Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-03 / 207. szám

1965. szeptember 3.

5

Péntek

Gyula vára ostromának 400, évfordulója elé

Szeptember 3-án, 1566-ban,

^ hatvankét napon át folyt ke. meny ostrom után kitűzték a hódító félhold zászlaját Vég-Gyula várának tornyára. Szigetvárral együtt elesett a törökellenes harc délkelet-magyarországi erődje.

Egy év választ el a 400. évfordulótól. Időszerűvé vált tehát néhány gondolat a ma is álló belső vár palotájához fűződő történetről.

Az 1526-ban Mohács mezején le. játszódott tragikus kimenetelű csata után az ozmán birodalom hadserege hazánk területét is harcmezévé avatta. A két király — a nyugat-magyarországi erőkre támasz, kodó Habsbusg Ferdinand és az ország keleti felében ténylegesen uralmat gyakorló Szapolyai János — között dúlt küzdelem következményeképpen 1541-ben befészkelte magát a török a budai várba. A két királyi fél további áldatlan küzdelmének eredménye lett 1552. ben többek között Temes és Szolnok-várának eleste. így került az első vonalba a már századok óta állt gyulai erősség, és ekkor kapta új nevét a város: Vég-Gyula.

A vidék népét már 1557-ben

” felírták a török adórovök az adókönyvbe, a defterbe. Az aradi katonai körlethez (szandzsákhoz) tartozó békési adókörzet (náhije) török defteréből tudjuk, hogy akkor Békés városában 200, Tarcsa faluban 24, Kondoroson 42, Szénáson 50, Gerendáson 35, Gyúrón 22, Halászteleken 15, Ajtóson 35, Csa. bán 29, stb. ház állott, amelyek családfőjére kivetették a fejadót, a nyelvemlékeinkben ma is élő ..ha- rács” (kharadzs)-ot. A községek neve többségében — lévén a defter török kéz műve — eltörökösít- ve került az adókönyvbe. így találkozunk ott „Áros ház” (Orosháza), „Kaszaberek” (Kaszaper), „Abadica” (Csanádapáca), „Szent Torna” (Szentetornya), „Mezőkén Söbrön” (Mező Kétsoprony), „Do- nvokok” (Dánfok), „Vese” (Vészé) stb. egykor virágzó alföldi falvak nevével.

Tehát Gyula vára török kézre kerülése előtt egy évtizeddel a török fegyveresek már rendszeresen bekísérték adószedőiket a határos községekbe, holott a magyar országgyűlés végzései szerint Makó, Szentes. Hódmezővásárhely vidéke népének is csak a gyulai várőrség részére kellett volna adóznia, s a király évek múltán is adományoz, ta a gyulai vár hadnagyainak birtokul a Csanád és Csongrád megyei falvak telkeit.

Nem csoda hát, ha a Heves megyéből származott Bornemissza Be. nedek, a vár kapitánya. 1559 júniusában így panaszkodott a nádorhoz írt folyamodványában: „Ha Nagyságod látná, mely igen semmivel van ez ház, (Vég-Gyula vára), soha végház rosszabbul nem lehet, mint ez van. Harmadnapig- lan való golyóbis sincsen, sem tarack. Kegyelmes uram, nincs hiányom katonában, csak volna mit nekik fizetni.”

A várba szorított kopott őrség helyzete 1561-ben megváltozott. Az új kapitány — a Szigetvárban szol. gált Kerecsényi László — a haditanács és a kincstár számottevő támogatásával megerősítette a vár katonai helyzetét, majd erre tá maszkodva lecsökkentette a töröl« csapatoktól kísért adószedők moz. gáskörletét a Békéssel szomszédos megyékben. Közben a nagyobb te. rület népének közvetlen közmunkájával — a szigeti várban Zrínyi Miklós oldalán szerzett tapasztalatokat gyümölcsöztetve — igazi

erődrendszerré, vizes árkokkal övezett, hármas tagoltságú várrá építette ki Gyulát.

jjzzel szemben a törökök sem tétlenkedtek. Nagyobb — a várostromot is magában foglaló — hadjáratra egyelőre nem került sor, de a Gyulával szemközti várakból egyre nagyobb erők jelentkeztek a Körös—Maros közben. Egymást érték a véres csaták adószedés közben, hiszen az érintett községeknek már megvolt a kijelölt török és magyar tulajdonosa. 1561-töl kezdve igazi vitézlő „oskola” a vidék egészen a Tiszáig. Olykor magyar győzelemmel értek véget, de gyakran írták be a gyulaiak zsoldjegyzékébe: „lefejezték a törökök”, „elfogták”. 1564. augusztus 7-én értesítette a gyulai vár udvarbírója Kassa város tanácsát, hogy a napokban lezajlott összecsapáskor Gyula és a Maros között 13 török foglyot ejtettek és 9 török fejet hoztak magukkal a vár katonái, ezzel szemben 3 emberük veszett oda.

De nemcsak a Tiszán innen szerezték karddal kenyerüket a gyulai vitézek, hanem kedvelt területük volt a Bugac vidékén áthaladó buda—belgrádi útvonal is. 1565 májusában egy Véli nevű janicsár arra kérte II. Szulejmán szultánt, hogy szaba<lítsa ki a gyulai várban raboskodó feleségét és Fatma nevű lányát, akiket Belgrádiból Buda felé útközben fogtak el a „Gyula nevű hadi várból kijött hitetlenek”. Egy ilyen hadi vállalkozás eredménye a későközépkori magyar irodalom egyik jelessége, a névtelen szerző tollából született Szép ének a katonákról (Cantio de militibus pulchra).

^ gyulai tornyos vár minden téglája súlyos harcokról beszél, ezért vette gondozásba a hálás utókor. Az 1954-ben kezdett restaurálás visszaadta a régi formáját — a magyar Alföld egyetlen ilyen műemléke lett —, s a nagy jubileumra kapott új. köntösben várja az 1966. évi látogatókat.

Dr. Virágh Ferenc

Akkor jó, ha kikapcsoljuk a „direktst“

Előfordul, hogy az emberek nevelik a kultúrost

Zúg, dübörög az egész hatalmas épület. Ahogy ülök benn Léman Béla szb-titkár szobájában, folyton az az érzésem, hogy az egész harisnyagyár azonnal leszakad.

— Csák meg kell szokni — nevet a titkár — én már meg se len. nék nélküle! Az a jó, ha dübörög, akkor nincs semmi baj! 150 ember dolgozik itt, akiknek csaknem nyolcvan százaléka nő. Van is baj elég!

— Bocsánat, hogy zavarok! — lép be egy izgatott fiatalasszony. — Léman elvtárs! Nem tudok elmenni üdülni. Családi problémám van.

— Majd megnézzük, elvtársnő, hiszen szeptember 9 itt van a szomszédban, ki megy most már el? Maga meg kérte. Majd megpróbálunk segíteni azon a problémán. Jó?

— Hát... — nem tudni mire értette a fiatalasszony, de ezek után már nem mondta biztosra, hogy nem mennek el.

— Szóval, sok a probléma. Három műszakban dolgoznak, akármit akarunk rendezni, mindig szá. mításba kell venni, hogy mindenki, de még a fele sem lehet egyszerre ott.

— Béla, bocsánat egy pillanatra! — ismét egy asszonyka. — Azt ígérte, hogy felveszi a gyermekemet szeptember 1-től a bölcsődé, be.

— Nem tudom. Másfél éves, a tipegőben nincs hely, az ágyba, a legkisebbekhez nem tehetem.

— De azt ígérte! Mit csináljak vele?

— Nem ígértem, csak azt mondtam, ha lesz, akit kivesznek, a helyére betesszük.

Megszüntetni a hármasságot

— Húsz férőhelyes bölcsődénk van, legalább ötven férőhelyes kellene. Nap mint nap előadódnak ilyen esetek. De talán most már I hagynak bennünket beszélgetni. Szóval, a kulturális élet nem spon- | tán zajlik, ez igaz. Azért is igaz,

„Valahol“ zsargon

„Ennek a problémának valahol gyökere van ..„Ezt az elvtársak valahol nem jól látják ...” „A munkásoknak ez esetben valahol igaza van ..

És még ki tudná megmondani, hogy egy-egy tanácskozáson hányféle formában és hányszor hangzik el ez az új kifejezésmód „valahol". Valahol. De hol? Ki találta ki ezt a homályosan általánosító kifejezést ilyen ösz- szetételben? Mert mi az, hogy „a problémának valahol gyökere van”. Persze, hogy van, s éppen azért a tanácskozás, a megbeszélés, hogy megtalálja,

„Az elvtársak valahol nem jól látják.” De hol? Éppen azt célozza egy értékelés, egy termelési tanácskozás vagy egy szak- szervezeti gyűlés, hogy tisztázzák — hol nincs igaza vagy hol van igaza, jobban mondva miben van igaza egyeseknek.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy egy új kombinációban hallott kifejezést általánossá tegyünk és unos-untalan használjunk. Zsargon lesz belőle, s arra készteti az embert, hogy ha beül az értekezletre, strigulázza ezt az új kifejezést — vajon hányszor hangzott el?

Aztán van még egy új összetétel. Soha nem volt a le — kötőszónak olyan haszonkulcsa.

mint manapság. Mert ma mindenki lerendez, lebeszél (valamit) lemegy (a községbe), leügyeli (amit rábíztak), egyszóval, nem a helyén használja a kifejezéseket. Mert sokkal különlegesebb valamit lerendezni, mint elintézni, lebeszélni telefonon, mint megbeszélni, lemenni egy községbe (ami talán még magasabban fekszik földrajzilag, mint ahonnan elindult valaki), mint elmenni, s leügyelni valamit, amit ellenőrizni kellett volna.

A zsargonnak megvan az az átka, hogy a jó mondanivalót is sablonossá teszi, mert olyan érzése támad a hallgatóságnak, mintha valahol már hallotta volna ugyanezeket a szavakat. S a valahol most a helyén van. Mert a felkapott kifejezések sablonossá teszik a mondanivalót, kicsit unottá a tartalmat. A tanácskozások előadóinak, a nagy tömeg előtt beszélő embereknek, s a saját munkásaik, beosztottaik előtt problémákat fejtegető vezetőknek maradjon meg az egyéni kifejezéstáruk, közelebb lesznek azokhoz, akik hallgatják, s mindig tudnak újat mondani, ha úgy használják a magyar nyelvet, ahogyan azt a mondanivaló megkívánja.

Á. É.

mert a gyár kultúroktatásának igazgatója egyben a szakszervezeti bizottság kultúrfelelőse, de tagja ő jó néhány társadalmi kulturális bizottságnak is, így mindig a legfrissebb, a legelevenebb az elképzelése. A hármasságot akartuk megszüntetni azzal, hogy a kultúr, otthont, a szakszervezetet és az üzemet egy cél érdekében egyformán érdekeltté tettük abban, hogy a kulturális nevelő munka hatékony legyen.

— Béla, legyen olyan kedves ak_ korhadja ide, ami szükséges, holnap két kocsival indulunk.

— Számlát hozzanak a vásárolt ajándékról, és majd, ha megjöt. tek, számoljanak bp nekem is! — A két asszony kimegy. — Holnap reggel két autóval indulnak Szegedre, a korházba, beteg a brigád, juk egyik nőtagja, a szemét operálták, s most meglátogatják.

Ez kedves dolog, s nyilván előzménye van. Előzménye olyan szempontból, hogy ha egy brigád már ennyire jut, hogy száz kilométerre is elmegy meglátogatni a beteg tagját, akkor nyilván egyéb megnyilvánulásuk is magasabb rendű közösségről tanúskodik — szocialista brigád szellemről.

Úgy neveljünk, hogy ne neveljünk

— Nehéz ám itt beszélgetni, mert folyton van valami elintéznivaló. Szóval, sokat gondolkodtunk azon, hogy melyik forma felel meg legjobban a dolgozóiknak ahhoz, hogy szívesen is jöjjenek, hasznos, érdekes is legyen, s a mi célkitűzéseink is megvalósuljanak. Valahogy úgy vagyunk vele mindannyian, nem szeretjük, ha mások nevelnek bennünket. Ügy akartuk mi ezt az egész kulturális vonalat meghúzni, hogy úgy neveljünk, hogy ne neveljünk. Ügy foglalkozzunk az emberekkel, hogy kapcsoljuk ki a „di- rektet”. Ne azt érezzék, hogy, nekünk fontos, amit adni akarunk, hanem hogy nekik!

— Ezért szerveztünk meg egy sereg különböző akadémiát, de ezért szerveztük a klubjainkat is. Az akadémia szervezett forma, tudja a hallgató, amikor megkezdi, hogy mire ül be. A klubban viszont nemcsak helyet, de programot is kap, s kedvére szórakozhat kulturált környezetben.

Mi minden van ebben a gyárban! Ahogy hallgatom, úgy érzem, sokat markoltak, de a fejtegetés meggyőz. Mert a gyár dolgozóinak negyven százaléka tanul. Általános és középiskolában, technikumban, és egyetemen, esti egyetemen és akadémiákon, meg a pártoktatásban vesznek részt. Működik kilenc vagy tíz szakkör, műszaki, ifjúsági és gyermekklub, 300 olvasója van a háromezer kötetes könyvtárnak.

Országjáráson vesznek részt rendszeresen, közben meglátogatják azokat a gyárakat, amelyekkel az üzemnek anyagkapcsolata van. A könyvbizományos többet árul, mint egy könyvesbolt, s még többet adhatna el, ha keresett könyveket is kapna a könyvesbolttól.

Ügy érzi az ember, hogy mindez sok. De nem! A legügyesebben oldották meg ezt a kérdést, senkit nem agitálnak különösebben sehová. Annyi lehetőséget teremtettek, hogy mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. 10-, 20-, 30-as létszámúak a szakkörök, az akadémiák, arányosan megoszlanak az iskolába járók, s az egész I üzem olyan, mint egy nagy óralap, I melyen mindenkinek megvan a

maga helye, s időben odaér, ahová kell.

— A TIT városi szervezetével nagyon jó a kapcsolatunk, de a városi tanács művelődésügyi osztályáról is <sak ezt tudom mondani. Volent Zoltán, a kultúrott- honunk igazgatója rendkívül mozgékony ember, csodálom, hogy annyi bizottságtól még nem fájult meg a feje. ö azt mondja, szeret ott lenni, ahol az ég zeng, mert ott lehet megtudni vihart is, napsütést is. Igaza van, a kulturális munkánkban ez meg is látszik.

Az asszonynak is jogos/

— Természetesen akad bőven baj is. Az asszonykák nehezen érnek rá, probléma, hogy hová tegyék a gyereket, míg tart az akadémia előadása, vagy éppen a kedves férj nem engedi, mert ugye ő mehet, de az asszonytárs csak tartsa rendben a háza táját, főzze az ebédet, a vacsorát, lássa ei a gyereket, vasaljon porcelánra ingeket, s ahogy a közmondás mondja — utána csinálhat amit akar. Mi itt főleg asszonyokkal dolgozunk meg lányokkal. A férjek, vőlegények „ajtón kívül” vannak, s mégis. A rendezvényeinkre őket is meghívjuk, hadd lássák, hadd tapasztalják, hogy az asszonynak éppen úgy joga van a művelődéshez, a tájékozódáshoz, mint a férjeknek. Kétoldalú dolog ez a közművelődés. Mi adjuk és néhányan nem veszik. De azért csak elkel minden. Egyet nem szeretünk, s nem is csináljuk — egyes előadásokat nem tartunk. Meg se tudnánk rá szervezni az embereket. A sorozatos előadásokra mindig hamarabb, kevés fáradsággal toborozzuk a hallgatókat, de az egyes előadásokat amolyan nagygyűlésnek, szónoklatnak tekintik. Van is valami igazuk. Könnyebb harminc emberrel vagy tízzel akadémián tanulni, mint kétszáznak valamit elmemdam úgy, hogy az mindenkit érdekeljen.

A gyárnak saját TIT-előadó gárdája van, s a várostól csak akkor kérnek, ha kifejezetten szakelőadó kell.

— Még egy érdekes példát hadd mondjak el, milyen nagyon nem értjük még mi mindig az embereinket. Meghívtuk Koszta Rozália festőművészt, tartson egy kis képzőművészeti ismertetést. Megvallom, úgy mondtuk magunk között: legyen egy ilyen is. Micsoda? Fél órára számítottunk, s még három óra hossza múlva is együtt ültek az emberek, s kérdezgettek, vitatkoztak a festőművésszel és megelégedetten távoztak. Bizony, hajlamosak vagyunk néha arra, hogy az igényes dolgoktól fázzunk. Ez esetben is kár volt. Mon- datlanul ilyenkor minket neveinek az embereink.

Változatlanul dübörög az épület. Jól elbeszélgettük az időt, s mire a végére értünk, már nem is hallottam a gépek zaját, s mái' nem éreztem, hogy rám szakad a plafon. Léman Béla szb-titkár mondta ugyan, hogy jó lenne beszélgetni a kultúrotthon igazgatójával, de hát... szabadságon van. Mindegy. Olyan tájékozott minden kulturális dologban, hogy teljesen kielégítő volt, amit mondott Nem csoda, hiszen ő volt az, aki kimondotta: nincs külön szakszervezeti rendezvény és szakszervezeti kultűrmunka, nincs külön gyári rendezvény, üzemi kultúr- munka, s nincs külön kultúrott- honi kultűrmunka sem. Mind a három egyet csinál, s mind a három egyért — az üzem dolgozóiért teszi, amit tesz! Adátn Éva