Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-08 / 186. szám
Áprily Lajos: Éjjeli zene Nagyszerű volt ez az éji vihar. Hörgő morajában küldte előre szilaj, hűst lehelő követét. Majd a hegyek koszorújából lerohant a Dunáig s csattogtatta tüzes mennyei ostorait. Alvó kis falukat vert fel riadó robajával, ablakon át láttam: lángol a szénakazal, ott a sötétség félkaraját beragyogja világa, rémképpé magasít egy lobogó jegenyét. Ám a vad égzengést zúgás váltotta: özönvíz s a kialudt tűznek egy ura lett: a sötét. Fulladozott a csatorna a bő zápor rohamától, India fellege ont ily zuhogással esőt. Kurjongattak a fák, ujjongtak a bokrok, a rétek szikkasztó heteink gyilkos aszálya után, szívta, vedelte a föld a vizet, mint szeszt az a korbely, akinek ínye soká várta a drága italt. Éreztem: ha fa volnék most magas erdei ormon, élvezném, hogy a víz hogy fut alá tövemig, s harsognám a cikázó fényben a záporesőbe: Fürdess meg, gyönyörű, éjjeli, dús zivatar! Kátay Antal: Társaid tenyeréből Az isteneket megölte már a társtalanság, a hívők keze utánuk semmibe téved, s a csillagok szabad keringésüket örökös vonzás sugaraira csomózták. A csillagember legyőzte magányát, társai tenyeréből kiszökve, délkörökre irta diadalát, s harmadmagával tört utat a végtelen arasznyi darabján. Huszonnégy óra... nyomon követtük álmát, hárommilliárd szív morzejelekkel ellenőrizte három ember meg-nem-torpanó rohanását, s mint óriási tenyér, a holnap roppant ujjai nyúltak az égre. Társaid tenyeréből naponta futnak a szálak, összecsomóznak rögökkel, csillagokkal, s visszahívnak újabb startok előtt, hogy úgy ölelkezz a holnapokkal, mint tegnapelőtt az a három csillagember a kozmikus határon, S inneni most már örökösen, a társtalanság isteneket megölő küszöbén. Országos jelentőségű sikerek az elmúlt színházi évadban A feladatok elosztása lehetne egyenletesebb Tavaly, az évad végén a következőket írtuk: „A Trc- fort utcai kultúrotthon szokatlan és alig-alig színház- jcllegű körülményei között becsülettel megállta a helyét”, majd konklúzióként: „Az évad összképe megnyugtató, és sokkal jobb, izgalmasabb új évadot ígér. A tervek már elkészültek, Várakozásunk a jelek szerint nem lesz hiábavaló”. A jelek nem csaltak, az alig három hete záródott 1964—65- ös színházi évad mérlegét a sikeres törekvések, a kísérletező kedv, az új magyar dráma ügyéinek mind nívósabb és következetesebb szolgálata billenti az elismerés oldalára, és néhány feltétlen szép siker, kitűnő előadás. Nem szolgálnánk azonban jól a megyei színház ügyét, a színház tudatformáló, ízlésfejlesztő — egyszóval — népművelő feladatainak mind jobb megvalósítását, ha a negatívumokat elkendőznénk, nem szólnánk azokról. Abból az alapvető álláspontból kell kiindulnunk, hogy az a jószerével nevetséges és tarthatatlan értékítélet, mely színházunkat az ország leggyengébb ilyen intézményének tekintette, ma már a múlté, és csupán egyes sznobságra hajlamos emberek gondolatvilágában éfl még. A sznobok hangoskodása viszont egyre gyengébb és v isszh angtalanabb; a tény azonban, hogy a Békés megyei Jókai Színház elmúlt évadjaiban nemcsak a tv-közvetíté- sekkej, a gyulai várszínház két országos hírű bemutatójával, hanem átlagszínvonalával is a jó színházak sorába iratkozott fel — letagadhatatlan. Ha ebből indulunk ki, márpedig másból nem lehet, akkor kézenfekvő, hogy a további és gyorsuló fejlődés érdekében meg kell mondanunk egyet-mást, melyet visszahúzó erőnek érzünk, ítélünk meg. Az előadások átlagszínvonalát elsősorban az egyre jobban teret kapó és gazdagodó kísérletező kedv emelte, és az a törekvés, hogy ősbemutatók sorával emeljék a műsorterv érdekességét, ugyanakkor — nyilván — önmaguk is nagyobb, több művészi elhivatottságot, rutinmunka-ellenességet vállaltak. Ez együtt jár a kísérletezéssel, az ősbemutatókkal, azzal, hogy nem igyekeztek pesti kasszadarabok itteni bemutatásával esetleg langyos, de joggal várható anyagi sikereket elérni. Néhány statisztikai ada.t idekívánkozik munkájuk körvonalazására: az állatbetegségek miatt 87 tervezett tájelőadásuk maradt el, 225-öt azonban megtartottak. Jellemző szám, hogy az elmúlt évadban 95 ezer ember látta a színház előadásait, legtöbben a Nórát cs a Kisorsolt menyasszony című zenés vígjátékot nézték meg. összes bevételük meghaladta az 1 millió 100 ezer forintot. Ezek az adatok részben azt bizonyítják, hogy a műsorterv tetszésre talált Békéscsabán és a megye más városaiban, községeiben, és általában találkozott a közönség igényével. Ügy látszik, teljesen megszokottá válik, hogy egy-két meghirdetett darab nem kerül bemutatásra, helyettük mást tűznek műsorra; bizonyos, hogy évad közben adódhatnak olyan gondok, melyek a tervezést áthúzzák, és változtatást követelnek. Ettől függetlenül, az 1964—65-ös évad műsorpolitikai szemjúság munkássági ösztönét* oly mértékben kívánta fejleszteni, hogy a „ hivatásszerű munka és a munkásságban való nemes verseny életszükség- gó, léleknemesítő örömök for- rásává, sőt életcéllá váljék’*. Ezekben a szavakban ösztönös megérzését kell látnunk annak, amit a szocialista pedagógia teljes tudatossággal állít elénk. Azt, hogy a munkának, éspedig az öntevékenységen alapuló munkának milyen jelentőséget tulajdonított a nevelésben, az alábbi szavai demonstrálják: itarra kell törekednünk, hogy az értelmet, szívet és akaraterőt fejlesztő munkában és munka által erősödjék ifjúsá- gunk Gyakorló pedagógusaink számára igen tanulságosak lehetnek a könyvnek azok a részletei, amelyek arra derítenek fényt, milyen mélyen alapozta meg Benka Gyula a maga pedagógiai nézeteit és gyakorlati munkáját a lélektan elmélyült tanulmányozásával és önálló művelésével. Ezzel érte el, hogy mindennapi gyakorlatában a szaktudomány, a pedagógia és a pszichológia harmonikus egységbe olvad és optimálisan segítette a nevelési célkitűzések megvalósítását. Benka Gyula sokoldalú pedagógiai műveltségét, gyakorlati és tudományos tevékenységének magas színvonalát tanúsítják a könyvnek azok a részletei, amelyek Benka nevelés- történeti tevékenységét ismertetik. Főként gyakorlati szempontból látszik ez a tevékenység jelentősnek. A neveléstörténet különböző korszakainak haladó szellemű és kritikai értékelésével segítette a tanító- képzésben folyó pedagógiai munkát, példát adott a nevelés történetének haladó szellemű értelmezéséhez. E gyakorlati jelentőségű tevékenysége mellett sokat tett haladó pedagógiai hagyományaink megmentése érdekében. A kisebb-nagyobb tanulmányok egész sorában foglalkozott azoknak a kiemelkedő gyakorlati és elméleti pedagógusoknak a tevékenységével, akik Tessedik Sámuel szellemétől ihletve kapcsolódtak Szarvashoz és a pedagógiához. Benka Gyula emberi nagyságát és nevelő egyéniségét az egykori tanítványok és kortársak vallomásai alapján igen nagy melegséggel és vonzó formában rajzolta meg a szerző Színfoltok Benka Gyula életéből és nevelői gyakorlatából című fejezetben. A könyv harmadik fejezete Benka Gyula iskolaszervező tevékenységét tárgyalja. Tiszteletre méltó az a hozzáértés és kifogyhatatlan energia, amely- lyel csaknem egy fél évszázadon át részt vett a szarvasi gimnázium és tanítóképző szervezésében, majd igazgatásában. Tanítóképzőink életében új színt jelentett az a forma, ahogyan Benka a gimnáziumi oktatást összekapcsolta a tanítóképzéssel. A negyedik fejezet Benka Gyula közéleti munkásságával foglalkozik. Széles körű társadalmi aktivitás jellemezte ezt a munkásságot. Kiterjedt az a kulturális és politikai élet számos területére, a tanítók egyesületi mozgalmára, társaskörök szervezésére. Közéleti szereplésének legjelentősebb fóruma az újságírás. Több évtizedes újságírói és lapszerkesztői tevékenysége során több mint száz cikket, tárcát és tudósítást írt a legváltozatosabb tartalommal. Az ötödik fejezet Benka Gyula művészi jellegű tevékenységét foglalja össze. Ez a tevékenység különösen produktívnak mutatkozott az ének, zenei kultúra terjesztésében és az énekoktatásban. Mint dalszerző és költő megbecsült nevet vívott ki magának, s mint a beszéd művészét is sokan megcsodálták kortársai közül. A hatodik fejezet magában foglalja a könyv második részét. Az önálló intézetté fejlődött szarvasi tanítóképzőről ad történeti áttekintést napjainkig (1907—1965). Jól tükrözi ez a fejezet a pedagógusképzésben napjainkban bekövetkezett változásokat és azt a színvonalemelkedést, amelyet népi demokratikus rendszerünk a tanító- és óvónőképzésnek felsőfokú szintre emklésével valósított meg. A tanulmányt függelék formájában Benka Gyula írásainak, valamint a Benka Gyulával foglalkozó írások gazdag bibliográfiai anyaga és idegen nyelvű rezümék egészítik ki. A könyv a maga egészében nemcsak szocialista neveléstörténeti irodalmunkat gazdagítja, de olvasmányosságával arra is alkalmas, hogy pedagógusaink, a szülők és a tanulóifjúság azzal a haszonnal forgassák lapjait, amelyet egy gazdag és tanulságos életmű megismerésére tartogat az olvasó számára. Csak elismeréssel szólhatunk a szerző magas színvonalú munkájáról, a források lelkiismeretes felkutatásáról és marxista értékeléséről, a könyv nagyszerű szerkesztéséről — s nem utolsósorban a gyomai Kner Nyomda szinte művészi kivitelezésű előállításáról. A szerző tudományos igényességgel és alapos felkészültséggel vonzó formában rajzolta meg annak a Benka Gyulának emberi, nevelői és közéleti portréját, aki provinciális helyzetében és egy polgári társadalom viszonyai között sikerrel próbálkozott a kor színvonalán álló haladó szellemű pedagógia kialakításával. Ez a jó könyv meggyőz bennünket arról, hogy nemcsak azoknak a szellemi nagyoknak az életművét jogos és szükséges az utókor számára megörökíteni, akik zseniális gondolataikkal és ötleteikkel valami nagyszerű újat adományoztak az emberiségnek, hanem azokét a lelkes pedagógusokét is, akik az emberformálás nemes eszméjének szentelvén életüket a társadalmi haladás élére állnak és saját gyakorlatukkal mutatnak példát a jóra, a korszerűre való törekvésben, és a közösség önzetlen, őszinte szolgálatában. Dr. Somos Lajos pontból nyugodtnak, eredményesnek mondható. Az előrelépést, a színvonal- emelkedésit véleményünk szerint A per, A sebhely, a Nóra, kiemelkedően az Egy szerelem három éjszakája, és Sárközi György: Dózsa- drámájának várszínházi előadása hozta. Egy évvel ezelőtt írott értékelésünk színházunk zenés produkcióiról viszont most is érvényes.- nem hoztak megnyugtató sikert (az Egy szerelem három éjszakája kivétel), hellyel-közzel még színvonalat sem, és meg kellett állapítanunk: „színházunk operettegyüttesével nincs minden a rendjén. Sajnos, most már nyilvánvaló, hogy az operettegyüttes az utóbbi években olyan vér- veszteségeket szenvedett, melyet mind ez ideig nem tudott kiheverni, néhány kivételtől eltekintve kevés ebben az együttesben az olyan egyéniség, akikre biztonságosan felépíthető egy nem is túlságosan sokat akaró rendezői elképzelés”. Ez persze országos probléma, a primadonna- és a bonvivánutánpótlás hiánya az egyik elfogadható magyarázat. Színházunk valóságos áttörést kísérelt meg akkor, amikor bemutatta Mozart: A színigazgató és Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél című művét Daniss Győző első rendezéseként. (Kritikusunk, Sárhelyi Jenő, a békéscsabai zeneiskola igazgatója külön kiemelte Barcza Éva alakítását. „Olyan feladatat kapott végre — írja —, amelyet nemcsak méltó módon oldott meg, de méltó is volt rá.” Elismeréssel szólt a zenekarról és Németh László karmesterről.) A kettős bemutató erényei és hibái szintén azt jelezték: az új évad (mely — reméljük — az átalakított, remek, új színházban kezdődik) egyik fő gondja a zenés színjátszás személyi feltételeinek biztonságos megalapozása, hogy a most már több éve tartó (és ezt a Trefort utcai körülmények sem mentik!) stagnálásról elmozdítható legyen. Mint említettük, A per, A sebhely, a Nóra, az Egy szerelem három éjszakája, valamint a gyulai várszínház Dózsa-bemutatója fémjelzi az elmúlt évadot. Rolf Schneider drámája magyarországi ősbemutató volt, Vass Károly, a színiház igazgatója rendezte. Lényegében arra koncentrált, hogy az író mondani valóját minél árnyaltabban, a részleteknek félreérthetetlen kidolgozásával közölje a darab nézőivel, a különös bírósági tárgyalás résztvevőivel. Az előadás nagy alakítását nyújtja F. Nagy Imre Anderson védőügyvéd szerepében. Karvas: A sebhely című drámája is magyarországi ősbemutató, Körösz- tös István és Szoboszlay Sándor alakítása emlékezetes. Ibsen Nórá-jának bemutatójáról ezt írtuk: „Feltétlenül több volt, mint szinháztörténeti hódolat”. A címszerepben Stefanik Irén egyszerűsödő játékkultúrája az életre keltett figura emberi jellemzőit, illusztratív vonásoktól mentes kibontakoztatását eredményezte. Kitűnő Szoboszlay Sándor Rank doktora és élmény Cserényi Béla kiforrott Krogstad alakítása. Lehet, hogy nem mindenki tartja a legjobbak közé méltónak Hubay—Ránki: Egy szerelem három éjszakája című színpadi remekének csabai előadását, mi azonban feltétlenül annak tartjuk. Máté Lajos rendezte a több évvel ezelőtti Optimista tragédia és A király nevében színvonalát is meghaladva, ami azért is nagy szó, mert technikai lehetőségei meg sem közelítették az előző két előadásinál adottakat. A szereplők: Bíró József, Cserényi Béla, Romvári Gizi és a többiek hittél és művészi alázattal szólaltatták meg Hubay mélyen elgondolkoztató, mívesen szép alkotását. Sárközi: Dózsa-drámája még egészen friss élmény, ezzel színházunk újabb országos sikert aratott. Miszlay István rendező budapesti vendégművészekkel erősítve állította a vár színpadára a veretes művet. Az , új magyar dráma ügyét szolgálta két ősbemutató: Cserhalmi Imre: A reggel mindig visz- szatér és Abody Béla: Családi kör című drámáinak előadása, mindkettő gondos, és hasznos produkció volt. Cikkünk elején említettük, hogy a további és gyorsuló fejlődés érdekében szólni kell a negatívumokról is, mert nyilván, és erre senki nem is gondol, egyetlen színház munkája sem lehet hiba nélküli. Már a tavalyi évad végén rámutattunk: egy-egy gyengébben sikerült előadás oka legtöbbször az, hogy tökéletesen ki nem osztható darabokat is műsorra tűznek (ilyen volt például A három nővér) és a szereposztásbeli tévedés kalodájában az éppen érintett művész nem képes tudását, tehetségét kibontakoztatni. Az is igaz, hogy a feladatok elosztása sem egyenletes, vannak, akiket állandóan fog- lalikoztátnak, míg mások alig kerülnek színpadra. Ez a jó munkamorál, az együttes és a társulat, intrikától mentes egységének kialakítását nem szolgálja különösképpen. Erre példákat az elmúlt évad jó néhány előadásából hozhatnánk, neveket említeni azonban nem szükséges; tény viszont, hogy a színház tagjainak fejlődése, művészetük gazdagodása csak úgy képzelhető el, ha méltó foglalkoztatottsága mindenkinek biztosítva van. A tájelőadások művészi értékének növelése is állandó feladat, az elmúlt évadban mintha többször előfordult volna — az alacsonyabb előadásszám ellenére —, hogy községeinkből elégedetlen jelzések érkeztek, kifogásolva, hogy a tájelőadás becsülete eev- két művészünknél időnként korrigálásra szorul. A színház művelődéspol’- tikai értéke sok összetevőből kerekedik ki. Benne van ebben a műszak, a gazdasági hivatal, és a közönség- szervezők tevékenysége is egyik sem vonatkoztatható el a produkciók színvonalától. Hisszük, hogy az újjávarázsolt épületben — lényegesen jobb technikai és szubjektív körülmények között — az ősszel kezdődő új évad Békéscsaba és Békés megye színházi életében új szakasz kezdetét jelenti majd. Sass Ervin
