Békés Megyei Népújság, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-25 / 97. szám
Raszul Gamzatov: Nyolcsoros versek Reggelt meg ebtét. napot és homályt: Fehér hálásét látsz s fekete halászt. Tenger a világ s úgy tűnik nekem, úszunk, mi halak, lent a mélyiben. • És a halászok nem alszanak, készítik a horgot s hálójukat. Éj lesz-e vagy nappal, mi horogra kap. s a tűnő időben engem elragad? * * * Még azok is, akiknek csapán öt perc maradt a világba nézni, úgy szaladnak a dolguk után, mint kinek még száz éve van élni. A hegyek meg évezredes csendben néznek le a mormoló tömegre. .szomorúan, komoran, meredten, mintha hátra öt percük se lenne. * * * Az árnyékunk velünk él itt a földön, előttünk megy s nem fogja lábnyomunk. Rálépünk, s nincs mód, hogy elő ne jöjjön, a földről véle együtt távozunk. Órák s napok futását keseregjük, és minden perc az életünkre tör. S bár árnyak vagyunk az idővel együtt, az idő az, mi mégis elsöpör. * * * Rég messze szállott gyermekkoromat elmosolyodva és könnyezve nézem, s letűnt időt hiába hívogat szívem, az vissza nem tér semmiképpen. S látom az öregséget is előttem, remegés fátylában hallgatagon. S hiába kiáltok rá: „Menj előlem!” Ott áll, csak ott áll őszen utamon. » * » — Várj csak, öröm, ne siess, hova szálisz? — Szívbe, szeretni tudóba! — Szép fiatalság, mondd, kire vársz? — Szívre, szeretni tudóra! — Bátorság s te, erő, hova szólítok? — Szívbe, szeretni tudóba. — Hát ti, komor bánat s buta átok? — Szívbe, szeretni tudóba. SZOKOLAY KAROLY fordítása nem aludt Az ujjara haitail- mas hólyag nőtt. A körmét sem látni tőle. A szemei, a kezei is vörösek, mint a nap. Nehéz fájó kézzel dolgozni, de szégyenszemre nem fogja abbahagyni a munkát. Látják a többiek is, hogy kínlódik. Kari bácsi is előjön a sötétből. Ö ott dolgozik leghátul. — Ki kell szúrni. Hgytoől kiszúrni — hadarja és idegesen megrázza zöld kockás ingét — kiszúrni és bemartam ide a sárba. Az fertőtlenít. Aszepszis — mondja Kari bácsi és a fiú átmélko- dik. Az ebédnél a beszélgetés is megindul. — Meddig fogsz dolgozni? — Ezen a héten. — Akkor már otthon is maradhattál volna. — Mennyi órabért kapsz? — Hatnegyvenet, — Mi a fenének jöttél azért a négyszáz forintért dolgozni? Apád a meilény- zsebóből vágja hozzád, ha dühös. A fiú küzd a könnyekkel. — Hatan vagyunk otthon, anyám beteges. Az ebédlőt csend üli meg. A délutánt a savas kád mellett töltötte, az legalább hideg, már irtózott a forró víztől. Az éjjel nem tudta, hogy feküdjön, sajgó testtel ébredt. Fáradt volt így kezdte a csütörtököt, amely zölden kísérte végig a nap útját a borúit ég mögött. Ha derült is az égbolt, a csütörtök akkor is zöld, de nem olyan tiszta zöld, hanem inkább hínáros zöld. Kilátástalan, összefcu- szálódott, az ember nem hiszi, hogy közeledik a hét vége. Ilyenkor mindig valamilyen új dologba fog bele, hogy ne zavarja az egyre zöldülő unalom és fásultság. A festődébe hatalmas facsörlőket hoztak. — Lepedofestés — veti a kérdésire a műbél yíönök. Tulajdonképpen, melegítő lesz belőlük, csak mi nevezzük lepedőnek az alakja miatt. Indigóval festjük. Sanyi bácsi elnyomja a csikket és folytatja. — Ezeken a csörlőkön vetjük át és egy teljes napig ide-oda forgatjuk a kádben. — Most már igazán közbejöhetne valami — gondolja a fiú, amikor vagy ötvenedszer tekeri visszafelé a esörlőt, két kézzel is nehezen. megy. — Köves Kálmán, telefon! Az apja hívja, a leány, akinek udvarol, megérkezett, ott van az apjánál, nem tudta hol a festöde. — Mondd, hogy menjen ebédelni, háromkor érte megyek, ledolgozom az ebédidőt is. A nap előtör a felhők mögül. Kegyetlenül pásztázza Kálmán hátát. A centrifugával bajlódik, a többiek nevetgélve csörömpölnek a kanalakkal. A korlátnak dőlve hallgatja, amint egyre halkuló dübörgéssel gyorsul a motor és a csőből megindul az indigós lé. Jönnek. — Sanyi bácsi, vigyázzon, mert inas nélkül marad. Kálmán megnősül, amint hallom és itthagyja magát. — Ej-ej, édes eesém. fáradt leszel holnap. Igyekezz az ágyba, de egyedül! Legalábbis szombatig várj. A fiú undorral húzza ösz- sze a száját. — Igen, édes eesém, a szombatért dolgozunk 10 órát naponta. Péntekén csak egyig. Így jön ki a heti 48 Az ismeretterjesztés jövője, feladatai Érdekes cikket olvashatunk a Valóság múlt évi 10. számában az ismeretterjesztés, tágabb értelemben a népművelés jövőjéről. Most, az ismeret- terjesztési évad közelgő befejezése idején érdemes vele foglalkozni. Az ismeret terjesztés iránt az ország közvéleménye egyre nagyobb érdeklődést tanúsít. Ez nemcsak hazai sajátosság, mert minden szocialista államban, de a ka pitalista országokban is állandó főtéma a dolgozók továbbképzése, az iskolán kívüli oktatás-nevelés színvonalának emelése. Nehéz munka, sok buktatója van. A sikertelenségek sokszor elkeserítenek, de egyben arra is ösztökélnek, hogy keressük azokat a formákat, amelyek hatékonyabbá teszik ezt a komoly tevékenységet. Űj utakat keres a már említett cikk is, probléma csupán az, hogy írója az általa vázolt fejlődési irányt tartja egyetlen lehetséges útnak. Ezért kell részletesebben szólnunk róla, etért idézzük főbb megállapításait: .. ae ismeretterjesztő tevékenység a népművelés direkt — ismeretközlő ága ugyan, de segítségül kell hívnia a szemléleti — indirekt ismeretközlést is. Bár ez az elv még most sem vált általánossá, máris elavult.” óra. Ja, fiam —a péntek az nagyon szép nap. Egykor ledobjuk a köpenyeket és vágódunk haza, az asszony főztjéhez. Péntek, a sötétzöldből egyre világosabb zöld lesz, és mire egy óra, már egészen halványzöld. Háttérbe szorulnak a bánatok; — Ilyenkor a szombat szebb, mint a vasárnap. Szombaton sokáig kimaradhatsz— filozofált Sanyi bécsi — ameddig csak akarsz, mert alhatsz vasárnap délig, de vasárnap már nincs tovább, hétfőn kelned kell. Ha most meghalnál, még a temetésedre se mennének el, akit szombaton temetnek, az megérdemli, hogy észre se vegyék. Itt már mindenki tudja, mit csinál holnap. Horgászik, rokonokhoz megy vagy a babájához — mindegy, de nem hagyják semmivel elrontani a szombatjukat. Se nyáron, se télen, amikor pokolból szabadulnak, mert télen ez a terem pokol. Kint hideg, bent megszorul a gőz; én harminc éve csinálom, gyermekem, de az én szememse lát át ezen a gőzfelhőn, és az ember liheg a kínos lélegzéstől. — Ventillátor kellene csak, meg tágasabb terem. — Hohó! Csak akkor el kell adni a zeneszekrényt az igazgató irodájából Kálmánom. Non olyan egyszerű ez. Meg aztán régi lébuj ez. Ittfelejtették. Berobban a műhelyfőnök. — Abbahagyni a pusmogást. Még egy teljes adagot kaptunk, addig nincs hazamenés, míg kész nincs. Leereszteni a régi vizet! A következő percben mindenkit elnyel a gőz, a teremből lassan hömpölyög ki a sötét színű, még mindig bugyborékoló forró víz, ..Direkt ismeretközlés plusz szemléltetés — ez csak az iskolai oktatásban tartható fent; a népművelésben éppen fordítva: az indirekt — aktivizáló ismeretközlés plusz direkt ismeretközlés elvnek kell uralkodóvá válnia.’’ Majd később: „A szűkebben vett népművelői ismeretterjesztésnek alkalmazkodnia keM ehhez az új helyzethez: fel kell adnia önállóságát, mégha t vámyoz- nia erejét azzal, hogy egybeolvad a népművelés többi ágazatával és vonzóvá — érdekessé kell válnia azzal, hogy direkt — szóbeli ismeretközlés helyett az indirekt — szemléleti — aktivizáló ismeretközlést teszi uralkodó módszerévé.” A z idézetek azt bizonyít" ják, hogy a cikk gyökeres változásokat akar — ami üdvözlendő; de csak egy úton — ami meggondolandó. Mert valóban csak ez az egy az üdvözítő megoldás? Kezdeném talán a terjedőben lévő, de a cikkben már „elavultnak” nevezett „ismeretközlés plusz szemléltetés” elvvel. Mint az idézet, mi is kijelenthetnénk az ellenkezőjét, hogy nem avult el. Hiszen számos példát idézhetnénk, hogy igénylik, szeretik és népszerű. Akár a nők akadémiáira, akár az egyéb sorozatokra is gondolunk, amelyek mintái a tárgyalt ♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦♦♦♦♦ A fiú emelgeti a lábait. Az egyik csizmája lyukas. A víz forró, csirkekopasztó meleg. — Mit tátogsz ott. fiú? Hozd a következő partit. Azzal taszít egyet indulatosan a sziszegő gyereken. Az érzi, hogy megcsúszik a lába. Csak gőzt lát meg forró lehetető sötétséget, amint ijesztően rohan felé... Hatalmas üvöltés tölti be a termet. A többire már nem emlékezik. Mennyi idő telt el azóta? Felnyitja a szemét Tekintete az ablakra vetődik. Rózsaszín fény kúszik a pupillájába. Rózsaszín — a szombat az rózsaszínű. A hatodik nap, köny- nyű, pihentető, rózsaszín. Azután az ágyakra néz. Kilenc ágy körben, egymás mellett. Kilencen fekszenek benne. Kilencen a festődéből. Mind hason feíkszenek és alszanak. „Ügy látszik, ők is... A fiúnak nincs (kedve gondolkodni. „Vagy talán még sincs szombat!? Hát persze, hogy nincs, a szombatot nem hagyják semmivel elrontani, hallja Sanyi bácsi hangját. Felriad, felemeli a fejét, az orvos jön. — Doktor úr, milyen nap van ma? — Szombat, úgy látom, hamarabb átvészeli az esetet, mint a többiek. — Ők is beleestek a vízbe? — Nem, csak felajánlottak a maga fenekére egykét négyzetcentiméternyi bőrt. A fiú nem szol semmit, csak arra gondol, hogy a vasárnap is rózsaszín, meg hogy azért minden nap egy kicsit rózsaszín is. Kőváry Ernő Péter képletnek: előadás -f- tudományos rövidíilm! De nem azonos az iskolai oktatás plusz szemléltetés módszerével sem. Ha általános vagy középiskolai didaktikai el veiret alkalmazunk ismeretterjesztéskor, s mechanikusan visszük át a népművelésbe az iskolai tananyagot, a feldolgozását, valóban problematikussá válik, egész sor elvet (életkori sajátosságok stb.) hagy figyelmen kívül, vét az ismeretterjesztés lényege eilen. Úgy vélem, az igazi ismeretterjesztők nem esnek ebbe a hibáiba, mert ezt az elvet az átadásra szánt tudásanyag közérthetőbbé, érdekesebbé, hatékonyabbá tétele céljából használják. Az író keveset árul el arról, amit ő indirekt-aktivi- záló plusz direkt ismeretközlés elvének nevez. Gondolhatunk a gyakorló ismeretterjesztők álmára is, a „varázs ismeretterjesztő teltemre”, ahol minden adandó alkalommal mintegy varázspálca-intésre szói a magnetofon, a hanglemez, vetítik a tudományos kis- fikneket, diákat, működik a több kamerás tévérendszer, jelenik meg a szavaló, a népi táncos vagy a bábos, s az anyaghoz kapcsolódó könyves egyéb kiállítás, és ha kell, a jelenlevők nemcsak passzív befogadói a sók oldalú hatásoknak, hanem aktív vitapartnerek is. (Hogy szerényen csak a legalapvetőbb eszközöket említsem; a fantázia tág teret ad a te- rüljasztalkám-féle ismeret- terjesztő terem létrehozásához, egyelőre csak gondolatban persze!) De szó lehet egyszerűen a részvevők nagyobb aktivitásáról, közvetlen részvételéről is. Az első a meehanizáciö csodája, látvány, a másik már él, hatékonysága is nagy, a jelenlegi formák egyike. Azt hiszem, a lényeg az, hogy a tanulni vágyókat minden oldalról érdekeltté kell tenni az ismeretterjesztő rendezvényen. Ha pedig ezt akarjuk, akkor nem szabad csupán egyfajta ismeretközléssel számolnunk! Ha szükséges, alkalmazzuk az aktív játékosságot, hiszen a felnőtt is szeret játszani. Ki is alakult néhány formája, elsősorban a tv és a rádió hatására, de sokszor elkerülhetetlen a velős, szóbeli, direkt ismeretközlés. A cikk szerint a töme** ges érdeklődést kiváltó „indirekt” elv modellje a honismereti szakkör. Országosan a honismereti szakkörökben a dolgozók viszonylagos tömegei vehetnek részt, de faluhelyen, üzemben az e típusú szakkör nem válthatja ki azt a tömeges érdeklődést, amelyet megkívánnánk. Még ha a tömegekben él is ilyen igény, a lehetőségek (a feldolgozandó anyag, a gyűjtés helye, a helyiség, a feldolgozás stb.) gátolják. Egy-egy szakkör 10—12 embert foglalkoztathat. Fontos része az ismeretterjesztésnek, -szerzésnek, de általában a népművelésnek nem lehet modellje. Vitatható az a megállapítás, hogy az ismeretterjeszi lés csak „indításokat” ad az embernek. Az ismeretterjesztés nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is végzi tevékenységét. Vagyis vannak olyan formái, melyek egymásra épí- tettséget, rendszert kívánnak. Ha csupán az indítékok kiváltásánál maradnánk, sértenénk a mozgalmi jelleget, korlátok közé szorítanánk. Kizárnánk azokat, akik ismereteiket éppen az ismeretterjesztés színes formáinak egyikén akarják kiegészíteni, vagy a tudomány legújabb vívmányairól akarnak alapos tájékoztatót hallani. Nem beszélve azokról, akik szak- műveltségük mellett más szakterületről akarnak rendszeresebb tudást szerezni, hiszen eszerint feleslegesek lennének a különböző akadémiák, szabadegyetemek! Ha szélesítjük tehát a kört, az érdeklődésfelkelté- sen túl a már tanult anyag bővítését, kiegészítését, az ismeretek korszerűsítését, az új tudományos vívmányok ismertetését, általában az adott politikai, gazdasági, kulturális feladatok minden eszközzel való segítését vesszük alapnak, akkor nem lehet csupán egyetlen ismeretterjesztő, tágabb értelemben népművelő módszert keresnünk, hanem egyenrangúnak kell elismernünk minden olyan formát, módszert, mely a fentiek megvalósítását segíti. 1/ oncepciójáf, a cikk író^ ja, Faragó Vilmos, az „egységes, oszthatatlan népművelés” érdekében alkotta meg, amelyet minden, e területen érdekelt szakember bizonyára helyesel, de ez nem jelenthet konglomerátumot. Az egyes népművelő formákat nem mentjük meg azzal, hogy mesterkélten egy kalapba rázzuk őket. A népművelő formák, ágazatok amúgy is egymásra vannak utalva, izolálni nem lehet őket. De azt sem tagadhatjuk, hogy vannak sajátos területeik. Az egységet, az oszthatatlanságot elsősorban a célok, a feladatok és a koordinált végrehajtás egységében kellene látnunk, s nem a népművelő szakágazatok üsszeelegyi- tésében. A cikk szándéka nemes, hiszen a jelenlegi helyzet, a gépi kultúra tömegessé válása könyörtelenül felveti a kiútkeresést, a továbbhaladás problémáit, s éppen ezen nyomás miatt kell arra törekednünk, hogy minT den olyan forma éljen, amely hasznos. A legfőbb cél az, hogy a tudás minden emberhez eljusson városban, falun és tanyán, ipari üzemben, termelőszövetkezetben és intézményben egyaránt. Ismeretterjesztésünknek tehát korszerűnek kell lennie. Korszerűnek pedig mindig azt kell tekintenünk, ami az adott esetben a tudomány eredményeinek és alkotó, gyakorlati alkalmazásának leghatékonyabb segítője. Ezért az ismeretterjesztésben még sokáig uralkodik a formák sokfélesége, s lesz hely, ahol a szemléltetéssel illusztrált, lesz, ahol az egyszerű előadás, és lesz, ahol az indirekt ismeretközlés vonzza az ismeretekre, a tudásra szomjazókat. Dr. Krupa András
