Békés Megyei Népújság, 1965. november (20. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-16 / 270. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megyénk rendelkezésére állnak mindazok az eszközök, melyek segítségével az őszí mezőgazdasági munkák 20—25 munkanap alatt beiejezhetők illést tartott a megyei operatív bizottság Tegnap, november 15-én délAki a virágot Harmincezer tőből áll a gyulai kertészet szegi'úbirodalma. Október elején kezdték a szüretet, azóta sok ezer szál virág került az otthonokba a hat színben pompázó virágokból szinte az egész országban. Képünkön a „birodalom” vezetője, Schrií'fert Istvánné teljes felszereléssel járja a virágutcákat.., OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOC HÍREK előtt 9 óraikor Csatári Béla. a megyei tanács vb megbízott elnökének vezetésével ülést tartott a megyei mezőgazdasági operatív bizottság. A járási és a városi tanácsok vb-elnökhelyettesei egyen, ivént beszámoltak az őszi mező- gazdasági munkák helyzetéről, a feladatok megvalósítására tett im. i ézkedésekrőL A beszámolóik után megállapítást nyert, hogy megyénk 59 i armedőszüvetkezietébem! még 9500 hold kenyérgabona vetetten, ugyanokkor 2 ezer hold cukorrépa szedettem, 30 ezer hold kukorica töretlen, valamint 191 ezer hold vár mélyszántásra. Az őszábúza- vetés elhúzódása miatt a felsőbb szervek megyénket elmarasztalták. Az az igazság, hogy több termelőszövetkezet nem tett különösebb erőfeszítést a gabona- vetésterv teljesítésére, noha az állami szervek a korábbi hóna- jxtkban egyértelműen kifejtették: a gazdasági önállóság fokozottan előtétbe állítja a kenyérgaboma- vetésfeladat maradéktalan megvalósítását. Az operatív bizottság állást foglalt amellett, hogy a még hátralevő 9 és fél ezer hold búzát termelőszövetkezeteink és •gyéni gazdáink vessék el. Csomós István, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályvezetője bejelentette, hogy az őszi búza vetésterület felmérésére néhány na. pon belül sort kerítenek. Varga f^ajos főagronómus a búza vetésével párhuzamosan az őszi mélyszántás mihamarabbi befejezésének fontosságáról beszélt. Elmondotta többek között, hogy erre a munkára 164 SZ—100-as, 402 DT, 365 univerzális és 529 Hoffar-mo- tor áll a termelőszövetkezeteik Az erdőgazdaságoknál általában október elseje az új esztendő. Felkerestük Kállay József főmérnököt a gyulai erdőgazdaságnál s az iránt érdeklődtünk, hogyan teljesítették a múlt évi tervet, hogy indult az új esztendő náluk, ami egyben az új ötéves terv első esztendeje. Érdeklődésünkre a jó gazda tájékozottságával mondotta el a következőket: — A múlt év!... Az igazi férfiül uhka volt! Tíz hónap alatt teljesítettük, sőt túlteljesítettük a tervet. Ismeretes, hogy. a kedvezőtlen időjárás miatt heteken át nem dolgoztak télen a gépjeink s mennyi nehézséggel kellett megbirkóznunk. Elmondhatom minden dicsekvés és nagyképűség nélkül, hogy műszaki és fizikai dolgozóink egyaránt állták a sarat, Háromnegyedévkor komoly felmérést csináltunk. Láttuk, hogy módosítani kell a munkaszervezésen, részletes intézkedési terveket készítettünk, mert korábbi jó hírnevünkhöz méltók akartunk maradni s nem akartunk a népgazdaságnak adósak maradni. Rosszulesett volna, ha az új ötéves tervet nem tiszta lappal kezdjük. — A múlt évben a halmozatlan termelési értéktervet 103,2 százarendeükezésére. Megyénk rendelkezik azokkal az eszközökkel, me. lyek igénybevételével az őszi me. zőgazdasági munkáik 20—25 nap alatt befejezhetek. A még hátralevő feladatok teljesítéséhez megyei szántén 21 munkanap szük- ségies. Egyes járásokban, így az orosháziban és a szarvasiban a lemaradás súlyosabb. A megyei szervek számításba vették annak lehetőségét is, hogy a Debreceni Talajjavító Vállalat Békés megyében üzemelő traktorait is a mélyszántás befejezésére csoportosítják. A szarvasi járás ennek megfelelően több SZ—100-as trak. tort kapott. A talajjavító vállalat traktorainak ekeellátására a szükséges intézkedést megtették. Tényként hangzott el, hogy a traktorlkapaoitás kihasználása nem megfelelő. A korábbi hetek eredményei azt tanúsítják, hogy egyes szövetkezetekben a rendelA békéscsabai városi rendőrkapitányság társadalmi' tulajdon elleni sikkasztás miatt eljárást indított Veszprémi Etel békéscsabai lakos ellen. Mint MÁVAUT-jegy- kezelő 3850 forintot költött él az eladott jegyek árából, s azt saját céljaira használta fel Veszprémi Etel. Mivel elszámoltatáskor nem tudta a pénzt leadni, ezért a vállalat feljelentése alapján indult meg ellene a vizsgálat. Ugyancsak nyomozás folyik lókra teljesítettük. Terven felül 68.3 ezer forint értéket adtunk a népgazdaságnak, úgyhogy dolgozóink szerényen bár, de nyereség- részesedésre számíthatnak. Az utolsó két hónapban különösen nagy volt a hajrá. Éjjel-nappal, hétköznap, vasárnap dolgoztok szinte. Negyhónapi fakitermelési, famegmunkálás! és szállítási tervet két hónap alatt teljesítettünk. Ipari és fagyártmány-tervünket pontosan teljesítettük. — Nos, az új évre úgy készültünk fel, .hogy zökkenőmentesen halad a munkánk. JVtég eddig lemaradás egy területen sem volt. Nem tudni* milyen lesz ismét a tél, azt szeretnénk, hogy 1966 nyarán ne kelljen külön hajrázni, folyamatos legyen nálunk a termelés. — Jelenleg 11 Styhl-Contra benzinmotor-fűrész dolgozik az erdőgazdaságban, de még kapunk januárban újabbat. Az emberek jól értik a gépek kezelését, a baleset elleni védekezésre megfelelően kioktattuk őket. Termelünk ipari fát, bányafát, termelőszövetkezetek részére szerfás épületekhez épületfa-garnitúrát, különböző fagyártmányokat adunk a népgazdaságnak. —■ Az elmúlt óvek tapasztalatai kezesre álló vonóerőnek mindössze 40 százalékát használják ki. Csatári Béla részletesein beszélt a munka hatékonyságának hiányáról, illetve ennek következményéről. Elmondotta többek között, hogy a termelőszövetkezeteik különböző módon különböző ered. ménnyel tesznek eleget az előttük álló feladatoknak. Felvetette, hogy a dóvaványai kopogós sziken hamarább befejezték a búza vetését, mint Hunyán és Orosházán. Miért lehetséges ez? Nyilvánvaló, a munka hatékonysága az egyik termelőszövetkezetben jobb, a másikban gyengébb. Törekedjenek a termelőszövetkezetek arra, hogy a traktorvonóerő kihasználását növeljék, mert csakis ez lehet az alapja annak, hogy az őszi mező- gazdasági munkát december első felére a megye egész területén befejezzék. D, K. Orosházán is betöréses lopás miatt Egy alkalommal ismeretlen tettes feltörte Pusztai István orosházi lakos házának ajtaját majd behatolt a szobába és onnan négyezer forintot lopott él. Az eddigi vizsgálat megállapította a tettest Gyuris Sándor 28 éves, büntetett előéletű kiskun- dorozsmai lakos személyében, aki alaposan gyanúsítható más lopásokban is, amiért a rendőrség őt őrizetbe vette. alapján széles körű versenymoz- galom bontakozott M nálunk. Az erdőgazdaság vezetősége messzemenően gondoskodik arról, hogy az adott kereteken belül minél többet nyújtsanak szociális és kulturális téren is dolgozóinknak. Tavaly például utat építettünk, több erdészházat felújítottunk, Kondoroson új erdészlakást építettünk. Remetén már épül az 1966-ra tervezett erdészház. Előrehoztuk a munkálatokat. A dolgozók méltányolják a róluk való gondoskodást. Az egész területen becsületes helytállást tapasztalunk s ez komoly ígéret arra, hogy az új ötéves tervet is teljesítjük részleteiben és összességében. —Ary— A battonyai községi nőtanács szervezésében az idén megalakítják az asszonyok és lányok klubját, melyre már eddig mintegy nyolcvanan jelentkeztek. Nagy az érdeklődés a nők körében a klub programja iránt. A téli hónapokban különböző előadásokat tartanak, többek között a baibona— Kiállítást rendeztek Békés megyei festőművészek alkotásaiból a sarkad! művelődési házban. A kiállítást felnőtteken kívül számos gimnáziumi tanuló és általános iskolás is megtekintette. — Növekszik Vésztőn a takarékszövetkezet taglétszáma. A tavalyi 853 helyett az idén 992 tagja van a takarékszövetkezetnek, s az 1 millió 316 ezer forintos betét- állomány az idén 1 millió 943 ezer forintra nőtt. — A tanácstagok 1965. évi oktatásának tapasztalatairól, és a jövő évi oktatási feladatokról is tárgyalnak a Szarvasi Járási Tanács Végrehajtó Bizottságának december 10-i, pénteki ülésén. — Gumiból készült lábbelik javítását is tervezi a jövő évre a Körüsiadányi Cipész Ktsz. Erre a célra vulkáni zációs gépet szereznek be. — Tegnaptól, hétfőtől kezdve gyomai KlSZ-litkárok számára tartanak továbbképzésit a békéscsabai KISZ-vezetoképző táborban. — A szolgáltatás továbbfejlesztésére több intézkedést tettek a szeghalmi járásban a földműves- szövetkezetek vezetői. Bucsán harisnyaszem-felszedő gép vásárlásét határozták el, s két permetezőgépet alkarnak beszerezni, amit kerttulajdanosok részére adnak majd ki. Körösladányban. a rühatisztítiás megszervezéséről intézkedtek, Füzesgyarmaton pedig a golyóstollak töltéséhez akarnak szakembert biztosítani. — Az élet kapujában című szovjet fűmet vetítik az úttörő- filmimatiné keretében november 19-én, pénteken délután három óráitól a békéscsabai Kállai Éva ,Ű ttörőhézbam. — Tanácstagi beszámolót tart Békéscsabán, november 19-én 18 órától a 96-os választókerületben, Báthori u. 18 szám alatt Cselovsz- ki András tanácstag. lönböző betegségekről s ezeket filmvetítéssel is egybekötik. Ezenkívül teadélutánokat, ismerkedési esteket és kulturális műsort is rendeznek. A klub működéséhez a helyi művelődési otthon vezetősége ad segitséget. Itt kapnak helyiséget is. — „Szülőföldem szép határa...” címmel tartanak műsort december 10-én, pénteken Békéscsabán, az Ország-Világjárók Baráti Körének előadássorozata keretében. A műsor — amiben költők, írók, zeneszerzők, képző- és fotóművészek vallanak hazánk szépsógei- ről — Szabad Olga összeállítása. — Harmincezer forintot kapott a gerendása községi könyvtár új könyvek beszerzésére. — Kártérítésként 14 millió 26U ezer forintot fizetett ügyfeleinek októberben az Állami Biztosító Béikés megyei Igazgatósága. — Ifjúságvédelmi ankétokat szervez a járási székhelyeken, valamint a községeikben és a városokban is a Hazafias Népfront, együttműködve a KISZ-szel, nőtanáccsal és más szervekkel. — Ismét több mint 300 ezer forintot fizetett az Állami Biztosító az orosházi Dózsa Termelőszövetkezetnek a nyáron jégverés okozta kárért. Ezzel már mintegy 2 millió 400 ezer forint kártérítést kapott a szövetkezet. — HELYESBÍTÉS. Lapunk vasárnapi számának 8. oldalán „Szabó István Kossuth-díjas szobrász műtermében-' című cikkünk utolsó mondatába nyomdai hiba folytán értelemzavaró elírás került. A cikk utolsó mondata helyesen: „Benczúr Gyula műterme a magyar művészet űj halhatatlanjára talált benne”. Időjárási elöntés Várható időjárás ma estig: Változó mennyiségű felhőzet, szórványosan előforduló havazással. Reggeli párásság, helyenként lassan hulló köd. Hideg marad az idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4—mínusz 9 fok között, helyenként 2— 3 fokkal mínusz 9 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3—plusz 2 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács (apja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., ül. em„ Telefon; 21—96, 23—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba EL* Tanácsköztársaság útja 5. T.: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra IS.— Ft. 3ékés megyei Nyomdaipari Vállala* Békéscsaba. „Igazi férfi ni un ka volt...!9’ Az új ötéves tervén dolgozik a Gyulai Erdőgazdaság Rendőrségi eljárás sikkasztás és betöréses lopás miatt Nőklubot alakítanak Battonyán Ságról, a szépségápolásról, a kü-