Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-24 / 251. szám
A nagy kaland egy rokonszenves fejezete Desnoes: Minden rendben Kék az ég és kék a tenger, Havanna pedig felkínálja minden szépségét azoknak, akiknek pénzük van. Az „életművészek” eldorádója ez a földi paradicsom és Batista, a zsarnok gondoskodik az „életaiűvészek” biztonságáról. Ebben az álomszép környezetben él egy ifjú kubai férfi. Élvezi a perc minden örömét. Félvér szeretője, Norma, aki a maga zabolátlan érzékiségével a déli nők egy bizonyos fajtájának típusa. Nem lehet szabadulni tőle, rabul ejti a férfit, magával ragadja. De ugyanekkor feltűnik az unatkozó jenki nő is, akinek viszont pénze van és ennek jogán birtokába vesz mindent, amit megkíván: Forró éjszakái egyébként épp oly zabolátlanok, mint Normáé — csak kevésbé őszinték. Desnoes azt ábrázolja elragadó elbeszélő művészettel, mi történik Sebastián- nal, az ifjú kubaival, míg szenvedélyes jelenetekben gazdag, de fülledt életéből eljut egy új világ peremére, ahonnan megpillantja azt a valamit, amiért valóban érdemes élni: a szabad emberek tiszta rendjét. Mindösz- sze néhány szereplője van ennek a könyvnek. Lebilincselő azonban az izgal- massága. A fordulatos történet és a mondanivaló korszerűsége kongeni- álisan találkozik. Desnoes megmutatja miként. válik forradalmárrá egy olyan ember, akit osztályhelyzete éppen nem predesztinál forradalmi tettek vállalására. Desnoes ífói eszközei erőteljesek, frissek és a célnak megfelelőek. Abban a nagy perben, amely az emberiség szeme láttára folyik a kapitalizmus és a szocializmus között, ez a mű — hiteles tanúvallomás. Sartre szavaira utalva — a nagy kaland egy rokonszenves fejezete Desnoes könyve. Rokonszenves, mert kíméletlenül igazmondó. Vergődő, utat kereső hősei igazi emberek. Nem retortában születtek, hanem a társadalmi valóságban. A „Minden rendben” alapvető nagy erénye az, hogy olyan légkört teremt, amelyben az újnak meg kell születnie. A „törvény” válik érthetővé e könyv lapjain s ez teszi az olvasmányt maradandó hatásúvá. Gazdagítja életélményeinket. (Európai Könyvkiadó, 19&5.) — lm — M eg keTt mondanom, nem min. denben ériek egyet az értekezleteken készített rajzokkal és ezért kénytelen vagyok kiritikával illetni az alkotókat. Félreértés ne essék, nem az értekezleteket szándékozom ostorozni, hiszen azok nélkül nem élhetünk. Ellenben igenis, tiltakozom azon rajzok ellen, amelyek nem előre mutatnak és nem szolgálják a tudatformálást. Itt van például a velem Hajdik Antal szemben ülő illető. Házat rajzol. Ez helyes is, hiszen van még lakásproblémánk bőven. De kéményt is rajzolt rá, ami viszont maradi felfogásra vall, miután ma már a központi fűtés után vágyakozunk, ez a korszerű. Ha már rajzolunk, gondolkozzunk haladóan. Jobb oldali szomszédom atombombákat rajzol, nyilván háborús hangulatban van. Ez a tevékenysége nem szolgálja mindnyájunk álmát, a világbékét és ezért tevékenysége súlyosan elité- !■■■■■■■■■* lendő. Békésebb célra is használhatta volna ceruzáját. Bal oldali szomszédom űrhajóst rajzol, de frakkban. Ilyen öltözékben még nem lőttek ki senkit, legfeljebb kidobták valahonnan. Igaz ugyan, hogy tervbe van véve egy űrrandevú, de arra sem előírás a frakkban való megjelenés. Különben is veszélyes öltöny lenne egy néhány méteres köldökzsinóron csüngő űrhajósnak, mert ne adj isten, a frakk szárnya beleakadhat a Göncölszekér rúdjá- ba és már kész is a baj, elmozdul a rúd és többet nem tudjuk meghatározni á sarkcsillagot. Könnyelmű, ség ilyen felelőtlen rajzolgatással felborítani az eddig jól bevált világmindenséget. A házat rajzoló illető mellett balra ülő személy egy hanyatt fekvő tehenet rajzolt. Ez az alkotás is minden realitást nélkülöz, hiszen a tehén soha nem fekszik hanyatt magát V., sőt, ha hanyatt akarják fék_ telni, a legnagyobb fokú ellenállást tanúsítja, méghoz- 'zá jogosan. Az ilyen képtelen elgondolások megingatják a teheneknek az emberekbe vetett hitét és majd kevesebb tejet adnak. Hát kell ez nekünk? Füredi táj A mellette levő alak meg vagy húsz szép karcsú nőt rajzolt. Fürdőruha nélkül. De csak karcsút. Kénytelen vagyok tehát síkrajz állni a teltkarcsú nők érdekében, mert ez a rajz nem szolgál. ja a nők egyenjogúságát Ilyen megkülönböztetéseket ma már nem lehet tenni még akkor sem, ha az alkotónak kimondottan karcsú nő a zsánere. Biztosan nem tört volna le a keze, ha egy pár teltkarcsú nőt is rajzol a többi közé. A fizetés is éppen úgy jár neki, ha karcsút, ha teltet rajzol. Szomszédja meg egy olyan építkezést rajzolt, ahol mindenki dolgozik. Hallatlan fantáziája lehet az illetőnek, mert az életben ilyet még sehol sem láthatott. Az ilyen utópisztikus alkotások csak arra jók, hogy meghamisítsák a valóságot. Sorolhatnám még a rajzok értékelését, de felesleges. Úgyis csak egyetlen alkotás érdemel említést. Egy tiszta papírlapon átlós irányban néhány lábnyom van rajzolrxi, bal-jobb, baljobb. Alatta felírás: Lépések a szocializmus felé. Ez igen. Ez tiszta szocialista realizmus. Haladó is, kifejező is, hála az ihletet adó értekezletnek. Egyébként fogalmam, sincs, hogy az előadó miről beszélt. Ö. Kovács István Pedig a tanító magá is együtt dolgozott — cipefce- dett, kúbikolt, döngölt — a többi önkéntessel. Akarták az iskolát, s legerősebben maga a tanító akarta: nem saját magának — a gyerekeknek, akik egymás he- gyén-hátán szorongtak . a nyirkos, vén iskola két szűk helyiségében. Az öreg ístkolaházban lakott a feleségével s az új iskola az öreg ház mellett épült. És egyre keservesebben épült, mert a faluban hónapról hónapra fogyott a férfiember. Vitték őket a frontra katonának, s odahaza jobbára csak az öregek maradtak. 1943-at írtak akkor. Sokan elvesztették már a türelmüket, de a tanító nem. Azt mondogatta az embereknek: húsz éve düle- dezik már az öreg iskola, hát ennyi idő után már igazán nem számít, hogy egy évvel korábban, vagy későbben épülnek fel a falak, s kerül tető a házra. És bár csigalassúsággal, mégis felnőttek a kőből, téglából rakott falak. Ekkor vitték el a frontra a falu ácsát. Ács nélkül pedig... Hiszen, ha pénzük lett volna! De nem volt már egy pengőjük se aura, hogy ácsot fogadj anale a, városból, vagy máshonnan a környékről. C ttől fogva az emberek nem törődtek a felhúzott falakkal, amelyekben vakon ásítoztak az ablakok és az ajtók nyílásai. Ott járt el a falu naponta — a mezőre menet, meg a munkából jövet — a leendő iskola előtt, de mindenki csak bosszúsággal tudott ránézni a félben maradt alkotmányra. Jött a tél és a tanító ócska deszkákkal fedte be a fa. lak tetejét, nehogy kárt tegyen bennük a téli fagy, az eső, a hó. S valaki ekkortájt azt mondta róla a kocsmában, hogy kezd megbolondulni. Az iskola miatt... 1944-ben, a nyár elején elkezdődtek a jsombázások és a járási főszolgabíró elrendelte, minden ház udvarán légoltalmi bunkert kell ásni ennyi és ennyi centi mélyre és ilyen meg ilyen vastag, •földréteggel a tetején. Az emberek megásták a bunkerokat, de továbbra is az udvaron állva bámulták, hogy szállnak nagy kötelékekben észak felé az ezüstfehér repülőgépek százai, kondenzcsíkokat húzva maguk után. Később — ekkor már a Kárpátokban folytak a harcok — katonaság is került a faluba, messziről való katonák, s köztük egy, akinek civilben ács volt a mestersége. A tanító kapva kapott ezen az alkalmon. Ma már senki se emlékszik rá, hogyan ütötték nyélbe az üzletet, annyi mindenesetre tény, hogy egyik nap az ács fél tucat másik katonával nekiesett a kopasz falak mentén felhalmozott épületfának. A szekercék gerendákat faragtak a fatörzsekből, a gerendákat erős kezek emelték a magasba, s alig másfél hónap múltán kész volt a tető- szerkezet. Már hozzáfogtak ahhoz is, hogy felszereljék a léceket, amelyre majd a cserepeket rakják, de ekkor egyik napról a másikra elvezényelték a faluból a katonákat. Télre a tanító összekunye- rált tucatnyi ponyvát a gazdáktól, s ezekkel takarta be a tetőszerkezetet, nehogy megrongálja a gerendákat, léceket a téli csapadék. Elkeseredett, hogy most már talán sohase készül él az épület. De aztán tovább reménykedett. Hiszen csak mihamarabb lenne vége a háborúnak! Hazajönnének a legények, a falubeli férfiak. Egyszerre meglódult a front s nem telt él több idő két hétnél, már a szomszéd falut verette a tüzérség. A visszavonuló fasiszták a tanító falujában akarták megvetni a lábukat. De ehhez már nem volt erejük. Három maradék páncéltörő ágyújukat egy vörös csillagos repülőgép lőtte ki még a határban, s ők kézi fegyverekkel szorultak be a falu házai közé. A tanító prepa kora " óta nem beszélt németül, s ekkor is csak any- nyit értett meg a vezénylő fasiszta hadnagy ordításából, hogy valamit fel kell gyújtani. Utána látta, hogy a szürkészöld egyenruhás katonák ágakra csavart kóccsutakokat mártanak meg egy hordóban, meg- gyújtják a csóvát és odatartják a legközelebbi ház eresze alá, Az egyik fasiszta az iskola felé futott, s kezében füstölögve lángolt a gyújtó csóva. A tanító eddig a feleségével együtt a bunkerban volt. De most... A félesége sikított, ő azonban nem törődött véle. És nem törődött azzal sem, hogy néhány száz méterrel odébb már közelharc folyik a fasiszták és az előrenyomuló szovjet zászlóaljak között, s a falu házai előtt puskagolyók és géppisztolylövedékek röpködnek ijesztő sivitással. Ö csak annyit látott, hogy a fasiszta a fel sem épült iskola felé fut, odaér, s a csontvázként sárgálló tetőszerkezet sarkához tartja a csóvát. A gerenda száraz maradt a télen, s amikor'elérte a láng, egyszerre végigfutott rajta a tűz, s belekapott a cserepező lécekbe is. A fasiszta már tovább rohant. Valahol az utca közepén érte egy golyó. Elejtette a csóvát és maga is rábukott. De ezt csak mások látták, a tanító nem. A ekkor nem gondolko^ zott, csak az izmai dolgoztak. Felemelte a létrát, amely az öreg iskolaház padlására vezetett és odacipelte az új épülethez. Falkapaszkodott a létra fokain s más eszköz híján, a puszta kézzel pofozta, verte a lángokat. Még feljebb lépett, s mintha a kétségbeesés megsokszorozta volna erejét, egyetlen rántással letépett három égő lécet a gerendáról, lehajította a földre* s még magasabbra kapaszkodott A gerenda! Ha a gerendán nem bírja eloltani a tüzet, pár perc múlva már fecskendővel is hiába ostromolják a lángokat... De mivel, mivel oltsa?! Se egy fejsze, se egy lapát ide- fönt! A falu utcáján már tankok robogtak, távolabb'gép- fegyverek kelepeltek, s néhány verejtékes szovjet katona pillanatnyi csodálkozással nézett fel az emberre, aki a magasban az égő gerendával győzködött. Aztán tovább futottak a katonák, mert nekik rohamozniuk kellett, így szólt a parancsuk. Neki a tüzet kellett lébírnia bármi áron. Mert ha nem... — esztendőket öltek bele ebbe a fel se cseperedett iskolába! S ekkor egy kétségbeesett lendülettel ráborult az égő gerendára. Átölelte, rászo rította magát. Érezte, hogy a lángok belekapnak ruhájába s iszonyatos fájdalom perzselte arcát, nyakát, karját, beborította a füst, de a láng elfulladt a teste alatt. Másfél óra múlva szabad volt a falu, s még aznap délután egy viharvert teherautó robogott az eszméletlen tanítóval a legközelebbi szovjet hadikórház felé..! * * * A z iskola áll. Tetején ” már megsötétedett az egykor piros cserép, amit a gerendákon húzódó léc0'1 "e raktak tizenöt esztendővel ezelőtt. Délben indult vissza a vonat. Tizenegy óra után pár perccel értem az iskola elé. A tavaszi levegő utat kért magának: nyitva volt az iskola minden ablaka, s az egyik tanteremből vékony gyerekhangok énekeltek ki Lopva benéztem az ablakon. Az igazgató ott állt a katedrán és éppen feleltetett. Csak fél szemével figyelte a gyerekeket, mert arcának jobb felét az ablak felé fordította azzal a megszokott tartással, amit már a vonaton felfedeztem nála. Pedig — ezt a falu embereitől tudom— sem ők, sem a gyerekek nem látják, hogy forradások torzítják el a- igazgató fél arcát.
