Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-28 / 228. szám
íSfiS. szeptember 38. 6 Kedti Dilemma egy darab drót körül Jő néhány eszteas-* dővel ezelőtt mint az egyik gyulai közhivatal dolgozója, vonatjáróként utazgattam Békéscsaba és Gyula között. Egy téli estén, tűl- órázás után, fülemre húzott kucsmában a gyulai vasútállomás előtt, kavargó hóesésben sétálgatva vártam a nyolcórai vonatot, hogy hazautazzam Békéscsabára. A szintén erre a vonatra váró postakocsi toporgó kocsisa egyszer csak elém állt a hunyorgó villanyfény alatt és rámkö&zönt: — Jó estét, Kovács úr! De rég láttam, hogy van...? — Jó estét kívánok. Csak vagyogatok, de ami azt illeti, úgy vélem... — akartam rátérni „ismerősöm:” felvilágosítására, miszerint valakivel összetéveszt, mivel ■„ Kovács” sohasem voltam és soha nem is állott szándékomban családi nevem megváltoztatása —, amikor emberem közelebb hajolt hozzám és bizalmaskodva duruzsolta: — Ugye, ugye, hogy oda lett a maga boltja is...? Pedig hogy szerették magát az emberek... Olyan boltos nem volt több a környéken... Magától bármit kértek, a maga boltjában minden volt... Vagy, ha mégsem, a föld alól is előkerítette™ Így volt?! — Igen... lehet... valahogy így... — feleltem kényszeredett mosollyal!, egy részről* mert az embereket nem szeretem kiábrándítani elképzeléseikből, eszményeikből, más részről — sok nyűgös hivatalfőnököm lelkiismeretére legyen róva — talán sohsem részesültem ilyen kitüntető dicséretben hivatásbeli munkámért, mint ezúttal, tévedésből... Kereskedő meg szintén nem voltam sohsem, de még vevőnek is kétségbeejtően élhetetlennek bizonyultam világ életeimben. Alkalmi pártfogóm azonban félreértette tűnődésemet és hogy sokáig nem szóltam, ismét ő vitte tovább a megkezdett témát: — Szóval, maga is ^.táskás” lett...? — mutatott aktatáskámra, azután — megigazította lován a pokrócot és — hangjában lekicsinyléssel vegyes sajnálkozással még megjegyezte: — Igaz, így is lehet élni... Ki hogyan tud, de magáért kár... — Lehet De ez már csak így van, csak egészség legyen... — húztam össze kabátom gallérját magamon és örültem, hogy a bejárati jelzőnél fütyült a vonatom, hogy sietve elköszönhettem patrónusom- től, aki még akkor iá integetett utánam, amikor már a vonatlépcsőn voltam. Mindez a napokban jutott eszembe, amikor a feleségem kerékpárjára vásároltam egy csomagtartót és nem tudtak adni hozzá rögzítő csavart. Amikor ezen méltatlankodtam, az elárusító drámai mozdulattal, elhárítón tárta ki két karját: — Kedves, jó elvtársam! Mi, a kereskedelem ezt így kapjuk az ipartól, csavar nélkül, ön mit tenne, ha kereskedő lenne?! Olyan nagy tragédia ez? Csak akad a ház körül egy darab drót...? Azóta nagy dilemmában vagyok, helyes volt-e, hogy annak idején a gyulai postakocsistól elvállaltam a boltosságot, vagy nem? Mert miután elvállaltam — ha mindjárt csak afféle nóbile offícium- nak is tekintem a kereskedelemhez fűződő ilyenfajta viszonyomat — ezzel egyben az az erkölcsi kötelezettség is hárul rám, hogy szolidáris legyek a szakmával, a szakmabeliekkel. Egyébként mint vevő, most tiltakozhatnék a drótozás ötlete ellen... Surányi Sándor GYORSLI S T A a lottó tárgynyeremény sorsolásáról (Folytatás az 5. oldalról) trió, 9 474 7(19 tv, 9 4®2 92Ő óra és ezüstáru *ut., 9 488 443 motorkerékpár, 9 499 217 ut., 9 491 ©97 éléskamra ut., 9 492 967 lemezjátszó, 9 502 ISI rádió, 9 509 896 házt. kisgépesttés, 9 505 190 rádió, 9 516 757 teáskészlet, 9 530 796 bútor, 9 536 296 tisztasági gépsor. 9 536 340 konyhabútor, 9 537 676 fényképezőgép, 9 544 160 magnó, 9 560 473 modem otthon gépei, 9 560 944 óra és ezüstáru ut., 9 553 916 camping-felszerelés, 9 570 762 hűtőgép, 9 580 500 hűtőgép, 9 691 055 éléskaimra ut., 9 594 807 éléskamra ut., 9 614 650 Ut., 9 616 464 óra, 9 62H2Í7 Ut... 9 640 717 tv, 9 64*1 597 ut., 9 663 506 magnó, 9 66111336 Ut., 9 6(62 970 bútor, 9 669 439 tv, 9 671 592 W, 9 605 607 Ut., 9 687.160 varrógép, 9 706 256 óra, 9 707 604 tv, 9 720 345 tv, 9 725 1*85 rádió, 9 734 127 rádió, 9 139 761 rádió, 9 759 385 tisztaság gépsor. A gyorstista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibáikért felelősséget nem vállalunk. A nyertesnek a szelvény fogadási szelvényrészét október 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályára (Bp. V., Nádor u. 15.) (MTI) Az orosházi városi labdarúgó-bajnokság állása fi gyulai körzeti labdarúgó-bajnokság állása 1. Béke Tsz KO 5 4 1 17:10 14 1. Kétegyháaa" 14 13 1 — 53:12 27 2. Gépjavító 10 6 1 3 34:11 13 2. Lók őshaza 15 12 — 3 41:14 24 3. Vörös Csáti. Tsz 11 5 2 4 21Ü4 12 3. Újkígyós M 11 — 3 27:18 22 4. Felsőfokú Techn. 8 6 — 2 13:7 12 4. Telekgerendás 16 8 1 7 22 «28 17 5. Dózsa Tsz 10 5 1 4 19:12 11 5. Ele k H. 18 7 1 J0 31:29 15 6. Építők 11 4 3 4 18:14 11 6. Geszt 14 7 7 16:32 14 7. Kinizsi III, 10 2 2 6 15:14 6 8. Határőr 1-0 2 2 6 16:20 6 7. Gy. Spartacus 18 6 1 11 32:14 13 9. Üj Élet Tsz 11 2 1 8 7:5« 5 8. Sarkadkeresztur 14 5 1 8 17:52 11 10. Zrínyi HSE II. 14 12 1 1 4s;l8 25 9. Dénesmajor 15 4 2 9 16:46 10 11. Üveggyár II. 14 1 4 9 16:45 6 10. Zsadány n 1 1 1« 14:24 3 SPORT»SPORT< Hetven percig a bajnokjelölt kapuja előtt tanyáztak a Bcs. Előre csatárai — Mérsékelten játszott a Gyulai MEDOSZ Ezen a vasárnapon mindkét NB Il-es labdarúgó-csapatunk saját pályáján játszott. Békéscsabán a bemelegítéskor félelmetesnek tűnt az egri csapat. A mérkőzés során azonban, különösen szünet után, a határtalan lelkesedéssel küzdő Előre-fiúk szinte kapujukhoz szegezték az egrieket, akik sokszor tíz emberrel védekeztek, rúgták-vágták a labdát és amikor már nem tudtak mást tenni, a súlyos durvaságoktól sem riadtak vissza. Szinte egy kapura játszottak a csabaiak, s a nézőnek néha olyan érzése támadt, hogy itt nem az NB II. bajnok.jelöltje és a 16. helyezettje játszik egymás ellen, hanem a kapkodva védekező fehér mezes egriek legalább egy osztállyal alacsonyabb csoportban futballoznak, mint lila mezes ellenfeleik. És mivel a helyzetarány 8:2 volt a csabai csapat javára, győzelmük teljesen megérdemelt. Az egriek játékban és viselkedésben óriási csalódást keltettek. A Gyulai MEDOSZ régen játszott már olyan mérsékelten, mint a Pénzügyőr ellen. A védelem, de főleg a fedezetpár sokszor megingott és a támadósor ebben az összetételben, felfogásban még hazai pályán sem képes igazán veszélyes lenni. Bes. Előre — Egri Dóssá 2:1 (1:1) Békéscsaba, 5000 néző. V.: Soós. Előre: Kucsera — Ambrus, Frankó, Szikora — Papp, Rieger — Miklya, Bócsik, Szurgent, Dobó, Kuba. Edző: Szombati György. Eger: Papp — Mészáros, Kiss I, Szász — Szabó, Han- nus — Falisizek, Nagy, Alaxai, Frommer, Csizmadia. Edző: Kemény Tibor. A nagy tét miatt eléggé idegesen kezdett mindkét csapat. A 3. percben maradt ki az első csabai gólhelyzet. Szurgent átfejelte a labdát Kiss I felett, Dobó kitört, de gyengén lőtt. Egy perccel később megszerezte a vezetést a hazai csapat. Kuba partdobása után átkerült a labda a másik oldalra, az ötösön álló Miklyához, aki közelről a hátoba gurított. A 7. percben Nagy szabadrúgása a felső lécről pattant a kapu mögé, majd több vesaéA kétségbeesés szobrát lehetne megmintázni Miklya Paliról. A szélső a 79. percben három lépésről nem talált be az üresen maradt kapuba, de 11 perc múlva javított és ezzel a góllal nyert csapata. lyes egri támadás következett. A 15. percben Csizmadia szögletrúgása Szakóráról a gólvonal felé pattant, de Bócsik az utolsó pillanatban tisztázott. A 17. percben Fadíszek beadásánál Frankó és Kucsera egymásra várt és közben Alaxai kiegyenlített. A ai. percben Dobó kapufát lőtt, majd Miklya nagy lövését ütötte a mezőnybe Papp. A 30. percben, kavarodás után Kuba a kapunak háttal állva, ollózva lőtt, de Papp ezt is védte. A 45. percben Miklya nagy helyzetben elhamarkodottan mellélőtt. Fordulás után óriási fölénybe került a hazai csapat. Az egriek mindössze egyszer veszélyeztettek, de Faliszek labdája a kapufáról kipattant. Az 50. percben Bó- csók lövését a gólvonalról mentette Kiss I. A teljesen beszorult Dózsa tíz emberrel védekezett. Az egriek nagyon sokat szabálytalankodtak. A 60. percben Papp lövése után az egri kapus a kapufára tolta a labdát és Dobó a hálóba lőtt. Soós előbb megadta a gólt, majd a partjelző intése alapján les miatt visszavonta. Ezután még idegesebbé vált a hangulat. A 65. percben Kiss I arcon rúgta Dobót, akit levittek a pályáról. A 79. percben Rieger lövését a kapus kiejtette, de Miklya a kapu torkából meliélőtt. A 82, prcben Nagy csúnyán belerúgott Pappba, amiért a játékvezető kiállította. Egy perc múlva Gyula, 1500 néző. V.: Vörös. Pénzügyőr: Bilkei — Szalai II, Zalai, Ha- ralambidisz — Kisházi, Makádi — Bocsi, Korply, Szalai I, Sülé, Kopfer. Edző: Miksovszki Zoltán. MEDOSZ: Barna — Steíanik, Szilágyi, Lovász — Gáti, Sás — Ludaics, Boruzs, Him- mer, Nagy, Jenei. Edző: Vasvári Péter. Szalai I bombalövése vezette be a mérkőzést. Mezőnyjáték után a 20. percben jobb oldali támadás során nem tudtak közbelépni a gyulai védők és Koroly a bent ragadt Barna mellett megszerezte a vezetést. A két gyulai fedezet hibájából alig tudott veszélyes lenni a hazai csatársor. Igaz, hogy ha mégis Labdát kaptak a MEDOSZ támadói, csak Himmer és Nagy I igyekezett az ellenfél kapujára törni. A 38. percben Koroly ugrott ki és a feleslegesen, rosszul kifutó Barna mellett a bal sarokba lőtt. A 40. percben Himmer ívelt be szögletet, s Nagy I fejéről vágódott a labda a kapuiba. Szünet után nehezen melegedett be a MEDOSZ. Himmer I öt méterről kapufát lőtt. A 70. percben parázs jelenetek adódtak, és a játékvezető Boruzst kiállította. A következő percben Szilágyi sérülése kiújult. A hangulat egyre idegesebbé vált. A hazai csapat nagy meglepetésre ezután átvette a játék irányítását és a 85. percben Ludaics kapáslövéssel egyenBöcsik (jobbról) és Szabó légicsatája az egri kapu előterében. Fotó: Szeverényi Tamás Mészáros kaszálta el Kuba lábát a 16-osnál. A 90. percben nagy kavarodás támadt az egri kapu előtt és Miklya a lábak között a hálóba talált. A csabai győzelem teljesen megérdemelt, a lila-fehérek valamennyi játékosa dicséretet érdemek A Dózsából Papp. Kiss I és Mészáros tűnt ki. Soós játékvezető az első félidőben jól, szünet után nagyon gyengén bíráskodott. A lesgólnál viszont igaza volt. lített. A gyulai csapatból Stefanik és Nagy I, valamint Himmer első félidei jatéka emelkedett ki. Az ellenfél legjobbjai: Zalai, Szalai I és Koroly. További eredmények Szolnoki MTE—Szolnoki MÁV 0:0, D. Honvéd—KLSTEXT 5:0, Izzó—Miskolc 2:1, Borsod—Szegedi VSE 4:2. Nagybátony—Bp. Spartacus 0:0, Kecskemét—Martfű 3:1, Bp. Előre—Kiste- renye 4:1. fi Keleti csoport állása 1. Eger 26 14 7 5 49:23 35 2. Kecskemét 26 15 5 6 43:24 35 3. Szóin. MÁV 26 14 4 8 38:28 32 4. Borsodi B. 26 12 7 7 36:23 31 5. Bp. Spartacus 26 12 7 7 45:29 31 6. Pénzügyőr 26 10 10 6 32:25 30 7. Bp. Előre 26 10 7 9 37:27 27 8. Szóin. MTE 26 10 6 10 26:37 26 9. Miskolci B. 26 10 5 11 36:44 25 10. Izzó 26 8 7 10 23:34 25 11. Gyula 26 8 8 10 32:32 24 12. Debr. H. 26 8 7 11 27:35 23 13. KISTEXT 26 8 7 11 28:39 23 14. Békéscsaba 26 8 6 12 30:38 22 15. Nagybátony 26 7 8 11 24:38 22 16. Szegedi VSE 26 6 9 11 43:39 2i 17. Martfű 26 6 6 14 30:47 18 18. Kisterenye 26 5 8 13 23:40 18 Pénzügyőr — Gyulai MEDOSZ 2:2 (2:1) Több ezer könyv—féláron Időleges 50 százalékos árleszállítás szeptember 27-től — október 16-ig Kérjen részletes jegyzéket az Állami Könyvterjesztő Vállalat boltjaiban és az üzemi könyvterjesztőknél 320