Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-28 / 281. szám
Kovács György .* Férfihangra gordonkával Kis életed most elmerül a sárban, visszatér, ahonnan vétetett Az emlékek szilánkjait rakosgatod: tudni szeretnéd, melyikünk vétkezett. Körém a csönd abroncsai feszülnek, sokasodnak, mint évgyűrűk a fán. A legpőrébben magamra maradtam, senki sem gondol mosolyogva rám. Kis csönd leszek a mérhetetlen Csöndben. Már nem vádollak, többé nem is szánlak. Tiszta, homorú szomjúságot érzek. És kegyelemben, végleg elbocsátlak. i Hatszemközi Szabó Csillával és Kocsis Albertiéi Hozzánk egyenesen Svájcból érkeztek, amint azt a hazai sajtó is megírta. Még korábban Szabó Csilla a Szovjetunióban, Kocsis Albert pedig Törökországban koncertezett Megyénk zenebarát ifjúsága lelkesülten fogadta a rokonszenves szonátapárost, kikkel sikerült egy rövid beszélgetést folytatnunk. Kérdés Szabó Csillához: Mint aki a magyar zongo- raművészetet az utóbbi években nemzetközi versenyeken reprezentálta, mi a véleménye az úti. versenyekről általában? Szabó Csilla: Nesm vagyok híve a versenyeknek. A körülmények gyakran olyanok, hogy a pillanatnyi forma válik döntővé. Ezt a pillanatot nem az objektív szempontok uralják s így a zsűri sem képes teljes értékű munkára. A közönség hangulata. sem kedvező minden esetben. Kérdés: Akkor miben látja a magyarázatát annak, hogy Európán kívül másutt is — Dél-Amerikában csakúgy, mint Kanadában — rendeznek nemzetközi versenyeket Szabó Csilla: Ennek okát elsősorban abban látom, hogy egyre nő a zenét tanuló gyermekek száma. Ez a mennyiségi növekedés új tehetségeket hoz felszínre, akiknek lemérésére jelenleg úgyszólván csak ez a fórum lehetséges. Kérdés: Hol vett részt már nemzetközi zenei versenyen? Szabó Csilla: Párizsban, Brazíliában és Kanadában. Ezek közül a legmagasabb elismerést jelentő díj a brazil elnök különdíja volt, mélyet a brazil mű legjobb tolmácsolásáért adtak. Ezenkívül a második díjat is élnyertem. Kérdés: Ügy vélem, hogy ezek a győzelmek növelik a kötélességérzetet és a felelősségtudatot. Kocsis Albert: Igen, ez így van. A külföldi szereplés szinte olimpiai küldetés. Az emberi magatartástól kezdve a koncertig minden megnyilvánulásunk hozzájárul a rólunk alkotott képhez. Feladatunk, hogy ezt a képet minél tökéletesebbre alakítsuk. Sokat járunk külföldre és szívesen is turnézunk. 15 évi tanulás után akár itthon — a hangversenydobogón, rádióban, ipari tanulók vagy ifjú zenebarátok előtt — vagy határainkon kívül mindenkor a magyar zenepedagógia eredményességét kell újólag bebizonyítanunk. Kérdés: Hol koncertezett az utóbbi időben leghosz- szabb ideig? Kocsis Albert: Hosszabb időt töltöttem Japánban, ahová a következő idényben Szabó Csillával fogok visszatérni. A japánoknál igen fejlett a zenei élet, s már ottlétem alkalmával jelezték, hogy visszahívnak. Ajándékot is kaptam tőlük, egy remek hegedűt Kérdés: Van-e érdeklődés a magyar zeneszerzők alkotásai iránt? Szabó Csilla: A közelmúltban 2 hónapot töltöttem a Szovjetunióban. Kazánban kérték, hogy játszani el Bartók: Allegro barbaro c. művét. El is játszottam. Ezt a kérést azért tartom jelentősnek, mert a zongorakoncertek közönsége elsősorban a romantikus irodalmat kedveli s a kívánságok zömét Chopin-mű- vek képezi k. Kérdés: Még néhány szót a Békés megyei ifjú zenebarátok koncertjein szerzett tapasztalatokról. Kocsis Albert: Nagyon szívesen, mert jóleső érzés beszélni a látottakról. Nem jelentett számunkra kisebb feladatot a leendő hangversenylátogatók megnyerése, mint az ún. koncertközönség kielégítése. Épp olyan művészi munkát kíván Nagyszénás, mint Genf, Szarvas mint Ankara és Békés, mint Tokió. Számunkra épp oly drága az a 300 gyermek, ifjú zenebarát, mint a több ezer főnyi frakkos vagy szmokingos közönség. A jövőre nézve az is megnyugtató, ahogyan az iskolák, zeneiskolák, a népművelés és oktatás irányitól ezt az ügyet szolgálják. Téglánként kell szinte összehordanunk a zenei népművelés palotáját. Feljegyezte: Sárhelyi Jenő Mikor a szeplős pafijú, négyórás Fussidehamar Rozálka óvatosan benyitott, épp akkor tört ki a vihar. Csőké Nándor, a főmérnök baljós arccal trónolt íróasztala mögött. Miközben konok kitartással egy rég szétmállott csikk fejét nyomogatta a koszos hamutartóba, rekedtes hangon osztotta ki művezetőit Azok idegesen álltak egyik lábukról a másikra a túlsó falnál, s teljes üresjáratban forgott az agyuk a körül a meddő kérdés körül: hogyan lehetne innét minél gyorsabban, feltűnés nélkül leletein i? — Bocsánat, főmérnök elvtárs, végeredményben a negyedévi programot adom én az utolsó csavarig... — De hogyan, Patzinger fiam, hogyan? — vágta el a forgácsolóműhely művezetőjének szavát Csőke. — Milyen ütemezésben? A szerelőknek nem elég, ha ezer darab ilyen-olyan tengelyt kap tőlünk az egyik hónapban, amolyan-emilyen csavart a másikban és mit tudom én miféle tárcsákat a harmadikban. Nekik mindez a negyedév végéig folyamatosain és egyszerre kell. Süssék meg! A főmérnök nikotintól lakó hangja váratlanul öblös tremolóba csapott át, elkezdett üvölteni mint vs_ lami sebzett bölény. Csodálatos, hormét szakadt ki ennyi hang a kiszikkadt arcú, száraz kis emberből. — Hiába jártatom a pofám mint valami kenetien imamalom! Gondolkozzanak néha, nem istálló ez az istenverte üzem, ahol úgy lehet odavágni a munkát szénahányó villával, mint almot a lovak alá. .. ! A művezetőik a fal mentén kissé beljebb húzták a riya- kukat. Csőke meg remegő kézzel kicibált az asztalfi- ókiból egy fiolát, a tenyerébe rázta az idegc&illapí- tót és víz nélkül gyorsan bekapta. Becsületes ember volt. Nem hatásvadászat céljából túráztatta dühbe magát, csakis meggyőződésből. A négyórás Rozálka pislogott, s mikor látta, hogy ennyi nagy emberről szedi a keresztvizet egy még nagyobb. okosabbnak tartotta csendesen kisurranni. Csőke hangja körülbelül most érte el a forfcisszimót. A csukott ajtó ellenére kint az üzem- irodában csörögve berezo- nált egy ablak. Magdaléna, a csinos adminisztrátomo, miközben kényelmesen keresztbe rakta hosszú lábszárait, tömören regisztrálta a helyzetet: —• A nagyfőnök kiverte a tamtamot... * A fene aki megeszi ezt az egész balhés világot — morfondírozott Patzinger Kálmán művezető, ahogy a forgácsolóműhely kisirodá- ja felé baktatott. Lehet itt az ember szép is meg jó is, de elég okos az sohasem. Be se ért, amikor látta a félig nyitott ajtón át, hogy valami túláradó alakzat rontja az amúgy is olajszagú levegőt odabenn. A jelenség az egyik esztergályoslány volt — pontosabban elvált asszony —, akit a műhelyben leginkább ,,az intelligens fenekű Teca" elnevezéssel tartottak számon. A titulus Teca legkarakterisztikusabb vonásának adta meg az őszinte elismerést. — Szervusz, Kálmánka — csicseregte Teca. — I® van, aranyvirág? — Nyomor, kisapukám. Elfogyott a jó meló. — Kért munkát a csoportvezetőjétől az elvtársnő? Teca bájmosolygott, s ettől kilátszott a vipla korona a felső fogsorán. Egynémely régi emléket idézett tel ez a kis ezüstvillanás Patzinger szaktársban. Aztán szemtelenül odakönyökölt a nő az asztalára, s kihívóan domborította intelligensebb vonulatait. — Majd mit mondtam, miit csináljak a csoportvezetőddel, Kálmánka. Ha ő- tőle függne, a nylon alsóneműre valót siem keresném meg egész héten. De, ha a művezető elvtárs adna valami jól fizető melót...? Nem is olyan rossz gyerek ez a Teca. Ha kivakarja az olajat a körmei közül, hm... végeredményben az embernek kötelessége mindent megtenni, hogy a dolgozók tisztességesen keressenek. Egy jó vezetőnek az a jelszava : mindent a dolgozókért. Vajon van még neki otthon abból a jó homoki rizlingből? — Nem tudok most semmi jól fizető szériát, amit revolvérpadra lelhetne tenni. — Hát a sajóubul 2418 ip- szilon? — Abból ott rozsdásodik egy ládára való. — Na és több már nem kell? — domborított feszesebbre Teca. Patzinger nagy kelletlenül előkotorászta a programlapokat. — Hé, Giziké! El ne aludjon — kurjantotta fel a beírónőt, aki oly elmerül, len igyekezett hasznossá tenni magát, hogy közben kissé elnyomta a buzgóság. — Itt van ez a sajóubul 2418 ipsziion. Még pár száz darabot előír a program a negyedévre. Állítson ki az elv- társnőnek egy munkalapot. Jő, jó, tudom, hogy még a második hónap elején vagyunk, de nem árt, ha ez a munka elkészül. * A kutya is morog, ha evés közben háborgatják. Fatzinger valami saját maga előtt is homályos, elnéző jóindulatból nem zavarta ki rögtön a diszpécsert. Része lehetett benne, hogy annyira jó volt a füstölt hal: teljesen ellágyította és kibékítette a világ zord pack ázásaival szemben. — Művezető elvtárs. Három alkatrészt nagyon sürgősen vár a szerelő — fontoskodott a diszpécser és kihalva kántálta a rajzszámokat. — Ember, van magának szeme? — Hogyne lenne. — Akkor láthatná, hogy t f záróizom. Gyöngéden megfogta a hal ropogós, barna farkál és függőlegesen lefelé lógatva, nagy gonddal csipegette róla a húst. Patzinger precíz ember volt, amibe belefogott, azt teljes odaadással csinálta. Ebben teljesedtek ki művezetői erényei. A diszpécser azonban hajtogatta a magáét. Ilyen sürgős. meg olyan fontos. — Nézze, szakikám! Én nagyon sajnálom magát — zárta le az ügyet Patzinger —, de láthatja, hogy menynyire el vagyok foglalva. Nem ügyelek eléggé erre a halra, megakad egy szálka a torkomon, kész az üzemi baleset és egy hónapig senki sem kap prémiumot. Maga sem, szakikám. — A nyavalya, aki beleül, ón amúgy sem kapok — Akkor meg mit ízgá- gáskodik? Mindegyik revolverpadom le van terhelve, egyikről sem tudom levenni a munkát. — Persze, ha nem akarja. Nézzen csak ki a műhelybe, kiböki az ember szemét az a rengeteg sajóubul 2418 ipsziion. Azzal akarják betömni a gátakat az őszi áradásnál? — Na, most már túláradt a határkőién. Egyelőre én vagyok a művezető, én tudom, mit miért csinálok. * — Jesszus Mariiiia! — sikoltott fel Magdaléna, a csinos admioisztrátoroő, amikor Patzinger benyitott. Szoknyája kissé feljebb volt, mint amit a legelné- zőbb illem is megengedne. A művezető örömmel állapította meg, hogy Magdalénának nemcsak a harisnyája szép színű, de a bőre ott is épp oly kellemes, napsütött barna, ahol már nem takarja nylon közismerten — Nézze csak, Patzinger, hogy jártam. Ezt a peohet...! Egyébként a nagyfőnök keresi. Vágódjon be... Barátunk tehát kellemes benyomásokkal gazdagon, vidor lélekkel lépett a főnöki szentélybe. A lelki egyensúlyra egyébként nagy szüksége volt; ugyanis, hogy legyen mibe megtámaszkodnia. Mert alighogy behúzta maga után az ajtót,. Csőke Nándor úgy nekiesett. azt se tudta, hogyan kapkodjon levegő után. — Már megint micsoda marhaságot csináltak! Paí- zingerkém, maguk ládaszám öntik azokat az anyagokat, amikkel dugig tele a raktár. A hiánycikkeket meg hiába sürgeti a diszpécserszolgálat. A szerelőműhelyben kétszáz ember maga miatt áll. Akármi legyek, ha megértem ezt a vircsaftot! Ez volt a kezdet és a főmérnök dohányszítta hangja hamar elérte az opera- énekesi kvalitásokat. A szöveg is fennköltebbé will, ezt azonban már úgysem szedné ki a nyomda. Fal- zinger tátogva kapkodta a levegőt, mint valami késze., füstölés előtt, és átkozta magában a pillanatot, mikor ennek a tetves műhelynek a vezetését volt elég hülye elvállalni. Éppen kezdett becsöröm- pölni az ablaküveg, mikor halkan megnyílt az ajtó. Fussidehamar Rozálka dugta be rajta szeplős kis or- rocslkáját. A kézbesítendő leveleket kemény fedelű nagy könyvben ott szorongatta a hóna alatt. A szenvedélyek ilyen bő áradásától Rozálka felettébb meg- illetödött. Egy darabig elárvultán álldogált, mint Iphi- geneia az istenek haragjának tüzében — aztán dolga- vógezetlenül kifordult az iívzvzoz-uc xauwiu. zrrv uwgj a-ksban a kellemetlen helyzetben volt, hoigy épp most fedezte fel: ujjnyi széles csík. ban lefutott a szem vadonatúj harisnyáján. Kizárólag ezért sikoltott. ajtón. A mai nap már másodszor. Istenkóm, micsoda egy rettenetes gyár ez. Lehetséges itt rendesen elvégeznie a reá bízott munkát az ember lányának? Filadelfi Mihály: Egy Percnyi bosszúság (Égy kultúrbürokratának, elnézést kérve) Már újra az a kiskakas azon a kis szemétdombocskán Ilyenkor persze, hogy nyakas jómagam is nyers-gorombán felkiáltójelet teszek szavaim végére. Aztán vállat vonok. Üsse a kő! Ö az okos, hiszen húsz fillémyi hatalom duzzasztja nadrágzsebét, nem is gondol hát rá, hogy az idő érvecskéi előtt bizony nem tér ki, egyszerűen átlépi őt, s a szél is majd üressé fújja bő nadrágzsebét... Papp László: INTELEM Nem adhatod föl, ami szép volt: Ifjúságod kamasz-hitét. Habár az utad túlnehéz volt, Elfáradni ráérsz te még. Ne feledd millió testvéred Kapzsi kalmár soha ne légy. Hörcsögtempá, kis önös érdek Hínárként ne fonjon be még. Állóvíz-lelkű emberekkel Mi dolgod? nagy luxus neked És árulás, ha nem verekszel. Mit kezd így véled a sereg? Kívánom: újra megszülessél. Legyen nagyálmű éjszakád. Itt az idő, hogy megméressél: Mit lehet bízni rád.
