Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-30 / 230. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! IMS. SZEPTEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Ara: 60 fillér XX. ÉVFOLYAM, 230. SZÄM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI TANÁCS LAPJA . Látogatásunk célja, liogA tovább erősítsük országaink kapcsolatait Kádár János elvtárs beszéde az ulánbátori bőr-, cipő- és textilkombinátban Márkus Gyula, az MTI különtu- dósítója jelenti: A Mongóliában tartózkodó magyar pórt- és kormányküldöttség Kádár János vezetésével helyi idő szerint szerdán délelőtt látogatást tett az ulánbátori bőr-, cipő- és textilipari kombinátban. A 4500 munkást foglalkoztató, főként csehszlovák segítséggel kifejlesztett üzembe a magyar vendégeket többek között elkísérte Sz. Luv- szan, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese és B. Dugar szűrén miniszterelnökhelyettes. Kádár János és a küldöttség tagjai megtekintették az egyes üzemrészeket, elbeszélgettek a dolgozókkal és a műszaki vezetőkkel, majd a díszteremben Sz. Donga igazgató ismertette a gyár történetét, termelési sikereit. Sz. Danga ezután átnyújtotta a vendégeknek az üzem dolgozóinak ajándékait. Kádár János rövid beszédben megköszönte az ajándékokat és a barátság jelképeként szintén ajándékokat — köztük egy magnetofonkészüléket — adott át a vállalat kollektívájának, majd a következőket jegyezte be a kombinát emlékalbumába: „örülök, hogy a testvéri Mongóliában tett látogatásunk során alkalmunk nyílt megismerkedni az ulánbátori ipari kombináttal, annak vezetőivel, dolgozóival. Az üzem — mint arról meggyőződtünk — korszerű szocialista vállalat, amelyben lendületes alkotómunka folyik. A magyar párt- és kormányküldöttség tagjai szívből jó egészséget, további sikereket kívánnak a kombinát vezetőinek, párttagjainak és a 4500 fős kolektíva minden tagjának.” Ezt követően a gyár egyik csarnokában nagygyűlést rendeztek. A gyűlést Sz. Danga igazgató nyitotta meg, majd egy élmunkás és egy mémöknő köszöntötte delegációnk vezetőjét, tagjait. Ezután Kádár János lépett a mikrofonhoz. — Küldöttségünk mongóliai látogatásának az a célja, hogy tovább erősítse és mélyítse testvérpártjaink és országaink kapcsolatait — hangoztatta a többi között —, pártjaink, országaink és népeink egységesek és szorosan együttműködnek. Ez természetes dolog, hiszen közös célunk: a szocialista társadalom teljes felépítése és a béke megvédése. — Az elmúlt három napban Ce- denbal elvtárssal és országuk többi vezetőjével lezajlott eszmecseréink, a dolgozókkal való találkozásaink alapján határozottan elmondhatom, hogy látogatásunk eléri célját: még szorosabbra fonja barátságunkat. Kádár János a továbbiakban nagy elismeréssel szólt a kombinát műszaki színvonaláról, munkaszervezéséről, dolgozóinak alkotó lendületéről, majd megemlítette, hogy az üzemben találkozott olyan fiatal műszaki káderekkel, akik Budapesten szerezték szak- képzettségüket. „Cedenbal elvtárssal már tárgyaltunk arról — fűzte hozzá —, hogy a szakember- képzést a jövőben ki fogjuk bővíteni”. A magyar küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a két ország közötti egyezmények alapján Mongólia komoly áruszállításokat eszközöl Magyarországra. „A szocialista mongol ipar termékeit igen jól tudjuk használni s népünk igyekszik ezt becsülettel viszonozni” — állapította meg. Kádár János végül köszönetét mondott a rendkívül szívélyes fogadtatásért, tolmácsolta a magyar párt, a kormány és az egész nép üdvözletét, jó egészséget és újabb munkasikereket kívánt a kombinát dolgozóinak. Küldöttségünk vezetőjét és tagjait a nagygyűlés részvevői forró ünneplésben részesítették. Kádár János búcsúzóul emlékzászlót nyújtott át a gyár kollektívájának. * Az üzemi nagygyűlés után küldöttségünk a Khan-múzeumba látogatott. el, megtekintette Mongólia utolsó theokratikus uralkodójának (Bogdo-Gegen-jének) egykori rezidenciáját, összegyűjtött műkincseit és személyi használati tárgyait. A látogatás végén Kádár János bejegyzett a múzeum emlékkönyvébe. Kora délután J. Cedenbat küldöttségünk szálláshelyén látogatást tett Kádár Jánosnál. A látogatás során J. Cedenbal a maga, valamint a mongol párt központi bizottsága és a kormány nevében mély részvétét nyilvánította Rónai Sándor elhunyta miatt. A késő délutáni órákban Kádár János és a küldöttség tagjai a központi úttörőpalotába látogattak. A vendégek kíséretében volt többek között J. Cedenbal és D. Molomdzsamc. Az úttörőpalotóból delegációnk az ulánbátori központi sportcsarnokba hajtatott, ahol végignézte a tiszteletére rendezett birkózóversenyt. Küldöttségünk vezetőjét és tagjait itt Zs. Tarnbu, a nagy népi hurál elnökségének elnöke fogadta és köszöntötte. A zsúfolt programú nap befejezéseként a küldöttség Kádár János vezetésével a ulánhátori nagykövetségünkön találkozott és beszélgetést folytatott a magyar kolónia tagjaival. (MTI) Vulkánkitörés a Fülöp-szigefeken Szeptember 27-én este kitört a Taal tűzhányó, amely Manilától délre, egy sziget tavából emelkedik néhány méternyire a tengerszint fölé. A tragikus természeti katasztrófának több száz halálos áldozata van. Képünkön: a helybeliek kevés holmijukkal menekülnek a földrengés rombolta úton; háttérbe* m vulkánkitörés gomba alakú füstoszlopa sötétíti el az eget. (Rádiótelef otó — MTI Külföldi Képszolgálat) Véget ért az SZKP Központi Bizottságának plénuma Szerdán véget ért az SZKP Központi Bizottságának plénuma, amely megvitatta az iparigazgatás javításának, a tervezés tökéletesítésének és az ipari termeiés fokozottabb gazdasági ösztönzésének kérdését, valamint az SZKP XXIII. kongresszusa összehívásának kérdését. A plénum szerdai munkanapjáról kiadott tájékoztató közlemény megállapítja: 1965. szeptember 29-én az SZKP Központi Bizottságának plénuma folytatta munkáját. Folytatódott a vita Alekszej Koszigin beszámolója felett. Felszólalt Jestokin, a kemerovói területi pártbizottság első titkára, Zarob- jan, az örmény KP Központi Bizottságának első titkára, Sznecs- kusz, a Litván KP Központi Bizottságának első titkára. A szerdai ülésen beszédet mondott Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma egyhangúlag határozatot fogadott el „az iparigazgatás javításáról, a tervezés tökéletesítéséről és az ipari termelés fokozottabb gazdasági ösztönzéséről”. A második napirendi pontról, az SZKP XXIII. kongresszusának összehívásáról Leonyid Brezsnyev tartott beszámolót, és erről a kérdésről is egyhangúlag fogadott el határozatot a plénum. Az SZKP Központi Bizottságának plénuma Fjodor Kulakovot megválasztotta az SZKP Központi Bizottságának titkárává és Vitalij Tyitovot felmentette az SZKP Központi Bizottsága titkárának tisztsége alól, mivel a jövőben a Kazahsztáni KP Központi Bizottságában fog tevékenykedni. Ezzel a plénum munkája véget ért. (MTI) Díszünnepség a Fegyveres Erők Klubjában Mint tegnapi lapunkban beszámoltunk arról, szeptember 28-án, kedden este Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában díszünnep- ség keretében emlékeztek meg fegyveres erőinkről. A díszünnepség előadója Is- pánovics József alezredes elvtárs volt, aki méltatta a 20 éve fennálló hadsereg fejlődését, jelenlegi harc- készültségét. Az ünnepség után katonafilmet tekintettek meg a részvevők. o Az ünnepség részvevőinek egy csoportja. Fotó: Kocziszky tárni ti