Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-11 / 162. szám
KOROST AJ __________KULTURÁLIS melléklet___________ Ú j, művészi lengyel film Beáta és a hamis morál prédikátorai Sülé István Műemlék ház A weimari manitesztáció I er rók, költők, publicisták és drámaírók, mintegy kétszázan lalálkozót rendeztek Wei- marban. A toll különféle nemzetiségű mestereinek ez a demonstrációja azóta is visszhangzik sokfelé a világon. Nem szűnik a hatása, beszélnek róla és számon tartják a jelentőségét. A találkozó a maga idejében sem maradt zártkörű. Részvevői meglátogatták a Német Demokratikus Köztársaság iskoláit, az antifasiszta irodalomról, Brechtről és a modem színházról beszélgettek a tanulókkal. Felkeresték a gazdag múzeumokat, megnéztek több ná- oiellenes és háborúellenes filmet, majd helyszíni szemlét tartottak Buchenwald- ban, az egykori halál tábor életben maradt foglyainak társaságában. Régi ismerősök, sorstársak és barátok látták viszont egymást. Maximilian Scheer, Kurt és Jeanne Stem, Wladimir Pozner, Bruno Apitz, Anna Seghers és Konstantin Fegyin folytattak eszmecserét. Azután a találkozó valamennyi részvevője megjelent a weimari Nemzeti Színházban. Itt Pablo Neruda elszavalta egyik költeményét, James Aldridge pedig kijelentette: „Most úgy érzem, ismét szeretem a németeket. őszinte átérzés nélkül nem lehet ilyet mondani. Ez a találkozó, és ez az ország, az NDK, olyasmit adott nekem, ami eddig nem létezett a számomra: tisztéletet e nép kultúrája és jövendője iránt.” Szovjet, mongol, osztrák, magyar, olász, spanyol, svéd, francia, dán, japán, román, csehszlovák, több latin-amerikai és sok más ország neves írója nyilatkozott mély felelősségérzettel az emberiség mai és jövendő életéről. Tadeusz Holuj lengyel író például így szólt: „Az emberiét és méltóság megőrzésének legfőbb biztosítéka a — béke. Azt hiszem, valamennyien egyetértünk Feuchtwanger egyik hősnőjével, aki tudja: béke idején súlyosabb egy toll, mint a győzelem egy tonnája...’* Allan Marshall ausztráliai író ezt mondta: „Az olyan író számára, aki hisz az emberi nagyságban és az irodalom hivatásában, a béke szó a fényt jelenti. A béke világossága nélkül sötét a világ. És amikor hullanak a napalmbombák, égnek a házak és sikoltoznak a sebesültek — sem írni, sem olvasni nem lehet.” Slav- ko Mihalic a jugoszláv írók véleményét tolmácsolta: „Aki elzárja a lelkiismeretét, elzárja az igazságot is. Egymás jobb megismerésére kell törekednünk, mert az ebből fakadó bizalom és együttműködés nélkül bajos lenne a békét és az emberiességet szolgálnunk.” Ezt a találkozót a „Felhívás Weimarból” elnevezésű nyilatkozattal fejezték be. Ötvenkét ország írói írták alá a manifesztumot. „Weimar ban találkoztunk” — hangoztatja a nyilatkozat — „az NDK földjén, a német klasszikusok hazájában, ahol 1945-ben sok nemzet nyelvén hangzott el az antifasiszták buchenwaldi esküje. Ennek az eskünek megőrzik minden szavát és teljesítik.” A nyilatkozat így folytatódik: „Barátságban találkoztunk, és — nézeteink, s származásunk különbözősége ellenére — egységesek vagyunk. Elszánt akarattal, teljes erőnkből széliünk síkra a népek békéjéért — a humanizmus parancsa szerint...” A „Felhívás Weimarból” végezetül idézi az 1935-ös párizsi, és az 1937-es madridi nemzetközi írókongresszus határozatát a kultúra értékeinek és a béke megvédel mezesének szükségességéről, a szellem hatalmáról és felelősségéről. A weimari manifesztáció is meghatározta a jelenkor íróinak feladatát: „Szívvel, lélekkel és tehetséggel harcolni a nyílt és álcázott fasizmus ellen, az imperialisták agressziója és az emberiséget fenyegető atomháború ellen. Mint minden időben, az irodalom ezúttal is a haladó életet szolgálja. Mi, ötvenkét ország írói, ezúton fordulunk mindenkihez, aki ír: tegyétek magatokévá felhívásunkat!” Ez a film ismét a fiatalok problémáival foglalkozik. Drámaian indul: Beáta, egy 17 éves középiskolás kislány megszökik otthonról. Okos, bár hangulatainak rabja, de rengeteg jó tulajdonsága van. Megdöbbent környezete megkísérli megérteni, megtudni a kétség- beesett lépés okait. Gyors, villanásszerű visszapillantásokban bontakozik ki előttünk az igazság Beátáról és különösen környezetéről: társai, a felnövekvő kamaBrackó István: Elégia Száll az ének, mint a füst. Nem fogja hálójába a világ összes tájait de nem is köhögtet meg, mint az olcsó szivarok. Zsebretett kézzel bámészkodom, összezárt tenyeremben őrzöm életem. Egy kirakat fényszönyege előtt ácsorgók egy hentesbolt előtt ácsorgók vagy mindegy hogy hol ácsorgók. Kezem ökölbe zárva. Nézem az elhagyott tanyát, a gémeskutat, nézem a kis-pénzű hivatalnokokat nézem a pléh-tenyerű aszfaltozókat. Villamosra szállók. Látom a szétröppenő színes házakat a csillogó fémvázakat. Rázódom parasztszekéren látom a szikkadt mezők hullámzó kalászait látom a nikkelezett fémbogarakat. Caflatok sárban. Gyalog. Eső száll rám. Menetelek egymagám. Cipelem furcsa bánatomat Látok egy embert, megy a sárban a tisztás felé megy, néha megbotolva megy, szájából füstként gomolyog az ének. Nem induló. Nem vérlázító dal, csak biztató dünnyögés de ha feltámad a jó szél majd a világ füstjeként ragadja szét és beborítja a föld legszebb tájait és beborítja a föld összes tájait. A mi tűzhelyeinkből és vasolvasztóinkból szálljon a füst hogy elkeveredjen a felhők ízeivel. Kocsonyás tölgyek levele remeg Összecsendülnek félérett almák Virágok nőnek a sírok felett És fényre szédül a tárnák fekete réme. Akkor majd egy pillanatra elhallgat a száj szétpattannak ostoba haragok és úgy száll föl majd a füst mint ez az ének... és úgy gomolyog az égre majd ez az ének, mint kenyérsütő kemencék jószagú füstje. Csak jó szél támadjon Csak ne döntse vitorlánkat orvul jött vihar Békés völgyben virágozzanak almafáink és arany-eső hulljon a földre. szók. akik magányosan küzdenek az eléjük kerülő nehéz problémákkal, otthona és iskolája. Három napig követjük Beátát bolyongásában a nagyváros utcáin, és szemünk előtt játszódnina Gordon-Gorecka, Renata Kossobudzka (Ádám két bordája), Wieslaw Colas, Bogdan Lazuka, Piotr Pawlowski. A forgatókönyvet Michal Tonecki írta, aki A múlt kávéháza írója Jelenet a filmből. nak le azok a konfliktusok, amelyek szembefordították a hamis morált prédikáló világgal. Társadalmi film, az ún. „nehéz fiatalok” környezetének keresztmetszetét adja, és megkísérli néhány problémáját megvilágítani. A RYTM alkotóközösség készítette, a rendező Anna Sokolowska, aki tavaly debütált a Varázsautó című filmben. A főszerepet Pola Raksa (Egy házasság hétköznapjai) játssza, partnerei Marian Opania, a varsói Drámai Akadémia hallgatója, Wojciech Duryasz, Antovolt, és alapja Marian Bie- licki Ne ugorj, Malgorzata című népszerű ifjúsági regénye. A film. melyet hamarosan nálunk is vetítenek a filmszínházak, érdemes arra, hogy széles körű érdeklődést keltsen és — nem vé, letlen természetesen —, hogy sikerének fő részese az ifjúság lesz. A lengyelek újból jó filmet adtak a mozilátogatóknak. különösen a főszereplő jellemrajzának, belső fejlődésének remek kidolgozása lesz emlékezetes élmény. Új Rezső: Perfekt spanyol — Itt egy százas, ugorj le a boltba és hozd, amiket ide felírtam — nyújtotta a pénzt és a szatyrot Kenőcs Lajosnak a felesége. — Aztán el ne bámészkodj! Ha szabin is vagy. az ebédet akkor is délben kell tálalnom — kiáltotta utána. — Húsz perc múlva ittvagyok — rikkantotta visz- sza Lajos. Dalra csiklandozó, szép nyári délelőtt volt. Vígan ló. bálta szatyrát és fütyüré- szett, akár siheder korában. Ám hirtelen abbahagyta. Az útkeresztezésnél, egy sereg vadidegen embertől kö- rülállva Liptai Tódort, vállalati kollégáját pillantotta meg. Az is észrevette őt és kétségbeesetten integetett feléje, mint valami utolsókat bugyborékoló hajótörött Lajos az embercsapathoz sietett, mindenki felé barátságosan biccentett, de mielőtt mukkanhatott volna, Tódor öntötte magából a szót: — Téged az indiánok iste. ne, a nagy Manitu küldött megmentésemre. Kacska Karcsi, a főkultúros bízta rám ezt a sereget. Mondta, hogy TIT-tag is vagyok meg németül is gagyogok, mutassam meg nekik a várost, mert az állomásra kell rohannia egy bantu küldöttség fogadására. Most itt vagyok. Lajos elmosolyodott Tódor kétségbeesése láttán. Hiszen ez egy piti ügy. Magabiztosan fordult a csoport felé: — Sprechen Sie deutsch? (Azaz: beszélnek önök németül?) Jó ízű hahota volt a válasz. Tódor legyintett, hogy ő is így kezdte, de őt ugyancsak kikacagták. Lajos a homlokára csapott: — Ember! Lehet, hogy ezek nem is rémetek! Pillanatok alatt felderítem a nacionáléjukat, bízd csak rám. — Do you speak english? Néma rábámulás volt a válasz. — Parlo italiano? Gava- ritye pa ruszki? Stiri rumu- nisti? — kísérletezett tovább. Semmi hatás. — Mongol? Japán? Ma-
