Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-12 / 215. szám

Kovács György: SÍR VERS Nagyapám gázzal „likvidálták” mert zsidó volt; szegényt. Bölcs mosolya már csak emlék fakult képre merevedve — múlt-idéző őszi esték, felhőzzetek bút szívemre. Nézd: tán épp, ki őt megölte, egy west-berlini dancing-bárban vénecskén'és elbűvölve dzsessz-ütemre ugrik bátran. Rendjelei csilingelnek, karján vígat sikkant hölgye — gázkamrákra gondol s arra: fiát értem mikor küldje?-------— ( 1960.) t Kelta sírok, urnatemetők, aranygálya Készül az ország régészeti topográfiája A Magyar Régészeti Ku­tatóintézet munkatársai több érdekes munkát foly­tatnak. Jó ütemben halad Magyarország régészeti topográfiájának elkészíté­se. Ebben földrajzi rend­szerbe foglalják a hazánk­ban eddig kiásott régészeti leleteket, a paleolittól kezdve a XVI. századig. Közreműködnek az öt kö­tetre tervezett Magyar Ré­gészeti Kézikönyv munká­lataiban is, mélynek első kötete pár héten belül a könyvesboltokba kerül. Bi­zonyára sikere lesz ennek a nem mindennapi kiad­ványnak, legalábbis erre enged következtetni az iránta megnyilvánuló ér­deklődés. A régészek idei legjelentősebb vállalkozása a Duna-kanyari ásatások. Filadelfi Mihály: Kicsit csúíolódó Tudnék csak szelíd lenni barátom, akár giccseken a szomjas őzike, vagy mint a bárány: krisztusi szelíd! De hát szememben villámok feszülnek, Összeférhetetlenségem híre száll, s elítélnek két könnyed pletyka között... Egyarcú volt — bizony — minden ősöm. Ök is gyűlölték a kalmárszellemet. Sima svihákság: nem kérges tenyér. Langyos szelídség hát utálat nekem. Kitárt mellemben vagy száz dárdahegy, mind tisztes seb az,’ mind szerény medál. Nem nyaldosom mártírsebeimet, s pihenni is jó barátok között, de „jófiú” — istenem! — már nem leszek. Ezt a munkát rövid idő alatt el kell végezniük, mi­vel a Duna medrében 1967-ben megkezdődnek a közös magyar—csehszlo­vák vízierőmű földmunká­latai, s az elöntés! zónában igen sok fontos lelőhely még nincs feltárva. Az egyik ilyen jelentős hely az Ipoly partjánál fekvő Letkés község — mondta ár. Erdélyi István, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kuta­tó Csoportjának tudomá­nyos munkatársa. — Let- késen késő bronzkori te­mető került elő, amely egy eddig ismeretlen, nyugat felől jövő néphez tartozott. Erről a halomsíros bronz­kori kultúráról keveset tu­dunk, s ez adja meg az ásatások jelentőséglét. Itt egyébként nemcsak urna- temetőket tárunk fel, ha­nem egy középkori telepü­lést is. Pilismaróton római kori kelta településre buk­kantak munkatársaink, amely' még az időszámítá­sunk előtti I. századiból származik. Ebben a kelta temetőben több száz csont­vázas és hamvasztásos sír található. — A Szob melletti kis­erdőben még a 11. világihá­ború előtt felfedezték az őskők arsza k bel i települést, mely az i. e. XIII—X. év­ezredből való. Ennek az az egyik érdekessége, hogy az eddig túlnyomórészt bar­langban talált őskőkori te­lepülésekkel szemben nyíl tszíni telep volt. Az év elején még úgy tervezték a kutatóintézet­ben, hogy hozzálátnak Mária királyné kincses gá­lyáinak felkutatásához. 1526-ban a török elől me-: nekülve a Budai Kincstár anyagát Pozsonyba akar­ták szállítani, de az valami szerencsétlenség következ­tében sohasem juthatott el oda. Nos, az elsüllyedt gá­lyát — lehet, hogy kettő van belőlük — műszerrel keresik majd, de ez csak akkor lehetséges, amikor alacsony a vízállás. Mindent egybevetve, nincs kizárva az sem, hogy valami meglepetésszerű felfedezéshez jutnak, mert a föld méhe mindig tarto­gat újdonságot a régmúlt idők kutatóinak. Kovái Iván Háry János és az olcsó filmgyártás Szinetár Miklós néhány évvel ezelőtt készített egy giccselle- nes filmet Délibáb minden mennyiségben címmel. Minden­felől kapta a szidásokat merész újításaiért. Pedig volt néhány remek ötlete, amit igazán érté­kelhettek volna. Igaz, hogy ab­ban a nagy hurrogásban ki mert ellenvetéseket tenni? így azu­tán a film gyorsan lekerült a porondról, nem maradt utána más, mint a hasonlat arról a szerencsétlen kultúrotthon-igaz- gatóról, akit fegyelmi elé állí­tottak egy 13,2« forintos film el­rontása miatt, miközben a film­gyárban 1,5 millió forintos se- lejtet csinálnak. A hasonlat a falu házai, csak a temp­lomtorony ugrott ki a ma­gas nyárfák mögül. — Itt történt — mondta halkan, cigarettát vett elő. — Dohányzik? Rágyújtottunk. A ta­nácstitkár hátradőlt, süt- tette. az arcát a nappal. Csend volt. Néha hal dob­ta fel magát a vízből. Ahogy csobbanva vissza. hullott, fémesen megcsil­lant a teste. Csukva tartotta a sze­mét, amikor megszólalt. — Egy csoport zsidót kí­sértek végig azon a haj­nalon a falun. Tudja, a Kőszeg felé irányított zsi­dókat mind erre hoztak. Az volt az utolsó csoport, akkor már alig ötven ki­lométerre voltak az oro­szok. Szóval, ebből a cso­portból szökött meg öt. Egy nyilas meg két kato­na felforgatta az egész fa­luit utánuk. A malom mö­gött találták meg őket, a holtágban. Volt köztük egy fiatal lány is. Talán egyetemista... Kihozták őket ide, aztán beléjük lőtték. — Ezen a gáton jöttek? — kérdeztem rekedten, s megint élesen láttam azt a képet. — Ezen hát. Itt talál­tunk rájuk, amikor már kimerészkedtünk a faluból. — Egyikük sem élt már? — remegett a hangom, ő azonba félreértette. — Csak a kis zsidólány. Szekéren akartuk a város­ba vinni. De mire feltet­tük, meghalt. A ztán sokáig csend volt. Végül megunta a hallgatást. Kinyújtózott, széles ívben hajította a csikket a vízbe. *— Hát, nekem mennem kell. Visszajön velem az elvtárs? — Nem — mormoltam —, még maradok. Elment. Egy darabig lát­tam. ahogy biztonságos lépteivel megy a ' gáton. Sokáig maradtam ott. Hagytam, hogy süssön a nap. Mert bedül rázott a hideg. Müller lőtt beléjük. Én elfordítottam a fejem a falu felé, ahol a torony látszik. Akkor még a háza­kat is lehetett látni, azóta nőttek így meg a nyárfák. Valaki befogta a sze­mem. Tudtam, hogy Judit. Éreztem a szappanszagot az ujjain. — Hogy. kerülsz ide? — kérdeztem rekedten. — Stoppal. Idáig hozott egy kopasz bácsika. Orvos itt a faluban. — Nevetett. — Nemi vagy féltékeny Mackóka, a kopasz doktor bácsira? — De — mondtam fá­radtan —, rettentő félté­keny vagyok. Elhallgatott. Nézte a sö­tét vizet a lábunk előtt. — Nem valami becsüle­tes játékot játszunk — mondta aztán. — Miért nem becsüle­te^? — Eljössz és egy szót sem szólsz. Tudom, hogy bánt valami. — Honnan tudod? — Látom az orrodon, Mackó — mondta szomo­rúan. Jóbb lenne, ha el­mondanád. Neked is jóbb lenne. — Naevon rendes vagy — mondtam, és a tenyerem közé vettem az arcát. — Igen — mondta —, de azért nem kötsz mindent az orromra. — Majd, Kócos. Majd, ha úgy érzem. Akkor el­mondom. Lehunyta a szemét. — Csókolj meg, Mackó — mondta. — Akarod? — Igen. Nagyon-nagyon akarom. Megcsókoltam. A kkor éreztem először, " hogy ez az egyetlen megoldás. így talán mene­külhetek az emlékek elől. Judit az utolsó lehetőség. Igen, Juditot kell szeret­nem. Ügy, ahogy azt a kis zsidólányt szerették volna, ha nem hal meg azon a ta­vaszi hajnalon. Bencsik Máté szép is volt s ha egy fllmgyárl embernek mondták, akkor az többnyire ritkán látott dühben tört ki s hevesen kezdte bizony­gatni, hogy nálunk készítik a legolcsóbb filmeket és sehol a Világon nem tudnak ilyen gyor­san, ilyen kevés pénzből arány­lag elfogadhatót csinálni. Az­után, mivel legjobb védekezés a támadás, a filmgyár! ember rögtön sorolni kezdte, hogy vajon hol készítenek jobb árut, vajon másutt nincs selejt?!.„ Ami azt illeti, a filmgyáriak­nak mindkét tételben igazuk volt. Ha volt is selejt — az nem került sokba. De a jó film — az is olcsón készült! S mellékesen a világszínvonaltól sem vagyunk túlságosan mesz- sze, viszont filmjeink még ma is olcsón készülnek. Nem szán­dékozom most filmeket sorolni, amelyek kiállításukban szegé­nyesek és összecsapottak vol­tak, mert megmutatkozik ez Szinetár újabb filmjénél, a Há­ry Jánosnál is. Adva volt az alap: Kodály daljátéka. Sőt ezen túlmenőleg: Garay Obsitos-a. Mindkettő sa­ját műfajában magas kvalitású alkotás. Ugyanezt a témát az új művészet, a film is magáé­nak akarja mondani. Nyilván­való, hogy egyenértékű művé­szi produkciót kell létrehoz­nia. Épp ezért logikus, hogy mindent meg kell tenni, hogy a művészet irodalmi és zenei remeke után a film is remek­művet alkosson. Ezért érthetet­len a „takarékosság!” Bántó például, hogy a táncosok nem mozognak ritmusra. Nem volt talán idő gyakorolni? Vagy a felvételt beállítani, újraforgat­ni? Másik példa: a franciákkal való csatajelenet szintén na­gyon szegényes. Nem arról van szó. hogy egy naturális csete­patét rendezzenek, hisz az egész csak Háry János (Szir­tes. Adám alakítja) képzeleté­nek megelevenítése, de azért Szinetár Jobb ötlettel is előáll­hatott volna. Mert amit most alkalmazott, azon nagyon lát­szott a rosszul felfogott taka­rékosság. A filmművészetnek ezernyi fogása, trükkje van, miért kell akkor ennél a film­nél a színházat kölcsön venni? Nagyon sok jelenet nem film, hanem fényképezett színház volt. A díszletek nem teljesí­tették azt a funkciót, hogy megelevenítsék az Obsitos gon- Jolatait, elképzeléseit, hogy tükrözzék a paraszti szemlélet- módot, amit Garay olyan mes­teri módoir megírt. Ezek a film hibái. Más esetekben viszont ragyogóan alkalmazza a film eszközeit. Azokra az ügyes vál­tásokra gondolok, amikor a képzeletből néha visszavált a kép a kocsmába, a potrohos bíróra, a furfangos diákra, amikor egyszerre vagyunk a képzeletbeli térben és a hall­gató társaság között. Ez már eredeti, filmszerű kifejezőesz­köz, ilyet csak ezzel a művé­szettel lehet produkálni. Az audio-vizualitás magas esztéti­kai értékké kovácsolódik azok­ban a jelenetekben, amikor a magyar táj eggyé olvad Kodály rendkívül szép zenéjével. Ezt Is csak a film tudja megcsinál­ni, s a lehetőséget ki is hasz­nálták az alkotók. Rontotta vi­szont a zenei élményt az ének- szinkron kegyes csalásainak észrevehető volta; A művészi élményt mindig zavarja az, ha a trükkök észrevehetőek. Ha igazán jó produkciót akarnak a filmesek készíteni, akkor az lenne az ideális, ha a szerep­lők maguk énekelnék a 'dalbe­téteket. Vagy ha nem, akkor legalább ügyesen leplezzék! Ezzel nem lesz sokkal drágább a film. Mindent összefoglalva azért nem rossz ez a film, de — nem is jó. Közönségsikere van, s valószínűleg külföldön is so­kan fognak szórakozni rajta. (Különösen, ha az osztrákok is megveszik.) De nem szabad hagyni, hogy ez legyen ennek az eredeti magyar műnek egyetlen filmváltozata. El kell készíteni újból, sokkal szebben és jobban, mint most. Ehhez majd akkor kell hozzáfogni, amikor ez a generáció kinövi a Beatles-ek által diktált zenei stílust, ha az idősebbek rájön­nek arra, hogy az „Akácos üt” helyett szebb az igazi magyar népdal, amelynek alapján Ko­dály a Háry Jánost komponál­ta. Addig legyen ez a film kez­dő próbálkozás, melynek érté­keit megtartják, hibáit mellő­zik, s olyan legyen az új film. amelyben a zene és a kép min­den esetben összhangban áll, s nem lesz az a kellemetlen ér­zése a nézőnek, hogy ugyanezt sokkal jobban élvezhette volna egy színházi előadás alkalmá­val. Péter László

Next

/
Thumbnails
Contents