Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-15 / 217. szám
1965. szeptember 15. 5 Szeri* ÜCuvwyn&síi viták. Régi és új bajok Országjáró túrán vettek részt békéscsabai tsz-tagok A békéscsabai Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet a városi tanács mezőgazda- sági osztályának közreműködésével az elmúlt hét végén négynapos országjáró túrát szervezett a legjobban dolgozó tsz-tagok részére. Összesen negyvenegy szövetkezeti tag vett részt ezen a kiránduláson, melynek költségeit csaknem teljes egészében a tsz fedezte. A békéscsabai kirándulók többek között voltak Mátraházán, Kékestetőn, Parádfürdőn, Egerben, a festői szépségű Szilvásvá- ! radon, az Aggteleki cseppkőbarlangban, Lillafüreden, Miskolc- Tapolcán és Debrecenben. Nagy élményt nyújtott a résztvevőknek a lillafüredi Palota-szálló, valamint a Hámori-tó és a Szinva vízesés megtekintése, az Aggteleki cseppkőbarlangban tett látogatás, valamint a miskolc-tapolcai barlangfürdőben való lubickolás. A kirándulás alkalmával Egerben a Dobó István Szőlészeti Termelő- szövetkezetben tapasztalatcserén is részt vettek. Százezer forint felett váltottak be kötvényeket az első napokban Nemrégiben tartották meg az I., V. és VI. békekölcsönök sorsolását. A postahivatalokban és az OTP-fiókokban hétfő óta fizetik ki a nyereményeket. Békéscsabán az OTP fiókjában az első napokban eddig mintegy ezren váltották be kötvényüket és több mint 100 ezer forint nyereményt fizettek ki. A nyeremények között már több 10 ezer forintc* is akadt. Néhányon, akik indoktalanul féltik a pártot, a rendszert és nem. tudják megérteni a változó körülményeket, azt mondják Ke- vermesen: megszűnt az osztályharc. Miért nem tudtunk egy jó párttagot találni a ub-titkár posztjára is?! — mondja Lukiné, aki minden felelős beosztást csak „megbízható” emberekkel, párttagokkal szeretne betölteni. A tanácstitkári székbe ugyanis Balogh István akadémiát végzett, rátermett és becsületes ember került, akinek a politikai képzettsége is olyan, hogy mint propagandista vesz részt az oktatásban. De hát nem párttag és azok az elvtársak, akik csak párttagokkal tudjak elképzelni a szocializmus megbízható építését, nem is nézték jó szemmel a kinevezést. A községi pártbizottság tagjai szerencsére nem így gondolkodnak, de elképzelhető, hogy mennyi gondot ad Tomonicska elvtársiknak is a baloldali nézetek leküzdése. — Mert most nem kell ütni senkii, ezért nem veszik észre néhányon az osztályharc feladatait — mondja Tomonicska Zoltán. Pedig könnyű észrevenni Ke- vermesen is. Az osztályharc feladata például a párt decemberi határozatának jó végrehajtása. Nos, mit tettek ebben a Lenin szövetkezetiek? El kell mondanunk, hogy már eddig is sokat. És „ütöttek?’ is, ahol kellett: a fegyelmezetlenségen, a szervezetlenségen, a túlméretezett adminisztráción, hogy olcsóbb, gazdaságosabb legyen a termelés, és ne élvezzen senki sem jogtalan előnyöket. Jobbá tették a gazdaság irányítását azzal, hogy a decemberi határozat útmutatásaként 12 függetlenített középirányítói és adminisztratív munkakört megszüntettek. Hat brigádnál a függetlenített normás munkakört felszámolták, most az irodai bérszámfejtők végzik ezt a munkát. A pénzügyi előadói beosztást is megszüntették, mert a pénzügyi dolgokat a főkönyvelő és segítői is jól ellátják. A majorgazdai munkakört, az egyik raktárosi beosztást ugyancsak felszámolták. Summa summárum: egy évben 6 ezer munkaegységet takarítanak meg a fenti munkakörök megszüntetésével, ugyanakkor jobbá, egyszerűbbé tették az adminisztrációt. Persze, hogy sokan nem értették mindennek a jelentőségét az elején. Különösen azok, akiket érintett az intézkedés, hisz vagy hatan fizikai munkára kerültek. Megértetni velük az intézkedések lényegét — ez is osztályharcot, meggyőző munkát jelentett. Akadnak azonban ebben a községben is olyanok, akiknek „kevés” a meggyőző szó, akikről leperegnek a munkafegyelem fokozását kérlelő szavak, akik az egyéni haszonért sutba dobják a közös érdeket. Nagy Lajos traktoros például olyan munkákat íratott be magának elszámolásra, amelyet nem végzett el. Nyolc hold helyett 80 hold művelésének bérét akarta kifizettetni a szövetkezettel s már nem először kapták rajta ilyesmin. Szász Károly kutyába se vette brigádvezetője intelmeit. Hiába kérték tőle: rendesen járjon a munkahelyére, a kezdéskor legyen mindig ott, nem törődött a figyelmeztetéssel. Sőt, figyelmeztetés ellenére kaszált a major területéről és a takarmányt hazavitte. Prunyák traktoros szintén „fenegyerek" módjára viselkedett és rontotta a munkafegyelmet, kárt okozott a szövetkezetnek. Hiába intették őt is: munka közben ne igyák, nem fogadta meg a tanácsot, ivott és árokba vezette traktorát. Ittas állapotban bántalmazta társát is. Vincze Mihály hasonlóképpen sűrűn a pohár fenekére nézett, pedig mint gépkocsivezetőnek neki is kétszeresen kellene vigyáznia. Mindezek az emberek fegyelmi bizottság elé kerültek és leváltották őket a beosztásukból. Vincze annyira szívére vette a dolgot, hogy el is ment a községből. Vannak azonban olyan dolgok is, amelyeket nem lehet egyszerűen leváltással elintézni. Itt van például Túrák Imre esete a harmadik üzemegységből. Félreértés ne legyen, korántsem védjük a tettét, csak hát — lehet vitázni o* vele szemben folytatott eljáráson. Túrák politikailag elmaradt ember, csakúgy, mint az egyes üzemegységben dolgozó névrokona, Túrák Sándor. Az utóbbi a bikaméréseknél megengedett magának egy viccet. A pirostarka bikákra azt mondta: No, ezek nehezebbek lesznek, mert kommunisták... Túrák Imre meg a vezetőkkel nincs kibékülve s előfordul, hogy biztatja az embereket a munka hamarabbi abbahagyására. Mindkét embernél más, hasonló „ellenséges” megnyilvánulásokat is észleltek már a többiek, de ahelyett, hogy ott helyben vitába szálltak volna megjegyzéseikkel, inkább a vezetőknek jelentették a dolgot. Nos, a vezetők aztán intézkedtek is, nem éppen a legjobb módon. Beidéztették a két embert a hivatalos hatósági helyiségbe és figyelmeztették őket: a mi rendszerünkért sok kommunista halt mártírhalált, ne próbálják hát gyalázni sem a vezetőket, sem a rendszert... Amit mondtak, az igaz és helyéntxiló. De ezeket a szavakat az üzemegységekben dolgozó kommunistáknak, vagy a rendszert védő pártonkivülieknek kellett volna elmondani akkor, amikor Turákék gunyoros vagy értetlenségükből fakadó oktalan kijelentéseket tettek. Ha már oda kerül a dolog, hogy akárki is veszélyezteti a békés munkánkat és nyíltan ellenséges agitációt folytat, akkor valóban a fejére kell ütni, persze képletesen, vagyis: vannak hatóságaink, amelyek a bejelentésre ilyen esetekben eljárnak a rendszer aktív ellenségeivel szemben. Ha azonban a helyi tanács, tsz vagy akár a párt vezetősége gyakorolja' ezt a funkciót, az enyhén szólva „balos” intézkedés, tehát helytelen megtenni. Ám a meggyőző szó, hogy megértessük Turákékkal is: mi lennél te most, ha nem ilyen rendszer volna — nehezebb, mint az adminisztratív intézkedés. Ez utóbbi „ütést” jelent az emberre, amit néhányan hiányolnak Kever- mesen, az előbbi pedig a buta felfogásra, antimarxista nézetre mér ütést. A meggyőző szó is osztályharc tehát, mert ha úgy tetszik „irtja” a régi világból itt maradt nézeteket. Nemrégiben beállított a tanácshoz özvegy Jenák Kálmánná, akit fia rábeszélt, hogy mondjon le házának haszonélvezetéről. A házat Jenák néni már korábban fiára íratta, azzal a kikötéssel, hogy amíg él, benne lakhatik. A fiú azonban a saját házát eladta s a nevére íratott házba ment lakni. Anyját előbb az unokához költöztette, akivel azonban az idős asszony nem jött ki, tehát ott is kitelt az esztendeje. A birtoklási vágy, a vagyonszerzés ördöge, e régi, múltból maradt betegség kerítette hatalmába a fiút, aki úgyszólván földönfutóvá tette anyját a házért. De a bíróság közbeszólt és özv. Jenáknénak élete végéig visszaítélte házát. Igazságosan. Itt nem segített a jó szó, a kapzsiság „farba rúgott” minden intelmet, ezért adminisztratív úton kellett közbeavatkozni. Más természetű visszás dolgoknál is, mint például a munkafegyelem szilárdítása — ha már nem segít a türelmes szó, szükség van fegyelmi határozatokra, adminisztratív eszközökre. De csak a legvégső esetben, olyankor, amikor valaki erőszakkal akarja terjeszteni maga körül a régi munkaerkölcsöt és annak alapján altar élni. Mindez az osztály harchoz tartozik. — De csinálunk mi magunk is problémákat— mondja Szelezsán György tanácselnök. — A felsőbb szervek hoznak egy intézkedést, aztán itt lent vakarhatjuk a fejünket, mert utána rosszabb lesz, mint volt... — Miről van szó, Szelezsán elvtárs? — kérdezzük. — Főleg községfejlesztési dolgokról. Volt önálló földműves- szövetkezetünk, amely fuzionált a kunágotaival. Ha utána jobb lenne a helyzet, nem panaszkodna senki sem... De a cukrászdánkat maholnap teljesen leszerelik. Fagylaltot már nem gyárthat, ezt naponta Kunágotáról küldik. Volt olyan nap már, amikor 70 kiló fagylalt megromlott. Két kemencénket sem üzemeltetjük már. Jó:, nagyban olcsóbb a kenyérsütés. De sokszor órákat várnak az asz- szonyok a battonyai kenyérre, szombaton 4—5 órakor még nine, itt, mert nincs szállítási kapacitás. Ez bosszantja a falut, mert hiszen nálunk se süt mindenki házilag kenyeret. Az asszonyok dolgoznak a tsz-ben, idejük sincs rá. vetkezet telephelyére, elvtársak — folytatja Szelezsán György —, nézzék meg, hova jutott az itteni volt építőipari ktsz. Ma már, sajnos ott tartunk, hogy lakossági munkát nem is igen vállalnak, mert összesen négy ember — két bádogos, két betonos — dolgozik itt, a kőművesrészleg úgyszólván teljesen megszűnt. Juli néni meg Pali bácsi hiába megy a szövetkezetbe, hogy a ház végét meg kéne reparálni, nem vállalják el, de még a kapucsinálást sem. Az egyik műszaki vezetőjük, Borbái János, suba alatt elvállalta vagy 12 nagykapu készítését, most eljárás folyik ellene... Valóban úgy néz ki a ktsz-rés:- leg telephelye, mint valami elhagyott csatatér. — Azt hittük, hogy a fúzió utár jobb lesz, de hát... tévedtünk — mondja Gábor József bádogos. — Ácsunk, asztalosunk már egyáltalán nincs, most úgy' hírlik, még a betonosrészleget is megszüli tetik. Négy éve tele volt az udvarunk anyaggal, most csak gaz van... pedig volna munkánk bőven a község területén... * ... Sokszor adódik úgy, hogy elhamarkodottak voltak korábbi intézkedéseink s a régről maradt hibák mellett az újonnan keletkezettekkel szemben is hadakozni kell. A kevermesiek vitáznak is a jó ügy érdekében. Lehet, hogy néha melléfogunk, de hát csak az nem követ el hibát, aki nem csinál semmit. Ha itt-ott van is bí- rálnivaló, azért el lehet mondani, hogy nagyjában és egészében is mennek a dolgok. És hogy méa jobban menjenek, ezt segítik előre Kevermesen a viták... Varga Dezső — Felmehetek a körletbe? — csillant fel a katona szeme. — Nem. Menjen csak vissza egyelőre a többihez. Ákos bizonytalan léptekkel kiment. A tisztek egymásra néztek. — Nos? — kérdezte a százados. A hadnagy furcsa mosollyal bámult maga elé. — Megvizsgáljam a tőrt? — kérdezte egy kövér, polgári ruhás férfi. — Még ne — intette le Pikó, majd a hadnagyhoz fordult. — Hol a kutya? — A kocsiban van az őrmesterrel. — Jó. Maradjanak ott! Az orvos nyitott be és már az ajtónál megszólalt: — Körülbelül másfél liter sör. ö maga is ezt mondja. — Hogy viselkedik? — fordult hozzá érdekelödéssel Pikó. — Cudarul lehet. Hányt. — Első esete — jegyezte meg ironikusan a hadnagy. — Tehát? — tekintett végig a százados a tiszteken. — Hívjuk a Joó6t, az értelmesnek látszik — javasolta a pufók hadnagy. Joós Károly megállt a , tisztek előtt, megnézte a rendfokozatokat, és Pikó elé lépett. — Százados elvtárs jelentem, parancsára megjelentem-. Pikó ismét csak ezt kérdezte: — Ki ölte meg Faragó honvédet? —» H — Joós száján furcsa kis orrhang szökött ki, majd váratlanul kijelentette: — Én. Pikó föl se nézett a katonára, arca torz mosolyra fintorod ott. Joós is elmosolyodott, majd akaratlanul nevetni kezdett. — Mit tetszik gondolni, ha tudnám, hogy ki volt, nem mindjárt azzal kezdtem volna? Fogalmam sincs róla... — komolyodott el a katona. — Joós honvéd — kapta fel a fejét Pikó. — Mit csinált ön, mi előtt a laborba mentek? De a szellemességeire nem vagyok kíváncsi — tette hozzá. — A KlSZ-klubban voltunk, én levelet írtam, meg a Néphadsereget olvasgattam! — válaszolta készséggel a katona. — Hol helyezkedett el a laborban? — Faragó jobb oldalán ültem. Én adogattam volna a fotópapírt. — A többiek? — Ketten a hátunk mögött álltak, valaki meg a másik oldalon ült a hokedlin. — Ki volt az? — ... Ki is lehetett az? ... — bizonytalankodott Joós — ...nem merném biztosan állítani... lehet, hogy Lábas volt... én nem figyeltem ezt meg pontosan. — Milyen szagot érzett ön a laboratory umban ? — Hát — húzta el a szót a katona — a szokásosakat. Fixír, hívó, ilyesmi. — Más illatot nem érzett? Gondolkozzon csak, amikor számolták a másodperceket! (Folytatjuk)
