Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)

1965-07-03 / 155. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megyénk az idén is jóval több gyógynövényt ad az iparnak, mint a korábbi években bármikor Hét termelőszövetkezet 220 holdon termel solánumot DIR EK Gyulai Ki mit tud? V . • • 1 '• . . A. ;\íi V ... Évről évre több alapanyagot vár Békés megyéből is az ország gyógyszeripara. Erről tájékozta­tott a napokban Csonki István, a Földművesszövetkezetek megyei Központjának gyógynövényter­meltető előadója. Kamillából erre az évre 38 és fél vagonos tervet kapott Békés megye földművesszövetkezeti há­lózata. Három nappal ezelőtt az összesített jelentés már 83 vagon nyers kamilla begyűjtését, felvá­sárlását rögzítette. E fontos gyógy­növényből Biharugrán csaknem 19, Dévaványán 15, Kondoroson 11, Békéssámsonban pedig nyolc vagon nyers árut vásároltak fel a helyi földművesszövetkezetek. Fontos export gyógyszeralap­anyagként ismeretes a bodzavirág is. Csonki István tájékoztatása szerint eddig nyersen számolva mintegy 45 mázsát vásároltak fel Békés megyében. Ez is jóval na­gyobb mennyiségnek felel meg a műit évinél. Jó ütemben halad je­lenleg a köhársvirág gyűjtése is. amelyből a napokban már 30 má­zsa nyers áru volt a padlásokon. Hamarosan megkezdődik Békés megyében a japán akácbimbó, a füstikefű és a csalánlevéll gyűj­tése és felvásárlása is. Ezekből — a kamillához és a bodzavirághoz hasonlóan — nemcsak a hazai gyógyszergyárak szükségletét se­gíti kielégíteni megyénk, hanem jelentős mennyiség jut exportra is, amely a gyűjtőknek szép ke­reseti lehetőséget, az országnak pedig sokat érő valutát hoz. A vadontermő gyógynövények évről évre nagyobb arányú gyűj­tése és felvásárlása mellett je­lentős helyet foglal el a gyógynö­vények tervszerű és szerződéses módon történő termeltetése is. Az utóbbi három évben Békés me­gyében mind több termelőszövet­kezet gazdái és vezetői vállalkoz­nak nagyobb földterületen külön­böző gyógynövények termelésére. Ezt példázza, hogy az idén a kon- dorosi Dolgozók Termelőszövet­kezetben 69. a kétpsopronyi Hu­nyadiban 47, a körösladányi Dó­zsában 25, az orosházi Szabad­ságban 22, a kétsopronyi Dózsá­ban 20, a kunágotai Bercsényiben szintén 20, míg a csorvási Petőfi Termelőszövetkezetben 17 holdon telepítettek solánumot, amelynek egész termését a földművesszö­vetkezetek útján értékesítik. A so­larium első aratására július 15—20 között kerül sor. Míg a gyógynö­vény második vágása augusztus közepén, s a harmadik aratása szeptember 10-e után történik. Az említett hét termelőszövetkezet 220 holdjáról 250 vagon nyers so­lánumot várnak a szakemberek. E nagy mennyiségű gyógynövényt a Mezőhegyesi Állami Gazdaság, valamint a Telekgerendási Álla­mi Gazdaság forrólevegős szárí­tóiban készítik elő feldolgozás­ra, majd a Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárba szállítják, ahol a solánumból különböző el­járással gyógyszeralapanyagot ál­lítanak elő. Megszerették Békés megye szá­mos termelőszövetkezetében az édeskömény nagyüzemi termelé­sét is. E gyógynövényből 400 hold­ra kötöttek termelési szerződést a közös gazdaságok. A biharugrai Felszabadult Föld Tsz-ben ebben az évben 130, a zsadányi Dózsá­ban 90, a sarkadi József Attila Termelőszövetkezetben 40 hold termésének átadására vállalkoz­tak. B. I. Két hét alatt — két osztály anyaga Orosz tanfolyam 65 tanyai végzett nyolcadikosnak A megyei tanács művelődés- nyai■ növendéket — akik gimnázi- űgyi osztálya sokat foglalkozik umba jelentkeztek továbbtanulás- anr.ak megoldásával, hogy a szak- ! ra — az elmúlt napokban két­tanári ellátást nélkülöző tanyai iskolák hátrányos helyzetben lévő továbbtanuló diákjai száméra biz­tosítsa a megfelelő ismeretanya­got, ami föltétlenül szükséges eredményes középiskolai haladá­sukhoz. Talán legnagyobb hiány, amit a továbbtanulók mindjárt első osz­tályban éreznek — az orosz nyelv nem tudása. Ezen próbált a mű­velődésügyi osztály segíteni akkor, amikor 65 végzett nyolcadikos ta­Feletették az államtól tárolásra átvett takarmányt Vizsgálatot indítottak A békéscsabai Magyar—Cseh- , vei a két szövetkezet nem tudott szlovák Barátság és a Szabadság j elszámolni az előbb említett bér Termelőszövetkezet több vagon kukoricát tárolt szerződésben megállapodott körülmények kö­zött a Békés megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat­nak. Mindkét termelőszövetkezet­ben a kora tavaszon engedély nél­kül hozzányúltak az állami kész­lethez és azt az utolsó szemig fel- takarmányozták. Miután a terményfelvásárló és malomipari vállalat szállítási kö­telezettséget kapott s kiírta a két tsz-ből a csaknem 30 vagon ku­korica elszállítását, a szövetkeze­tek akadályközlést jeleztek. Az állami tulajdonhoz való en­gedély nélküli hozzányúlást — bárkiről is legyen szó — a tőr­tárolásra átvett terménnyel, a tsz vezetői ellen vizsgálatot rendeltek el. hetes tanfolyamra Békéscsabán, a szlovák kollégiumban összegyűj­tött. Két hét alatt a legnagyobb gyakorlattal rendelkező orosz sza­kos tanárok foglalkoztak a gyere­kekkel, napi öt óra tanítás, másfél óra gyakorlás volt a munka, s megállapították, hogy az első két általános iskolai év anyagának nagyobb részét sikeresen elvégez­ték a tanulók. Becsületükre legyen mondva, ahogyan a tanárok elmondották, a gyerekek közül egyet sem kel­lett biztatni a tanulásra, mind­annyian tudták, miért az anyagi, részükről a nyári tanulást jelentő áldozat, s azzal a biztos tudattal kezdhetik középiskolai tanulmá­nyaikat, hogy van alapjuk, szor­galommal és kitartással utolérhe­tik társaikat. A nyár további idejére könyve­ket, feladatokat kaptak, amelye­ket az alapos előkészítés után maguk is meg tudnak oldani. Hat hónap garázdaságért A békéscsabai városi bíróság Zsótér tanácsa szerdán délután hirdetett ítéletet Popovics Imre 22 éves büntetett előéletű békéscsa­bai lakos ügyében. A vádlott ko­rábban már 7 hónapi szabadság- vesztésre volt ítélve vagyon elle­ni bűntett miatt. Több alkalom­mal szabálysértési eljárást folytat­tak ellene, mert sűrű italozásai- yény a társadalmi tulajdon ellen , val, botrányos, kötekedő magatar- elkövetett bűntettnek minősíti. Mi- | fásával megsértette a szocialista együttélés szabályait. Most leg­utóbb ittasan több ház ablakát be­verte, villanyáram-mérő ablakát betörte, sárral dobálta meg a le­húzott redőnyű ablakokat, s bot­rányos magatartásával sértette a közrendet. A bíróság éppen ezért ítéletében kényszerelvonókúrára kötelezte és hathőnapi szabad­ságvesztéssel sújtotta. Az ítélet jogerős. le — Tessék mondani, elfoglalta Dózsa György a várat, vagy nem? — Tudja az isten... (Rajz: Molnár Zoltán) — MA örménykúton rendez térítés nélküli véradónapot a Vö­röskereszt és a Békéscsabai Vér­konzerváló Állomás. — VACSORÁVAL egybekötött bált rendez július 3-án, ma este 7 órától a nőtanács kétsopronyi Dózsa tsz-beli szervezete a helyi művelődési otthonban. — TANÁCSTAGI beszámolót tart Békéscsabán, július 3-án 17 órától a 109. és a 110. városi, va­lamint a 4. sz. megyei választóke­rületben, a Lenin Tsz I. számú üzemegységeben Lehoczíki György, Kovács Pál és Vraukó Andrásné tanácstag. — TANÁCSTAGI fogadóórát tart Békéscsabán, július 5-én 16 órától 18 óráig a 21. választóke­rületben, Tulipán u. 2/b. 1. a. szám alatt Papp Sándor; a 91. választó­kerületben, Bessenyei u. 58. szám alatt Bánki Mária; 17—18 óráig a 27. választókerületiben, Ságvári u. 24. szám alatt Vizsnyiczai János- né; az 58. választókerületben, Fürst Sándor u. 27. szám alatt Fábián Ádám; a 86-os választóke­rületben. a 6. számú általános is­kolában Kesjár János; 18—19 órá­ig a 15. választókerületben. Bar­tók Béla út 10. szám alatt Eczedi Andrásné tanácstag. Közület munkaerőigénye Az GM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka helyekre — férfi és női segédmunka sokat, valamint kubikosokat. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést biz­tosítunk. Tanácsigazolás és munka­ruha szükséges. Jelentkezés: Buda pest V„ Kossuth Lajos tér 13—15» föld­szint. 295 A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint Har- kányfürdőben a szabadtéri szín­padon megtartott lotlósorsoláson a 27. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 17, 21, 29, 59, 66 HONNAN ADÓDHAT A KÜLÖNBSÉG? Cannes francia fürdőhely ú Földközi-tenger egész partvidé­kén olyan város hírében áll. ahol rekordszámban történik autólopás. 1964-ben a rendőr­ségnél 490 esetben lettek felje­lentést autólopásért ismeretlen tettes ellen. Érdekes, hogy ugyanebben az időszakban 552 lopott kocsit találtak. AZ ÜJKÍGYÖSI FÖLDMŰ V ESSZÖVETKEZET A SZEGHALMI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA azonnali belépéssel erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező gyors- és gépíró adminisztrátort ruházati boltvezetőt és eladókat felvesz. KERES KÖVETELMÉNY: Gyakorlott gyors- és gép­azonnali felvételre. iró. valamint önálló levelezésben jártas. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni: Űjkígyósi Földművesszövetkezet, Jelentkezéskor működési bizonyítvány felmutatásához Petőfi út 40. sz. ragaszkodunk. 302 299 — A TAVALYINÁL mintegy 20 százalékkal több ecettel rendel­keznek az idei nyáron a békéscsa­bai boltok és árudák, amelyeknek jelenlegi készletük mintegy 15— 16 ezer liter palackozott ecet. — A MAGYAR Honvédelmi Sport- szövetség 1965. július hó 15-én gépjár­mű tanfolyamét indít motorkerékpár- és személygépkocslvezetők részére. Je­lentkezés: Békéscsaba, Kinizsi utca 11. MHS-székház. MHS városi elnökség. 90396 Időjárásjelentés Várható időjárás szombat estig: Fel­hőátvonulások, szórványosan előfor­duló átfutó esőkkel, helyenként gyen­ge zivatarral. Időnként megélénkülő, a Dunántúlon helyenként átmenetileg erős északnyugati, északi szél. Várha­tó legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let 15—19, legmagasabb nappali hőmér­séklet 22—25 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJS4G Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em Telefon: 21—96. 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II.. Tanácsköz­társaság útja 5. T.: 10—21. 10—5L Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Terjeszd a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézöesl tőknél. index 25051

Next

/
Thumbnails
Contents