Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-18 / 220. szám
1 1M5. szeptember 18. Szombat Vita a felnőttoktatás kérdéseiről Az általános műveltség és szakemberképzés fokozásának tartalmi feladatai Tegnap délelőtt a megyei tanács nagytermében gyűltek össze azok az általános és középiskolai tagozatvezetők és tanulmányi felügyelők, akiknek szervező, irányító munkájától nagyban függ a most induló felnőttoktatás minőségi szintjének emelése, tartalmi színvonalának biztosítása. Püski Gábor megnyitója után Róta Pál, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának főelőadója ismertette az elmúlt évi tapasztalatokat, majd azokat a feladatokat, amelyek különösen az irányító, ellenőrző tagozatvezetőkre, felügyelőkre vonatkoznak. Elmondotta, milyen elképzelések bontakoznak az általános műveltség megszerzése és a szakmunkás- képzés összekapcsolására, s ennek milyen anyagi, tárgyi és személyi feltételei biztosítottak. A továbbiakban az ellenőrzés munkájával foglalkozott. A többi között felhívta a figyelmet arra, hogy a tagozatvezetők vegyék figyelembe a különböző utasításokat a beiskolázásnál, s azokat részesítsék előnyben, akik számára a végzettség megszerzése munkaköri kötelesség Figyelmeztetett jó előre arra is, hogy a felnőttek tagozatán levő tantárgyakat, illetve órákat úgy kell elosztani, hogy azok ellátását a tanárok minőségileg kifogástalanul és időben megvalósíthassák. A hiányzásokkal kapcsolatban elmondotta, hogy laza az ellenőrzés. A feladatok körvonalazása után megnyílt a vita, amely elsősorban szakmai, gyakorlati, iskolavezetési problémákkal foglalkozott. Ennek kapcsán szólalt fel dr. Bielik Károly, a megyei pártbizottság előadója, s az általánosan jelentkező felnőttoktatási problémákat fejtegette. Megállapította, hogy a felnőttoktatás a szocialista államokban a kultűrforradalom átmeneti része, intézkedés annak felszámolására, hogy a régi rendszer művelődési monopóliumából kimaradt emberek pótolják az elmulasztottakat — állami dotációval. Éppen ebből fakad az egyik legnagyobb, s legtöbb vitára okot, alkalmat adó kérdés: kik vegyenek részt a felnőttoktatás középfokán? Természetesen elsősorban a negyvenéves és az azon felüli korosztály, mert elharapódzott dolog, hogy a 17—18 év körüli fiatalok, akiknek nem tetszett a nappali tagozat rendszeres képzése, néhány év kihagyásával „szerencsét próbálnak”. Számukra nyitva a nappali tagozat, felvételi esélyük, különösen a szakirányú oktatási intézményekben, egyre csökken. Elmondotta, hogy a beiskolázásnál a gazdasági elemzésből kell kiindulni, s a munkaerőmérlegnek (amely még ma sincs megnyugtatóan elkészítve) megfelelően kell előretervezve meghatározni a szakemberképzés mennyiségét, ezzel egyenes arányban a felnőtt- oktatás megszervezését. Hazánkban ma az állam törekvése az, hogy megszüntesse a tanulás szintkülönbségét, tehát a tartalmi munka színvonalát kell lehetőleg egységes, azonos körülmények között biztosítani. A tanácskozás Róta Pál összefoglalójával ért véget. Új Patyolat-üzem épül Békéscsabán Éveik óta sók gondot okoz Békéscsabán a Patyolat Vállalat jelenlegi telephelye. A városi tanács végrehajtó bizottsága több alkalommal foglalkozott a vállalat kitelepítésével, s a korábbi években már terv is készült, amely azonban mindeddig nem került megvalósításra. Most a megyei tanács vb ipari osztálya értesítette a városi tanácsot, hogy az Országos Tervhivatal a harmadik ötéves tervben hozzájárult a Patyolat Vállalat új telephelyének kijelöléséhez és az új üzem felépítéséhez. A rézkor emberének nyomai a Sós-tó környékén A kardoskúti határ északnyugati részén elterülő Sós-tó környéke már évezredekkel ezelőtt lakott terület volt. Szántás alkalmával gyakran akadnak itt em- berkoponyákra és érdekes formájú cserépedény-töredékekre. Nemrégiben a tó nyugati partján, Rostás Károly tanyája közelében — az Árpád-kori Sóstóegyháza falu területén — fordított ki az eke ismét edénycserepeket és állat- csontdarabókat. A cserepek szürke, korongon készült, finoman kidolgozott korsók, tálak és fazekak töredékei. Az úgynevezett római kor jellegzetes emlékei ezek, bizonyságául annak, hogy a tó partján időszámításunk III.—IV. századában a délorosz pusztákról bevándorolt szarmaták laktak. Van azonban a leletek között néhány darab, ami külön figyelmet érdemel. Ezek durvábban megmunkált, kézzel formált, fe- ketés színű, nagyméretű edények töredékei, amik arra engednek következtetni, hogy a területen időszámításunk előtt 2000—2500 évvel a rézkorszak embere is meg. települt. Ha feltevésünket a leletanyag további vizsgálata megerősíti, akkor a lelőhely igen értékessé válik, mert a rézkor emlékeit Kardoskút határában ez ideig csak két szórványos lelőhelyről ismer jük. Ifj. Olasz Ernő A geszti kastély Hepehupákon zökken, megáll a jármű. Este van. A hold odasüt a lépcsőre. — Most játsszunk — mondja egy hang. — Te leszel a gróf, ón a baronesse, s most mi ketten először araszoljuk a tizenegy és fél lépcsőt fölfelé. Ti meg lesztek a lakájok. Ha közben röhögtök, nem baj, mert árnyékos a feljáró két oldala, és csak középütt világos .. Ahová a hold odasüt. Megkezdődött a Mokri utcai lakások átadása Békéscsabán az elmúlt évben kezdtek hozzá az OTP társasház- építési akciójához. A megyében már Gyulán, Békésen, Gyomán épültek ilyen lakások és most a Mokri utcában épülő 7b iakás közül tizenkettőnek a műszaki átvétele történt meg pénteken délelőtt. Itt kettő-négy szobás lakások épülnek és az ez évi 76 lakást jövőre újabb 90 lakás építése követi majd. Az eddigi jelentkezések azt bizonyítják, hogy az érdeklődés igen nagy és már azok a házak is gazdára találnak, amelyek csak a jövő évben épülnek fel. Pikó. — De, hogy ilyen pökhendi hangon merészel beszélni, az már kevésbé! A vegyész lépett be. — Elkészítettem az ujjlenyomatokat — jelentette. — Valteré is megvan? — Meg. — Maga egyelőre elmehet — fordult a katonához Pikó, és Valter Vince honvéd eltávozott. — Nos, halljuk a véleményeket — nézett a többire a százados, miután magukra maradtak. A hadnagy hallgatott, az orvos valamit feljegyzett. A vegyész táskájából különböző vegyszeres tubusokat rakott az asztalra, folyadékokat, porokat és szakavatott mozdulatokkal „hívta elő” a tőr markolatán a zsíros ujjnyomokat. Ceruzája fürgén varázsolta papírra a nyél négy oldalának és tompa végének vázlatát, ovális és szabálytalan körökkel feltüntetve a rajtuk található nyomok helyét és alakját. Ezután a kartotékra rögzített fekete ujjlenyomatokkal való összehasonlítás következett. A nagyítóüveg élesen hozta ki a jellegzetes, mind enyhébb ívben görbülő, helyenként egymásba torkolló, máshol szétágazó vonalakat. A többiek szótlanul figyeltek. A vegyész a vázlaton J és B betűkkel, és egytől-ötig , való számokkal jelölte meg az egyes nyomokat. A munka gyorsabban haladt, mint gondolták. Vala. mennyien érdeklődéssel fürkész_ ték a felemelkedő vegyész arcát. Az csak ennyit mondott: — Lábas! — és a vázlatot az asztalra lökte. — Más nincs? — kérdezte a százados. — Véletlenül sincs! Mindenesetre még megnézzük odabent... — feleit a vegyész. — Mutassa — mondta Pikó. A vegyész elmosolyodott. — Kételkedik? — Nem, csak a saját szememmel akarom látni — jegyezte meg Pikó zavartan, majd a nagyítóüveg után nyúlt. — Hát igen — sóhajtott mélyet, miután meggyőződött az ujjlenyomatok azonosságáról. Mindenesetre megpróbáljuk még a kutyát is... A hatalmas, vörös lábú, fekete szőrű farkaskutyát az őrmester vezette be. A kutya mozdulatlanul, felemelt fejjel ült az asztal mellett. A gyanúsítottak felsorakoztak. Az őrmester egy ruhadarabbal megfogta a kés élét és a markolatot a kutya orra elé tartotta. — S2imat, keresd! Válassz! — mondta néhányszor erélyesen. A nyomozókutya értelmes, csillogó szemmel pillantott végig a jelenlévőkön, majd sorjában, egyenként végigszaglászta a katonákat. Lábas előtt bizonytalanul megállt, idegesen kapkodta a fejét, majd a vegyészhez futott. Néhányat vakkantott ,és elkapta a zakója ujját. Pikó dühösen kiáltott az őrmesterre: — Nagyon ügyes! Vigye a ku_ tyáját! Amikor ismét magukra maradtak, bosszankodva felnevetett. — Ezt jól megcsináltuk! Megállapította, hogy maga a gyilkos — szorította meg barátságosan a laboráns karját. — Előbb kellett volna kerestetni. Még az ujjlenyomatok vizsgálata előtt — ismerte el a másik. — De hiszen így is szagot vett Lábasnál! — bizonygatta a hadnagy. — Na,, persze, és az ujjnyomok — bólogatott az orvos. — Azt hiszem, egy percig sem vitás az ügy. — Kézenfekvő — jegyezte meg a hadnagy. — Nagyon is — hagyta rá Pikó, majd rövid idő múlva hozzátette: — Nagyon is kézenfekvő! — Letartóztatjuk Lábast? — állt fel a hadnagy. — Várjon még, valamire kíváncsi vagyok — intette le a százados. — Csináljuk meg még egyszer a helyszíni szemlét, vitessük el .a hullát és játsszuk le az eseményt. — Nem lesz korai? — aggályoskodott a hadnagy. —Nem érünk rá. Most még frissek a benyomások. (Folytatjuk) Hárman maradunk: lakájok sorfalának. S nézzük a lépcsősor közepét (ahová a hold odasüt). Ott lassan, ünnepélyesen, a „gróf” karjába öltött törékepy kacsója- val lebeg fel a „baronesse”. — Ne röhögj — böki oldalba az egyik „lakáj” a másikat! S hirtelen hideg fut végig az ős parkon; hirtelen hidegebben világít a hold, hirtelen fagyossá válik a langyos nyári est-éj. S mi, „lakájok” megmerevedünk. Visz- szapörög a történelemi kereke pár pillanatra. Mint slepp, mint uszály követjük az „ifjú párt”, s a „szalonban” megállunk a hófehér csempéből készült kályha előtt, amelynek középpontjában remekül kiképzett Tisza-címer hősieskedik. Szittya görbekardon búsul egy odatűzött janicsárfej, amelynek szemeiből s elmetszett nyakából könny- és vércsöppek csorognak alá a címer patyolatfehér mezejében ... — Játsszunk tovább... — Félelmetes, vadromantikus, de mégsem, inkább gondolkodtató játék ez. — Nézd csak meg azt a török fejet, hogy áll! Rajzolj csak hozzá testet! Hosszabbítsd csak meg a bajuszát! — Értem — súgja olyan, mint Tiborc! — Ezernégyszázvalahány lakosa van most Gesztnek — rombolja szét szavai varázspálcájával nagy nehezen felépített játékunkat az iskolaigazgató. — Ez a könyvtárhelyiségünk — változtatja ót rideg hangjával a szalont —, minden lakosra két kötet jut és olvassák is. Nehezen szakadunk el a címeres csempétől, hogy vörösmái'vany kandallóba ütközzünk. — S a meg nem értett baronesse lelke messze jár, ahogy a sisteregve égő fahasábokat be- mulja, amíg kint, az éjben sírva nyöszörögnek a novemberi éjszaka szél gyötörte fái... — Ne hülyéskedj!... Nem érzed a pillanat varázsát, nem tudsz elképzelni egy nagy szemű, halvány grófnőt, aki...? — Biz a színháztermünk... a „Fehér Annát” játszottuk. Tudjátok, ahol a húgán segíteni akaró Fehér László betyár lop, aztán, a húga, akinek nemcsak a neve, hanem embervilága is fehér, feláldozza fehérségét a bátyja életéért, de azt azért csak kivégzik... — Hárem előadáson zsúfolt terem előtt mutattuk be — „rombol” az igazgató. — Látod, ott van a fekete órok. Szennyes vizében varangyos békák kísérteties hangja rejtette az elvarázsolt herceget a mocsárba, s a halvány, lenge-törékeny grófkisasszony hiába várta, hogy eg/. - szer majd eljön érte, s fákat szaggató, eget, földet mozgató vad zivatar éjjelén kötélhágcsón megmenti. Látod, ott már mozdul a levél is! — Ne hülyéskedjetek, gyerekek! — 1945-ben, amikor hazakec- meregtem a földet fölszántó, de magot a földbe nem vető háborúból, idejöttem a kastélyba. Akkor már mindent széthúzott innen a nép. A faragott bútor-remekekből csirkeólakat csináltak. A Ti- sza-kastély 20 ezer kötetes könyvtára tűzre került: rántott leves alá hajában főtt krumpli alá, kemencébe, kukoricakenyér elé... A kötetekben levő művészi reprodukciókat védő selyempapírlapokból cigarettát sodortak az emberek. Ősösztönös vadsággal pusztították azokat a cirádákat, amelyeket az ő izzadtságuk verette aranypengőkért faragtak nagy művészek: égették, tépték azokat a könyveket, amelyeknek aranypengő értékét kikapálták a kukoricatáblákon, hogy utána barázdált arcukat a föld felé hajtva még kétszer köszönjenek a „tekintetes úrnak”, amiért az elfogadta az — első köszönést. Remegett a keze annak az első geszti magyar parasztnak, aki először vágta baltáját a szépen kiképzett faburkolatba... — Mondtam, ne hülyéskedjetek, gyerekek! — Ez a színpadunk. Innen tartjuk a ma esti előadást is, és biztosan sokan lesznek jelen olyanok, akik ma már tudják, hogy a cirádákat meg a könyveket meg kellett volna hagyni — grófok nélkül. * A parkban az Arany János nevét viselő úttörőcsapat Aranymúzeumot épít majd, és Arany János összes helyi emlékeit odaállítja az épület polcaira, asztalkáira. A hold odasüt a tizenegynéhány lépcsőfeljáró közepére... Ahogy lefelé haladunk, a kezdeti játék jut eszünkbe... De mi, „lakájok” most nem állunk sorfalat. A délceg gróf s a baronesse elvegyül köztünk. Mindannyian az elhangzott előadásra gondolunk, az okos tudományos rövidfilmet látjuk magunk előtt. A hallgatóság néhány feszülten figyelő arca is megjelenik. Ezek mellett a délceg gróf: kehes korcs a baronesse-szel együtt, akinek varázsát — délcegségét, romantikáját — s a holdfényben csillogó lépcsőket, a marokba csúsztatott csengő arany pengők adták valamikor. Az ifjú gróf délcegségét, s a baronesse angyali szépségét.» Ternyák Ferenc
