Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-17 / 193. szám

1965. augusztus 17. 7 Kedd SPOUT* SPORT A Mexőkovácsháxi Petőfi vette át a vezetést a labdarúgó NB Ill-ban Az aránylag közepes színvonalú őszi idény nyitánya után vasárnap gyenge eredményekkel folytatódott az idei NB III-as labdarúgó-bajnokság. Orosházán, különösen az első félidőben mutatott játéka alapján a VTSK igazolta, hogy az előző vasárnapi elcsúszás főleg balszerencsének könyvel­hető el. A csabai együttes két esetben is vezetett, és volt olyan időszak, amikor teljesen a maga javára fordíthatta volna a mérkőzés eredményét. A Kinizsi csak a szünet után tudta hosszabb időre magához ragadni a kezde­ményezést. Ekkor viszont hiába rohamoztak az orosházi csatárok, a reme­kül védekező csabai együttest nem tudták legyőzni. A mérkőzés játékveze­tője egyes időszakokban mindkét fél számára hibásan ítélkezett, ami több­ször megzavarta a játékot. Kiskunhalason nagy akarattal küzdött a Szál vaj SE az egész mérkőzésén. A MEDOSZ védelme a kapu előtt jól tömörült, s így hárítani tudott a sokat kiváró csabai csatárok elől. A Mezöko var sh a/i A londoni White City stadionban is 1. Medovarszky János A remek formában levő magasug­rónk, Medovarszky János, tovább foly­tatta jó szereplését. Három héttel ez­előtt 204 cm-es ugrással szerezte meg ötödik magyar bajnokságát, most pe­dig a londoni Nagy-Britannia—Magyar- ország válogatott viadalon 207 cm-es teljesítménye után a dobogó legma­gasabb fokára állhatott. A White City stadionban egyéni csúccsal ünnepelte 24. országos válogatottságát, sőt kis híján megjavította a magyar csúcsot is. A kitűnő atléta ezután a hét végén — Oslóban az Európa Kupa, majd pe­dig Budapesten, az Universiade ver­senyén szerepel Brumelék társasá­gában. Kívánjuk, hogy Medovarszky János neve kerüljön a nagy versenyek után a magyar rekordlista élére. Petőfi bizakodva lépett pályára Újszegeden. Ez nem is vóit alaptalan, mert a mezőkovácsháziak győztek. Igaz, hogy csak l.*0 arányban, ez azonban a kiskunfélegyháziak veresége miatt elég lett ahhoz, bogy átvegyék a vezetést a labdarúgó NB in. Délkeleti csoportjában. Bcs. VTSK—Orosházi Kinizsi 2:2 (2:1) Orosháza, 90« néző. V: Spitzer. VTSK: Kerepeczky — Szarvas, Félix, Zsilinsz­ky — Kiss, Mázán — Tripa, Zahorán, Balogh, Lonovics, Medgyesi. Edző: Pillér Sándor. Kinizsi: Miki te — Du­dás, Fiam, Békési — Szűcs, Szabó — TJhljár, Pólyák, Túri, Bogár, Busa. Edző: Kollár György. Hazái támadás­sal indult a mérkőzés, s a 2. percben Túri jó helyzetben alig lőtt kapu mel­lé. A 4. percben Jutott az első csabai támadás, amelynek végén egy távoli lövés szállt a hazaiak kapujára. A vá­ratlan lövést Mikiié kiejtette, a labda a nagy lendülettel befutő Balogh elé került, aki hatalmas lövéssel a hálóba továbbított. A gyors gól után a VTSK mintegy negyed óráig irányította a játékot. Ezután a Kinizsi percei kö­vetkeztek. A csabai védelem sokáig jól állta a hazaiak megújuló rohama­it, míg végül a 30. percben Dudás «0 méterről küldött lövése a felső léotől visszapattant a befutó Busa elé, aki a hálóba fejelt. A kiegyenlítés után egy gyors támadás végén Med gyesi egyéni alakítása végén újból megszerezte a vendégeknek a vezetést. Fordulás után a Kinizsi támadott többet, a VTSK a védekezésre fordított nagy gondot, de rajtaütésszerű támadásai veszélyesek voltak. A 61. percben a csabaiak ka­pujától 20 méterre szabadrúgáshoz ju­tott a Kinizsi. A labdát Szűcs a jól helyezkedő Bogárhoz továbbította, aki nagy erővel a bal felső sarokba lőtt. Az egyenlítő gól után a Kinizsi nagy erővel támadott, de a vendégek védel­me ismét remekelt. Jók: Szarvas, Fé­lix, Lonovics, Medgyesi, illetve Fiam, Szűcs, Szabó, Túri. Kiskunhalasi MEDOSZ-Honvéd Szaivai SE 2:1 (0:0) Kiskunhalas, 600 néző. V.: Kormá­nyos. MEDOSZ: Szalontay — Tóth II, Kiss, Liplák — Mester. Hornyák — Tóth i, Csermák II, Vanyicska, Var­ga, Csermák m. Edző: Várhegyi Fe­renc. Szaivai SE: Veres — Budácsik, Láza, Janovics — Horváth, Rucz — Boros, Pikó, Rajki, Kerekes, Papp. Edző: Gurbán Líviusz. Az első percek erőtlen hazai kezdeményezéseire a vendégek lendületes támadásokkal vá­laszoltak. Mintegy tíz percig több al­kalommal komoly veszélybe került a hazaiak kapuja. A 23. percben Va­nyicska futott el a jobb szélen, két vé­dőt kicselezett, Csermák elé tálalta a labdát, aki biztos gólhelyzetben a ka­pu fölé lőtt. Néhány perc múlva Rucz távoli erős lövését Szalontay csak ne­hezen védte. A félidő utolsó negyed­órájában a Honvéd támadott többet. Fordulás után ismét a vendégek ke­rültek mezőny fölény be. azonban Bo­ros két veszélyes szögletrúgása ma- radt kihasználatlanul. A 63. percben Boros ollózva hátrafelé, a kapu felé lőtt, s a jó ütemben befutó Papp kö­zelről a hálóba sodorta a labdát. Né­hány perc múlva a MEDOSZ a ven­dégek kapuja előtt közvetett szabad­rúgáshoz jutott, Hornyák lövése a vé­dőkről visszapattant Vanyicska elé, aki átjátszotta magát a védőkön és közelről a hálóba lőtt. A következő percben egy gyors hazai támadáskor Csermák II váratlanul kapura lőtt, a labda a védők lábai mellett akadály­talanul a hálóba szállt. Veres ugyanis nem látta a labda útját. A 75. perc­ben Raj ki lövése veszélyesen szállt, de Szalontay az utolsó pillanatban ki­öklözte a labdát. A 90. percben Boros beívelt labdájára három csabai csatár futott rá, de a bravúrosan vetődő Sza­lontay hárított. Jók: Szalontay, Kiss, Hornyák, Csermák n, illetve Janovics, Horváth, Boros, Papp. Mezökovácsházi Petőfi — Újszegedi TC 1:0 (1:0) További eredmények Hódmezővásárhely—Jászberényi Va­sas 2:1, Makó—Kiskunfélegyházi Vasas 3:0, Csongrád—Kalocsai Kinizsi 1:0, Mezőtúri Honvéd—Kalocsai Honvéd 2:0, Szegedi Építők—Szegedi Honvéd 1:0. A Délkeleti csoport állása 1. MezŐkovácsháza 17 10 4 3 25:11 24 2. Kiskunfélegyháza 17 9 6 2 41:20 24 ’ 3. Bcs. VTSK 17 6 8 3 18:15 20 4. Kalocsai Honv. 5. Orosháza 6. Mezőtúr 17 8 3 6 22:16 19 17 6 7 4 23:21 19 17 5 8 4 13:13 18 Köziiletek munkaerőigénye 7. H. Szaivai SB' 8. Kiskunhalas 9. Szegedi Építők 10. Szegedi Honvéd Gyakorlott, képesített belső ellenőrt, kásokat, valamint kubikosokat. Mun- továbbá gyakorlott, képesített terv- kásszállást és napi kétszeri étkezést statisztikust alkalmazunk. HOV Bé- biztosítunk. Tanácsigazolás és munka­ruha szükséges. Jelentkezés: Budapest, késcsabai Hűtőháza. 357 Az EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre — férfi és női segédmun­V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 11. Makó 12. Hmvásárhely 13. Kalocsai Kinizsi 14. Jászberény 15. Újszeged 338 ] 16. Csongrád 17 7 3 7 26:18 17 17 7 3 7 27:30 17 17 5 7 5 14:19 17 17 5 5 7 14:16 15 17 5 5 7 23:26 15 H 6 3 8 15:19 15 17 548 25:29 14 17 4 5 8 21:23 13 17 3 7 7 17:37 13 17 4 4 9 11:22 12 „Magyar nap“ a Vili. Dr. Asztalos Lajos sakkemlékverseny V. fordulóján Augusztus 14-én, szombaton került í lágos huszáráldozatos matt-hálóját sor az V. fordulóra, amelyen a ver- (34. lépésben) sötét már nem tudta senyzők a következő párosításban ül- elhárítani. Csőm—Lengyel 0:1 (szicíliai tek a játékasztalhoz: Gasztonyi—Ko- védelem). A magyar nemzetközi nagy- larov, Forintos—Paoli dr., Flesch— mes.ter szép győzelme formája javulá- Csom, Lengyel—lüuger, Honfi—Sliwa, | sának reményét kelti. Paoli dr.—Flesch ismét feledhetetlen élménnyel gazdagodtak a VIII. dr. Asztalos Lajos sakkemlékverseny részvevői. Még fel sem ocsúdtak a versenyzők a gyu­lai Várfürdő szépsége nyújtotta ámulatból, amikor újabb Békés megyei .,specialitás", a szarvasi Arborétum kápráztatta el őket. Augusztus 13-án a verseny részvevői autóbuszon Szarvasra utaztak, ahol a járási TS el­nöke fogadta és kalauzolta az érkezőket. Ezt követően motorcsónak-ki­ránduláson vettek részt. Az út az Arborétum kikötőjénél ért. véget. Mint­egy két órát töltöttek a gyönyörű parkban. Képünkön a versenyzők egy kis csoportja látható, amint a park lenyűgöző szépségében gyönyör­ködnek. (Fotó: Kocziszky) Korcsnoj—Pirc, Flórián—Boríszenko, Haág—Günsberger. Flesch—Csőm, Lengyel—Kluger ,,sza- lonremissel” kezdődtek és Pirc sima vereségével folytatódtak a játszma- befejézések. Ezután Forintos győzel­mének tapsolhatott a közönség, majd négy függőjátszma feljegyzése adott munkát a verseny főbírójának. Va­sárnap délelőtt már a függő elkezdése előtt szép számú közönség gyűlt ösz- sze a versenyteremben és izgatottan latolgatták a függőjátszmák várható lehetőségeit. Hamarosan Honfi és Haág szép győzelemmel örvendeztette meg a lelkes gyulai közönséget. A Flórián—Boríszenko játszma ismételt fi. ggőzésével (Flórián-előny) ért véget a függőnap. Ha a hármas magyar győ­zelem után Flóriánnak csak egy dön­tetlent sikerül elérnie, úgy az V. for­duló a magyar versenyzők eddigi leg­eredményesebb napja lesz. A vasárnap lejátszott VI. forduló a szép, tisztáldozatos, elháríthatat'an matt-fenyegetéses játszmák jegyében zajlott le. Eredmények: Kolarov—Günsberger 1:0 (nimzoindiai védelem). A világos huszárt áldozott és az ezt követő matt­kombináció ellen már nincs orvosság. Boríszenko—Haág 0,5:0,5 (nimzoindiai védelem). A 35 lépésben elért döntet­len azt bizonyítja, hogy Haág tartja formáját. Pirc—Flórián 0:1 (Barcza­megnyitás). A sötét negyven lépésre a világos csak játszmafeladással tudott válaszolni. Sliwa—Korcsnoj 0:1 (an­gol megnyitás). A kitűnő nemzetközi mester a feltartóztathatatlan Korcs­noj ellen csak a 33. lépésig tudott el- I jutni. Kluger—Honfi 1:0 (benőni véde- ; lem). A fokozatos pozíciót szerző vi- J 0. 5:0,5 (szicíliai védelem). A 34. lépésig állandó fölényben játszó sötét pontat­lan lépése miatt már csak az elúszta­tott fél pontja után búsulhatott. Gasz­tonyi—Forintos (benőni védelem). A játszma Gasztonyi előnyösebb állásá­val maradt függőben. A forduló tűzi­játékszerű befejezésénél demonstráto­raink jól vizsgáztak és hűen követték a versenyzők gyors lépéseit. A VII. fordulóra 16-án, hétfőn került sor, míg a VIII. fordulót, melynek pá­rosítása: Kolarov—Boríszenko, Pirc— Günsberger, Sliwa—Haág, Kluger— Flórián, Csőm—Korcsnoj, Paoli dr.— Honfi, Gasztonyi—Lengyel, Forintos— Flesch 17-én, kedden játsszák. A for­dulóban a magyar versenyzőknek a helyzete igen nehéz lesz, hiszen egy­mást kell rontaniuk, ha bármelyikő- jük fs a szinte behozhatatlanul élen ha­ladó szovjet bajnok nyomában akar maradni. A verseny állása a VI. forduló útin: Korcsnoj (szovjet) 6. Kluger (magyar) 4, Kolarov (bolgár), Honfi, Haág, Flesch (magyar) 3,5—3,5, Forintos (ma­gyar) 3, egy függő; Sliwa /lengyel). Lengyel, Csőm (magyar) 3—3, Flórián (magyar) 2, egy függő; Boríszenko szovjet 2, egy függő; Gasztonyi (ma­gyar 2, egy függő; Pirc (jugoszláv) 2, Paoli dr. (olasz) 1, Günsberger (román) 1. A IX. forduló augusztus 18-án. Pá­rosítása: Flesch—Kolarov, Lengyel- Forintos, Honfi—Gasztonyi, Korcsnoj —Paoli dr., Flórián—Csőm, Haág—Klu­ger, Günsberger—Sliwa, Boríszenko— Pirc. Augusztus 19-én, csütörtökön szün­nap, ekkor a versenyzők városlátoga­tásra mennek. Sz. 1. MÉG ; NAPIG \ vásárolhat a földművesszövetkezeti szakboltokban ■SZÖVETKEZET*) w 30 százalékos és 60 százalékos árengedménnyel ruházati cikkeket . -- ........

Next

/
Thumbnails
Contents