Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-17 / 271. szám

1965. november 17. 3 Szerda A termelőszövetkezeti gazdál­” kodás emelkedő színvona­lának jele a mind szélesebb kör­ben érvényesülő „mennyiért” szemlélet. A termelőszövetkezeti vezetők és tagok előtt egyre is­mertebb: a közös és a személyes jövedelem növelésének feltétele a termelés gazdaságosiságának fo­kozása. A termelőszövetkezetekben évekkel ezelőtt élőállt az az igény, hogy a számvitelit alkalmassá kell tenni a gazdálkodás előnyé­re. Lényegében a termelési fo­lyamat olyan jellegű nyilvántar­tása vált szükségessé, amely a nagyüzemek vezetőinek időben megfelelő adatokat szolgáltat az irányító munkához. Ezt figyelem­be véve kiadásra került a szám­vitel rendjét szabályozó mellék­let, amely az eddigi összevont (főágazati) nyilvántartás mellett lehetőséget biztosít az adatok részletesebb (ágazati) elkülöníté­sére is. E számvitel iránt igen nagy az érdeklődés. Ez annak tu­lajdonítható, hogy a számvitel így alkalmassá vált az önköltség és az ágazati eredmények kimuta­A gazdaságosság vizsgálata termelőszövetkezeteinkben íek többségében — több-kevesebb sikerrel — komoly erőfeszítéseket tettek a termelés számviteli rend­jének kialakítására. Ma már me­gyénk valamennyi közös gazdasá­gában az úgynevezett „ágazati könyvelésit” alkalmazzák. Az eltelt néhány év után mér­legeltük, hogy célszerű volt-e a termelés számvitelének jelenlegi formában való kialakítása. Milyen eredménnyel járt a fejlesztés ér­dekében kifejtett tevékenység? A kérdés tehát: az ágazati könyvelés és az önköltségszámítás a jelen­leg alkalmazott formában betöl- ti-e az előbb említett szerepét, il­letve a vezetők hogyan használ­ják fel a szolgáltatott adatokat a gazdálkodás értékeléséhez és fej­lesztéséhez? Erre egyértelmű vá­laszt ad a gazdaságosságot jel­lemző néhány főbb mutató. fáséra. Ezek a mutatók pedig le­Az élő munka nélküli költség­hetőséget adnak a gazdálkodás szint 1963-ban 65 százalék, 1964­elemzésére. A termelőszovetkeze­ben pedig 63 százalék volt. Termék: Önköltség: 1963-ban 1964-ben Ft Ft Kukorica <q> 132,— 142,— Cukorrépa (q) 46,5 42,1 Súlygyarapodás: Növendék marha (1«) 20,9 24,8 Sertéshizlalás (kg) 14,8 14,9 Ebből takarmány 11,7 12,3 Traktorteljesítmény <nh) 55,— 68,— Néhány állati termé'« elállításához felhasznált takarmány: 1 kg súlygyarapodás 1963-ban 1964-ben Hízó sertés 4,7 4,8 abrak Pecsenyecsirfce 4,6 5 abrak Hízó marha 6,5 6,4 kemé­nyítőérték A fenti adatok csekély javulás­végreha j fásáról téves nézetek kor­ról tanúskodnak, főként a költség­mányozzák az emberek egy ré­szint vonatkozásában, ugyanak­szét. kor néhány főbb ágazatban a ko­rábbinál kedvezőtlenebb képet mutatnak. A tényekből és a sze­mélyes tapasztalatokból olyan kö- vetkeztetőse!kot vontunk le, hogy a közös gazdaságokban a termelés gazdaságossága nem növekszik olyan ütemben, ahogyan azt az adottságok lehetővé teszik. Ennek egyik okát abban látjuk, hogy a gazdálkodás elemzésének alapjá­ul szolgáló számvitelről, az ön­költségszámításról és az azt kö­vető elemző munkáról, a szüksé­ges intézkedések kiadásáról és A termelőszövetkezetek tobb­" ségében túlzottan nagy terü­letet ölel fel az ágazati könyvelés és az öniköltségszámítás. A sok apró részletből nem tűnnek elő a döntő fontosságú gazdaságossá­gi tényezők. Ez a megoldás nagy terhelést ró az érintett dolgozók­ra, mély végül is a munka rová­sára megy. Igaz, a túlzott terhe­lés viszonylagos, mert a képzett­ség és a technikai felszereltség jelenlegi színvonalához mérten mutatkozik, de mint ténnyel szá­molni kell. Különösen a számadá­si felelősöknél — akiknek feladata az alapbizonylatek kiállítása — tapasztalható a jártasság, s a kel­lő hozzáértés hiánya Emellett azt is látni kell, hogy a vezetők a szá­moknak ezzel a tömegével nem tudnak érdemben foglalkozni. Év végén, amikor egyébként is sok a tennivaló a zárszámadással, a tervkészítéssel, az ágazati jövede­lem és önlíöltségszámítás hosszú időre elhúzódik. Részben ezek az okok az előidézői annak, hogy e muníka iránt bizonyos fokú érdek­telenség nyilvánult meg az utóbbi időiben. Ez abból eredt, hogy a termelőszövetkezeti vezetők több­ségének csak késve álltak rendel­kezésre a sokszor nem megbízha­tó adatok. U asonló, általánosain tapasz­*1 talható jelenség az is, hogy a termelőszövetkezetek többségé­ben kizárólag az önköltséget tart­ják olyan mutatónak, amely a gazdaságosságot jellemzi. S az év közben is rendelkezésre álló vagy kidolgozható mutatók elemzésé­vel alig, sőt egyáltalán nem fog­lalkoznak. Az önköltségszámításnak. külö­nösen a kezdeti időszakában ta­lálkoztunk olyan téves nézettel, miszerint ennek alapján ítélték meg egy-egy ágazat fenntartását, méretét vagy megszüntetését. Sú­lyos hiba — s ezen kell változtat­ni elsősorban —, hogy a gazda­ságossága mutatókat nem kellő körültekintéssel, nem megfelelő alapossággal vizsgálják. Az ösz- szefüggéseket nem veszik figye­lembe, hanem azoktól elvonatkoz­tatva vonnak le bizonyos követ­keztetéseket. Igen gyakran csak a megállapításokig jutnak, s a to­vábbi fontos lépések elmaradnak. A szükséges intézkedések kidol­gozása, kiadása nem történik meg. A végrehajtás felelősét, határide­jét nem jelölik meg, s nem ellen­őrzik az utasítás végrehajtását. Ezek nélkül az egész számviteli és öniköltségszámításd munka hiába­való. Az előzőekből következik: a ” termelés számvitelének je­lenlegi gyakorlatában változás szükséges! Fejleszteni, javítani kell az elemző munkát és az azt követő tevékenységet (intézkedés, ellenőrzés). Az ezzel kapcsolatos tennivalók ismertetése előtt né­hány elvi kérdésben keld közös nevezőre jutni. A gazdaságosság vizsgálatában is érvényesíteni kell a „keveset, de jól” elvet. A gazdálkodás eredményességét befolyásoló jektiivitás” látszatára korábban is ügyelő rádióadók, hanem még a Szabad Európa is olykor „elisme­réssel” szól kormányunk egyik­másik lépéséről, a népi demokra­tikus rendszer valamilyen vívmá­nyáról. Kedvelt módszerük, hogy a szo­cialista országok életében végbe­menő folyamatokat eltorzítot- tan értelmezzék és magyarázzák. A gazdasáigi ösztönzés fokozására, az áru- és pénzviszonyok fennál­lásából adódó tehetőségek jobb hasznosítására irányuló lépéseket például a burzsoá sajtó és rádió előszeretettel kommentálja úgy, hogy „a szocialista országokban a tőkés gazdálkodás módszereit kezdik alkalmazni”, „közelednek a kapitalizmushoz”. Ezzel párhu­zamosan minden módon reklá­mozzák a nyugati életformát, nem utolsósorban arra építve, lamiféle formátlan kispolgári li­beralizmussá híguljon. Még na­gyobb reményeket fűznek ahhoz, hogy sikerül ellentéteket szítani­uk a szocialista országok között, s ezért igyekeznek terjeszteni a nacionalista szemléletet. A fen­tebb idézett beszédében Johnson is utalt rá, hogy a hídverésd poli­tika lehetővé kell, hogy tegye Kelet-Európábán a „nemzeti büszkeség hatalmas erejének sza­badabb játékát”. Kudarcra ítélt törekvések Átgondolt és nagyszabású poli­tikai manőverekkel állunk tehát és gyakorlatának elfogadását, mi­nél szélesebbé vádnak a gazdasá­gi, kulturális és személyi kapcso­latok, annál több csatornán ke­resztül juttathatják el hozzánk bomlasztó eszméiket. Bármennyire is igyekszik „kor­szerűsíteni” ideológiai fegyvertá­rát a nemzetközi burzsoázia, va­lójában nem tud vonzó eszméket felmutatni, nincs olyan ideológiá­ja, amelyet hatásosan szembetud­na állítani a megújult marxizmus —leninizmussal. S noha igaz, hogy a szocialista országok életé­ben még sokféle nehézség és hiá­nyosság található, nem kevésbé igaz az is, hogy ezek leküzdése és megoldása csakis a szocialista ideológia útmutatásai alapján le­szem ben, amelynek veszélyességét hetséges. És amilyen mértékben hiba lenne lebecsülni. Annál is inkább fel kell készülni az ideoló­giai behatolási törekvések elleni hogy a tőkés országokba látogató küzdelemre, mert a mai nemzet­turistákat elvakitja a kirakatok közi viszonyok egyik sajátos dia- ... , , . ~ _ ... es újra a burzsoa propaganda, csillogása. lektikus vonasa, hogy a szociális- . __ H asonlóképpen magyarázzák ta és békeszerető erők sikerei ön­félre a szocialista demokratizmus magukban még nem szüntetik elmélyítéséne tett intézkedéseket, meg a burzsoá ideológia terjesz- Előszeretettel emlegetik a „libe- lésének lehetőségeit. Minél inkább riadizálódást”, s igyekeznek nyo- sikerül ugyanis ráikényszerítenünk mást gyakorolni annak érdekében, az imperialista hatalmakra a bé- hogy a szocialista demokrácia va- kés egymás mellett élés elvének haladunk előre a szocializmus építésében, olyan mértékben iga­zolódnak be ismételten a mi esz­méink, s semmisülnek meg újra az imperializmus bomlasztó mester­kedései. Minél eredményesebben küzdünk a múlt eszmei örökségé ellen, annál ingatagabbá tesszük azt a talajt, amelyre a „fellazítok” építeni szándékoznak. Gyenes László rendkívül sok és szerteágazó té­nyező közül az alapvető, a lénye­ges, a meghatározó tényezőket kell központi helyre állítani. Követel­mény a folyamatos elemzés. Té­ves az a nézet, hogy csak év vé­gén, az önköltség ismeretében le­het a termelés gazdaságosságát vizsgálni! Ez annál is inkább így van, mivel az önköltségből, mint összetett mutatóból, úgyis visz- sza kell következtetni a költség­elemekre, amelyekből összetevőd­nek. A költségelemekből viszont ki lehet választani azokat, ame­lyek alapvetően és lényegesen be­folyásolják egy-egy ágazat ered­ményét, illetve az előállított ter­mék önköltségét. Ilyen meghatá­rozó az állattenyésztésben a ta­karmányfelhasználás, a növény­termelésben a felhasznált gépi munka, a géppark esetéiben az üzemanyag és így tovább. Ezek­ből a költségelemekből jól meg­választott viszonyítási alappal olyan mutatókat lehet kimunkál­ni, melyek év közben is folyama­tosan figyelemmel kísérhetők, egyszerűek, jól érthetők. Ismere­tesek azok a mutatók, melyek az 1 kilogramm súlygyarapodáshoz, 1 liter tejtermeléshez felhasznált takarmány, 1 katasztrális hold ve­tésterületre felhasznált normál­holdat összegezik. Baj az, hogy e könnyen kezelhető mutatók hát­térbe szorultak a „mindenható­nak” vélt önköltség mellett. Nem arról van szó, hogy az önköltség­számításra nincs szükség, hiszen a maga helyén és módján ennek is van jelentősége. Az eddigieknél jóval nagyobb " gonddal kell foglalkozni az úgynevezett „naturális” mutatók­kal. Ezek jelentősége abban van, hogy a levont következtetések még év közben hasznosíthatók! Az adatok elemzése során igen körültekintően kell eljárni. Szá­mításba kell venni minden köz­vetlenül és közvetve ható ténye­zőt, mert csak így lehet reális a végső megállapítás. Nem elég­séges a ráfordításoknak csak a mennyiségét mérlegelni, vizsgálni kell azt is, hogy kellő időben és megfelelő minőségben eszközöl- ték-e (vetési idő, vetőmag hasz­nálati értéke, stb.). A kedvezőt­lenül, de a kedvezően ható ténye­zők feltárása során is el kell jut­ni az alapvető ok meghatározásá­ig. A takarmánygazdálkodásban — ha szükséges — a takarmány­termelés szerkezetét is meg kell változtatni! Az előzőekben a költségelemek között szándékosan nem említet­tük az élőmunka-ráfordítást. A termelőszövetkezetekben ugyanis helytelen volna a tagok közösben végzett munkáját csak költség­ként felfogni. A sajátos tulajdon- viszonyok mellett ez a munka egy­ben a tagok jövedelmi, megélheté­si forrása is. A termelőszövetke­zetekben szükséges az élőmunka- ráfordítást csökkenteni, illetve termelékenységét növelni. Adott ágazatokban az csak úgy valósít­ható meg, ha ugyanakkor újabb munkalehetőségről gondoskod­nak. A fentiekben kifejtett elgondo­lások gyakorlati megvalósításá­val kapcsolatos tennivalók — nagy vonalakban — az alábbiak­ban foglalhatók össze. A vezetőség bízza meg a termelési szakvezető­ket (főagronómust, főállattenyész­tőt, főgépészt, a főkönyvelőt, ha van, az üzemgazdászt), hogy te­gyenek javaslatot a kiemelkedő ágazatokra, ezen belül a vizsgá­landó mutatóikra. A vezetőség döntése után — a főkönyvelő az említett szakemberekkel egyetér­tésben dolgozza ki a feladatokat; a használandó bizonylatokat, a bi­zonylatok útját, a nyilvántartás módját, az elkészítendő elemzési anyag (jelentés) tartalmát, idő­pontját, a felelős személyeket je­löljék meg és minden érintett dolgozónak utasításként adja ki az elnök. Az előzőeket olyan idő­pontig kell összeállítani, hogy utána a termelési folyamat elkez­déséig elegendő idő legyen a fel­készülésre. A felkészülés során gondot kell fordítani arra is, hogy minden dolgozó, aki érintve van ebben a munkában, teljes tájéko­zottságot kapjon. A szakvezetők­nek tehát az írásbeli utasításon túl, megbeszéléseken kell ismer­tetniük minden részletre kiterje­dően a teendőket. A továbbiak­ban a szakvezetők ellenőrizzék a végrehajtást, tartassák be az előírásokat. egh atározot! időpontban a * • főkönyvelő vagy az üzem­gazdász a tényszámok alapján terjessze a vezetőség elé a meg­állapításokat (jelentést) és a te­endő intézkedésekre vonatkozó javaslatát. A vezetőség kellő mér­legelés után határozzon és az in­tézkedés végrehajtásáért felelős személyt, valamint a határidőt je­lölje meg. A végrehajtás menet közbeni ellenőrzése mellett a ha­táridő letelte után a felelőstől számon kell kérni a feladat elvég­zését. Az ágazatok kiemelésére az eddigi tapasztalatok mérvadók le­hetnek, s főként az, hogy a gaz­daság egésze szempontjából szá­mottevő részarányt képviseljen. Általában három-négy állatte­nyésztési ágazat, két-három nö­vénytermesztési ágazat, az általá­nos költségek, továbbá a gépállo­mány üzemeltetésének vizsgálata indokolt. Természetesen a gazda­ság sajátosságai határozzák meg a kiemelés szükségességét és jelle­gét. Figyelemmel kell lenni arra, hogy adott termelőszövetkezetben a személyi és tárgyi feltételek is határt szabnak-e a munka terje­delmének. Móhány helyen az ágazatok * ' kiemelésével kapcsolatban bizonyos aggályok merültek fel. Feltételezik: amennyiben nem minden ágazat költségeit kezelik elkülönítve, előfordulhatnak spe­kulatív megoldások. Értelmetlen­nek tűnik ez, hiszen ezeket a szá­mításokat a termelőszövetkezetek nem az irányító szerveknek ké­szítik, hanem saját érdekükben. A kisebb területre csökkentett elemző munka az illetékeseket a sokszor felesleges manuális munka alól felmenti és így mód­jukban lesz gyakoribb mélyreha­tó ellenőrzést végrehajtani. Az üzemterv vagy a termelési terv készítésekor figyelemmel kell lenni a meghatározott elem­zési programra, hogy az előirány­zatok is megfelelő hasonlítási alapul szolgálhassanak az előző évek, vagy más termelőszövetke­zetek azonos adatai, illetve a kü­lönböző normák, tapasztalati szá­mok mellett. Hangsúlyoznunk kel], hogy a naturális mutatók és az önköltség adatai alapján végzett elemzés nem helyettesíti a terv­teljesítés rendszeres vizsgálatát. Hasonlóképpen az elemző munka területének kijelölése, az ezzel kapcsolatos konkrét tennivalók megjelölése ne jelentse azt, hogy az egyéb, gazdaságosságot befolyá­soló tényezőkről elterelődjék a fi­gyelem. A gazdasági vezetőknek minden intézkedésükkel mérlegel­niük kell annak hatását a gazda­ság eredményére. A z önálló elszámolás alkal­” mazása több kedvező ta­pasztalatot mutat azokban a tsz-ekben, ahol bevezették. Me­gyénkben kezdeményezések van­nak az orosházi Petőfi, a gyulavá­ri« Lenin Hagyatéka és mási tsz-ek­ben. A jövőben fordítsanak na­gyobb gondot termelőszövetkeze­teink ennek az elszámolási for­mának a bevezetésére. A fentiek helyes gyakorlati megvalósítása jelentősen hozzájárulhat a terme­lés gazdaságosságának növelésé­hez. kétségtelen, vannak ténye­zők, amelyek a termelőszövetke­zettől függetlenül kedvezőtlen ha­tással vannak az eredményekre, de a gyakorlati tapasztalatok azt is mutatják, hogy a közös gazda­ságokban is igen nagy lehetőségek vannak az .eredmények gyorsabb ütemű növelésére. Az 1961. évi adatokból kiindulva a költségek 5 százalékos csökkentése — azo­nos termelési értéket feltételezve — egy dolgozó tagra számítva át­lagosan mintegy 1500—2000 fo­rinttal nagyobb jövedelmet ered­ményezne. Ezt el lehet, sőt el is kell érni! Csakis ezen az úton biztosítható a termelőszövetkeze­tek toVóbbi megfelelő erősödése. Kovács György a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents