyek épülnek. A szarvasmarhák korszerű nagyüze­mi elhelyezési lehetőségét az idei­nél jóval gyorsabb ütemben bőví­tik: 28 000 tehén és 10 000 növen­dékmarha részére épül istálló. A jövőre elkészülő sertéshizlaldák­ban és juhhodályokban 50 000— 50 000 állatot tarthatnak majd, a baromfitenyésztés fejlesztését pe­dig összesen 300 000 férőhellyel rendelkező új épületek, zömében tojóházak szolgálják. Az új állat­tartó épületek többsége már a szövetkezetek kialakuló vagy most megalapozandó szakosított állat- tenyésztési telepeire kerül. To­vább gyarapodik a közös gazda­ságok terménytároló kapacitása is. Magtár és góré az ideinél több — 2600, illetve 620 vagonnyi — épül, dohánypajta viszont, mivel a szükséglet nagy részét már tó­elégítették, valamivel kevesebb. A termelőszövetkezeti beruhá­zások több mint 10 százalékával az állattenyésztő telepek és a sző­lő-, gyümölcsültetvények elma­radt járulékos létesítményeit pó­tolják. Az állattenyésztésben az ideinél kisebb összeget fordítanak erre a célra, mivel az utóbbi évek­ben az új majorok, istállók zöme már közművesítve, s a többi ki­egészítő beruházással együtt épült, így már kevesebb a pótolnivaló. A szőlők és gyümölcsösök járulé­kos beruházásaira — permetlé- tomyokra, tároló- s csomagolószí- nekre, illetve pincékre — viszont az ideinél 12 százalékkal nagyobb összeg jut. A termények és anya­gok szállításának, a gépek és jár­művek közlekedésének megköny- nyítésére tovább bővül a termelő­szövetkezeti gazdaságok útháló­zata: az ideinél csaknem 50 száza­lékkal nagyobb összegből, kere­ken negyedmilliárd forintos költ­séggel építenek bekötő utakat. Négyezer helyett mintegy hatezer jövő évi átadásra előírt lakás kerül tető alá Az Építésügyi Minisztérium Épí­tőipari Főigazgatósága csaknem kétszázmillió forint értékű lakás­építési munka terven felüli elvég­zésére kért és kapott engedélyt az Országos Tervhivataltól, hogy 1965 végéig meggyorsíthassa a jövő évi átadásra előírt új otthonok mun­kálatait. A korábban előirányzott előkészületi munkával úgy amis csak mintegy négyezer lakás ke­rülhetett volna tető alá, amely csak elenyésző része az 1966-ban átadandó összes új otthonnak. Az átadások túlnyomó többsége tehát ismét az utolsó negyedévre torló­dott volna. Az Országos Tervhi­vatal hozzájárulásával azonban most csaknem valamennyi ÉM- vállalat túlteljesítheti az 1966. évi lakások idei előkészítésére előírt építési munkatervet. Ezzel decem­ber végére négyezer helyett mint­egy hatezer jövő évi lakás kerül tető alá és befejeződik több száz lakóház földmunkája, alapozása is. Az Építőipari Főigazgatóság egyébként most hagyta jóvá a vál­lalatok téli munkatervét, amely­nek megfelelően a dolgozóknak mintegy 95 százalékát foglalkoz­tatják majd a hideg hónapokban. Több mint 299 téli bázismunka- helyre vonják össze a fűtőberen­dezéseket és a dolgozókat. tani az emlékeket. Családjáról csak annyit árult el, hogy bevo­nulása óta semmi hirt nem kapott felőlük, de egy falujabelijétől va­lahol a fronton megtudta, hogy szülőfaluját felperzselték és min­den lakosát elpusztították a bar­bárok. Hogyne lett volna tele gyű­lölettel azokkal szemben, akiket ellenségének vélt. November elején nagyobb baj keveredett körülötte. A hajnali létszámellenőrzéskor még ott ál­lott közöttünk az Appel-platzon, de azután hiába kereste Vili, majd Kari, a barakkfőnök. A déli keser­ves ebéd, a marharépaleves osz­tásakor sem járult a kondérhoz rozsdás csajkájával, a barakk ve­zetői dühöngtek, féltek is, mi lesz, ha kiderül; Iván megszökött, ezt jelenteni kell az irodán, az SS, a Gestapo kiszáll, nyomozni kezd, ha Ivánt nem találják, ők sem ússzék meg szárazon. Egyelőre te­hát hallgattak. Este megkönnyeb­bülve látták, hogy a sorakozón az utolsó pillanatban újra felbukkant Vili villogó tekintete, halkan dörmögött fenyegetései jelezték, hogy mihelyt a barakkba visszaté­rünk, kegyetlenül leszámol vele. Igen ám, de az esti Appel után megint csak nem tért vissza a ba­rakkba. Egész éjjel távol volt és másnap reggel bukkant fel. Utána pedig, mintha mi sem történt volna, bevonult a többiekkel és nekilá­tott szolgálatának. Amikor fag­gatták, hogy hol volt tegnap egész nap, vállát vonogatta, csökönyö­sen hallgatott. Aznap este megint melléültem a kőkerítésre és most már én kér­deztem : — Nem jó így elmaradni egy egész nap, egész éjjel! Ha Viliék jelentik a dolgot a halálfejesek­nek, karóba húznak! Hol voltál? Kicsit csúfondárosan nézett rám, hallgatott. Tovább faggat­tam: — Ha nagy titok, persze, ne mondd meg, de azt hittem, bará­tok vagyunk... A vállamra tette a kezét, nevet­ve mondta: — Barát, barát. .•. Buta barát... Nem tudod, mi volt tegnap? Ün­nep. A legnagyobb ünnep... Még a fronton i6 megünnepeltük, ér­ted ... Mikor kis gyerek voltam — papával, mamával gyönyörűen ünnepeltük... Neim törődünk, most Vilivel, Karllal, nácival, büntetéssel... Itt is megünnep- lem ... Itt is... Senki sem veheti el tőlem ... Senki.;. Megvilágosodott az agyam, ki­nek volt itt, ebben a pokolban naptárja, hányán tudtuk, hogy tegnap november 7. volt? ... Az igazsághoz tartozik, hogy még két alkalommal találkoztam vele. Elkerült a barakkunkból, mert Vili és Kari unta már a vele való bonycdalmakat, elintézték, hogy máshová helyezzék át, az oroszok egyik barakkjába. így hát sokáig nem láttam. Hónapok múlva vé­letlenül megpillantottam. A tábor Szerencsebusszal Romániában Amikor a vésztői hatvanhárom éves Fekete Sándor bácsi fényes­re tisztította nagy fekete csizmá­it, és felkászálódott az észak-ma­gyarországi túrára induló piros autóbuszra, maga sem gondolta volna, hogy ezen az utazáson „sze­rencsés nyertes” lesz. Társaival együtt, akiket jó munkájukért ju­talomkirándulásra vitt szövetke­zetük, ő is gyönyörködött a táj­ban, a vidék nevezetességeiben. Egy étteremben aztán cédulát nyomtak a kezébe, amire 1-esvolt ráírva. Ö nyugodtan begyűrte fe­kete ruhája zsebébe. Nem is na­gyon érdekelte a dolog, hiszen biztosan nem az ő számát húzzák tó. És mégis. Fekete Sándornak az 1-as szám azt jelentette: kül­földre utazhat, életében először, s méghozzá díjtalanul, mert ő nyert az IBUSZ sorsolásán. És a hatvanhárom éves Fekete Sándor bácsi október 29-én, talán, ha lehetett, még fényesebbre sú­rolta csizmáit. Másnap hajnalban indulás Romániába, összepakolta hát tarisznyáját, teletöltötte kis laposüvegét, és elindult „világot látni”. o Fázósan összefhúzódzkodva is­merkednek egymással az embe­rek a békéscsabai IBUSZ-iroda előtt. Nagy részük szintén egy ko­rábbi IBUSZ-túrán nyerte az uta­zást. — Maga merre járt, mikor ki­sorsolták? — És maga? — Volt már külföldön? — Hányszor? Itt is, ott is kérdeznek, nevet­nek, viccelődnek. Néhányan álmo­san nagyokat pislognak, hiszen korán keltek, s még mindig sötét a hajnal. Megérkezik az autóbusz. Sietve beszállnak az utasok, mert ott biztosan melegebb van. Ké­sőbb: — Miért nem megyünk már? — türelmetlenkednek. — Valaki elaludt — hangzik a válasz. valamelyik sikátorában jártam és egy kőrakás mögött váratlanul felfedeztem. Ott kuksolt foszlott könyvvel a kezében. Örömmel léptem hozzá, hogy üdvözöljem. A fiú, zavart bosszúsággal az ar­cén, letette kezéből a könyvet, ta­lán el akarta rejteni, de már megláttam a címlapot, amelyen ez állott: „Trigonometria”. Végül még egyszer, utoljára 1945 május közepén találkoztam vele. Tizenhatódika volt, akkor kezdődött meg a már- felszabadí­tott tábor kiürítése. Elsőnek a szovjet bajtársak mentek el. Mi, többiek, az Appel-platzon sorakoz­tunk. Milyen más sorakozó volt ez, mint az addigi sok száz gyöt­relmei A szónoki emelvény előtt ravatal, rajta a felszabadulás után meghalt egyik orosz bajtárs holt­teste. Aztán megérkezik a késönjövő Nagy nevetés, viccelődnek vele. Indulás. Egyenletesen zúg a busz motorja, halkan beszélgetnek az utasok. Hirtelen puffanás, csörrenés hallatszik: egy nagy úti­táska unta el magát a csomagtar­tón. Szerencsére nem tört el semmi, csak szétgurult a táska tartalma. A tréfás szőke menya&z- szony — aki vőlegényét megy meglátogatni — felemel egy kör­tét, s huncut mosollyal fordul szomszédjához: — Megtartjuk? — kérdezi, de már nyújtja is vissza eredeti tu­lajdonosának. o Körösladányban száll fel a buszra ifjú Mundrusz József. Sa­ját bevallása szerint 17 éves és 80 kiló. Gondosan elhelyezi két térde között a degeszre pakolt sporttás­káját, előveszi belőle elemózsiá­ját, s bicskájával vág egy hatal­mas darab kenyeret. — Nálunk négy szelet tesz ki ennyit. Nevetés. — Mintha most már lassabban menne a busz. Űjabb nevetés, de Jóska, akit öcsinek neveznek el, nem zavar­tatja magát. Érti ő is a tréfát. Közeledik a határhoz az autó­busz. Vámvizsgálat, s ezután már román területen folytatódik az út. — De jó, hogy nem nézték meg a táskámat, tele van kajával — mondja öcsi, és újra előveszi a bicskáját. Az utasok nézik közben a vi­déket, de nem fáradnak bele a tréfába. © Nagyvárad. Idegenvezető száll fel a buszra, városnézés követke­zik. A vár, a volt kávéház, ahol egykor Ady Endre írta verseit — most kisebb múzeummá alakítot­ták —, s a többi nevezetesség. Szinte alig győzi az ember elrak­tározni a sok-sok képet, ismeretet. Az utcákon nem sárga, hanem pi­ros villamosok mellett halad el az autóbusz, s a városnézés befejez­tével a Transsylvania-szálló előtt áll meg. Itt lesz az ebéd, itt lesz a szállás. Öcsi is izgul: vajon mi­lyen az itteni koszt. Aztán meg­nyugszik, mert bár kicsit szokat­lanok az ízek, csak jó az ebéd és kiadós. Délután kötetlen program kö­vetkezik. Szombat van, de négy­kor újra kinyitnak az üzletek. Néhányan addig a kirakatokat nézik végig, hogy mire is költsék zsebpénzüket, mások meg a Kö­rös partjára mennek, ott sétálnak, nézik a sok „pecázót”. Az egyik horgász messzire belegyalogolt a part mentén sekély vízbe, lábán combig érő gumicsizma. A vízben állva meglendíti hosszú botját, s máris a vizen nyugszik a dugó. Távolabb egy tutajszerű tákol­mányt tol a Körösre két férfi, majd egy rúddal lökik beljebb magukat, s nemsokára már ők is lesik: pedzi-e vagy sem. Gyorsan telik a délután, s az este is, de lefeküdni nincs nagy kedve senkinek. — Nem aludni jöttünk — mond­ják, © Másnap kiadós reggelit kap mindenki, s utána elindul utasai­val az autóbusz Félixfürdőre. Újabb látnivalók, újabb ismere­tek, újabb élmények. Sokan fűi­dének, néhányan pedig a környék­kel ismerkednek. Hideg szél fúj, de ezt most ki lehet bírni. Meg aztán csak talál az ember egy vendéglőt. így is történik. Bár a tegnapi vásárlás alaposan le­apasztotta a pénztárcákat, mégis akad egy-egy pohár borra vagy sörre való. Sőt van, aki most vá­sárol „szép” emléktárgyakat, ami­ket az útszélen árulnak. Gipsz­figura: fenyő, őzikék, madarak, virágok és így tovább... © A szállodába délután 1 órakor indul a társaság. Bőséges az ebéd. Utána elköltik a pénzüket azok, akiknek még maradt, négyen pe­dig vállalkoznak arra, hogy fel­mennek egy magaslatra, a Gom­bának elnevezett vendéglőhöz, mert onnan — úgy mondta az ide­genvezető — gyönyörű a tólátás. A kis csoport meg-megáll az ut­casarkokon. kérdezősködnek, hogy merre kell menni. Egyszer csak nem találnak senkit, aki útiba iga. zitaná őket, így hát elindultak ar­ra, amerre a Gomba látszik. A földúton senki se jár, de már eg’- re közelebb látszik a cél. Végű az egyik kertben egy asszonyt iái nak, s tőle kérdezik: jó úton jár­nak-e. Visszafordulnak. Az idő is sür­get meg kicsit fáradtak is, és nincs nagy kedvük újra nekivágrr az útnak, ugyanis eddig ro-s ■ irányba haladtak. A buszhoz ér­ve nevetve mondják a többiek nek: — Csodaszép onnan fentről ■ kilátás. Sajnálhatják, hogy nem jöttek velünk. © Lassan egybegyülik a társas?, többen búcsúzkodnak ismerőseik­től, s néhány perc múlva már a városon kívül halad utasaival n szerencsebusz. Rövid vámvizsga­lat, s a határt elhagyva valak énekelni kezd. A többiek i6 vele tartanak. Szól a nóta hazáig. Vitaszek Zoltán Ünnepélyes dallam csendült fel, a Lenin-gyászinduló. Velünk szemben a távozó négyezer szov­jet fogoly, volt fogoly, volt rab sorakozik. Feszes vigyázzban ál­lunk, amikor példás rendben, zárt sorokban elvonulnak előttünk. És, íme, egy tömzsi, erőteljes, majd- nemhogy kivirult legény fél mé­terre kilép a sorból, hozzám ug­rik, megölel, és kurjant egyet: — Zdrasztvujtye! Tovaris! Miért tagadjam? Elérzékenyül- tem, könnyes szemmel néztem utána sokáig... Még láttam hetyke sapkáját, aztán elveszett, beleolvadt a hazájuk felé menete lök, énekelve vonulók tömegébe. Honvédelmi előadás érettségiző fiatalok és ipari tanulók részére A korábbi hónapokhoz hason­lóan novemberben is tartanak honvédelmi jellegű előadást érett­ségiző fiatalok és ipari tanulók ré­szére a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában. Az ifjúsági klub rendezésében e hónapban 11-én, csütörtökön kerül sor előadásra A nemzetközi helyzet időszerű kérdései, a Varsói Sz»: ződés je­lentősége, a szocialista országok hadseregeinek helye és szerepe a béke megvédésében címmel. A rendezvény keretében bemu­tatják a Hatalmas szárnyak, A haza védelmében és az Egységben az erő című kisfilmeket. Az érett­ségiző fiatalok számára a rendez­vényt délután 3 órától, az ipar: tanulók számára pedig este 7 órá­tól tartják. ^

Next

/
Thumbnails
Contents