Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-05 / 261. szám

1963. november 3. 5 \ péti left Megyénkben november tizedikén kezdődnek a politikai könyvhetek Százéves színház, száznegyvenezer lakos, sajátos szellemi arculat A kálvinista Róma szocialista nagyvárossá növekszik Nagy érdeklődés közepette nyi­tották meg tegnap este 7 órakor Kaposvárott, a megyei könyvtár előadótermében az országos po­litikai könyvheteket. Megyénkben Téli politikai könyvhetek címmé1 november 10-én kezdik meg a több héten át tartó könyvvásárt. — A könyvheteket, ünnepélyes keretek között Tótkomlóson nyit­ják meg. Erre az alkalomra köz­ponti előadót kapunk, aki a poli­tikai műveltség fokozásának je­lentőségéről tart előadást, s is­merteti pár szóval a jelentősebb kiadványokat is. — Milyen művekre számíthat­nak a könyvbarátok? — Természeteden elsősorban a marxizmus—leninizmus klassziku­sai kerülnek az érdeklődők élé. A többi között kapható lesz Lenin összes művei 33. kötete tetsze­tős, egész vászon kötésben. — Szépirodalom? — Színes riportkönyveknek ne­Az Építésügyi Minisztérium Műszaki Fejlesztési és Tervezési Főosztályának irányításával újabb jelentős eredményt értek el a Ti- pustervező Intézet és a Középü­lettervező Vállalat dolgozói az építés iparosításálban. A tervezés és az épületelemgyártás többéves tapasztalatainak összegezésével sikerült kialakítani egy olyan egy­séges épületvázat, amelyből tíz emeletig bármilyen középületet, tehát szállodát, kórházat, iroda­házat, általános vagy középisko­lát, vagy más, hasonló építményt nagy sorozatban előregyártóit vas­betonszerkezetből lehet felépíteni. Eddig ugyanis néhány iskola-, óvoda- és bölcsődetípus, vala­Pavlucsenko elvtársnő ma is ól Odesszában. Pedagógus. A Lenin. rend és a Szovjetunió Hőse cím tulajdonosa. Hőstettéről tudnak mindenütt a világon. Az antifa­siszták elihalmozzák ajándékokkal — legutóbb az Egyesült Államok­ból kapott egy hímzett Lenin- kendőt —, ezek is mind ott látha­tók a múzeum anyagai között. N agyon sokan azonban a leg­drágábbat, életüket is fel­áldozták a városért. I. Oszipov ezredes legendás tetteket hajtott végre, egymás után aratta csapa­tával a ragyogóbbnál ragyogóbb győzelmeket, végül mégis elesett. Hősként halt meg I. Petrov, a tengerparti egységek parancsno­ka, továbbá számos tiszt és közka­tona, akiknek nevét időtlen időkig őrzi majd a nép kegyelete. Egyi­kőjük zsebében gyűrött noteszt találtak, fedőlapján kusza betűk­kel ezek a sorok: „Meghalok, de nem adom meg magam”. És való­ban meghalt — a hazáért. Pedig bizonyosan ő is nagyon szeretett volna élni, talán éppúgy félt a haláltól, mint mindenki más. De nála az akarat erősebb volt min­den más érzésnél. Erősebb volt, mert megértette: az ő halála megváltja milliók életét. Minél több időt töltünk el a vezném azokat a műveket, ame­lyek a felszabadulásukért küzdő gyarmati népek országaiba, a ki­zsákmányolt vagy a fiatal függet­len országok életébe vezetik az ol­vasót. A többi között igen nagy népszerűségre számíthatnak: a Dzsungelháború Dél-Vietnamban, Az éhező Brazília, Az arab viiág című könyvek. Kapható lesz sok más egyéb mű között Az újságol­vasók évkönyve 1966-os kötete is. — Hol és hogyan terjesztik a könyveket megyénkben? — Békés megye mintegy 35 községében és nyolc termelőszö­vetkezetében rendezzük meg a téli politikai könyvheteket, és ter­mészetesen a három városban. Terjesztési munkánkban segítsé­günkre lesznek a megyei, járási, városi, községi párt- és állami szervek, a kulturális intézmények és természetesen a könyvesboltok — kaptuk a tájékoztatást a Kos­suth Kiadó megyei kirendeltségé­től. (t. f.) mint a 2—4 emeletes irodaházak kivételével minden középületet külön, egyedileg kellett megter­vezni és hagyományos anyagokból felépíteni. Ezért az újfajta uni­verzális épületváz lényegesen megkönnyíti és meggyorsítja a közületek tervezőinek, építőinek munkáját. Az épületszerkezet variációinak egyik érdekes példája a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem E— 7 jelű kollégiuma, amelyet most terveznek a KÖZTI mérnökei. Az épület 13—14 emeletes torony­ház lfsz, s felső tíz emeletét majd az univerzális vázból, a legalsó emeleteket pedig helyszíni beto­nozással építik fel. múzeum termeiben, annál jobban kialakul bennem a meggyőződés: a szovjet népet soha, semmilyen ellenség nem győzheti le. Az el­esett hősök nem halnak meg so­hasem, példájuk mindennap lel­kesíti az élő, felnövekvő nemzedé­keket. J7gy vitrin zsákmányolt ho­rogkeresztes zászlók halmát őrzi. A legfelsőn ez olvasható: „Velünk az isten”. Mekkora ci­nizmus! Öltek, raboltak, gyújto­gattak isten nevében. Igaz, nem első eset a történelemiben, mégis megdöbbentő. Hiszen, ha lenne vagy létezett volna valahol vala­miféle isten, abba is szorult volna annyi emberség, hogy elforduljon a hitleristáktól. Megérdemelték, hogy Odessza védői mintegy 250 ezret elpusztítsanak közülük. A látogató ma is ujjong az olyan hőstettek hallattán, amelyet két odesszai fiatal — a 19 éves Marija Vinnyiokája és Alekszandr Gyubakin — hajtott végre. Már tobzódott a fasiszta terror a vá­rosban, de ők nem féltek semmi­től. A legnagyobb pravoszláv templom hagymakupolás tornyá­nak csúcsára kitűzték a sarló-ka­lapácsos vörös zászlót. Ez 1942. november 6-án éjjel, a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom év­Nekem még azt is meg kellett tanulnom Debrecenről, hogy ez a város a „kálviniste Róma”, hogy 1540 táján Méliusz Juhász Pé­ter, Debrecen első református püspöke megszervezte itt a refor­mátus egyházat, és országos köz­pontjává tette. Másrészt azt is megtanultam, hogy 1561-ben már önálló nyomdája volt, és 1660- ban alakult meg híressé vált kol­légiuma; hogy itt ismerkedett a tudományokkal és az irodalommal Csokonai és Fazekas; hogy Ka­zinczy Ferenc mennyit csatázott a város és a kollégium maradi hatalmasságaival; s hogy a XIX. század fordulóján a felvilágosult műveltségű tudósokból és írókból sugárzó erejű kör alakult. A kép nem teljes még, Debrecen törté­nelmi múltja nagy dátumokkal fényes. Az 1849-es szabadságharc alatt a kormány székhelye volt, és az országgyűlés a Nagytemplom­ban ülésezve szavazta meg a Füg­getlenségi Nyilatkozatot 1849. áp­rilis 14-én, és ezzel detronizálta a Habsburg-házat. Száz esztendő múlva, 1944. október 19-én szov­jet harcosok szabadítják fel a fa­sizmus uralma alól és 1944. de­cember 21-én itt ül össze az Ide­iglenes Nemzetgyűlés, és itt ta­nácskozik a kormány. Hatalmas történelmi ív 1211-től, alapításától napjainkig, s történel­mének legújabb szakaszában a kálvinista Rómából szocialista nagyvárossá növekszik. * A vendég, aki járja a várost, és megrögzött szokása szerint az is­merkedést úgy kezdi, hogy a tör­ténelmi színihelyek után kutat, első kísérletével kudarcot vall. Hiába lépdel fel a Nagytemplom lépcsőjén verőfényes, őszi délidő­ben (árrá gondolva, hogy ezen Kossuth is járt), az ajtók zárva, a 116 évvel ezelőtti óriási esemény, a detronizáoió színhelyét nem lét. hatja. Míg azon töpreng, hogy az idegenforgalom ebből a szempont­ból lehetne praktikusabb is, sorra érkeznek a látogatók, bosszankod­nak, és mit tehetnek egyebet, kö­rüljárják a városra annyira jel­lemző műemlék épületet, megcso­dálják klasszikus szépségét, és a fordulóján történt. Az ünnepen, sőt a következő napokon is min­denki láthatta a városban a for­radalom szimbólumát, mert a né­metek megrökönyödésükben el sem merték azonnal távolítani. Valamilyen óriási szervezett erő­nek tulajdonították az akciót, hi­szen arra még álmukban sem mertek volna gondolni, hogy két komszomolista fittyet hányjon a naponta hangoztatott statáriumra. Csak 1944. április 10-én szaba­dult fel újra Odessza. Határtalan volt a lakosság öröme, és az újjá­építés azonnal megkezdődött. A haza azonban számon tartotta a város népének emberfeletti küz­delmét a háború első hónapjaiban. Odessza — másik négy szovjet várossal együtt megkapta a „Hős város” elnevezést. A Szovjetunió­ban azóta így hangzanak az ünne­pek alkalmából elhangzó napipa- rancsoik: „Moszkvában és a Hős városokban ágyúsortűz hirdesse...” ¥ assan benépesedik egészen a múzeum. Szakadatlanul özönlenek befelé a munkások, a kisiskolások. Jönnek a történe­lemmel ismerkedni, erőt és öntu­datot gyarapítani. Tanulni az el­esett hősöktől, akik élni fognak mindörökké. F. Nagy István Vörös Hadsereg útjának forgata­gában kikötnek egy mézeskalács­árusnál, mert az is debreceni specialitás, csak hát sokkal ki­sebb jelentőségű. * A város legtöbb részének elne­vezésében ott olvasható a „kert” szócska. Libakert, Vénkert, Csa­pókért, Sestakert, Üjkert, Postá­kért, Tégláskert, Epreskert és ki tudja, hányféle kert még, pedig olyan sok zöldet, fát, bokrot, pá­zsitot Debrecenben sem látni. Egyetlen hely a kivétel, ott az­tán minden pótolódik: a Nagyer­dő. A Nagyerdő külön fogalom, és úgy érzem, a sok-sok nevezetes­ség, történelmi műemlék, híres események színhelyei mellett a Nagyerdő is amolyan igazi deb­receni specialitás, jellegzetesség, ilyen nincs máshol. Nyáron is, ősiszel is elragadó. A stadion, a strand, a vidámpark igazi repülőgépével, az állatkert (miniatűr pesti, lám, így is lehet, gondolok vissza csabai társára; emlékszünk, milyen szomorú volt az?), a termelőszövetkezetek mo­dem üdülője, a műemlék nyári vendéglő, a csónakázótó — és az egyetem, félmilliós könyvtárá­val, több ezer diákjával; az egyetem előtt a szökőkutak és a szobrok parádéja a sajátos arcu­latú debreceni szellemiség atmosz­férájával veszi körül az embert, és (ha akarja, ha nem) éreznie kell a példa erejét, azt is, hogy nagy metropolisban jár. És ne legyen meghökkentő a nagyerdei záróikép: az ország egyetlen krematóriuma is itt van. A monstre erdő-park főútvonalá­nak végén, hajlongó fák között, komoran, kendőzetlenül. Kontúr­jai a kék égre rajzolódnak, az ottaniaknak megszokott látvány, az én tekintetemet sokáig vissza- vissza húzza. Aztán befordulunk jobbra, a csónakázótó felé, alig fodrosodó vizén kecses vitorlás úszik. A jegenyék felett piros pötty: , egy elszabadult léggömb emelkedik a végtelenségbe: űrhajó szeretne lenni... * A város színháza 100 esztendős. Jubileum, újságcikkek, ünnepsé­gek. A színház nemrég 23 millió forintos költséggel felújított épü. lete a művészet fellegvára. (A di­cséret azonban nem egyoldalú, a banális, sőt itt-ott turulos álhaza- fiságot fitogtató Viktória című operett előadását jogosan „vágta le” a kritika!) Ez azonban csak olyan, mint amikor az ember ész­reveszi: nini, az a gomb rossz helyre van varrva! Vagy mint egy foltocska a tükör ezüstös foncso- rán; de észrevenni, szólni róla: kötelesség. Nem a folt a jellemző erre a centenáriumát ünneplő színházra, ahol a hagyomány ilyen nevekkel gazdag: Megyeri Károly, Déryné, Fáncsi Lajos, Prielle Kornélia, Horváth Árpád, aki a giccsek he. lyett művészetet akart adni, és A modern pedagógia a gyakor­lati élettel kapcsolja össze az órá­kon elmagyarázott, megtanított elméleti tudást. Ezért szerveztek csütörtökön tanulmányi kirándu­lást a gyulai 1-es számú általá­nos iskola három VIII. osztályá­ból is. Hetven tanuló tett látoga­tást az Orosházi Üveggyárban, hogy az üveggyártásról tanult ké­miai, technológiai, elméleti dol­gokat a valóságban is láthassa. Az l 1939-ben kifosztva, letérten távo- I zott Debrecenből. Mert azért ilyen kultúrtörténeti „eseményt” is pro­dukált a jeles magisztrátus. A Csokonai Színház ma a Haj­dúság színházi központja. Az idén 10 ezer bérlőjük van, és 1949-'ól mostanáig 230 darabot mutattak be. Az ünnepi előadás: Katona József Bánk bán-ja. Lengyel György rendezte. Egyetemistákkal beszélgettem erről az előadásról. Szenvedélyesen elemezték, vitat­koztak róla. Égj’ben azonban megegyeztek: méltó bemutató volt. A Művész-presszóban ültünk, szemben a színházzal, és a felső­fokú tanítóképző intézettel. A két épület, közötti park virágjait szí­nes reflektorok világították meg... Igen, igen: Gyulán már látni ha­sonlót. * A megyei lapban, a Hajdú-B - hari Naplóban már most megkez­dődött az eszmecsere, a vita arról, hogy a város nyári kulturális programját miként gazdagíthat­nák. Többek között Sz. Szabó Lászlónak, a városi pártbizottság munkatársának cikkét olvasom debreceni estéim egyikén. Érté­kes, gondolatébresztő, sőt kitűnő megoldásokat, terveket javasló cikk. Kompozíciós felépítésére az jel­lemző, hogy félreérthetetlenül ki­mondja: egyrészt a gazdag múlt hagyományai kötelezik ezt a vá­rost az igényes, sokrétű kulturá­lis, szórakozási lehetőségek nyúj­tására, másrészt Debrecen sajálos szellemiségéből nemcsak az ott élők, hanem a környék lakói, a hazai és a külföldi turisták, láto­gatók is meríteni kívánnak, és ezt lehetővé tenni a város veze­tőinek szintén fontos kötelessége. A cikk konklúziója pedig: „Nem a lehetőségek szabta határokon kell túlmenni, csak éppen megta­lálni az utat a Debrecenhez mél ó jobb Népművelési munka megte­remtéséhez.” Bírálata nyílt: „A népművelők nehéz munkáját ne­hezíti a gazdaságpolitikai szemlé­letnek olyan egészségtelen meg­nyilvánulása, mely a takarékos­ság kicsinyes, helytelen értelme­zése következtében minimálisnak mondható, szinte jelképes össze­gek miatt akadályozni igyekszik kulturális létesítmények megvaló­sítását.” Elgondolkoztató. * Nem kevesebb, mint 446 négy- ‘ Zetkilométer területű ez a város, Budapest után így a második. A Hortobágy és a Nyírség találkozik itt, ahol ezernyi formában bonta­koznak ki egy szocialista nagyvá­ros körvonalai. Villamoson per­cek alatt eljut az ember az új vas­útállomásra vagy az egyetemhez, a debreceni hatos pedig az ipari fellegvárába, a gördülőcsapágy­gyárba viszi a munkások százait. Szép város, nem hasonlítható másikhoz. Egyéniségére most is büszke, vagy talán most büszke erre igazán. Sass Ervin üveggyárról megyénk valamenny iskolája igen dicsérően nyilatko­zik, mert első kérésre kitárja ka­puit a tanulni, érdeklődni kívánó középiskolás és általános iskolás tanulók előtt. Nagy kár azonban hogy a látogatók létszámának fel­ső határát megszabják. A gyulai 1-es számú iskolából is ezért me he tett csak hetven tanuló, s hu­szonnyolcán fájó szívvel marad­tak el a tegnapi gyárlátogatásról. Iparosítják a szállodák, az irodák, a kórházak, a középiskolák és más középületek építését Hetven gyulai diák az Orosházi Ü veggy árban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents