Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-24 / 147. szám

1965. június 24. 7 Csütörtök /C Tizenegy gólt rúgott az Oh. Zrínyi HSE, nehezen nyert a Szeghalmi Petőfi A megyei 71. osztályú labdarúgó-bajnokság Északi csoportjának listavezetőjét, a Szeghalmot majdnem meglepetés érte Körösla- dányban. A Petőfi meglehetősen szerencsés körülmények között tudott nyerni a kétszer is vezető hazai együttes ellen. Szokatlan eredmény született Köröstarcsán: 8;4-re nyert a hazai együttes a Sarkadi Lenin Tsz ellen. A Déli csoportban gólzáporral nyert az Oh. Zrínyi HSE, és jelenleg három ponttal vezet az Eleik előtt. A HSE ifi csapatának nem volt igazolása az Oh. Kinizsi ellen, így mérkőzésük elmaradt, ami bizony azt jelentheti, hogy a szezon végén a Zrínyitől két büntetőpontot von le a szövetség. Érthetet­len, hogy a Mezőkovácsházi Petőfi H miért nem állt ki Gyula­váriban. Északi csoport Szeghalmi Petőfi—Körösladány S:2 (1:1). Koröőladány, 300 néző. V: Gyar­mati. Petőfi: Veres — Herczesfh II. Herczegh T, Csiga — Baruzs, Túri — Sártiegyi, HancsAlc, Nacsa, Papp I. Papp H. Körösladány: Fusütáe — Sze­keres, Hancsák, Török — Szántő, Soós — Jenei, Kozák, Papp, Serfőző, He­gedűs. Gl.: HerczeDh I, Boruzs ((ll-es- böl). Hancsák, illetve Hegedűs, Jenei. Bes. VTSK II.—Fflzesgyarmat 1:1 (1:1). Békéscsaba, 100 néző. V: Bús. VTSK II: Kerepeczki — Part, Mihály, CsuvarsZki — Molnár. Havasi — Kü­bli, Horti, Bacsa, Kiszely, Kalcsó. Fiizesgyarmat: Liszikás — Dobos I, Palfi, Indirik — Lakatos, Kovács — Hácz, Dajka, Tóth I, Dobos II, Tóth II. Gl: Kubik, illetve Dobos II, Bcs. Agryagipar—Bcs. Kinizsi 4:0 (2:0). Bessenyei utca, 200 néző. V: Hor­váth. AMTE: Sípos — Mitykó IV, Bielík, Hácz — Nagy, Mitykó I — Sza­bó, I.'iirin, Tóth, Parkas, Mikó. Kini­zsi: Lehoczkd L. — Lipták, Kovács I, Szikora — Kovács n, Kovács III — Dudás, Lehoczikd J., Szarvas, Len- hardt, Kelemen. Gd: Tóth, Farkas, Ma­kó, Szikora (öngól), Okány—Békési HSC 1:0 (1:0). Okány. 400 néző. V: Vidó. Okány: Szabó — Király, Irázi I, Kónya — Dézsi, Dani — Kiss, Horváth, Kovács, Irázi II. Sin ka. HSC: Pataki — Vered, Medgye- tá. Nagy — Horváth. Molnár — Les- tyán. Fekete, Dudás, Kjulich, Lázok. Gl: Horváth, További eredmények Körös tárcsa—Sarkadi Lenin Tsz 8:4. Endréd—'Bcs. Vasas 0:2, Doboz—Bcs. Építők 3:2. A Dévaványa—Kötegyón mérkőzés elmaradt. Az ÉszaNi csoport állása 1. Szeghalom 14 13 1 — 50:11 27 2. Bcs. Agyagipar 14 9 3 2 40:12 21 3. Bcs. Vasas 13 9 2 2 39:10 20 4. Bcs. Építők .14 6 5 3 32:23 17 5. BCS. VTSK II. 14 4 8 2 36:20 16 6. Bcs. Kinizsi 13 7 2 4 35:27 16 7. Okány 14 5 4 5 19:20 14 8. Körösladány 14 5 3 6 30:31 13 9. Endrőd 14 4 5 5 21:24 13 10. Füzesigyarmat 14 4 3 7 27:37 11 11. Doboz 14 5 1 8 25:39 11 12. Sarkad 14 4 2 8 24:54 10 13. Békési HSC 14 3 3 8 18:27 9 14. Dévaványa 13 2 4 7 10:38 8 15. Köröstarcsa 14 3 1 10 25:45 7 16. Kötegyán 11 2 1 8 14:26 5 Déli csoport Orosházi Zrínyi HSE—Orosházi Kini­zsi II. 11:1 (4:1). Orosháza, 100 néző. V: Fülöp. HSE: Komódi — Karib, Peká- rilk, Biranseisz — Nagy, Táncos — Bűz- ma, Szabó, Vereczke, Buikszár, Bukta. Kinizsi II: Rucz — Hunyadi, Kiss, Szé­nása n — Popity, Bodnár — Zsarkó. Keresztes, Czinanó, Kollár, Harmati. Gl: Vereczkei 4, Buzma 3, Bukta, Sza­bó 2—2, illetve Popity.-. >; Csorvás—Kaszaper 1:1 (0:0). Csorvás, 300 néző. V: Apáti. Csorvás: Neller — Csillebércről jelentjük... A tálbortűz mellett kipirult út- töróarcok. Vidám énekszó hallat­szik, de sokan meghatottan néz­nek maguk elé. Sok-sok élmény után vannak már, de még sok előtt állnak a Széchenyi hegyi Nemzetközi Úttörő Nagytábor kis pajtásai. Közöttük vannak a bé­késcsabai II. sz. általános iskola fiú és a Bcs. Vörös Meteor patro- nálása alatt álló leány úttörő röp- labdásai is. Fél éve kezdtek röp- labdázni és most tíznapos tábor keretében országos döntőn vesz­nek részt! A meghatott arcok mögött las­san megelevenedik a múlt... Az első edzés szokatlan légköre. Az első sikertelen nyitások, a „fáj­dalmas” alkar-érintések és „ujj- ficamok”. Az első mérkőzés izgal­ma. Az első győzelmek a megyei ifjúsági bajnokságban 3—4 évvel idősebb versenyzők ellen. És sok minden más, mind egy-egy állo­más a nagyobb tudás, a nagyobb sikerek felé. A közeli élmények eseménydú­sak. Utazás a fogaskerekűn és az úttörővasúton... És a csillebérci tábor, a tábori élet megannyi szépsége. Sátortábor, őrség, játék, kirándulás, vetélkedő ... Majd az első röplabda-edzések, melyet a tábor kiváló szakemberei tartot­tak. Jaj, de keserves volt az a har­madik kör a labdarúgó-pálya kö­rül ... Azután a festői környezet­ben az ünnepélyes megnyitón 27 csapat 250 röplabdásának felvo­nulása nyújt felejthetetlen él­ményt. És a legfontosabb: a ver­seny. Győzelmek, vereségek, öröm- és bánatkönnyek. A békés­csabai kislányok ezen a nagysza­bású versenyen kiharcolták a 8. helyet. Örömkönnyek: az első nyolc közé jutást eldöntő mérkőzésen — győzelem Szolnok ellen 2:0 (15:2, 15:4) arányban. És bánatkönnyek. Búcsú az első négy helytől, 4—5 pontos vezetés után vereség Szombathelytől. Aztán búcsú az ötödik helytől: l:l-es játszma­arány és a döntő játszmában 8:6- os vezetés után vereség Rónabá­nyától. És emiatt lettek nyolcadi­kok: 1:0-os játszma, majd 13:10-es játszmaállásnál játékvezetői hibák miatt vereség Bakonyjákától. A bajnokságot a Bp. Rada úti általános iskola nyerte Miskolc előtt. A döntő színvonalas játékot hozott. A lányok kizárólag felső­nyitást alkalmaztak. Legtöbb eset­ben támadásaikat erős leütéssel fejezték be. Ezek a 12—14 éves kislányok lényegesen jobban ját­szottak, mint megyénk bármelyik ifjúsági csapatának tagjai. A har­madik helyen Szombathely, a ne­gyediken Győr végzett. A tábortűz mellett ülő lányok közül Lepény Márta, Bíró Mária és Martincsek Edit még nem sejti, hogy a Magyar Röplabda Szak­szövetség jó játékukért, tehetsé­gükért őket jelölte a háromhetes tatai serdülő edzőtáborba, ahová az országból a legtehetségesebb — mindössze 30 kisleány — kapott meghívást. Békéscsabai kislányok: Csaba Irma, Lepény Márta, Martincsek Edit, Gálik Ágnes, Povázsai Ida, Kádi Magda, Szarvas Magda, Bí­ró Márta, Szaffián Magda a meg­kezdett úton, a légi lelkesedéssel •— előre! Búzássy Béla Fabisz, Lestyán, Kecskeméti — Kiskó, Petrovszki — Szabados, Botyánszki Miklósik, Felföldi, Keiókes. Kaszaper: Papp — Varga, Engelhardt I, Komlóéi — Lauíkó. Korcsok I — Korcsok II. Páved, Engelhardt II, Tóth, Gonda. GI Tóth, illetve Felföldi. Magyarbánhegyes—Gádoros 3:# (2:0) Magyarbánhegyes, 230 néző V: Nagy. Magyarbánhegyes: Borsos — Tóth, Csabai, Fajó — Majsai, Jakab — Szia- nyinka I, Kintner, Papp, Szlanylnka II, AgőcS. Gádoros: G. Szabó — Se­bők, Vámosi, Lóvei — Szamosközi. Vass — Andula, Juhász, Krámli, Haj­dú, Budai. Gl: Kintner 2, Papp. Kunágota—Nagyszénás 2:0 (2:0). Nagyszénás, ISO néző. V: Wal fisch. Kunágota: Szilágyi — Bíró, Gábor, Prágai — Mracskó, Silló — Gazdag, Márkus H, Németh, Márkus I. Nagy­szénás: Hegyi — Burázs, Tóth, Talpas — Szénáezkd, Pintér — Sárkány, Med- vegy, Kiss. Gál, Nádas!. A vendégcsa­pat csak tíz emberrel állt ki. A hazai csapat nagyon durván játszott, Gl: Márkus I, 2, Németh. Szarvasi ÖRKI—Dombegyház 3:0 (2:0). Szarvas, 100 néző. Vezette: Marcsó. ÖRKI: Pljesovszki — Csicsely, Petrás, Lestyán — Gunda, Rrachna — Petrov, Maezik, Szűcs, Liska, Bobvos. Domb­egyház: Tungld — Pilán, Ja sík. Tapasz­tó — Szekeres, Denna — Papp, Bóka. Cs. Kovács, Paipp, Pál, GI: Liska 3. További eredmények Szarvasi Előre—Elek 3:1, Kardoskút —Kevermes 1:0. A Me zokovácshá zi Pe­tőfi II. nem utazott ed Gyulaváriba. A Déli csoport állása 1. Oh. Zrínyi HSE 14 10 3 1 55:10 23 2. Elek 14 8 4 2 26:16 20 3. Csorvás 13 7 3 3 20:7 17 4. Mkházi Petőfi 11. 13 8 1 4 31:16 17 5. Kunágota 14 8 1 5 29:19 17 6. Magyarbánhegyes 13 7 1 5 19:16 15 7. Kaszaper 14 6 2 6 29:25 14 8. Gyulává?* 14 6 2 6 32:28 14 9. Szarvasi ÖRKI 13 € 2 S 20:15 14 10. Kardoskút 14 6 1 7 17:25 13 11. Kevermes 12 5 1 6 22:32 11 12. Oh. Kinizsi Ff. 13 3 5 5 18:34 11 13. Szarvasi Előre 12 4 2 6 9:24 10 14. Nagyszénás 14 4 1 9 17:37 9 15. Gádoros 13 2 — 11 15:30 4 16/ Dombegyház 11 — 1 10 7:30 1 TofóHppjeink 1. Magyarország—Olasz­ország 1 2. Budafok—Egyetértés 1 2 3. Jászberény—Szállítók 1 4. Bp. Spartacus—Eger 1 5. Nagyba tony—Szolnoki mav n 6. Szolnoki MTE— Kis­terenye 1 7. Borsodi B.—Bp. Előre 1 x 8. Pénzügyőr—KISTEXT 1 9. Pécsi B.—Veszprém 1 10. Kaposvári H.—Pápa 1 11. Gy. Dózsa—Pécsi BTC 1 12. Z. Dózsa—Kaposvári K. 12 13. Ikarus—Budai Spartacus 2 1 A + 1-es és a pótmérközések 14. Magyaország—Olasz­ország I. félidő 1 15. Autóbusz—Moson­magyaróvár 1 x 16. Debreceni H.—Izzó 1 Ma délután: Győri Vasas ETO—Békéscsaba válogatott labdarúgó-mérkőzés A békéscsabai kórház fennállásának 100 éves évfordulója alkal­mából — a Bcs. VTSK rendezésében — ma délután fél hat órai kez­dettel a Kórház utcában Békéscsaba válogatottja ellen lép pályára a klubcsapatok Európa Kupájának legjobb négy csapata közé ju­tott Győri Vasas ETO együttese. A győriek a csabai származású Palotai „Csutival” az élen, legjobb összeállításukban játszanak. Az Évfordulók-Események sorozatban megjelent az év második kiadása V. Tyereskova és A. Nyikolajev szovjet űrhajós házaspár magyaror­szági látogatása alkalmából 1,— forintos névértékben az itt látható bélyeget adta ki a Magyar Posta 1 400 000 példányszámban. A bélyeg a szovjet űrhajós házaspár mellképét ábrázolja. A bélyeg vágva is megjelent. Házaspár üres vagy bútorozott szobát keres Orosháza területén. Cím: Mag András, Csabacsűd, József Attila utca 6. ULTI 76 Ház; eladd Orosházán, VII. kér., Csiz­madia Sándor utca 20 számú, 1244 négyszögöl telekikel. Azonnal elfoglal­ható. 111177 Fejős kecske eladó. Orosháza, Vadasz utca 24 szám alatt. 1111176 Orosháza, Községporta, Új osztás 90 sz. kétszobás, mellóképületes ház 17 ezer forintért eladó. Azonnal beköltözhető. 11117« Egy háztáji kukoricatermése eladó. Orosháza, Csabai utca 471 szám. liliiao Orosháza, Szentesi út 5b számú ház eladó. Azonnal beköltözhető. 11118:1 Orosháza, Bónum 56 számú ház el­adó 18 ezer forintért. Azonnal beköl­tözhető. * 111167 Bútorozott szoba négy személy részére kiadó. Orosháza, Báthori utca 20 szám. I>llld8 407-es Moszkvics eladó. Orosháza, Mi- kolai utca l/a. 111165 Nagyméretű járókát veszek. „Sürgős” jeligére levólbep kérem az ajánlato­kat az orosházi hirdetőbe. 111164 Keresek Orosháza területén üres szo- ba-konyhás lakást bérbe vagy megvé­telre, részletfizetéssel. Ajánlatokat „Pontos fizető” jeligére -levélben ké­rem az orosházi’ hirdetőbe. 111183 Szoba-konyhás ház melléképületekkel, 320 négyszögöl telekkeÜ, vte. mellett, azonnali beköltözéssé! - eladó. Érdek­lődni: Gyula, Ferencesek tere 23. 61763 Egyéves süldők, 120 kg-os hízó fele-, részben is eladó. Orosháza, Kazinczy útca 1. 111582 Háiom darab ajtó eladó és 80 négy- öt hónapos süldők eladók. Orosháza, szögö'l here kaszálásra kiadó. Oroshá- I Bercsényi utca 12 szám. 111138 za, Szentesi * út 166. Illiö4 | Szentetornya, Szabadság utca 3 számú ház eladó. Azonnal beköltözhető. . 111162 Orosháza, Október 6 utca 17 számú ház eladó. Azonnal elfoglalható. 111103 Eladó Komar Moped tatársánci isko­lánál. 1111«: Eladók: Mézesbödönök, mosógép, nagy rádiókészülékek, motohkeirékpáirok, ol- dalikocsak, Daniuvia; akkutöltők, sze­mélygépkocsi, stabilmotorok, kalapá­csos darálók, köipzivattyúk, motoros bőrnadrág. Használt műszaki cikkek adás-vétele, cserélése. Orosháza, Tom­pa utca, saroküzLetben. 311101 Egy darab 10 hónapos süldő és 8 da­rab 4 hónapos eladó. Orosháza, Bó- num 20. Ili 190 Rőtejű kisíias teáién eladó. Orosháza III., Csabai utca 27. 111189 Eladó 750 köbcentis, új típusú Rena­ult. Orosháza, Székács u. 55>. 111186 AZ AfsZFALTÜTÉPÍTŐ VÁLLALAT ÉPÍTÉSVEZETŐSÉGE azonnali belépéssel felvesz kubikosokat és segédmunkásokat Jelentkezés: Békéscsaba, Lenin u. 5. 90319 Beépíthető porta, 400 négyszögöles, el­adó. Érdeklődni: Orosháza, Mező utca 8 szám alatt; 111165 125-ös Csepel eladó. Orosháza, Fürdő utca 31. .Kiss József. liL174 Központi fűtés berendezés (J- szobát fűt beépített csempekályhávál) el­ad t>. Megtekinthető: Orosháza, Vécsey utca 11, este 6 óra után. 111173 Üj állapotban lévő, modem vonalú, mély gyermekkocsi eladó. Orosháza, Székács József utca 46. 111171 Eladók 9 hónapos és 3 hónapos süldők. Belsőmonór 36 szám alatt.' Bella La­josnál. 111:173 Eladó azonnal beköltözhetően Oroshá­za, Nagyhegyi út 77 számú és Retek utca 12 számú ház. 44774 Eladó ház Szentetornyán, Dobó István út' 13. A be ton útnál. 44747 Tanya eladó. Pusztaszentetornya, Szé­nás! oldal 17. Érdeklődni: Szénási ol­dal 4 szám alatt. 131166 Olcsó termelői bor kapható. Orosháza, Táncsics utca 9. 44741 Frissfejős, bőtejű tehén és egy elöhasi üsző bika fiával eladó. Orosháza, Hó­virág utca 29. 111167 Nagy tej u kisíias tehén eladó. Oroshá­za, Zomba-i utca 15. 111168 DKW személygépkocsi jó állapotban, sürgősen eladó. Gyula, Malom u. 8. 81785

Next

/
Thumbnails
Contents