Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-25 / 71. szám
W65. március 25. 5 Csütörtök Obsitosok — Fel, vágyázz! — hangzik utódára a katonás vezényszó s egyszerre dobbanó lábbal szökkennek talpra, s mereven, minit a katonákhoz illik, hallgatják végig a Himnuszt... Most 50 évesek ők, s azért jöttek el a békéscsabai Balassi Művelődési Otthonban rendezett búcsú-ünnepségre, ment a katonás kötelesség szöMtotita őket. Nem egyformák az arcok, s a testnek tartása között is különbség van. Kinek, hogy osztotta az élet. S amikor az alezredes elvtárs arról beszél, hogy... — Önöknek megköszönjük azt, hogy készenlétben álltaik 50 éves életévük eléréséig arra, hogy hazánkat, ha kell, fegyverrel is megvédjék. Inkább a büszkeség, mintsem a .„hálaisten” sóhaja szálkád ki a mellkasukból. — Nem vagyunk mi még olyan öregek... — jegyzi meg az egyik halkan..: A Horthy-rendszerben az „obsi- tot” csak az kaphatta meg, aki a 60. életévét betöltötte. Ezek az Az Orosházi Földművesszövetkezet mintegy 100 ezer forintos költség, gea átalakítja és kibővíti a kultúrtermet, s így nemcsak a saját dolgozói találnak majd bőségesebb szórakozási és művelődési lehetőséget, hanem a város ktsz-ei is igénybe vehetik. A földművesszö- vetkezet kollektívája, s a ktsz-ek együttvéve körülbelül 25 ezer forint értékű társadalmi munkát végeznek. Az átalakítást már megkezdték, s előreláthatólag május 1-re készülnek el. emberek erre gondolhattak, amikor először húzták rájuk az uniformist. S íme, most nem kell a 10 év ajándék, „mert még nem olyan öregek”. Persze, más is van emögött: Most szívesen állnának fúvószenekar szórakoztatta őket. Az 50 évesek lábát kellett nézni. Egy-egy pattogó induló hangjaira „kopogták” a díszmenet ritmusát. S amikor a zenekar befejezte, kérték: — a Fehérvári Indulót tessék eljátszani! A katona-dirigens felemelte karmesteri pálcáját és felhangzott az egyik leghaladóbb, legpattogóbb induló, amelyet felállva, kigyúlt arccal, ütemesen tapsolt végig sok, a háborúban rengeteget szenvedett békéscsabai obsitos. — Ügy adom át önöknek az em_ léklapot, hogy a harcot ne adják fel továbbra sem a munkahelyükön. A magyar haza azt kívánja, hogy szerszámmal, tollal segítsék, munkájukkal védjék az egész em_ beriség békéjét — nyújtotta át az alezredes elvtárs férfias kézfogással az emléklapokat... A tavaszi nap odakint vidáman sütött. Az 50 évesek lassan elszé- ledtek. A boltvezető, a téglagyári munkás, a műbútorasztalos, s a kubikos... Az utcán Csoportokra verődve beszélgettek, elolvasták egymásnak az emléklap fölírását, s az egyik csoport obsitosának a hangja egészen hozzánk ért: készenlétben 60 éves korukig is, mert van mit védeniük. Nagyim kedves figyelmesség volt a katonai élettől örökre búcsút mondók számára, hogy igazi — Emlékeztek, mikor 44 telén a Dunántúlon 60 kilométert kellett gyalogolni éhesen? Emlékeztek rá... Temyák Ferenc Ünnepi párttag^} illések niegi’eszerte Emléklap az eltelt húsz évben végzett áldozatos munkáért Hazánk felszabadulásának 20. j évfordulójára készül az ország. Minden üzemben, vállalatnál, intézményben, városban és falu- j ban bensőséges légkörű ünnep-j ségen tekintenek vissza az emberek az elmúlt húsz év harcaira, munkájára, eredményeire az elkövetkező napokban. Ezeknek a meghitt ünnepségeknek a sorában zajlanak az ünnepi párttaggyűlések is. Megyénkben hétfőn kezdődtek el, s április 3-ig sorjáznak. Hétszáz alapszervezet huszonötezer kommunistája készít számvetést az átküzdött két évtizedről, a párt harcairól és nagyszerű sikereiről, s az új, megvívandó teendőkről. A taggyűlések ünnepi beszámolóját a legtöbb helyen az alapszervezeti titkárok tartják, néhány helyen a Központi Bizottság munkatársai, a megyei pártbizottság, járási pártbizottság tagjai emlékeznek. Az ünnepi taggyűléseken mindenütt meleg szeretettel köszöntik azokat az elvtársakat, akik 1944 végén, 1945 elején léptek a párt soraiba, s azóta is a társadalmi fejlődés hűséges harcosai, aktív küzdőtársak, a fiatalok százainak segítői, nevelői. Nagyszerű munkájuk elismeréseként emléklapot, tagkönyvborítót és tagkönyvükbe — Lenin arcképével — emléklapocskát kapnak. Jelkép is ez az emléklap Jelképezi az eltelt 20 évben végzett áldozatos munkát: az álmokat, melyek megvalósultak, a harcokat, melyek megedzettek, a hibákat, melyekből okultak, és az elhatározást, amely mindig új és mindig a „végső” harcra ösztönöz. Megyénkben több mint öt és fél ezer emléklapot nyújtanak át a márciusi, április elejei ünnepi taggyűléseken. (pallag) Miért nem volt ünnepélyes a csabai pályaválasztási kiállítás megnyitója? 1965. február 17-én jelent meg lapunkban egy rövid cikk, „Ünnep lehetett volna” címmel. A cikk szerzője a békéscsabai Munkácsy Múzeumban megrendezett pályaválasztási kiállítás megnyitásának körülményeit bírálta. Megállapításaira válasz érkezett Tóth Pál, a MŰM 611. sz. Tpari- tanuló-Intézetének igazgatója tollából, melynek egyes részeit — tanulságos megállapításai miatt — közölni fontosnak tartunk. Tóth Pál a többek között ezeket írja a cikkel és a kiállítással kapcsolatban: „Jobban kellett volna propagálni a kiállítást az iskolák között, hogy ismerjék meg, mondják el Szolnok felől érkezett s állt meg a gyomai vasútállomáson, március 16- án, a 6614-es személyvo- nat.Szokatlan látványnak voltunk a tanúi sokan, akik az egyik bőriiléses kocsi felé tartottunk. A jegyvizsgálók közölték, hogy ebben a kupéban Szibériából jön egy utas, és Bélmegyer községbe igyekszik. Mire odaértünk, már sokan vették körül az igen rokonszenves, ősz szakálla bácsit, aki tört magyarsággal beszélgetett az emberekkel. Kérdések özöne zúdult felé. Ez érthető is volt, mindenki kíváncsian leste szavait, mindenki kíváncsi vólt arra, honnan, s miért jött ilyen hosszú útra. Hadd mutassuk be őt, s írjuk le a rövid történetét. A szibériai Olánade városkából indult el néhány nappal ezelőtt egyenesen a Békés megyei Bélmegyer községSzibériai vendég Bélmegyeren be. Fecz Jánoshoz igyekszik vendégségbe Ivanov László 75 éves nyugdíjas. Az első világháborúban járt Magyarországon mint hadifogoly. 1917— 18-ban kiadták munkára, így került Bélmegyerre Fecz János 15 holdas kis- paraszthoz. Ott, mint a gazda többi gyermeke, nagy szeretetben részesült, testvérként bántak vele. Annyira elmélyült ez a szeretet, hogy testvérei meghívták most őt — látogasson el hozzájuk. így indult útnak. Ivanov bácsi szavaiból melegség árad, amikor Fecz Jánosról emlékezik: „Jó ember volt, mindennel ellátott, de testvérei és a gyermekei is nagyon szerettek.” Majd kérésünkre saját életéről, családjáról beszélt. Felesége, négy gyermeke és nyolc unokája van, mindannyian egészségesek. Fényképet vesz elő, s örömmel mutogatja- unokáit Van miért dicsekednie velük, hiszen mindegyikük mellén ott a kitűnő-tanuló jelvény. Egészen Muronyig folyik a baráti, meleg hangú beszélgetés. A kupé valamennyi utasa mond valami dicsérő szót, elismerést Ivanov bácsinak. Aztán megáll a vonat, s a hosszú útról jött vendég mindenkivel kezet fogva búcsúzik. Mindenki segíteni igyekszik neki, amikor három bőröndjét készíti élő a leszálláshoz, átsegítik a békési vonatra is. Mi együtt folytatjuk utunkat Ivanov bácsival. Békés határában már nem tudja visszatartani érzelmeit, hullanak a könnyei, mert érzi, hogy jön a nagy találkozás, a régvárt viszontlátás, 47 év után. Végállomás. A leszállóktól és a várakozóktól benépesedett állomáson Ivanov László máris felismeri régi barátját. Fecz János, Bélmegyer- röl eléje jött és ő is felismeri öt a sok utás között. Egymás nyakába borul a két öreg. Szólni sem tudnak, csak csókolják egymást, a szemükből a könny hull. Majd lassan elindulnak a buszmegállóhoz, hogy folytassák útjukat Bélmegyer községbe. Oda, ahol 47 esztendővel ezelőtt Ivanov László mint fogoly dolgozott-. de ahol gyermeki, baráti, emberi szeretetet kapott és ahová visszahívták már régóta. Reméljük, ittléte alatt most is jól fogja érezni magát. Boldizsár Gyula véleményüket, mert így pusztába kiáltó szónak hat az egész munka, mert a legilletékesebbek nem tudnak hozzájutni. Ehhez hozzájárul még a Békés megyei Népújság cikke, „Ünnep lehetett volna” címmel, Beck Zoltán tollából, aki a kiállítás rendezőinek szemére veti, hogy miért nem tettük ünnepélyessé ezt a kiállítást. A kiállítás rendezői megtettek mindent annak érdekében, hogy az sikeres legyen, ezt tanúsítja a kiállítás vendégkönyve is. A megnyitást is ünnepélyessé akarták tenni, de a kiállításon, sajnos, a közvetlen rendezőkön Kívül senki nem jelent meg, bár vagy 200 darab meghívót kiküldtünk, hogy hol és mikor tartjuk a kiállítás megnyitását; mindezek ellenére sem a művelődésügyi osztálytól, sem a munkaügyi osztálytól képviselők nem jelentek meg. így, sajnos, valóban csak megnyitottalak nyilvánítottuk a kiállítást, de ünnepélyessé nem tettük. Hogy a jövőben ez ne így történjen, ahhoz kérjük az illetékeseket, ha ilyen vagy hasonló rendezvényről tudomást szereznek, azt ne hanyagolják el, hanem jellegéhez, méreteihez megfelelően képviseltessék magukat. A kiállítás rendezői önmaguktól nem tudják ünnepélyessé tenni, egy ünnepély színvonalát, értékét mindig a meghívottak érdeklődése adja.” Vászonra másolt fotók Párizsban újabban vászonra vagy más textíliákra készítenek fényképmásolatokat. Az érdekes eljárás lehetővé teszi, hogy kedveseink fotójával vagy kedvenc tájképfelvételünkkel díszített lámpaernyőket, díszvánkosokat, vagy akár függönyöket készíthessünk a lakásba. Az eljárás másik előnye, hogy a külföldre küldött fotók, ha textil anyagra másolták őket, teljes épségben maradnak.
