Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-31 / 257. szám

UKS. október 31. 10 I Vasárnap SPORT * SPORT * SPORT Tapasztalatok, tervek a birkózó-csapatbajnokság előtt Aí& utóbbi hónapokban. a szokottnál kevesebbet hallatott magáról az Oros­házi SpatTtacus KB I-ben szereplő birkózócsapata*, A nyár vége és az ősz eleje a csendes, de annál szívó- sabb felkészülés időszaka volt, amely­ben csupán két nemzetközi mérkő­zés, asz osztrák és az NDK csapatok elleni összecsapások hoztak némi iz­galmat, újat és természetesen tapasz­talatot is. Ezekről a kérdésekről és a közelgő csapatbajnokságra való felké­szülésről érdeklődtünk dr. Sándor Lászlótól, a csapat szakoktatójátóL ** Ismeretes, hogy az NDK csa­pata a Vorwertz, Rostock, a kötött és a szabadfogású mérkőzésen is legyőzte a Spartacus együttesét. Mi­nek tulajdonítható ez a vereség és milyen, a jövőben helyben is hasz­nosítható tapasztalatokkal szolgált ez a mérkőzés? — A Vorwertz, Rostock birkózó-csa­pata, amely az NDK honvéd-együtte­se, kötöttfogásban a légsúly kivételé­vel, a nemzeti válogatottat képviselte. A kétnapos viadal nagy feladat elé állította a Spartacus birkózóit, első­sorban azért, mert a németeknél, akik húsz versenyzővel érkeztek, külön kötött- és külön szabadfogású csapat. lépett szőnyegre, míg a Spartacus egy változtatással ugyanazt a gárdát vo­nultatta fel mindkét fogásnemben. Az NBK-ban egyébként, amit az előb­biek is bizonyítanak, megkezdődött a specializálódás, tehát a két fogásnem­ben azonos erőt képviselő, de más­más versenyzőből álló csapat kialakí­tása. Nálunk ez a folyamat még igen kezdetleges, mindenesetre a vezetés és szervezés területén tanulhattunk az NDK-sofctól. Melyek azok a szervezési, fel­készülési módszerek, amelyeket cél­szerű lenne átvenni és milyen lehe­tőségek vannak erre? — Az előbb említett specializálódás megvalósításához — egy-egy klubcsa­paton belül is — feltétlenül szükség van arra, hogy fő foglalkozású edző dolgozzék. Az NDK-ban megvalósított magas szintű szervezésiről, amelynek eredményeként a kötöttfogásban az élvonalba kerültek, a szabadfogásban '■°dig a középmezőnyhöz zárkóztak fel, csaik elismerésed szólhatunk. A helyi szakvezetőik örömmel látták, hogy az NDK-ban milyen alapos szer­vezés', kitűnő szakmunka, jól felké­szített versenyzők, s a sport űzésé- hez jelentős anyagi támogatás áll rendelkezésre. A hazai birkózó-múlt kötelez, s ha meg akarjuk őrizni a világ élvonalában elfoglalt helyün­ket, feltétlenül és sürgősen követ­nünk kell azokat a célszerű intézkedéseket, amelyeket a sport­ágiba felfelé ívelő és az élvonal­ban levő országok megvalósítanak. Vitathatatlan, hogy a magyar birkó­zósport sok nemzetközileg is elismert szakvezetővel rendelkezik, fiatalsá­gunkban is megvannak azok az eré­nyek, amelyek szükségesek egy ütő­képes együttes kialakítására, A szer­vezés, a gondoskodás azonban sok esetben nem kielégítő, nem teszi le­hetővé a gyorsabb ütemű fejlődést. — Véleménye szerint mi gátolja a fiatal tehetségekkel való célszerű foglalkozást és hogyan lehetne ezen segíteni? — A tehetséges fiatalok nevelésé­hez, sportpályafutásuk zökkenőmen­tes biztosításához az egyesületi kere­tek nem mindig megfelelőek. Egye­sületünkben ugyan, tekintettel a sportiskolára, bizonyos mértékig ki- elégítőek a lehetőségek, ugyanakkor azonban az idei sportnaptár például Ml esztendei kényszerpihenőre ítél­te azokat a fiatalokat, akik speciali­zálták magukat egyik vagy másik fogásnemre. A jövő évi program ösz- szeállításénál feltétlenül figyelembe kell venni a nemzetközi specializáló- dási fotyamatot, s ennek megfelelő­en kell elkészíteni a sportnaptárt. Sajnálatos az is, hogy a katonai szol­gálatra bevonult tehetséges fiatalok gyakran elkallódnak. Fokozottabb fi­gyelmet szükséges fordítani fejlődé­sük zökkenőmentes biztosítására, ami egyben záloga lenne annak, hogy le­szerelésük után is hasznos tagjai le­gyenek az őket nevelő egyesületnek. — Néhány hét múlva megkezdőd­nek az NB I-es csapatbajnokság küzdelmei. A jelenlegi erőviszonyok alapján milyen esélyekkel indul a Spartacus? Középiskolás atlétikai verseny a csabai és az orosházi gimnázium tanulói nélkül Gyulán rendezte meg a megyei at­létikai szakszövetség hagyományos őszi megyei középiskolai versenyét. Az osztályonként lebonyolított versenyszá­mok iránt hatalmas érdeklődés nyil­vánult meg. Több mint négyszáz neve­zés érkezett be és a nevezettek közül kevés maradt távol. Hiányoltuk két nagy iskolánk, az orosházi és a békés­csabai fiúgimnázium távolmaradását. Velük biztosan még színvonalasabb lett volna a verseny. A rendezés az öltöző és mosdd hiányától eltekintve (ami égető probléma a gyulai sporttelepen) jó volt. A hűvös idő károsan befo­lyásolta az eredményeket. EREDMÉNYEK Lányok. I. osztály. 100 m; 1. Kugyel- la (Szarvasi g.) 14,3. 400 m: 1. Győri (Gyulai g.) 75,0. Magas: 1. Kürti (Gyu­lai g.) 130. Távol: 1. Szarka (Gyomai g.) 416. Súly: 1. Hídvégi (Bcs .gimn.) 846. n. osztály. 400 m:l. Tóth (Gyomai g.) 74,0, 80 gát: 1. Góg (Bcs. Vízmű) 15,5. Magas: 1. Szászfalvi (Békési g.) 135. Diszkosz: 1. Bundik (Gyulai g.) 2446. Gerely: 1. Bundik (Gyulai g.) 3306. ni.—IV. osztály. 800 m: 1. Nagy (Gyulai g.) 2:42,6, 80 gát:' 1. Farkas (Bé­kési g.) 14,0. Magas: 1. Farkas (Békési g.) 135, Diszkosz: 1. Perjési (Gyulai g.) 3390. Gerely: 1. Tóth (Gyulai g.) 3420. Fiúk. I. osztály. 100 m: l Vanyó (Bé­kési g.) 12,8. 400 m: 1 Vanyó (Békési g) 61,0. Magas: 1. Greksza (Szarvasi g.) 155. Távol: 1. Greksza (Szarvasi g.) 525. Súly: 1. Fazekas (Orosházi MGT) 1240. II. osztály: ÍOO m: 1. Szentes (Oros­házi g.) 12,0. 800 m: 1. Horváth (Gyu­lai ITSK) 2:15,4. Távol: 1. Tarkó (Gyu­lai rrSK) 570. Diszkosz: L Tarkó (Gyu­lai ITSK) 2918. Gerely: L Lakatos (Gyulai ITSK) 3263. in.—IV. osztály: 1500 m: 3_ Seress (Gyulai g.) 4:37,6. 110 gát: 1. Ibos (Gyulai g.) 16,0. Hár­mas: 1. Hajnal (Békési g.) 1208. Gerely: 1. Bukva (Gyomai g.) 4680. Kalapács: 1. Csapó (Gyulai g.) 3665, K. t — Az NB I-es mezőnyben a csapa­tok közötti különbségek, erőviszonyok kiegyenlítődtek. Minden együttes igyekezett erősíteni, sajnos azonban mi immár négy év óta ugyanazzal a gárdával lépünk szőnyegre. Ebbő] adódik az a feladat, hogy a jelenlegi kollektívát a legmagasabb formába kell hozni, amit a CSB-n végig tarta­ni kell. A célunk az, hogy- az első há­rom között végezzünk, hiszen az nem vitás, hogy a nagy esélyes a Buda­pesti Honvéd csapata, a bajnokság tízszeres védője. A Honvéd ma olyan klasszis versenyzőket vonultathat fel, mint Csatári, Varga, Hollós!, Tóth Gyula és az Orosházáról elkerült Il­lés. Ügy gondolom, a felsorolt nevek' is bizonyságul szolgálhatnak arra a jóslatomra vonatkozóan, hogy a Bu­dapesti Honvéd, mindannak ellenére, hogy az elmúlt évben döntetlent ér­tünk el velük szemben, bizakodóan és esélyesként tekinthet a bajnokság elé. A többi csapat, az FTC, a DVTK, a DVSC és a Győr megközelítően azonos játékerőt képvisel, ami egyben azt is jelenti, hogy a legjobban elő­készített, csúcsformában levő és jó idegekkel rendelkező együttes veheti fel eredményesen a küzdelmeket. Re­méljük, hogy az orosháziak a nagy­szerű hagyományokhoz méltóan sze­repednek. Épp ezért igyekszünk a csa­patot jól felkészíteni s bízunk abban, hogy a fiúk valamennyin átérzik majd a mérkőzések fontosságát és ak­kor a siker nem marad el — fejezte be tájékoztatóját dir. Sándor László szakoktató. S. F. A kézfiadba N3 II Közép csoportjának végeredménye Nők Makói VSC 22 Bp. Testvériség 22 Bp. Kinizsi H. 22 Bcs. Kötött 22 KISTEXT 22 Hmvásárhely 22 MTK 22 Bp. Elektromos 22 Kiskunhalas 22 Bp. VIL kér KÖZÉRT 22 Váci Forte 22 Szegedi EAC* 22 * Két büntetőpont 17 1 15 1 14 2 13 2 12 2 12 1 10 4 4 205 6 172 6 126 7 187 8 137 9 118 8 129 9 2 11 134: 8 1 13 156: 8-14 124: 3 3 16 119: 1 1 20 101: levonva. 116 35 :116 31 :117 30 :131 28 :129 26 :111 25 1108 24 :138 20 :204 17 145 16 191 9 202 1 Férfiak 1. Csepel 2. KISTEXT 3. Váci Fonó 4. Szarvas 5. Makói VSC 6. Hmvásárhely 7. Bcs. MÁV 8. Ceglédi Építők 9. Szegedi Előre 10. Szolnoki H. 11. Dunakeszi MÁV 12. Férfiruha 22 18 2 2 22 13 3 6 22 12 3 7 22 10 5 7 22 11 1 10 22 10 2 10 22 10 - 12 22 9 1 12 22 8 2 12 22 8-14 22 7 2 13 22 5 1 16 438:282 38 351:315 29 402:355 29 398:375 25 343:337 23 373:390 22 339:335 20 356:394 19 335:381 18 375:406 16 355:424 16 309:380 11 és rr• női Férfi­segédmunkásokat AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ B O V OROSHÁZI GYÁREGYSÉGE (OROSHÁZI BARNEVÁL). JELENTKEZÉS VÁLLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN, OROSHÁZA, OKTÓBER 6. UTCA 8—10, SZÁMj 2206 Vízivárosi nyár A most bemutatásra kerülő film más lesz, mint a televízióban látott, a rendező Fábri Zoltán új jelenetekkel egészítette ki művét. (Bemutatja az orosházi Partizán mozi október 31-én.) OKTOBER 31. Békési Bástya: Nincs irgalom. Bé­késcsabai Brigád: A gyilkos halála. Békéscsabai Szabadság: Éden tői kelet­re. Békéscsabai Terv: Az éjszaka vir lága. Gyomai Szabadság: Bátor embe­reik. Gyulai Erkel: Arséne Lupin. Gyu­lai Petőfi: A fekete tulipán. Mezőko­vácsházi Vörös Október: Vörös és fe­kete I., H. Orosházi Partizán: Vízivá­rosi nyár. Orosházi Béke: Zöldár. Sar­kad: Petőfi: Mamma Róma. Szarvasi Táncsics: A Tenkes kapitánya 1^ n. Szeghalmi Ady: Folytassa Kieo, NOVEMBER 1. Békési Bástya: A fekete tulipán. Bé­késcsabai Brigád: A nyomorultak. I., II. Békéscsabai Szabadság: Edentől ke­letre. Békéscsabai Terv: Vízivárosi nyár. Gyomai Szabadság: Az éjszaka világa. Gyulai Erkel: Arséne Lupin. Gyulai Petőfi: Zöldár. Mezőkovácshá­zi Vörös Október: Vörös és fekete I., IL Orosházi Béke: A gyilkos halála. Orosházi Partizán: Robin Hood új ka­landjai. Sarkad! Petőfi: A lord és ban­dája. Szarvasi Táncsics: A Tenkes ka­pitánya I., II. Szeghalmi Ady: Kásér- tetkastély Spessartban, mű so r a Október 21-én, este fél 8-kor: Körös- ladányban: földindulás Október 31-én, este fél 8-kor, Mező- kovácsházán: VIKTORIA A Magyar Tv műsora OKTÓBER 31-ÉN, VASÁRNAP 8.55 Iskola-tv. 10.00 Gyermekműsor közvetítése Berlinből. 11.00 Messzi ut­ca. Magyarul beszélő szovjet ifjúsági játékfilm. 13.53 FTC—Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 15.50 A Magyal Hirdető műsora. 16.00 Vasárnap délutá­ni családlátogatás. Riportműsor. 16.30 KisfiÍrnek. 1. Szárnyas karaván. Jugo­szláv kisfilm. 2. A havasi ember. Len­gyel rajzfilm. 16.48 Riport a Csajkovsz­kij-házból. Az Intervízió műsora. 17.35 Alkotóműhely, A tűzmadár hazája* Szovjet filmösszeállítás. 17.50 Barango­lás Svájcban. Ütifilm. 18.10 A trio de Santa Crus műsorából. 18.35 Magazin* A tv-híradó melléklete. 18.55 Kisfilim; 19.25 Hét könyvei. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Esti mese. 20.00 Sporthírek. 20.10 Fi­nom kis börtön. Magyarul beszélő an­gol filmvígjáték. 21.35 Az érem harma­dik oldala. Komlós János műsora. 2,1.45 Művészporfcré. Maleczky Oszkár éne­kel. 22.15 Tv-híradó — 2. kiadás. A román Ív műsora VASÁRNAP 7ja) Reggeli torna. 8.00 Konyhare­ceptek. 8.30 Gyermekműsor. 10.00 Falu­műsor. 13.30 Sportvasáxnap. 18.00 Tv- híradó. 18.15 Francia játékfilm. 18.55 Találkozás az ifjúsággal, színházi köz­vetítés. 21.25 Zenei műsor, 22.00 Tv- híradó. 22.15 Tv-sport. HÉTFŐ 18.00 Tv-híradó. 18.15 Tudomány, technika pioníroknak és diákoknak. 19.00 Bachus nyomdokán. 19.15 Heten­ként három kép — kommentárok. 19.30 Szentpétervár vége. 1927-ben felvétele­zett film. 21,00 Tv-híradó. 21.15 Sport- hírek, Közületek munkaerőigénye A Székkntasi Gépjavító Állo­más felvételre keres elektrotechnikust, géplakatost, villanyszerelőket, vízveze­tékszerelőket., valamint víz- és vil­lanyszerelők mellé segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentke­zés a helyszínen. 2194 Egy kocsist felvesz a Gyulai Temet­kezési Vállalat. 82040 Országos Méhészeti Szövetkezeti Köz­pont Mézeskalács és Cukorkaüzeme cukrászipari szakmunkást keres. Je­lentkezni lehet: Békés, Szent Pál sor 3 sz. alatt, az üzem irodájában. 1678 Az £M 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre — ács szakmunkásokat, építőipari vizsgával rendelkező könnyűgépkezelöket, vasbetonszerelő­ket, férfi és női segédmunká­sokat, valamint ,kubikosokat. Mun­kásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás és mun­karuha szükséges, Jelentkezés: Buda­pest, V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 405 A Körösiad ányi Gépjavító Állomás azonnali felvételre keres motorszerelő­ket, mezőgazdasági gépszerelőket, va­lamint 1 fő festő-mázolót. Jelentkezés a gépjavító központjában. 2081 Az Országos Sertéshizlaló Vállalat I. számú (Kétegyházi úti) telepe vizsgá­zott kazánfűtőt vesz fél, nyugdíjast is 91845 A Békés megyei Kéményseprő Válla­lat városi és községi munkahelyekre szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel betanításra. Korhatár: 23—40 életév. Jelentkezés írásban . vagy sze­mélyesen: Cím: Békéscsaba, Jókai út 2. 91854 CUKRÁSZ szakmunkást azonnali be­lépéssel felvesz az Alföldi Üzemi Ven­déglátó Vállalat. Békéscsaba, Gábor Áron út 3 szám. Jelentkezés: ugyanott. 91865

Next

/
Thumbnails
Contents