Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-10 / 161. szám
1965. július 10. 7 Szombat Medgyesegyháza — Csepel mérkőzés a labdarúgó MNK II. fordulójában Érdemes „hajtani” a Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzésein. Azok a Békés megyei csapatok, amelyek tovább jutottak a nagydöntő második fordulójába, jő nevű ellenfeleket kaptak a jövő hét szerdájára. Nem tudjuk azt, hogy járt-e valaha NB I-es csapat Medgyesegyházán, de a lelkes hazai csapat, amely az Oh. Kinizsi ellen kivívta a továbbjutást, most elismerést, erkölcsi — és várható nagy anyagi — sikert harcolt ki, községe számára. A Bcs. VTSK bravúros győzelme az NB I-es bajnokság egyik esélyese, a Budapesti Honvéd csabai vendégszereplését jelenti. Nem nehéz megjósolni, ezúttal tele lesz a Kórház utcai pálya nézőtere. Érdemes volt küzdeniük a mezőbe- rényieknek is. hiszen kitűnő erőkből álló NB III-as együttest fogadhatnak. És Mezőkovácsházán is minden bizonnyal telt ház lesz az NB Il-es Bcs. Előre elleni, találkozón. Medgyesegyháza - Orosházi Kinizsi 2:2 (0:1) Medgyesegyháza, 200 nézd. V.: Szarvas. Medgyesegyháza: Kecskés — Hürkecz, Plástyik II, Plás- tyik III — Pete, Juhász — Pugy- mer, Csordás, Striffel, Gogh. Bódi (Varga II). Edző: Marosvölgyi Károly. Kinizsi: Mikite — Dudás, Fiam, Szűcs — Pólyák, Berta — Túri, Popity, Pintér, Busa, Szabó (Bogár). Edző: Berta József. A Kinizsi Túri góljával már a 13. percben vezetéshez, jutott, majd a 75. percben Busa 2:0-ra növelte a vendégek előnyét, Ezután a med- gyesi csatárok nem vitatkoztak a pályán, hanem nagy lelkesedéssel vetették magukat a küzdelembe és előbb Plástyik II révén sikerült szépíteniük, majd a befejezés előtt Plástyik Il-t a Kinizsi-védők a 16-oson belül felvágták és a középfedezet értékesítette a büntetőt. A meglepő eredményt hozó mérkőzésen az orosháziak a második félidő közepéig tervszerű futballt játszottak, de ezután a helyenként már jól játszó hazaiak ki tudták harcolni a továbbjutást. H. M. Bcs. Eiőre-Bcs. Cgyagipar 1:0 (1:0) Bessenyei utca, 500 néző. V.: Puskás. Előre: Tóth (Kucsera) — Radnai, Ambrus (Vári), Dobó — Viczián, Román — Miklya, Papp, Nagy, R'eger, Szurgent. Edző: Szilasi Vilmos. AMTE: Sípos — Mitykó IV, Bielik, Urda — Nagy (Vasas), Mitykó I — Szabó, Uhrin, Tóth, Farkas, Mikó. Edző: Weiner Pál. A nagyszámú közönség jó iramú és helyenként érdekes mérkőzésnek lehetett tanúja, ahol nem látszott meg a két csapat közti három osztály különbség. Az Előre rég nem látott lelkesedéssel vetette magát a küzdelembe, kár, hogy az Előre csak 'ilyenkor tudja átérezni a mérkőzés fontosságát! A döntetlen sokkal inkább megfelelt volna a látottaknak, mert a hazai csapat játékosai semmivel sem voltak rosszabbak nagynevű ellenfelüknél. Nagy kár, hogy még mindig vannak olyan lila-fehér szurkolók, akik igyekeznek a játékvezetőt, az ellenfél játékosait nyomdafestéket nem tűrő hangon zavarni, sértegetni. A mérkőzés egyetlen gólját egy kapu előtti kavarodásból a 39. nercben Rieger szerezte. Jók: Dobó, Rieger, Miklya, illetve Ur-. da (mezőny legjobbja), Mitvk* TV, Tóth, Szabó. U. P. A t 1 é Megyénk fiatal atlétái nemrég két országos jellegű versenyen vettek részt. Az egyik az országos junior, a másik az országos serdülő bajnokság volt. Eredmények. Országos junior-bajnokság (21 éves korig): 100 m: 3—4. Brigmann Mária (Gy. MEDOSZ) 12,4. 200 m: 2. Brigmann Mária 25,2. 400 m: 5. Franyó Márta (Bcs. Dózsa) 60,8 fika 800 m: 5. Zsilók Erzsébet (Bcs. Dézsa) 2:23,a. Országos serdülő bajnokság, 600 m: 6. Molnár Ilona (Bcs. Dózsa) 1.49,0. Távol: 6. Farkas Éva (Bcs. Dózsa) 5)17. 100 m gát: 4. Ibos Gyula (Gy. MEDOSZ) 16,0. Diszkosz: 5. ibos Gyula, 35,14, Gerely: 6. Ibos Gyula 43,54. Búd: 5. Szabó András (Gy, MEDOSZ) 280. Közületek munkaerőigénye Az EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka helyekre — férfi és női segédmunkásokat, valamint kubikosokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munka* ruha szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 295 Az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai I. számú (Kétegyházi úti) telepe éjjeliőrt vesz fel. Fizetés: 1200,— Ft. Helybeliek előnyben. 90431 Azonnali belépéssel felvételre keresünk orosházi munkahellyel 2 fő hegesztővizsgával rendelkező gázszerelőt és 2 fő segédmunkást. Segédmunkásoknál szivattyú- vagy kompresszor- kezelői vizsgával rendelkezők előnyben. Jelentkezés személyesen vagy írásban. írásbeli jelentkezés esetén személyes megbeszélésre értesítést küldünk. Tiszántúli Földgázszolgáltató és Szerelő Vállalat, Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 184. sz. Ütiköltséget csak felvétel esetén térítünk. 64221 A Békés megyei GFV István-malom üzeme Békéscsaba, felvesz állandó munkára üzemi karbantartónak 1 fő kőművest, 1 fő útkövezőt, 1 iő villanyszerelőt. Továbbá felveszünk az üzemi konyhára 1 fő férfiszakácsot. 90449 A Békés megyei GFV István-malom üzeme Békéscsaba, felvesz állandó munkára 1 fő férfit váltóportás-nak. 90487 Az Alföldi Üzemi Vendéglátó Vállalat azonnali belépéssel felvesz cukrász szakmunkást. Jelentkezni lehet: Békéscsaba, Gábor Áron utca 3. szám. 90486 A BÉKÉS MEGYEI PATYOLAT VÄLLALAT ezúton is értesíti GYULA VÁROS LAKOSSÁGÁT, hogy a gyorsvasaié, gyorsfolttisztító és az otthon már kimosott fehérneműk vasalását július hó 15-től az újonnan megnyílt, korszerűen berendezett Hétvezér utcai üzlethelyiségében megkezdi. BÉKÉS MEGYEI PATYOLAT VALLALAT 307 * SPORT Nemere Zoltán z párbajtőrvívás világbajnoka A párizsi vívóvilágbajnokság csütörtöki versenynapja végre meghozta az első magyar sikert. Nemere Zoltán, aki tagja volt a tokiói olimpián aranyérmet nyert párbajtőr-csapatnak, az egyéni döntőben 4 győzelemmel megszerezte a világbajnoki címet az angol Hoskyns, a szovjet Kosztava, a francia Brodin és a két olasz, Breda és Paulucci előtt. A párbajtőrvívás egyéni bajnokai. Balról jobbra: A második helyezett angol William Henry Hoskyns, a világbajnok Nemere Zoltán é® a harmadik helyezett szovjet G. Kosztava. (Te lief olló — MTI Külföldi Képszolgálat) Százötvenezer forintot költenek az idén a mezőberényi sporttelepre Szómba!-vasárnapi sportműsor SZOMBATON: Kézilabda: Villámtorna az árvízkárosultak megsegítésére. Békéscsaba, Meteor-pálya. 15 ó. Vörös Meteor— Vasas férfi, 15.25 ó. MÁV—Pamutszövő férfi, 15.45 ó. Nyomda—MÁV férfi, 16.10 6. Ruhagyár—Vörös Meteor férfi, 16.36 ó. Pamut—Kötött nőd, 16.55 ó. Pamut—Nyomda férfi, 17.20 ó. Ruhagyár—Vasas férfi, 18.35 ó. Férfi döntő a 3.-4. helyért, 19 ó. Férfi döntő az 1. —2. helyért. Az MNK-ért: Mezőberétny —Bcs. MÁV ffi-női, 17—18 ó. ökölvívás: Orosházi MÁV—Hódmezővásárhelyi Vasas, barátságos, Orosháza, Petőfi Művelődési Ház, 10 órakorVASÁRNAP: Labdarúgás: Elmaradt megyei II. osztályú bajnoki mérkőzések: Kever- mes—Magyarbánhegyes 16 ó. (Szarvas), Dombegyház—Gádoros 17.30 ó. (Csiki), Kötegyán—Bcs. Kinizsi 17.30 (Bognár), Kunágota—Kardoskút 17.30 ó. (Varga). Barátságos mérkőzések: Honvéd Szalvad—Zvezda Subotica, Körház u. 17.30 ó., Bcs. MÁV—Bcs. Előre, Kórház u. 16 ó., Békés megye-—Szolnok megye felnőtt válogatott, Szarvas, 17.30 6.. Sarkadi SZMSE—Oroszlányi Bányász, 17 ó., Orosházi Kinizsi—Orosháza városi válogatott mérkőzés • az árvízkárosultak megsegítésére, Kinizsi-pálya. 17.30 ó. Falusi spartakiád: Orosházi járás kézilabda és atlétikai döntője, Csorvás, 9 és 14 ó. Kézilabda: Az MNK-ért: Bcs. Vasas —Békés férfi, VTSK-pálya, 8 ó., Bcs. Konzervgyár—Békés női, Konzerv-pá- lya, 9. ó. A községfejlesztési alapból ebben az évben mintegy 150 ezer forintot fordítanak Mezőberény- ben a sporttelep rendbe hozására. ötvenezer forintos költséggel korszerűsítik a helyi víztárolót és az elavult szivattyúrendszert, amely a sportlétesítmény vízellátását biztosítja. Százezer forintot a salakpálya rendbe hozására költenek. A korszerűsítési munkákat még ebebn az évben befejezik, és az eddigi sok panaszt rövid idő alatt megszüntetik. T ermelőszö y etkezetek Figyelem! 1965 második fél évétől az alábbi fmsz-i mezőgazdasági szaküzletek forgalmazzák a termelőszövetkezetek részére a hengerelt és húzott vasárut az eddigi kiutalásos rendszerben. Fmsz.: Mezőgazdasági Szaküz.Iet. Orosháza, kiszolgálja: az orosházi, a szarvasi, a gyomai, a mezőkovácsházi járásokat és Orosháza várost Fmsz.: Mezőgazdasági Szaküzlet, Gyula, kiszolgálja: a gyulai, a sarkadi, a békési, a szeghalmi járásokat és Békéscsaba, Gyula városokat Földművesszövetkezetek Hegyei Központja Békéscsaba AGROKER Vállalat Békéscsaba 90473