Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-28 / 228. szám
1965. szeptember 28. 2 Kedd ENSZ-megfigyélők szerint mind a két fél megsérti a tűzszünetet Kínai jegyzék az indiai nagykövetséghez A Pravda az algériai ellenzéki személyiségek letartóztatásáról Az indiai hadügyminisztérium szóvivője hétfőn reggel kijelentette, hogy Puhjab déli részén, a Fa- zilka határövezetben elcsitultak a harcok, s hogy a közlés időpontjáig a tűzszünet megsértéséről a hadügyminisztérium nem kapott semmilyen jelentést. Mint már jelentettük, India és Pakisztán előzőleg egymást vádolták a tűzszünet megsértésével. Pakisztán azt állította, hogy Lahore közelében, Fazilka térségében az indiaiak előrenyomultak, de hadmozdulataikat a pakisztáni fél súlyos veszteségeket okozva megállította. Ugyanakkor viszont áz indiai hadügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a Fa- zilka-övezetben ezer pakisztáni katona átlépte a lűzszüneti vonalat, „s ha az ENSZ nem bírja rá őket a távozásra, India erővel lép fel.” Ekkor tette közzé U Thant ENSZ-főtitkár azt a jelentést, amelyet Goldberg amerikai delegátushoz, a Biztonsági Tanács soros elnökéhez intézett, s amely Gauthier ezredes, a lahorei ENSZ-megfigyelő csoport vezetőjének jelentésére hivatkozik. U Thant tudatta a Biztonsági Tanáccsal, hogy a Lahore-övezet- ben a tűzszünetet nem tartják be, a helyzet tovább romlott, s az ENSZ-megfigyelőknek az a véleménye, hogy ezért India' a felelős. Gauthier olyan értelmű jelentést juttatott el New Yorkba, hogy „az ENSZ-megfigyelők nagy nehézségbe ütköznek, amikor meg akarják akadályozni a pakisztáni fél megtorló lépéseit”. Gauthier egyébként közölte, hogy a laboréi tűzszüneti vonalon elfoglalták helyüket az ENSZ-megfigyelők. Ezek azt állapították meg, hogy a La- hore-övezetben pénteken az indiai csapatok aknavetőkkel lőni kezdték a pakisztáni állásokat, s hogy ezt a pakisztáni fél viszonozta. Rusk amerikai külügyminiszter Washingtonból New Yorkba utazott, hogy megbeszélés-sorozatot Saigon A dél-vietnami felszabadító erők vasárnap támadást intéztek a kormánycsapalok Saigontól körülbelül száz kilométerrel délnyugatra fekvő állásai ellen. A Reuter szerint a kormányerők súlyos veszteségeket szenvedtek. A partizánok hétfő hajnalban zaklató hadműveleteket hajtottak végre a Binh Dinh térségében lévő Phu Cat állásai ellen. Peking A kínai ’ külügyminisztérium, valamint a Kínai Vöröskereszt Tár. saság vasárnap erélyes hangú nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt idei értekezletére Tajvan képviselőit is meghívták. A 20. Nemzetközi Vöröskereszt értekezletet október 2-től S-ig tartják Bécsben. A csangkajsekista küldöttség meghívásában a kínai Vöröskereszt a nemzetközi értekezlet szervező állandó bizottságnak azt az igyekezetét látja, hogy az értekezlettel kezdjen az ENSZ-közgyűlésen részt vevő külügyminiszterekkel, köztük Gromikóval, a Szovjetunió külügyminiszterével. Hírügynökségi tudósítások szerint ezeken a megbeszéléseken szóba jön a pakisztáni—indiai válság is. Peking A Kínai Népköztársaság külügyminisztériuma vasárnap jegyzéket intézett az indiai nagykövetséghez. Ebben élesen tiltakozik amiatt a tüntetés miatt, ami szeptember 24-én zajlott le Űj- Delhiben a kínai nagykövetség épülete előtt. A tüntetést a kínai jegyzék „kihívásának” minősíti, s megállapítja, hogy „a provokációs tüntetést az indiai kormány ösztönözte”. (MTI) Moszkva Hétfőin a Kremlben megnyílt az SZKP Központi Bizottságának teljes ülése. A plémumról az alábbi hivatalos közleményt adták ki: Hétfőn, szeptember 27-én, a Kremlben megnyílt az SZKP Köz. ponti Bizottságának plénuma a következő napirenddel: Brandt ragaszkodik pártelnöki tisztéhez Bonn A szociáldemokrata párt vezető testületéinek Bad-Godesbergben tartott tanácskozásán Willy Brandt kijelentette, hogy a párt a választási eredmény miatti csalódás következtében „nem fog radikali- zálódni", hanem továbbra is kitart a bad-godesbergi programban lefektetett alapelvek mellett. Hangoztatta továbbá, elhatározott szándéka, hogy továbbra is viselje a felelősséget a párt politikájának irányításáért. (MTI) folytatta kalóztámadásait a VDK különböző célpontjai ellen. Az amerikai tengerészgyalogosok „Tőrdöfés” elnevezésű hadműveletük során partra szállító csónakokon megközelítették a Quin Nonh-tól 25 kilométerrel északra fekvő félszigetet. A feladat végrehajtásával megbízott csapat másik része egyidejűleg helikoptereken érkezett a kitűzött célpont fölé. elfogadtassa a „két Kína” elvet. A Kínai Népköztársaság ezért úgy határozott, hogy nem meneszt küldöttséget az értekezletre és megszakítja a kapcsolatait a Nem. zetközi Vöröskereszt értekezlet állandó bizottságával. Ez az álláspont változatlan marad mindaddig, amíg el nem ismerik Kína egyetlen jogos képviselőjének a kínai Vöröskereszt küldöttségét — hangoztatja a külügyminisztérium és a Kínai Vöröskereszt Társaság nyilatkozata. (MTI) Kitüntetések a fegyveres erők napja alkalmából A munkásőrség országos parancsnoka a fegyveres erők napja alkalmából a fergyverba- rátság elmélyítéséért és a munkásőrséggel való elvtársi együttműködésért a Munkásőr Emlékjelvényt adományozta Kovács Lajos elvtársnak, az MSZMP megyei bizottsága munkatársának, Hugyik András elvtársnak, az MSZMP gyomai járási bizottsága első titkárának, Koczka Sándor elvtársnak, az MSZMP mezöbe- rényi bizottsága titkárának és Török Károly elvtársnak, a gyulai járási KISZ-bizottság titkárának. Ugyancsak a Munkásőr Emlékjelvényt kapta Berényi Mátyás r. őrnagy, Novák Pál r. százados, Almási Gyula határőr-százados, Heller Lajos hőr.-százados, Kovács Sándor főhadnagy és Ambrus Ferenc r. hadnagy. 1. Az iparirányítás javításáról, a tervezés tökéletesítéséről és a gazdasági ösztönzők fokozottabb alkalmazásáról az ipari termelésben. Előadó: Alekszej Kosaigin, 2. Az SZKP XXIII, kongresszusának összehívásáról. Előadó: Leo. nyid Brezsnyev. Az első napirendi pont tárgyában Alekszej Koszigin, az SZKP elnökségi tagja, a Minisztertanács elnöke megtartotta beszámolóját. A Koszigin-beszámolót követő vitában felszólalt Pjotr Seleszt, az Ukrajnai KP Központi Bizottságának első titkára, Nyilkolaj Je. goricsev, a moszkvai városi párt- bizottság első titkára, továbbá D. Kunajev, a Kazah KP Központi Bizottságának első titkára. V. Tolsztyikov, a leningrádí területi pártbizottság első titkára és G. Voronov, az Orosz Föderáció Minisztertanácsának elnöke. (MTI) 18. Pikó századost ugyanezekben a pillanatokban kínálta cigarettával a parancsnoka. A nyomozó már beszámolt a tényekről, és ismertette a feltevéseit is. Sokáig hányták-vetették az ügyet, számtalan variáns lehetősége került szóba. Az alezredes minden részletre kiterjedően intézkedett. Pikó már távozni készült, de az alezredes visszatartotta. — Várjon. Egy dologról még nem beszéltünk. Bekérettem a boncolási jegyzőkönyvet. Olvassa! — és átnyújtotta a századosnak. A boncoló orvos és a bűnügyi orvosszakértő egybehangzóan állították: a gyilkosságot feltétlenül művelt, az anatómiát alaposan Ismerő személy követte el. A döféshez nem volt különösebb (esti erőre szükség. Az ilyen szúrás minden esetben azonnal halált okoz. És még egy sor állt a papíron, feltételes hangnemben, de új bekezdéssel kihangsúlyozva. Pikó azonnal maga elé képzelte a Moszkva A Pravda hétfői számában felhívja a figyelmet azokra a külföldi sajtó- és távirati jelentésekre, amelyek szerint Algírban letartóztatták az ellenzéki népi ellenállási szervezet számos tagját, közöttük Hocine Zauane-t és Ba- sir Hadzs Alit, a szervezet vezetőit. Külföldi lapjelentésekből ítélve e személyiségeknek poliü-. kai nézeteltérései támadtak az új algériai vezetőkkel — írja a Pravda. A továbbiakban megállapítja, hogy e nézeteltérések magától értetődően Algéria belső problémái, s ezért maguknak az algériaiaknak kell megoldaniuk őket. Ismeretes azonban — folytatódik a cikk —, hogy Hocine Zauane, Basic Hadzs Ali és híveik síkra szálltak az algériai chartának a megvalósításáért, amely kijelölte a független nemzeti demokratikus algériai állam felépítésének útját. Az Algíri Forradalmi Tanács és a kormány a charta elveihez való hűséget jelölte meg tevékenysége alapjaként, s ezért teljesen jogos volt annak a feltételezése, hogy az utóbbi időben az Október 1-én a Szakszervezetek Békés megyei Tanácsa délelőtt 9 órától ülést tart az SZMT-székház földszinti tanácstermében, amelyen megtárgyalják a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1965 márciusi és a Szakszervezeteik Országos Tanácsa 1965. június 4-i plénuma irányelvei alapján az időszerű ideológiai feladatokat Békés megye vonatkozásában. A napirend élőhely színt, és a szeme összeszűkült ... Az őrnagy a szokásos délelőtti ellenőrző kőrútjára indult. Először az őrszobát szemlélte meg, majd a telefonközpontot, végül a konyhát, és körülnézett a helyiségben. — Hideg van — vetette oda a kony haügyeletesnek. — Fű tessen be. Az étkezdéből a tornaterembe sietett és az ajtó előtt lerázta sapkájáról és zubbonyáról a havat. Bent Sárkány hadnagy szakasza tartott testnevelési foglalkozást. A katonák egy része a szereken dolgozott, néhányan pedig páronkét váltva egymást, a ring kötelei között öklöztek. A katonák érdeklődését inkább ez a foglalkozás kötötte le, és az őrnagy azonnal el is rendelte, hogy egyelőre hagyják abba a szertornát. A katonák hálásan pillantottak rá. Kihirdették a meghívásos versenyt, és mindjárt a legjobb ökölvívó, Joós lépett a ring közepére. Közismert volt nagy alapokmány pontjainak megvalósításával kapcsolatban támadt nézeteltéréseket demokratikus módon, erőszak alkalmazása nélkül fogják rendezni. A letartóztatások és a hazafiak ellen alkalmazott megtorló intézkedések csakis az imperialisták és az algíri reakció érdekeit szolgálják, viszályt támasztanak a hazafias erők és a szocializmus híveinek soraiban. (MTI) Tito elnök elutazott Szófiából Szófia Hatnapos hivatalos látogatásának befejeztével hétfőn délelőtt különvonatán elutazott Szófiából Joszip Broz Tito, a JSZSZK elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára és kísérete. Hétfőn délelőtt, közvetlenül a delegáció hazautazását megelőzően Todor Zsi vkov és Joszip Broz Tito a kongresszusok házában közös közleményt írt alá a látogatásról és a hivatalos tárgyalások eredményeiről. (MTI) adója Hajdú Anta), a Szakszervezeték Megyei Tanácsának titkára lesz. A tanácskozáson sor kerül annak megtárgyalására, hogy a szak- szervezet hogyan, milyen módon segítse a dolgozók világnézeti, általános és szakmai műveltségi színvonalának emelését, s hogyan kell bővíteni a politikai, ideológiai és kulturális nevelő munka hatókörét. technikai tudása és kemény, gyors bal keze. Ellenfél egyelőre nem jelentkezett, és már az őrnagy fejében is megfordult a csábító gondolat, hogy kesztyűt húz, amikor Nagy Andris szó nélkül bemászott a kötelek közé. Sárkány hadnagy felcsavarta Andris kezére a bandázst, ráadta a kesztyűket, és gondosan elrejtette a fűzök végeit, nehogy sérülést okozzanak. Joós — noha balkezes volt — jobb alapállásba helyezkedett. Jobban érezte magát, ha megbízhatóbb bal kezét tudta elöl, bár számolt vele, hogy ebből a helyzetből nem használhatja olyan hatásosan a bal kezét. Jobbos kesztyűjével az állát védte, míg könyökét — amennyire csak lehetett, a gyomra elé húzta. Nem kezdeményezett, várta, hogy ellenfele kitémadjon. Andris megunta a pepecselést és Joósra rontott. A katonák ütemesen biztatták a bátrabbat. Joós balra táncolt és kétszer villámgyorsan állón vágta vaktában csapkodó ellenfelét. Andris láthatóan nem értette a dolgot, mert csodálkozva nézett partnerére. A fiúk felszisszentek, az őrnagy mordult egyet. Eseménytelen ugrándozás következett, majd — pótlandó a lemaradást — Joós furcsa orrhang kíséretében eleresztett egy repülő balegyenest, pontosan Andris csodálkozó képébe. Szegény teljesen sportszerűtlennek vélte a váratlan, nagy ütést, nem is verekedett tovább. Még két-három egyenest kapott, valamennyit bal kézzel és nem véletlenül azAz amerikai légierő folytatja kalóztámadásait a VDK ellen Az amerikai légierő vasárnap Kína nem képviselteti magát a Nemzetközi Vöröskereszt idei értekezletén Megnyílt az SZKP Központi Bizottságának ülése NAPIRENDEN: Az MSZMP Központi Bizottsága 1965 márciusi és a SZOT-plénum 1965. július 4-i irányelvei az időszerű ideológiai feladatokról megyénkben