Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-29 / 255. szám
W65. október 29. 5 Péntek Mit miért és hogyan? Lencse előtt a polgári védelem Zárógyakorlatot tartottak nemrég a békéscsabai téglagyárban a polgári védelmi kiképzésben részt vevők. Mint a gyakorlaton láttuk, kitűnően elsajátították az elméletet és a lelkes aktívák bemutatták, hogyan kell helytállni, ha arra szükség van. Az egészségügyiek gázálarcban is kitűnően ellátják a sérült beteget. Itt már mosoly ül az arcokon, mert jól sikerült a gyakorlat. Fotó: K. S. nem fogja túrni a földet — elmegy traktorosnak a gépállomásra. Nem ellenkeztünk, hiszen nem akartunk mi neki rosszat, tanuljon, boldoguljon jobban, mint mi. De az rosszulesett, amikor Pista ellenezte a tanya építését. Minek az már nekünk, édesapám — mondogatta —, nincs mái- jövője az egyéni gazdálkodásnak. Maga is jobban tenné, ha belépne a termelőszövetkezetbe. Én? Odaadjam a földemet? Egész életemben mások cselédje voltam, s most miikor végre magam ura lehetők, akkor váljak meg a földemtől? Soha. Kell a tanya, elmúltam már hatvanéves, nem tudok mindig kijárni a faluból ilyen messze. Felépítettük, ugye, Juliskám? Fel bizony, testünk verejtékével. Nem mondom, Pista is segített. Éppen ezért örömmel vettük, amikor bejelentette, hogy nősül. Ide engedtük. Ugye, Juliskám, jól tettük, hogy kiköltöztünk a konyhába és átadtuk a szobát a fiataloknak? A dűlőúton két lánctalpas traktor állt meg a tanyával szemben. A motorok zaja csak mint halk dongó zümmögése jutott ed az öreg kissé nagyot halló füleihez. Ezek! Ezek vették el a földem — borult el az öreg tekintete. Igen, Juliskám. Nincs már földem. Elvették. Jött a tagosítás, a Fűzfás dűlőben jelölték ki egy területet, dolgozzam azt. Hát hogyan tudnék én olyan messzire eljárni? Sehogy. Pista fiam rábeszélt — lépjék be a tsz-be. A földemet elvihetik, de én nem megyek. Nem bírok már dolgozni. Mióta itthagytál, Juliskám, nagyon rossz világ jár rám. Addig még csak bírtam, amíg Pistáék itt laktak, de azóta nagyon nehéz. Nem is dolgozom, nem tudok. A tsz fizet a földért, megélek valahogy. Miért hagytak itt Pistáék? Ne hidd, hogy veszekedtünk! Elmesélem. Pista egyik este azzal jött haza, hogy a tsz elhatározta, hogy nagy táblákat alakítanak ki, mert úgy könnyebb lesz a föld művelése. A területen levő apró tanyákat lebontják és a tulajdonosoknak a központban építenek újat. Ahogy Pista mondta, kétszobás, kényelmes házakat építenek és bolt is lesz a közelben. No, engem nem érdekel az egész, a tanyámat nem adom. Legyenek nyugodtak a tsz- ben, a szomszédaim sem költöznek. Milyen nagyot tévedtem. Tudod, Juliskám, hogy a Csenki sógor tanyájának helyén is traktorok forgolódnak? A másik szomszédunk, Szabó Jani is odaadta a tanyáját. Olyan sík lett a határ. Pistáék is építettek a központban, már ő is a tsz-ben dolgozik. Hívott sokszor, menjek, legalább nézzem meg, hogy hová híVnák. Nem mentem. A traktorosok közben nekilátták a hatalmas tarlónak. Jó néhányat a tanyától messzire fordultak, de a tarló egyre keskenyeÁ zok a viták, amelyek elhang” zanak az ideológiai kérdésekről tárgyaló mostani taggyűléseken, a megye párttagjainak az utóbbi évek során elért politikai fejlődéséről, tájékozottságuk, marxista-leninista képzettségük fokozódásáról tesznek tanúbizony, ságot. Valahol olvastam az alábbi mélyértelmű mondatot: „... A ma harca a gondolkodás, fegyvere az ész, önkontroUja a kétkedés, legfőbb öröme a felismerés.” Nos, párttagjaink — ezt mutatják a taggyűlések — sok-sok magukban folytatott vita, kétkedés után. eljutottak a felismerésig: érthető és teljesen helyes a párt parasztpolitikája, bár eleinte sok gondot okozott megértése a régi, veterán harcosok között is. A szarvasi Táncsics Tsz taggyűlésén hangzott el: Néhány éve még nem értettem, miért kell nekem most egy sorban, ugyanolyan feltételek között dolgoznom a volt nagygazdával. Ma már értem, mert úgy van az jól, ha csak a munka különbözteti meg egymástól az embereket...” IV e nemcsak ez az örömet okozó felismerés, a párt politikájának az egyes párttagok személyes meggyőződésévé válása mutatja a néhány év alatti tudatfejlődést. Ezen túl az értelem ái- talános kitágulári is, mely ma már felfog és átszűr sok olyan jelenséget, amin korábban átsiklott, észre sem vett. Felfog, mérlegel, kétkedéssel, sokszor tagadóan foglal állást benne, amíg teljesen meg nem érti, hogy miről is van szó voltaképpen. S éppen ez a tudatos mérlegelése, értelemszerű megközelítése az elénk táruló jelenségeknek, problémáknak a plusz a régebbi, dogmatikus örökségből származó cselekedetek hez képest, amikor szinte gondolkodás nélkül fogadták él a párttagok a felülről jövő instrukciókat. Tévedés ne essék: a pártfegyelem követelménye, hogy az alsóbb szervek végrehajtsák a felsőbb szervek határozatait Ezen alapszik a demokratikus centralizmus. Enéldett. Az öreg Szálai nem tudta tovább nézni a gépeket. Bement a házba, leült a konyhába a kis- székre. Reszkető kezével megsimogatta az öreg kutyát és ideges remegés futotta át a testét, amikor a traktorok a tanya közelében húztak el. Könnypárás szemével tétován bámult ki az ablakon, de a kisszékről csak az ég egy kis darabját látta. Milyen kék is az ég — tűnődött a látványon, s lassan lecsúszott a székről. Már azt sem hallotta, hogy a tanyába egy motor fordul be, már azt sem látta, hogy a hátsó ülésről Erzsi menye kászálódik le. — Jaj, Pista, valami érte édesapánkat — sikoltott a fiatalasz- szony a konyhába lépve. Két nap múlva a hatalmas felszántott föld közepén ismét megjelent a két lánctalpas. Kirángatták tövestül a fákat, majd a háznak fordultak. A tetőt már reggel leszedték, s a vályogfalak dűltek le a gépóriások nyomására. ' — Ez volt az utolsó tanya a táblában — rikkantotta Veres Imre, az egyik traktor vezetője. Sajnálom az öreg Szálait — nem értem, miért ragaszkodott ennyire ehhez a tanyához. Gombos Péter, a másik traktor vezetője — túl már az ötvenen — csendesen csak ennyit mondott: — Te még fiatal vagy, Imre, nehezen érted. Én azonban értem... Opauszky László kül nem vihetett volna végbe I olyan hőstetteket a párt, mint amilyeneket a Tanácsköztársaság alatt és óta megtettek tagjai, akiknek zöme csak ösztönösen érezte, hogy jó ügyért harcol, marxista képzettsége azonban nem állt olyan fokon, hogy tudományosan is lássa: az emberibb világ, amelyért küzd, a szocializmus, és éppen úgy kell küzdeni érte, ahogyan csinálja. Igazi elvi szilárdságot azonban a személyes meggyőződés adhat abban, hogy amit teszünk, jól tesszük. Ezt pedig az érzelem mellett az ész, az értelem munkálja ki. Ezért tanulságosak azok a viS ták, amelyek teljes nyíltsággal érintenek taggyűléseinken még meg nem értett kérdéseket is. A fenti termelőszövetkezetben, s a kondorosi Vörös Októberben hasonlóképpen új formában támadtak kételyek a „párt parasztpolitikáját” illetően, bár amiről beszéltek, egyáltalán nem ebbe a témakörbe sorolható. Miről volt szó? Arról, hogy azok, akik egész életükön át mezőgazdasági munkákon görnyedtek mint volt cselédek vagy kisbirtokosak, megöre- gedésük után jelenleg csupán 260 forintot kapnák nyugdíjként, míg azok a nagygazdák, akik azelőtt is csak mással dolgoztattak, de a szövetkezetek szervezésekor elmentek az iparba, most 8—700 forint nyugdíjban részesülnek. Úgymond: ők ismét jobban jártak, pedig a múltban is összehasonlíthatatlanul jobb volt nekik. Kétségtelen, hogy* ezt a felfogást táplálja a néhol fellelhető elvtelen gyakorlat, amikor csak azért helyeznek volt nagygazdákat felelős munkakörbe, mert erre lehetőséget ad a kormány és nem a termelőszövetkezetben végzett, jó munkájuk miatt. Ez visszatetszést szül — jogosan! — az emberekben és nem más, mint a parasztpolitika jelenlegi eltorzítása. A munka, a közÖ6 érdekért kifejtett tevékenység emelhet csak felelős posztokra embereket, s ha valójában ez adja meg az alapot egy vezető tisztség betöltésére, ott nem emelnek kifogást az ellen, ha olyanról is van szó, aki azelőtt oeztályidegennek számított. Példa erre a mezőkovácsházi járás, amelynek termelőszövetkezeteiben több felelős beosztású volt nagygazda található, sőt tsz-elnök is, s jól megvannak egymással az emberek. A jelzett kétkedés tehát végeredményben nem is a párt mostani parasztpolitikájával kapcsolatos. Ha mégis erre utalnak a kétkedők, ezalatt legfeljebb a múltbeli torzításokat érthetik, amelynek következtében sok helyen a „visszaszorítás” helyett „likvidálták” a nagygazdákat, akik megélhetésük biztosítására állami November 18-án gépkccsinyeremény betétkönyv sorsnlás Az Országos Takarékpénztár november 18-án Budapesten rendezi a gépkocsinyeremény-betét- könyvek 18. sorsolását, amelyen körülbelül kétszáz autó örvendezteti meg a szerencsés betétkönyvtulajdonosokat. A sorsoláson a július 31-ig váltott és október 31-én még érvényes betétkönyvek vesznek részt. A februárban sorra kerülő au- tónyeremény-húzásra egyébkén október 30-ig lehet 5000 és 10 000 forintos betétkönyvet váltani (MTI) gazdaságban vagy az iparban helyezkedtek el. Megint más dolog, hogy a termelőszövetkezetek szervezésének kezdeti szakaszában nem volt arra sem lehetőségük, hogy szövetkezeti tagok legyenek. Magyarán: a föld a szövetkezeté lett, volt tulajdonosaiknak pedig kereseti lehetőség után kellett nézniük maguk és családjuk fenntartása végett. Ha új munkakörükben elérték a nyugdíjazáshoz szükséges éveket, ugyanolyan öregségi biztosításban részesülnek, mint azok, akik egész életüket az üzemben töltötték. Ez a magyarázata magasabb nyugdíjjárulékuknak. Az igazat megvallva azonban azok. akik erről beszélnek, nem isany- nyira az ők „magasabb” nyugdíjösszegei ellen vannak, hanem inkább a sajátjukét keveslik. Igaz, hogy az ipari nyugdíjat nem egészíti ki háztáji föld és ennek jövedelme, mégis „biztosabb pénz”, nyugodtabb, biztonságosabb öregséget jelent. És éppen ennél a kérdésnél kapcsolódik szorosan az ügyhöz a párt parasztpolitikája, annak lényege, a munkás-paraszt szövetség távlata, amelynek megértése megmagyarázza a jelenlegi ellentmondást még az olyan különbségekben is, mint a munkások és a szövetkezeti gazdák nyugdíj- és más szociális juttatásai közötti differenciák. Sokat hangoztatjuk manapság, hogy átmeneti korban élünk. A szocializmus alapjait már leraktuk, de még nem építettük fel teljesen a szocializmust, korántsem értük még el, hogy azok a különbségek megszűnjenek, amelyek a történelmi fejlődés során elválasztották egymástól a dolgozó osztályokat is. A munkásosztály évtizedeken át harcolt és jól harcolt a nyolcórai munkaidőért, a fizetett szabadságért, a társadalombiztosításért s a nyugdíjáért, s megteremtette annak anyagi alapjait. A dolgozó parasztság merőben más helyzetben volt. Aki földdel rendelkezett, ugyan kivel „verekedett” volna öregségi járulékért? Aki pedig egyik uradalomból a másikba járt, nem volt olyan szervezett, hogy ki tudta volna magának harcolni tartósan az efféle járandóságokat. Most megváltozott a helyzet s ennek eredménye, hogy ma már a szövetkezeti tagok is kapnak nyugdíjat. Óriási vívmány ez, ha még elég csekély is az összeg. A munkás-paraszt szövetség célja és tartalma azonban a két alapvető osztály termelési és politikai kapcsolatának állandó erősítésén túl az is, hogy fokról fokra megszüntesse a különbséget a két osztály között. Hiszen a szocializmus, a kommunizmus felépítése nem más, mint az osztály nélküli, társadalom felépítése. Más szóval: azoknak a különbségeknek a megszüntetése, amelyek ma még fennállnak a két osztály tagjainak gondolkodásában, munkakörülményeiben, termelési feltételeiben és nem utolsósorban közvetlen vagy közvetett anyagi juttatásaiban, tehát i nyugdíjazás mértékében is. A ki ezt megérti, meggyőződés- ** bői küzd életünk mai szakaszában is az ellen, ami akadályt áilít a munkás-paraszt szövetség mélyítése, az egységes paraszti osztály kialakítása útjába. Mert vannak, akik tudatosan, gördítenek elénk akadályt, akiket nem az egészséges kétkedés, a dolgok megértése utáni vágy vezet. Az ilye- ekkel szemben is eredményesebb ■7onban a harcunk, ha tudjuk, I hogy mit miért és hogyan ‘eszünk. Varga Dezső
