Békés Megyei Népújság, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-08 / 83. szám

IMS, április 8, 5 Csütörtök Emlékesé» Oronhása »ötét napjaira 1944 áprilistól—októberig Qf szagunknak márciusban tör- tént német megszállása után április 1-én a német hadsereg SS különleges alakulatai kisajá­tították dr. Sándor orvos Pacsirta utcai házát, s megkezdték tevé­kenységüket. Néhány nap múlva már Daubner Béla mozivezető, Oskovics Ferenc kalapos, a Hun­garista nyilas párt orosházi ve­zetői bejelentkeztek az SS-alaku- latnál, felajánlva segítségnyújtá­sukat jó helyi ismeretükre, német barátságukra, kommunista- és zsi­dógyűlöletükre hivatkozva. Április 5-e Orosháza történel­mében valószínű fekete-csütörtök­ként fog szerepelni. E napon (he­tipiaci nap) hajnalban a falu kül­ső és belső kerületeiben sok ház­hoz csendőrök zörgettek be „ide­iglenes” letartóztatási határozat­tal s máris magukkal kísérve a megbízhatatlan baloldali érzelmű lakosokat. Voltak, akiket a mun­kahelyükön vagy utcán, piacon tartóztatott le a csendőr. Kónya Lajos például vajúdó feleségének akart orvost hívni, de az utcán elfogva kísérték a gyűjtőhelyre. C nap reggelén lépett érvény- s be az az új zsidótörvény, mely szerint a zsidó lakosság csu­pán a megkülöböztető (messziről felismerhető) sárga csillag viselé­sével járhat az utcán. Mivel piaci nap volt, sokan megbámulták a kabátra varrt sárga csillagos isko­lás gyerekeket, kosaras asszonyo­kat, nem is tudva, mi a célja en­nek az emberi megkülönböztetés­nek. A Mayer-vendéglőből (Kis-Al- föld) tántorogva jött ki egy zöld inges, nyilas jelvényt viselő ember, s meglátva a tejeskannát cipelő sárga csillagos Stern Náci bácsit, lárivalt; „Le a járdáról, te, haza­áruló kommunista bérenc!” A benzinkút mellett álldogáló csend­őr látva és hallva az esetet,, jó ízűt kacarászott rajta, de nem intette le a részeg hazafias felbuzdulást „igaz” magyart. Náci bácsi pedig felismerve a helyzetet, kikocogott a kocsiútra s ott folytatta útját. magyar népet nemzeti összefogás­ra. Orosházán az összefogás, he­lyesebben a baloldaliak, kommu­nisták, zsidók „összefogdosása” már hajnal óta tartott, s délre már körülbelül 160—180 embert gyűjtöttek össze a Meszes-közi is­kolába (a gimnáziummal szembe­ni iskola). Az utcán járók az iskola olda­lán nem közlekedhettek, csendőr­gyűrű vette körül az iskolát. Dél­után a letartóztatottak hozzátar­tozói élelmet, takarót szorongat­tak kezükben átadás végett, de erre engedélyt Szálkái csendőr­hadnagy csak este adott azzal, hogy személyéé érintkezés, írás­átadás tilos. A „V. osztály” fel­iratú tanteremben zsúfolták ösz- sze közel kétszáz embert. Egy vödröt adott be az egyik csendőr, mondván: csak nagy dologra le­het kimenni, mert hisz akkor 5— 6 csendőr egyebet sem csinálhat­na, mint oda-viss7a kísérgethet- né az embereket. Másnap délelőtt 10 óráig ülési és kinyújtózkodási lehetőség nélkül bizony elzsibbad­tak az összezsúfolt foglyok vég­tagjai. Ekkor az eddigi egy tan­terem helyett három terembeosz­tották szét őket. A termeket szal­ma alomzattal látták el, ami azt is jelentette, hogy nem „ideigle­nes” a letartóztatás, hanem eme nemzeti „összefogás”, tömörítés, valami távolabbi célt takar. A teremajtóban Szálkái csend­" őrhadnagy ellenőrizte a lét­számot s neveket olvasott fel: Kónya Lajos, Keresztes Mihály, Szemenyei Pál, Kiss János, Botos Sándor, Kolarik Ede, Vági József, Bikádi János, Súlyán György, Szula Mihály, Janovics Imre, s még vagy 30 fő a VI. osztályú tan­terem lakói, akiket figyelmezte­tett, hogy a szökés innen mennyi­re lehetetlen és miijén következ­ménnyel jár. Az „ideiglenes” le­tartóztatás már több mint két he­te tartott s a munkaszolgálatos és egyéb katonai behívók naponta sok embert a frontra küldtek. Ezekből a legtöbb a halálba „me­ 2 netelt”, mert aknára zavarták. Így Sinka László, Viski János, Steiner József sem jöttek többé haza. Az orosházi dolgozók többsége a fasizmus egyre féktelenebbé vá­ló dühöngése miatt aggodalommal figyelte az iskola-erőd lakóinak sorsát. A község vezetői és a járási főszolgabíró számára is kényel­metlenné vált a törvénytelenül fogvatartottak miatt előállt rossz (fasiszta- és németellenes) politi­kai hangulat. Dönteni kellett, de a felelősséget alig merte még az alispán is vállalni. Majd húsz nap után az alispán meghozta a dön­tést: a politikailag megbízhatat­lanok egy részét a nagykanizsai intemálótáborba, másik részét (akiket még nem küldtek a front­ra) házi internálásra (kijárási, köz­ségelhagyási, gyülekezési stb. ti­lalom s rendszeresített jelentke­zés a csendőrségen) ítélte. A letartóztatottak mind tudták, hogy a 25 éves tőkés fasiszta rend­szer már nagyon gyenge s utolsó vergődését éli. Az internálótábor­ba irányítottakat csendőrkordon fedezete mellett kísérték ki a vas­útállomásra. Ezek az emberek nem voltak összeroppanva, tud­ták, hova viszik őket, elkészültek a legrosszabb, tetvekkel teli lá­gerre, s a leggonoszabb fasiszta brutalitásokra. Sokan nem tértek közülük vissza, de akik visszatér­hettek, azok bizakodása, töretlen- sége nem volt hiábavaló. Emlékezetes marad sok elv- “ társ számára, hogy az is­kola-fogházban, amikor átadták a házi internáltak írásos parancsát, a csendőrtiszt milyen zavarba jött Szemenyei Pál elvtárs azon kér­désétől, hogy templomba el sza­bad-e menni a házi internáltak­nak? A házi internálás, csendőr: fel­ügyelet egészen október 5-ig tar­tott, amikor az utolsó csendőr is elhagyta 4 községet, majd más­nap a szovjet katonák harca, ál­dozata árán a szó igazi értelmé­ben felszabadultunk. Soós Béla Az akkori „Orosházi Hírek” áp­rilis 5-i száma nagy címbetűvel tudatja az új magyar kormány hűségnyilatkozatát a német nép „bölcs” vezetőjéhez, Hitlerhez, s egyben szívhez szólóan felhívta a Előregyártott elemek Eleddig magam is azt hittem, hogy ilyenek csak az építő- és s*€sreiö- iparban léteznek. Ám a minap egy kedves utcai epizód meggyőzött aftfe- lől, hogy az előregyártott elemek alkalmazási körének perspektívái tee- lá( hatatlanok. Két fiatal kislány esi cser gett a ta­vaszi as napsütésben. Amolyan 17—18 éveseknek néztem őket. — És levelezel a kiskatonával? — kérdezte az egyik. — Juj de jó, hogy eszembe juttat­tad: fel kell adnom a soron követke­ző levelet. — Hogyhogy a soron következő*?! — ámult a kérdező. — Hát úgy, hogy vasárnap min­dig megírok előre hét levelet s na­ponta egyet-egyet csak be kell dob­nom a postán. Tudod, a kiskatoná­val úgy állapodtam meg, hogy min­dennap írok neki — fűzte még hoz­zá magyarázólag. — De hiszen magad sem tudhatod, hogy — teszem azt — mondjuk csü­törtökön mi történik majd veled?! — Azt ő is tudja, hogy hétfőn, szerdán és pénteken a munka után suliban vagyok. Végtére nem is ez a fontos, hanem az, hogy szeretem és mindennap gondolok rá. Ebben pedig nem hazudok, akár utólag, akár előre írom meg a leveleket... (—zárj 2. Égése úton kísér bennünket az Elba meg az Elbáihoz szorosan tartozó gondoláit: negyvenöt tava­szán itt ölelték meg egymást azok a katonák, akik a hitleri fasiz­must megadásra készítették. Több mint harminc óra tett el a békés­csabai indulás óta, s üditöleg ha­tott, hogy Lipcsében pihent, friss német IBUSZ-060k vették pártfo­gásba a viharsark iákat. Fél órán belül mindenki szálláshelyére ér­kezett: — Eddig simán ment — melegíti megát a mínusz tizenkét fokos hidegben Szilágyi Is-tván, a Gjrulai Gépállomás szakmunkása, és akkorát roppant a derekán, hogy még az álmosak is felkapják fejüket. A német háziasszonyok igazi né­met alapossággal, hozzá szívből jövő szeretettel fogadják az átfá­zott magyar turistákat. Jó is el­nyúlni mind a hatszáznak és a hatszáizegyediknek is a fehér ágy­ban. Mindannyian azzal alszunk el: megnézzük holnap „a messzi vásárt”.,. Lipcse centrumától nyolc kilo­méter távolságra vastag nyakú le­gény áll a szobában. Félrehúzza a függönyt, s öt emeletnyi magas­ságból néz le a fehér fényben úszó vásárra: „... A szerelem szélesebb a tenger vizénél...” Másnap reggel a megbeszélt idő­ben ragyogó, de mínusz tizenkét fokos hidegben, téli« fázássa! vár­tuk a sarkon a tavaszi vásár ide­genvezetőjét. Meg is jött, só is fázott. Aztán jó magyaros regige­Messzi lire invitált bennünket. Aki akart, idegenvezetővel, aki nem, egyediül vágott néki a nyolcszáz éves vá­ros, s a nyolcszáz éves vásár felfe­dezésének. Komisz hideg volt. Lip­csében sok az épületek alatt ki­képzett aluljáró, ahol szélcsend­ben is él a „huzat”. Az újságíró gyalog vág neki a félmilliós város­nak. De amikor megtudja, hogy a következő sarkon van a híres „Zoo”, a világ leghíresebb „zárt körű” öroszlámtenyésizete — belép a kapun. Mindenféle nemzetiségű ember megtalálható bent az orosz­lánok ketrece között, ahol adva van a tenyésztéshez szükséges klíma, amely egyedülállóan vi­lághírű. Jó, hogy sok a magyar a nézők között, s jó ezt hallani: — Szegény pára jószágok, hogy szopnak, mint a kismacskák ... — hallatszik magyarul. Botladozó kis oroszl án.köl yfcök re mondja egy magyar parasztasszony. Kopasz, merev tartású, „haltun- gos” német úr áll a kölykeit szop­tató nőstény oroszlán ketrece előtt, s a szája sarkából alatto­mos, szinte csak az anya számá­ra hallható hangokat hallat. Az anyaállat lázas, véres szemeivel — míg táplálja négy csemetéjét — ideges oldalpillantásokat vet a „Haltung” felé. Hirtelen felugrik, s mordul egyet. Lázas szemei vö­rösek a vértől... Majd óvatosan szájába fogva, egyenként a sa­rokba cipeli kölykeit. De az anya Sínek az utcán A Kartográfiai Vállalat által 1957-ben készített megyetérkép még feltünteti helyivasútként a Békéscsaba—Békés—Vésztő kö­zött közlekedett vicinális vona­lát. Azóta változtak az idők, s „kivonták a forgalomból” ezen az útvonalon a meglehetősen korszerűtlen utazási alkalma­tosságot. Autóbusszal bonyolít­ják le a közlekedést gyorsab­ban és kényelmesebben. A sínhálózatot Békéscsabán és Békés között már régen felszed­ték és elszállították. Bizonyára hasznát vették a sineknek, talp­fáknak, váltóknak valahol. Ta­lán éppen szövetkezeti majorok, istállók sínpályáiként szolgál­nak tovább vagy beolvasztották őket. Mindegy, nem vesztek kár­ba. Békésen viszont még most is ott hánykolódnak, rozsdásodnak az utcákon, kilométereken át. A minap nyomon követtük ezeket a még jól hasznosítható anyago­kat a megyei KISZ-bizottság mellett alakult Ifjúsági Radar- szolgálat vezetőivel. A sínek felszedését még 1960 októberében kezdték meg a vas­út pályafenntartási dolgozói. Két éven át munkálkodtak, s miután elvégezték kötelességü­ket, elvonultak. A sínek — állí­tólag — a községi tanács tulaj­donába kerültek át. Hallottuk azt is, hogy tanácstagi fogadó­órákon, tanácsülésen nemegy­szer szóba került már összesze- dése, hasznosítása. A szónak vajmi kevés foganatja lett a je­lek szerint. Évek óta áznak, rozs­dásodnak az értékek, kerülgetik őket az emberek, s mérgelőd­nek: ilyen gazdagok vagyunk? Meddig vár még elszállíttatá­sukkal a tanács? Minél hama­rabb „teszi sínre” ezt az ügyet, annál többet használ... Pallag Róbert Fotó- és képzőművészeti kiállítás Orosházán Az Orosházi Petőfi Művelődési Háziban felszabadulásunk husza­dik évfordulóján nyílt meg a fo­tó- és képzőművészeti kiállítás. Pierer Gyula Udvarrészlet című képe egyike a legjobbaknak, jól komponált, élénk színű festmény. Erdetes monotypiái illusztratívak. Alexin Andor firstoiias rajzai — bár Orosháza- épülő új városré­szeinek ábrázolása Örvendetes — túlzott részletességük ellenére is inkább vázlatok maradtak, reali­tásúikban nem njnijtanak monu­mentális hatást, bár a témavá­lasztás ezt megkövetelné. Valószí­nű, hogy más képekkel teljesebbé tehette volna művészetének be­mutatását. Fekete János megle­pően jó portréképektoel szerepel. A Portré, Cigányfiú. 80 év című festményei alapján lényegre törő, határozott stílusú festőt ismerhe­tünk meg benne. Feldmann Ti­bor színei valósággal égnek; egyé­ni stílusa többre képesíti, mint az itt kiállított két csendélet, önarc­vásár hangjára a szomszédos ketrec hím oroszlánja is talpra dobban, s ak­korát ordít, hogy az egzotikus „klí­ma” látogatói rémülten torlódnak egy csoportba. — Szegény pára jószág, nem tudta megszoptatni a kölykeit — mondta a viharsarki baromfite­nyésztő asszony, s együttérzéssel nézett a rács mögé... Lipcse utcáin hidegen csillogott a frissen esetit hó a mínusz tizen­két fokos hidegben. Az enyhe ta­vaszi nap után, amelyiken elin­dultunk Békéscsabáról, dideregve topogtunk a félmilliós városban. Mások is fáztak. Az egzotikus ég­öv turistái felgyűrt gallérral, nem feketén, hanem lila-feketén dide­regtek a mínusz 12—15 fokos hi­degben. A város forgalma azonban vért forralón pezsgett. Halk léptű indiai hölgy, homlokán a piros festék hagyta „szent” jellel (pont a jel, ha asszony — pontból függő piros vonás a jel, ha lány). Ruga­nyos léptű néger férfiak, a Lu­mumba utcai néger diáknegyed hallgatói, akik egy évig német nyelvet tanulnak, hogy aztán vá­lasszák meg fakultásukat... És persze, a csizmás viharsarki ma­gyarok, akik csoportosan sétálnak a forgatagban és annyira ottho­nosan érzik magukat, hogy még a rutinos külföldjárók is csak nézik őket, s csodálattal adóznak nekik a messzi vásárban. A messzi vá­sárban, ahol most, a nagy hideg képében teljesedik ki tehetsége: az arc dualisztikus színskálája és a bátor kontúrozás eredménye­képp kei-ül ez a kép is a legjob­bak közé. Szokolay Sándor Nóg- rádverőcei utca című alkotása jól komponált kép. Többi festménye, (Toka utca, Komlósa faluvég, stb.) szerkezetükben és a témaválasz­tásban művésziek, kár, hogy a művész nagy felületű kompozíció- részleteit nem oldja fel, színei egyöntetűen mély tónusúak, s így ennyi képen nyomasztóan hatnak. Dénes Sándor szintén a fiatal nemzedék tagja. Tibor című port­réja zárt egységet nyújtó, üde, friss színekkel. Biztos kézzel fes­tett alkvarelljei impressziókat idéznek. A fotósok változatos tematiká­jú. olykor meghökkentő felvéte­leikkel reprezentatív kiállítást tudtak létrehozni. Váhl Ottó, Krausz Imre képei kiemelkedően jók. A tárlat április 14-ig várja a látogatókat. Vágási Imre ellenére kilencven nemzet fiai mondják németül, angolul, oro­szul, héberül... — , jó napot kívá­nok — köszönöm — bocsánat — igyunk meg egy pohár bort...” Kellene, nagyon kellene, de nem lehet végignézni mindent, ami a nyolcszáz éves város nyolcszázadik vásárán látható. Hosszúak a tá­vok, nagyok a terek, s kevés az idő. Négy nap alatt állandó gya­loglással sem lehet elsétálni a vá­sártér százhúsz kilométer hosszú pavilonjai előtt, s az újságíró nem is meri hozzászámítani még azt a tizenhét városi áruházát, amely egyben vásári kiállítóhely is, s egyenként öt kilométert kíván a sétáló lábaktól. A figyelmes pros­pektusokat nézegeti mindenki, amelyek magyar nyelven is közük azt, hol, mi található. Az újságíró egy vidám, tíztagú magyar cso­porttal a központi áruházba láto­gat el. Ebben az épületben kaptak helyet a magyar csemege- és édes­ipar termékeinek legszebbjei, leg­jobbjai. Inkognito álltam meg a rnajd- nemhogy fülkékre felosztott „cse­mege-emeleten”. A kis elhatárolt fülkék finom, halk tónusú, hangu- latviláigításos intelligenciával ver­sengtek egymással. A szicíliai részben, narancsszínű fényben akkora narancsok árasztották üde illatukat, mint a, mint a... vész­tői dinnyeföld hasonlóan arany­sárga — sárgadinnyéi. S aztán a magyar „részleg” ... Temyák Ferenc (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents