Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-18 / 168. szám
Gondolatot ZM<tó"y, a vallásról A Varga Dezső: Burkus és a többiek (Kossuth Könyvkiadó) Igényes munkával készült válogatást vehet kezébe az olvasó: gondolatokat a „népek ópiumáról”, a vallásról, nagy filozófusok, írók, tudósok e kérdéscsoportról alkotott véleményét. A kötet címével is jelzi vállalt feladatát: elgondolkoztató gondolatokat közöl, mégis — tizenöt témakörben csoportosított anyagával — átfogó képet is tud adni mindarról, amit Engels „saját lényünk fantasztikus viszatükröző- dései”-nek nevez. Minden történelmi korszak szellemi nagyságait foglalkoztatta az, amit üsz- szefoglaló néven vallásnak nevezünk. A kötet anyagának válogatója, A. I. Ga- lickája az emberi történelem olyan nagyjait vonultatja fel, mint Epikurosz, Démokritosz, Lucretius, Galilei, Diderot, Kant, Lomonoszov, Heine, Marx, Engels, Lenin, Gorkij, s csak a nevek, a kötetben szereplő gondolatok gazdáinak nevei megtöltenének egy oldalt. Az anyag tehát bőséges, s a szerkesztő jól élt a tág lehetőségekkel. Indokolt és helyes volt, hogy a szovjet kiadást magyar anyaggal bővítették, helyet adva így antiklerikális publicisztikánk költői csiszoltságú művelőjének, Ady Endrének, s a marxista teoretikusnak, Rudas Lászlónak egyaránt. zom. Hordja egészséggel a vőlegénye. — Köszönöm — kiáltott fel az, és elrejtette a kígyóbőrt a táskájába. Holnapután meg nem jelenik Nyi- gyon jól fog állni vőlegé- nyemneik ez a nyakkendő. Olyan boldogan távozott, mint aki sokáig keresett va. lamit, és végül megtalálta. ind ami történt, nem lett volna különös az igazgató számára, ha közvetlenül a nő távozása után meg nem jelenik Nyina Boriszovna, aki a múzeum állattani részlegének a vezetője volt. Mint mondják, szoros kapcsolatot tartott fent az állatkerttel, hogy gyűjteményeit megfelelően ki tudja egészíteni. Ez alkalommal azonban Nyina 'Boriszovna a szokásosnál jóval idegesebb volt. — Képzelje, Igor Iva- nics! — kezdte már a küszöbről. — Emlékszik, hogy átadták a bőrét annak a medvebocsnak? Hát igen — és leült a székre — ma porszívózom a tárgyakat, egyszer csak látom, hogy mind a húsz karom hiányzik. De hát kinek kellett az? Egyenesen felháborító! — Nyugodjon meg — mondta Igor Ivanics és egy kevés vizet töltött a pohárba. — Nem kell annyira elkeseredni a karmok miatt. Az már egy elpusztult med. ve volt, annak már nem fájt, hogy kiszedték. Igor Ivanics jól emlékezett erre a medvére. Mint minden bocs, ez is vidám, jólelkű volt, sok-sok örömteli percet szerzett, különösen a gyerekeknek, Rossz volt tudni, hogy kimúlása után ilyen megalázó operáció alanya lett. Könnyen maga elé idézte a kimúlt medvét és eszébe jutott, hogy a jobb hátsó lábán csak négy karom volt, az ötödiket valamikor még jáA nyurga rozs a szélben arra vár, hogy beérjen. Ügy búvik a fényhez, mint lány a kedveséhez, Míg haját igazgatja felmosolyog a napra s körötte a határnak zsongó kedve feltámad. * Míg rozs hajlong a szélben, Kedvenc szórakozásaim közé tartozik a megfigyelés. Ügy hiszem, sok ember van így. Ülök a presszóban társtalanul, egyedül, s a szomszédos asztalnál vidám, társaság cseveg. Ismeretlenek. Amíg nem hallgatom ki őket. Egy-két mondatukból azonban rendszerint kitetszik: ki mivel foglalkozik, milyen a gondolkodása, körülbelül hol foglal helyet a társadalmi ranglétrán. Fülelek és totózom őket. Az egyik valami hivatalnoki éle lehet, a nők adminisztrátorok, a gubancfrizurá- jú meg nyilván szabadságát töltheti itthon. Talán egyetemista... A pincér általában igazolja feltevéseimet. addig az ember ne féljen, és alkosson, hogy éljen. Ezúttal a strand-lelátó lépcsőjén, felülről a második fokon napoztam s voltam „láthatatlan” részvevőe/vwwwwwwvs je egy társalgásnak. Lányok, fiúk hevertek fent a teraszon, kéjesen süttetve magukat a naptól. Egymást dörzsölték be az olajjal, hogy barnára pirítsák bőrüket az ibolyántúli sugarak. Az egyik fiú a mellette fekvő lánynak a combját is bekente, egészen a bikini széléig. Zsuzsa rászólt, mo- solytalanul. — Ott már nem kell, te! Lejjebb még dörzsölheted — s közben szenvtelenül tovább mondta, amibe az imént kezdett bele: — ... és azt hiszitek, hogy visszakuvikolt az öreg?! Csak állt a katedrán, döbbent arca tanácstalanságot árult el, nem tudta, mit feleljen. Ringó meg szemtelenül leült... Egy negyedévest úgysem csaphatnak ki emiatt — gondolhatta. Meg aztán igaza is volt.. Mondjátok meg, mi köze a dékánnak ahhoz, hogy Ringó a lányával jár? Ez magánügy, nem? — Persze. Putaj Pál Eforia, tengerpart ték közben kitörte, és nem is nőtt a helyébe új. Emlékezve erre, meg akarta említeni Nyina Boriszovnának, de aztán letett róla. Nem szerette volna még jobban bőszíteni a muzeológust, bár az sem vigasztaló, hogy a bocsról csak tizenki. lene karmot loptak le, mert egyet még életében letört. — Ez tiszta barbárság' — dúlt tovább Nyina Boriszovna. — Ha ilyen dolgok történnek a tudomány épületében, hová jutunk? A legfőbb, ami engem elszomorít, az, hogy mi értelme volt ennek a lopásnak, mi vitte iá az illetőt? — Lehet, hogy nem is olyan céltalanul történt — felelt Igor Ivanics, összevetve a lopást és a kígyóbőrrel történt előbbi esetet. Az ügy elég sötét volt. ina Boriszovna elengedte a füle mellett az igazgató megjegyzését. — Persze, én megtaláltam a kiutat — szólt. — A kémiai fakultás hallgatói megígérték, hogy készítenek i gyanolyan karmokat műanyagból. A kémia jelenlegi fejlettsége mellett ez már lehetséges. De hát ez azt jelenti, hogy nyugodtan kitéphetik a medvék körmeit. a rókák farkát, a bálnák fogait? — A bálnáknak nincs foguk — jegyezte meg gépiesen Igor Ivanics, — Ez nem érdekes — mondta Nyina Boriszovna — én most általánosságban beszélek. Lassan megnyugodott, és rátért arra a dologra, amiért tulajdonképpen jött: feltétlenül szüksége volt a múzeumnak egy kitömött vízilóra és néhány madárra. Gyorsan megegyeztek és Nyina Boriszovna elhagyta az igazgatói irodát. Az elkövetkező események olyan gyorsan peregtek, mint valami kalandfilmben. Alig szedelőzködött fel Igor Ivanics — az állatkertet már bezárták — éppen indulni akart haza. amikor fülét egy fájdalmas állati üvöltés ütötte meg. Rögtön ezután pedig egy ember átható jajkiáltása hallatszott. Kopogtak az iroda ajtaján. és az éjjeliőr gallérjánál fogva vezetett be egy fiatalembert, aki a legújabb divat szerinti öltözékben pompázott. A sápadt fiatalember nyakának bal oldalán teljes hosszában jól láthatóan erős karmolás éktelenkedett. Az igazgató egy pillanat alatt megállapította, hogy a karmolás medvemancstól' ered. — íme — szólt az éjjeliőr —, meg akarta csonkítani a medvebocsot. Az lefeküdt aludni, ez pedig a rácson keresztül benyúlt és megfogta a mancsát. Még harapófogó is volt nála. És valóban, az őr ru- " háj a zsebéből egy harapófogót húzott elő. és tárgyi bizonyítékként helyezte az asztalra. — Engedje el — kérte Igor Ivanics az őrt, aki nem valami szívesen teljesítette a kérést. — Mit akart tenni a medvével? — fordult Igor Ivanics a fiatalemberhez. —■ Semmi különöset — felelte az kissé zavartan. — Mindössze egy körmét akartam levágni. A két előbbi látogató után ezen már el sem csodálkozott az igazgató. — Minek kell önnek a köröm? — érdeklődött nyugodtan. — Nem volt teljes a készlet. — önnek mindössze tizenkilenc darab van. nem igaz? — találgatta Igor Ivanics. A fiatalember elcsodálkozott. — Igen — szólt meglepőd, ve —. de honnan'tudja? — Egyelőre én kérdezek — mondta szigorúan az igazgató. — Mit akart csinálni ezekkel a karmokkal? — A menyasszonyom szeretne valami eredeti nyakláncot, de az üzletben csak egyforma vackok vannak, azok pedig nem kellenek neki. Viszont húsz medvekaromból álló nyaklánc nagyon tetszene neki, de tizenkilenc az nem elég. — Magát hívják Szerzs- nek? A fiatalember csodálkozásának nem volt határa. — Igen, így nevez Ö! Különben Szergej vagyok. De honnan... — Semmi, majd később megtudja — szakította félbe Igor Ivanics. — Tizenkilenc karom szintén elég eredeti. A menyasszonyának meg mondja meg, hogy nem maga a bűnös. A bocs még életében letörte az egyik körmét. így viszont még eredetibb. így mondja: legendás nyaklánc ez. A z éjjeliőr csak hallga** tott, semmit sem értett az egészből. — Vezesse a kijárathoz — mondta neki Igor Ivanics. Majd Szergejhez fordulva hozzátette: — Adja át üdvözletemet a menyasszonyának. Különben az esküvő után gondolkozzanak azon, érdemes-e így eredetiesked- ni? — Soha többet — mondta megörülve Szergej és az 6r kíséretében a kijárat felé indult. Még a harapófogót is ott felejtette az asztalon. Igor Ivanics azért határozott úgy, hogy elengedi Szergejt. mert a pofont, amelyet az a medvétől kapott, teljesen kielégítő és elgondolkoztató büntetések tartotta. Oroszból fordította: Sass Attila — És ha már olyan erkölcsös, miért nem vigyázott az intézmény jó hírére. Többször is írtak erről a lapok. Ezt vágta a szemébe Ringó... Az öreg csak hápogott, tanácstalanul nézett a semmibe és kivonult... Azért sajnáltuk őt. — Érthető. Nem tehet róla... — Nem.;.' — Az újságok sok mindent írnak, de sokszor az egésznek csak a felét... — Na, amit rólunk írtak, abból a fele is elég. — Ebből nekem is elég — mondja, aki dörzsöli a lányt — ingyért nem csinálom tovább. — Kapsz egy őszibarackot, ott van a szatyorban. Hárman csapnak a szatyorra. Két fiú meg a lány. Birkóznak a barackokért. — Te, Ila, itt csak kettő van.. — Na és? Tudod mibe kerül voltja? Majd egy húszas... — Irtó drága. — Érdekes. A Tisza partján csak tizenöt. Ügy látszik, ezen a vidéken megeszik az őstermelők. — Ne marhulj. Errefelé nem is terem. Tudhatnád... — Poldi most gazdasági- földrajz-leckét ad... Igenis, tanár úr! Az őszibarack csak a homokos, erősen kötött talajú vidéket szereti... — Petrák, fogd be. Teljesen golyós vagy. Inkább gyomláld le a hátamról azt a hangyát. —' Nem hangya, pók... — Kedves pókjaim, hát csak döglesszétek magatokat tovább a napon, én megyek beáztatom magam... Na, Ila, nem jössz? — Olyan jót szunnyadok Itt... Tudjátok ml lenne jó, srácok? — Tudjuk, egy táskarádió... — Frászt, az van. — Frász, az van. Ez jó. Erről jutnak eszembe a jövevényszavak. Ismeritek, hogyan került drága anyanyelvűnkbe a frász? Egy rossz fordítás útján, amit eredetiben állítólag valami gügye babiloni főmufti mondott: mene tekhel fhá- res. Ez a mondás annyira megtetszett az utókornak, hogy többen is lefordították. Nálunk úgy adták közszájra, hogy: menjetek a fáreszba. Így lett azrán idővel a fáreszből frász... — Na, menj a fháreszba! — Sok zöldfáiét dumáltok össze. Még egy diétásnak is sok lenne... Az lenne jó, ha volna egy kocsink és nyáron bejárhatnánk vele az országot. — Aha, az jó volna. Akár egy vacak kis Mercedes. — Jöhetne Taunusz is vagy Record. Ne légy olyan válogatós. — Elmennék a Mátrába is... Én még nem jártam ott. — így négyen. — Miből, Zsófi? — Ez nem gond. Felnyitnánk egy bankfiókot. A lányok falaznának. — Kisstílű vagy. Mi az, egy bankfiók! A pénzverdét! — Emlékeztek Radicsra? Az öregem mesélte, hogy büntetésből negyed óráig lógott nyakánál fogva a kötélen, mert nem sikerült neki a bankrablás. Mire végre leakasztották, már nem volt benne élet. Szóval, nagy itt a tét... Nem kérek belőle. — Burkusból kiütközik az opportunista szülők szelleme. — Nem is tagadom. Régi, megalkuvó család sarja vagyok, ahogy ismerik a kartársak az önéletrajzomból is. A világra is csak a kényszerítő körülmények folytán jöttem. — Na, menjetek a fháreszba a süket dumátokkal, úgy érzem magam, mintegy KISZ-értekezleten. Én a vízbe megyek... Petrik Ilával elvonul Ketten maradnak, Burkus és a másik lány, aki eddig csak félmegjegyzéseket tett, alig hallottam a szavát. Csak a nevetése hangzott fel minduntalan. Most szólal meg először hosszabban — Kár, hogy nemsokára vége az áranyéletnek. — Miért? — Megyek a táborba, aztán kezdődik az év. — Merre mégy? — Bürgösdre, a lányokkal. Címerezni. — Én meg Palkonyára... Nem árt egy kis testi munka... Fordulj arrébb, hadd tegyem oda a fejemet. Ezen az oldalon már zsibbadok. — így jó? — Uhüm... Két hét hamar letelik Még visszajövünk... Kivel lógsz mostanában? — Ügy igazán senkivel... — Csöndes vagy... Volt valami baj? Aá. Csak nincs kedvem... Kéne valamit csinálni — nyújtózkodik a lány. — Akarsz a vízbe jönni? — Unalmas. Gyere, inkább lépjünk meg... Úgyis késő van már. — Jó. öltözködj, én bevetem magam még egyszer...
