Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-17 / 219. szám

1965. szeptember 17. 5 Péntek Nem értettek belőle Lányomnak mondom, vö-m is értsen belőle — írtuk augusztus 20-i lapszámunkban egy cikk cí­méül, s elmarasztaltuk a gyulai vizműépítkezés munkásszállásán uralkodó állapotok miatt a válla­lat vezetőségét. Levelet is kap­tunk a gyulai főépítésvezet őt öl, aki egyetértett kifogásainkkal, mellékelte leveléhez azt a kérést, amit vállalatvezet őségéihez, illet­ve a szakszervezethez írt. Kérte ebben, látogassák meg az építke­zés munkásszállását, és adjanak olyan felszerelést, ami a szociális követelményeknek megfelel. Tőlünk azt kérték, kísérjük fi­gyelemmel a fejlődést, s írjunk róla. Azóta eltelt egy hónap (ugyanis első látogatásunk au­gusztus 20 előtt egy héttel tör­tént) s kimentünk, megnéztük, mennyit, mit kaptak a munkások a szállásukra, 'hogy az, ha nem is korszerűnek, de legalább elfogad­hatónak legyen minősíthető. A világon semmi nem történt. Ha csak az nem, hogy még több lógytetem szürkíti, pettyezi a pla­font, mert még légyirtóra sem telt a szállás lakói száméra. DaUman Béla főépítésvezetőt kérdeztük meg, milyen intézkedés történt levelük nyomán központ­juk részéröl. A válasz siralmas: — Kérem, válaszra sem méltat­tak bennünket, nemhogy kijöttek volna! — mondotta. Nem akarunk megbántani sen­kit, különösen nem a Budapesten székelő központ embereit, de ha ilyen jelzés érkezik egy főépítés­vezetőségtől, ha megjelenik az új­ságban egy elmarasztaló cikk és az abban foglaltakon kevés jóin­dulattal változtatni lehet, érthe­tetlennek tartjuk — s tartják az építésvezetőségen is —, hogy sen­kit sem érdékel a gyulai problé­ma. A cikket megküldték, tehát válaszolni kellett volna rá leg­alább annyit — nincs pénz! Vagy ennyit: türelem, elvtársak, majd megyünk és megnézzük! De vá­lasz és intézkedés nélkül hagyni, kicsit felelőtlen és illetlen dolog. Mindemellett kellemetlen is, hi­szen a munkásszállás lakói vár­ták, hogy legalább az újság nyo­mán változás áll be életükben, s megkapják a minimális szociális ellátást, ha nem is a kényelmet, de legalább a szükséges' felszere­lést. Egy hónap eltelt, változás sem­mi, az igények jogosak, a. nehez­telés is jogos, a felháborodás is helyénvaló, mert ugyan melyik vállalat vezetősége engedheti meg magának — nem is beszélve a szakszervezetről —, hogy a pa­naszt nem vizsgálja ki, s nem néz utána a hibáknak, ha egyszer fel­hívják rá a figyelmét? ■ öt héten belül ez á harmadik írás erről a munkásszállásról, s reméljük — az ott lakókkal és a főépítésvezetőséggel együtt —, hogy a negyedik már a tett intéz­kedésről számol majd be. (ádám) Ha nem látjuk,el Tengerszem vagy patak a szeghalmi általános iskola pincéjében — Lehetetlen-e költséges hibák nélkül építeni? Egy esztendeje történt. A szeg-I balesetek okozóivá válhatnak. A Az Európa Nagycirkusz szovjet művészeinek látogatása a Békéscsabai Konzervgyárban Tegnap délelőtt kedves vendé- j a gyár vezetőinek kíséretében geket fogadott Zelenyánszki I meglátogatták a mintegy 26 hek- György, a Békéscsabai Konzerv- ' táron fekvő üzemet s erre jegyez­gyár igazgatója: Szlobodcsikov Szergej Szergejevics vezetésével az Európa Nagycirkusz 16 szov­jet művésze tett látogatást az üzemben dr. Bácsmegi Gábor vá­rosi rendőrkapitány kíséretében. A vendéglátók tájékoztatták a szovjet elvtársakat a gyár rövid múltjáról, a termelés alakulásá­ról s a program szerinti előterve- zésről. Elmondották többek kö­zött, hogy 1966-ban a teljes befe­jezés után a gyár 32 ezer tonna árut dolgoz fel évente. Termelé­sük 80 százalékát exportra gyárt­ják, s ha ezt 100 százaléknak vesz- szük, akkor ennek arányában a 80 százalék szovjet exportra ké­szül. A vendégek a tájékoztató után te meg Hakim Zaripov, az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság kiváló művésze, a dzsigit-lovasok „vezére”: Ha tudtuk volna, hogy 26 hektáron fekszik a gyár, lóval jöttünk volna. A gyár minden részlegét meg­tekintették, közben elbeszélget­tek a dolgozókkal munkakörül­ményeikről, s elmondották, hogy a másfél hónapos magyarországi vidéki turné módot nyújt nekik arra, hogy megismerjék az orszá­got és a különböző vidékek la­kosságát. A látogatás után a gyár igazgatója a Szovjetunióban köz­ismert és kedvelt csemegével, a Békéscsabai Konzervgyárban ké­szült zakuszkával vendégelte meg a szovjet művészeket. halmi „Sebes György” általános iskola folyosóit és termeit jár­tuk, idegenvezetőnk, Fekete Ist­ván igazgató készségesen magya­rázott : — Az iskola teljesen modern, 1963-ban épült. Nyolc tanter­münk van. A nevelők száma 32 és a felnőttoktatást is beleértve, ezer tanuló jár ide ... Amerre csak elhaladunk, min­den ragyog a tisztaságtól. — Tessék — nyit be egy ajtón az igazgató — mosdó és zuhanyo­zó. Sajnos, a falhoz rögzített für­dőpadok, ülőalkalmatosságok ki- lazultak, kiesnek. Tovább megyünk, miköz­ben vezetőnk magyaráz: — Negyvenezer forinttal van megterhelve az építő vállalat, ugyanis újra kell festenie ajtót, ablakot, mivel lepattogzik a fes­ték. Az ebédlő gumipadlóját újra­rakatják, mert felengedett, fel­jött. A konyhai előkészítő részt másodszor bontják, mivel „meg- teknősödött”. A vízvezetékcső is eltört. Ügy vettük észre ezt, hogy lesüllyedt a tálaló. Tokozás hiá­nya miatt az épületben levő ajtók körül reped a fal és hull a mal­ter, mert túl homokos. Belépünk a tornaterembe. — Itt sem tökéletes minden — mutat szét az igazgató, a bordás­falakat reklamálás után szerelték fel. A gyűrűs-szereket házilag voltunk kénytelenek készíteni és felszerelni. Eredetileg még helyük sem volt. A lámpákat búra és vé­dőrostély nélkül kaptuk, holott labdajátékok esetén leverőd­nek és súlyos sérülést okozhatnak. A nyújtó a szabványtól eltérőre méretezett. A gőzvezeték csövei nincsenek a falba építve, torna­termi játékok, gyakorlatok közben fűtőtestek felszerelése is késik még csak a helyüket sem jelölték meg a falakon, Mászórudak, má­szókötelek utólag, házilag besze­relve. A tornaterem ablakai „ti­tokzatos módon” maguktól meg­repednek, .összetörnek. Feltétele­zésünk szerint az új épületekre jellemző szokványos falsüllyedés, falnyomás okozza. — De fessék falén megte­kinteni a pincénket. Hogy ott mi­lyen kriminális állapotok vannak! — kiált fel „idegenvezetőnk”, mi­közben elhagyva a tornatermet egy folyosón haladunk végig. Ka­nyarodás jobbra, és helyben is vagyunk. Viss2ahőkölünk. A pin­celejáratnál víz fogad. Pallón lé­pegetünk beljebb, az itt lévő ka­zánház irányába és közben veze­tőnk magyaráz tovább: — A levegő nedvességtartalma jóval magasabb a megengedhető­nél és emiatt tönkrerozsdásodnak a gépalkatrészek ... A levegő valóban' fülledt és do­hos. Lábunk alatt csermelyként folyik a víz. A kazánházba érünk, hol a ködpárán át pislogásszerűen világítanak a villanyégők. Ember- alak jön elénk a ködből és üdvö­zöl. Bányai Jánosnak hívják, a Békés megyei építő vállalat dolgo­zója, aki már hónapok óta havi 1600 forintért kezeli a „villany- szörcsögőt” és szivattyúzza innen kifelé a vizet. Azért ő és nem más, nem az iskola dolgozója vég­zi ezt a munkát, mert a vízfeltö­rés talajvizsgálati, tehát építéselő­készítési hiba eredménye, ami, ha nem következett volna be, mun­kaerejét másutt kamatoztathatta volna. Ő maga is hajtogatja, hogy szívesebben dolgozna brigádja Hét műsort tervez az új évadra a békéscsabai Thália Irodalmi Színpad A békéscsabai városi KISZ-bi- zottság és a Fegyveres Erők Klub­ja az új évadra hét műsor meg­tanulását és bemutatását tervezi. Első összejövetelüket szeptember 9-én tartották a színpad tagjai, s ezután minden csütörtökön pró­bálnak a Fegyveres Erők Klubjá­ban. A tervezett program a kö­vetkező : Elsőként a Szabadság, szerelem című összeállítást mutatják be, WWWWWVN — 49 — mondja az egyik ember. Óriási -nevetés. — 116 — szól a másik- ismét nagy hahota. — 32 — mondja a har­madik. Néma csönd. A főorvos megkérdezi ápoltjaitól, hogy mit csi­nálnak. — Vicceket mesélünk — hangzik a felelet. — És az utolsón miért nem nevettek? — • — Mert az a szeren­csétlen lelőtte a poént. így hangzik a vicc. Koppenhágából a mi­nap érkezett jelentés sze­rint dr. Biszem dán or­vos feltalálta az úgyne­vezett számbeszédet, amelyet „logográfiának” nevezett el. „1547 — 1819 — 1003” — logografikus nyelven Számok és szavak azt jelenti: „Oh, Aman­da, szeretlek”. Dr. Bi­szem azt állítja, hogy a hétköznapi életünkben használatos kb. 2000 szó — játszi könnyedséggel számokban is kifejezhe­tő. Természetesen a számbeszédnek még fej­lődnie és finomodnia kell. De már előreveti fényét a nagyszerű táv­lat, amikor nem kell egy hosszú levelet elolvasni, elegendő, ha a szám­szavakat összeadjuk és a végösszegből kiolvashat­juk az eredményt, illet­ve a levél tartalmának lényegét. Lesz, aki mé­lyen meghatódik 382962- 7238291 hallatára. A házmestered becsületsér­tésért feljelent, ha azt mondod neki, hogy 983272651. — Ha költő vagy, verset is írhatsz számnyelven, balladát, eposzt vagy egyszerű, bánatos szonettet. Szinte hallom a két gyönyörű rím összecsengését. 2 92 836 475 4 93 746 575 Lehet majd számok_ ban írni tárgyilagosan vagy meghatóan, szelí­den, vagy gorombán, prózában, vagy költe­ményben. Minden gon­dolatot, érzelmet el le­het mondani ezzel a 10 egész számmal. Az ér­zelmeknek, a lélek rej­tett rezdüléseinek kife­jezésére pedig rendelke­zésre állnak a törtek. Egy szép tizedes törttel, mint például 0,98762-vel mennyi szépet és jót le­het elmondani. Nem is szólva a valódi és az ál­törtekről. Dr. Biszem a szerelme­seknek hatványozott számszavakat javasol, szakításkor gyökvonást ajánl. Mindenesetre: 4803 — 9372 — 2981 — !! Ami magyarul imi­gyen hangzik: Éljen a logográfia! De ha az utolsó két számjegyből 32-őt levo­nunk, akkor következő­képpen változik meg a mondat értelme: „Hol az a kényszerzubbony?” Sényi Imre majd a Humororatórium követ­kezik, amit Karinthy Frigyes, Heltai Jenő és Komlós János írá­saiból állítanak össze. A harma­dik bemutatóra Korunk vallató! címmel kerül sor. Ezen a felolva­sószínházszerű előadáson mai magyar drámák szerepelnek. Ez­után a mai szovjet költészet leg­szebb verseiből állítanak össze műsort, többek között Vinokurov és Jevtusenko költeményeiből vá­logatnak. A következő előadáson nyugati drámákból adnak ízelí­tőt, s a Költészet Napjára a Jó­zsef Attila sírja című összeállí­tással készülnek. Az évad utolsó bemutatója a Balatoni, rége lesz. Az irodalmi színpadot Máté La­jos, a Jókai Színház rendezője vezeti. Tervezik még, hogy mű­soraikat nemcsak a megyeszék­helyen, hanem megyénk többi vá­rosában és klubjában is bemutat­ják. tagjaival másutt, egészséges, mun­kahelyen, mint ezen az egészség­telenen. De kell az állandó szi­vattyúzás, mert a víz teljesen el­öntené a kazánházat, arról nem is szólva, hogy fütésidényben a tü­zelés alatt álló kazánok, ha víz törne rájuk, robbanhatnának is. A vállalat kénytelen volt alábeto- noztatni őket, hogy legalább né­mileg mentesülhessenek ettől a veszélytől. A nedvesség behatol a tü­zelőanyag-tároló helyre is és a: ott felhalmozott szén emiatt pör- lik, kalóriaértéke romlik, ami nem sokkal kisebb pénzkidobás, min1 az 1600 forintos szivattyúzás. A fűtő és a szivattyúkezelő kazán- ház melletti öltözőfülkéje csupa nedvesség, a munkaruhák pent: szesek. — Ha igaz, mondja az igazga­tó, tavasszal másik kazánházat épít a vállalat, amely már megfe­lelő szigetelésű lesz. Egyébként, fűzi hozzá, még egy fűtő kellene ide. A jelenlegi ugyanis csak úgy győzi, ha reggel négytől délutár négyig egyfolytában dolgozik, am majdnem kétszer nyolc órai műi: kaidő. Még egy kellemetlenség okozója a talajvizes kazánház. Az iskola mezőgazdasági szakkörét fel kel­lett oszlatnunk, mivel a közsé«' tanácstól a melegházra kapott 20 ezer forintot nem tudjuk felhasz­nálni. A kazánház újjáépítéséig ugyanis,pines az üvegháznak me­legszolgáltatása, fűtés nélkül vi­szont nincs melegház-üzemeltetés. Az iskolaudvart is rendbe hoz­nánk, parkíroznánk, de kár, ha úgyis felbontják majd a kazan­ház átalakítása miatt... * A napokban újból felkeres­tük a szeghalmi iskolát, megér­deklődni, mi újság? Közölhetjük, hogy az ajtókat, ablakokat újra­festették, az ebédlő padlóját és a vízvezetékcsövet rendbe hozták. megjavították. A fűtőtestek elké­szültek. A tornatermi búrákat az iskola saját költségvetésből védőrá- csoztatta. Egy helyett már két fű­tő dolgozik. Minden másban a helyzet változatlan. A kazánház átalakítását a múlt évben idén ta­vaszra ígérték az építők, most meg 1966- tavaszára halasztódott. Mit lehet tenni? De azért meg­kérdezzük: olyan lehetetlen költ­séges hibák nélkül új iskolát épí­teni? Huszár Rezső A BÉKÉS MEGYEI VEGYES­IPARI VÁLLALAT sürgősen keres felvételre LAKATOS, ÜVEGES, VILLAMOS MOTORTEKERCSELO, GUMIJAVÍTÖ, KÁRPITOS, ASZTALOS szakmunkásokat, valamint általános SEGÉDMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 50 szám alatt. 91362 ÉRTESÍTÉS! kunAgota és vidéke körzeti FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET értesíti a lakosságot, hogy október hó J-én fűszer és csemege szaküzletét megnyitja Bőséges áruválasztékkal és figyelmes kiszolgálással várjá kedves vásárlóit a FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA. 430

Next

/
Thumbnails
Contents