Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-30 / 230. szám

1865. szeptember 38. 6 Csütörtök A Magyar Hajó- és Darugyár daru gyáregységében az árvíz okozta kényszerpihenő ellenére határidőre elkészült az idei 44. öttonnás, 30 méteres gémnyílású daru. Ebből a jól bevált darutípusból ez a négy- századik a gyárban. (MTI Fotó—Mező Sándor felv.) ► 4? Borivók figyelmébe Régi tapasztalat nyert igazolást egy tudományos kísérlettel. A kí­sérlet során az „alanyoknak” fél órán belül háromnegyed liter bort kellett meginniuk. Az ezután végrehajtott véralkohol vizsgálat 1,25—1,46 mg% közötti értékeket mutatott. Egy másik alkalommal úgy hajtották végre ugyanezt a próbát, hogy borivás közben a megvizsgáltak kb. 20 dkg emen­táli sajtot is elfogyasztottak. Ez­úttal a véralkohol értékeket 0,95— 1,04 mg%-nak találták. Kevés ember mondhat­ja el magáról mindazt, amit a sarkadkeresztúri Mózes Gábor mond el, hogy tegeződő viszony­ban van a sorssal, hogy az életében eddig min­den sikerült, sőt, még ami rossz volt benne, abból is mindig jó szár­mazott. A szerencsével szoros rokonságot tartó Mózes Gábor egyéniségének sa­játosságait kutatva rá­jövök, hogy nincs semmi rendkívüli, titokzatos vo­nás testi és szellemi ha­bitusán, hacsak nem az a derűs életöröm, op­timista megelégedettség, ami sugárzik az egész ember lényéből. Az az elszánt akarat, kimerít­hetetlen forrású őstehet­ség, amellyel bármihez fog, feltétlen sikerre vi­szi. Az ötvenedik életévét tapossa, de alig néz ki negyvenegynéhány- nak. Amikor eddigi éle­téről beszél, káprázatos változatossággal vált­ják egymást a képek a jó eszű parasztgyerek fúró-faragó készségén keresztül, a kiállítási te­nyészállatok nevelésével kimagasló gazdaember közfigyelmet kiváltó eredményéig; a jó sze­mű, biztos kezű vadász szereplésétől a tanyáját Akinek minden sikerül... saját két kezével meg­építő ezermesterig; a ktsz_ ben szakmai ismeretet szerző, betanított mun­kás a képesített aszta- los-bo gnármester igen látogatott műhelyéig. Arra a kérdésemre, hogy eddigi életében mik voltak törekvései­nek mozgató rúgói, Mó­zes mozaikképekben fe­lel, amelyekből bárki összerakhatja magának egy izgalmas életkörkép társadalmi és szociális hátterének egymásba il­leszkedő színfoltjait. — Az apám paraszt- ember volt és én is ta­nyán nőttem fel — kezd elbeszélésébe —, de már ekkor megnyilatko­zott bennem valami ösz­tönös vágy a paraszti életforma kulturáltabb elérésére, a jövedelme­zőbb belterjes gazdálko­dás kialakítására, a tech­nikai eszközök minél szélesebb körben való igénybevételére. Ha pél­dául a tanyánkon vala­mi tatarozás volt, az al­kalmi családi építőbri­gádban gyerek létemre rendszerint én lettem a „pallér”. Amikor ké­sőbb önállóan gazdál­kodtam, tenyészbikáim igencsak a mezőgazda- sági kiállítások sztárjai­ként kerültek ki a ver­senyből, tanyámat pedig magam építettem fel, be­leértve az összes szak­ipari munkát is... A va­dászattal a gyantéd Ti- sza-birtokon ismerked­tem meg, de szenvedél­lyel csak a felszabadu­lás után űzhettem ezt a szép, férfias sportot.. Közben a sarkadi ve­gyesipari ktsz-nél vol­tam betanított munkás, azután két esztendeig a tanácsnál dolgoztam, három éve pedig önál­lósítottam magamat. A műhelyemet is magam rendeztem be. A gyalu­géphez úgy jutottam, hogy elmentem a Sar­kadi Gépállomásra, ott körüljártam, megnéztem az elektromos gyalugé­pet és minden rajz, mé­retadat nélkül megcsi­náltam magamnak oda­haza... Nevetve jegyzem meg, hogy ez a gyalugép-szer­kesztés majdnem olyan „műszaki előtanulmány” alapján történt, mint amilyen anekdota van forgalomban az egykori székelyről, aki a székely körvasút megnyitásakor Gyergyóból lement Ma­rosvásárhelyre megnézni az ördöngős masinát, a a vasparipát. A vasúti lokomotívot fürkészve körüljárta, egy óra hosz- szá't nézte, azután haza­ment a falujába és fá­ból olyan élethűen fa­ragta ki a mozdonyt, hogy az még gurult is a fasínen... — Körülbelül úgy — nevet Mózes, azután hozzáteszi: — egyébként az ácsszakmához is ér­tek, a járási tanács­nál pedig kapacitálnak, hogy tegyem le a kőmű­ves szakvizsgát is... — Mondja, ha ilyen jól jár a kártyája, szo- kott-e lottózni, totózni? —szegezek Fortuna gyer­mekének egy váratlan kérdést, mire Mózes pár pillanatra meghökken, de azután ismét magára talál és önérzetesen fe­leli: — Nem. Ezzel még nem foglalkoztam. A szerencsémet magam szoktam kovácsolni, nem bízom a véletlenre... De azért lehet, egyszer majd ezzel is megpróbálko­zom. Addig hagyom, hogy mások is nyerje­nek... Surányi Sándor TUDOMÁNY ­Vérből készült gyógyszerek Nehéz szerelem Négy fiatal olasz rendező első próbálkozása ez a négy epizód­ból álló, szellemesen megoldott film. (Bemutatja a békéscsabai Brigád mozi szeptember 30-tól október 4-ig.) A tv műsora Az emberi vér olyan nélkü­lözhetetlen gyógyszer a beteg em­ber megmentéséért folytatott haieban, amelyet mesterségesen nem lelhet előállítani. A fizika-, és kémiai tudományok újabb ered­ményeinek alkalmazása azonban azt már lehetővé tette, hogy a vérben' még a kis töménységben előforduló anyagokat is tisztán elő­állítsák. így a megfelelő ható­anyagokat a megfelelő betegsé­geknél tömjény formában lehet alkalmazni. Ezek szerint tehát a vérből további gyógyszereket le­het „gyártani”. A vér sejtes elemeit különvá­lasztva a folyékonytól — a plaz­mától — a vörösvér testeket, fe­hérvérsejteket és verlerne zkéket egymástól is elkülöníthetjük. Pél­dául: súlyosan szívbeteg vagy plazmaíeihérjéfcre érzékeny vér­edényeknek célszerűen úgyneve­zett vörösvérsejtmasszát adnak. Ez a teljes vérhez viszonyítva azonos térfogatban kétszer annyi vörösvértestat tartalmaz. A vérle- mezkéket és a fehérvérsejteket tízszer, hússzor töményebb for­mában adhatjuk, minit amennyit a teljes vér tartalmaz. A vérlemez- kéknék a vérzéscsillapításban, a véralvadásban van nélkülözhetet­len szerepük. Hiányuk következ­tében beállt vérzéseknél alkal­mazzék a vérlemezke-szuszpenzi- ót. Egyes gyógyszerek (pL amido- zophen, rheopyrin) huzamos szedé­se; vegyi anyagok és különböző, nagyrészt még ismeretlen okok olyan csontvelőelégtelenséget idézhetnek elő, melynek követ­keztében nagyon lecsökken a fe­hérvérsejtek száma. Ez igen sú­lyos állapot, de a fehérvérsejt- szuszpenzió alkalmazása a kriti­kus állapoton átsegítheti a bete­get A vér folyékony része, a plaz­ma, vérátömlesztés szempontjából a sejtes rész mellett a legfonto­sabb. Teljes vér helyett minden esetben alkalmazni lehet vérpót- lásra, mert nem annyira a vörös- vértestek pótlása, mint inkább az érpálya feltöltése a sürgősi és fon­tos feladat. Erre a célra pedig ideális oldat a plazma. Sok eset­ben — például éigésd sérüléseknél, amikor a szervezet nem vért, ha­nem plazmát veszít —< direkt plazmát kell adni. A plazmát szárított alakban hosszú évekig — szobahőmérsékleten is — el lehet tartani. Ezt a szárítást különleges módon végzik el: a plazmát előbb mélyhűtiík, majd a jeget nagy lég­ritkítást alkalmazva elpárologtat­ják. így a vérplazma érzékeny anyagai nem károsodnak. Alkal­mazása előtt csak desztillált vizet kell hozzáadni, ós fél-egy perc alatt beadásra kész állapotba hoz­ható. Ilyen plazmával fel lehet szerelni a szülőotthonokat, mentő­kocsikat. Ez utóbbiakkal pedig, sürgős szükség esetén, amikor ha­laszthatatlan beavatkozásra van szükség, a helyszínen tudnak, vele segítem. Természetesein ez a beteg élete szempontjából sorsdöntő le­het, A plazmafehérjék bői előállítha­tó az az anyag, amelyhez a beteg­ségek során az ellenanyagok, a védőanyagok kötődnek. Ez a gam­ma-globulin. Egyes fertőző beteg­ségek okozta járvány megelőzésé­járványos sárgaság, gyermekbé­nulás. Alkalmazása sorsdöntő fon­tosságú: ha például egy tüdőgyul­ladásos gyerek környezetében je­lentkezik kanyaró vagy egy terhes anya van fertőző betegségnek ki­téve. Nemcsak megelőzésre, keze­lésre is használják: például súlyos skarlát, agyvelőgyulladás eseté­ben. Á másik fontos plazmafe­hérje az albumin. Feladata a ke­ringő vér folyadéktartalmának állandóságát biztosítani. Ha a szervezet huzamos ideig fehérjét veszít (hosszan tartó vesebetegsé­gek, idült gyulladások, gennyese- dések), az albuminhiány követ­keztében ödémák jelentkeznek. A legmegfelelőbb gyógyszer- a vér­ből előállított albumin. A fibrino­gen a vér alvasztó fehérjéje. Hi­ánya súlyos, csillapíthatatlan vér­zéssel jár. Ilyen fordulhat elő pél­dául méhen belül elhalt magzat szülésénél, súlyos fertőzése® álla­potnál. A fibrinogén készenlétben tartását rendelet írja elő kórhá­zak számára. Az úgynevezett vér­zékeny emberek veiéből hiányzik a vér alvadásához szükséges egyik anyag. Ezek a betegek a legkisebb műtét vagy sérülés esetén is elvé­reznek, ha egészséges emberek vé­réből előállított úgynevezett AHG- val nem kezelik őket. A fibrinszivacs baleseteknél és műtéteknél a sebben hagyható, kiváló vérzéscsillapító. Minthogy testazomos anyag, a sebből felszí­vódik, alkalmazásával kiküszöböl, he tők a tampon eltávolításával já­ró utóvérzések. A fibrinfilmek szintén használatosak a sebészet­ben. A nyúlékony, sebfelülethez jól simuló hártyák legfontosabb alkalmazási területe az agy- és idegsebészet. Nagy előnyük, hogy testazonos anyagok lévén nem iz­gatják a szöveteket, és nyomtala­nul felszívódnak. Er. Simon Fiola János szeptember 30-án, csütörtökön 8.05 Iskola-tv. Környezetisme­ret — olvasás. Az ált. isk. IV. oszt. számára. Nagyüzemi sertés- tartás (Budapest). 9.05 Földrajz, az ált. isk. V. oszt. számára. Az Alföld. 9.55 Magyar irodalom az ált. isk. V. oszt. számára. Mesél a nép. 10.25 Sportolók. Lengyel rajzfilm (ism.). 10.35 Nevessünk! Most már jobb. Amerikai bur- leszkfilm (ism.). 10.55 Párizsi dal­lamok. Filmösszeállítás (ism.). 11.20 A képzőművészet története. Az őskor művészete (ism.). 13.35 Környezetismeret — olvasás (ism.). 14.35 Földrajz (ism.). 17.25 Magyar irodalom (ism.). 17.38 Hí­rek. 17.45 Sokszemközt. Ipari ri- porbműsor. 18.15 Könyvismerte­tés. 18.20 Tessék kérdezni — a nyel­vész válaszol! Lőrincze Lajos mű­sora, 18.45 Huangsan szépséged. Kisfáim a Kínai Népköztársa­ság nemzeti ünnepe alkalmából. 18.55 Telesport. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó — Napi jegyze­tünk. 19.55 Tengerparti randevú. A román televízió könnyűzenei filmösszeállítása. 20.20 Ha lenne 100 millióm... Magyarul beszélő olasz film. 21.30 Költészet. Szer- gej Jeszenyin verseiből. 21.50 Tv- híradó — 2. kiadás. Mozi SZEPTEMBER 30. Békési Bástya: Egy amerikai Pá­rizsban. Békéscsabai Brigád: Nehéz szerelem. Békéscsabai Szabadság: A fekte tulipán. Békéscsabai Terv: Ten­gerparti vakáció. Gyulai Petőfi: Höl­gyeim, vigyázat! Mezőkovácsházi Vö­rös Október: Nyári intermezzo. Oros­házi Partizán: Van, aki forrón sze­reti. Sarkadi Petőfi: Az öreg halász és a tenger. Szarvasi Táncsics: Egy krumpli, két krumpli. Szeghalmi Ady: A prel údió-akdó. re alkalmazzák. Például kanyaró, A négyszázadik

Next

/
Thumbnails
Contents