Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-23 / 69. szám
1065. március 23. 6 Kedd HbmiR406 Tíz aranyérem A szegényember legkisebb fia megelégelve a nyomort, elindult szerencsét próbálni. Az volt a terve, hogy egyszer jóllakatja faluja minden szegényét. Kiszámította, hogy ehhez kereken 10 aranyra lenne szüksége. Útközben találkozott egy ősz öregemberrel, akinek elmesélte szándékát. — Csak az első aranyat szerezd meg, azt a legnehezebb. Ha megvan, akkor könnyen fial még kilencet. Valóban így is történt. Amíg azt az egyet hetek, hónapok izzadségos munkájával teremtette elő, a többit már sokkal könnyebb volt megszereznie, mert üres tenyere láttán, sehol sem fogadták szívesen, de mikor már az az egy arany csillogott benne, kedves vendéggé lett mindenütt. Most is tíz aranyról lesz szó, helyesebben egy érdekes sport- filmről, melyet magyar filmriporterek készítettek a tokiói olimpián kitűnő magyar sportembereink tíz aranyérmének történetéről. A tizediket — a mesével ellentétben — semmivel sem volt könnyebb megszerezni, mint az elsőt. Az engesztelhetetlen stopperórák, cél- fotók; „villanybírák”, de maguk az eleven célbírók sem engedtek soha a huszonegyből. A szükséges találatoknak, pontoknak és tizedmásodperceknek meg kellett lenniük minden alkalommal ahhoz, hogy versenyzőink jobbak lehessenek ellenfeleiknél és felkerülhessenek a dobogó legmagasabb fokára. Erről a sok szép élményről számol be szinte az eleven élet sugározta hatással a Tíz aranyérem című sportriportfilm, mely megyénkben már több helyen került bemutatásra és végre Békéscsabán, a Szabadság filmszínházban is vetítik, azonban március 29—30-ról, az eredetileg tervezett időpontról — közkívánatra — előbbrehozták, s a csabai sportszerető közönség, de minden más érdeklődő is, március 23—24-ig tekintheti meg. A színház műsora Március 23-án, este 7 óraikor: A REGGEL MINDIG VISSZATÉR József A.-bérlet. Március 23-án, 19.30-kor Medgyes- egy házán: AZ IGAZI MOZI MÁRCIUS 23. Békési Bástya: Férjek. Békéscsabai Brigád: Korzikai testvérek. Békéscsabai Szabadság: Tíz aranyérem. Békéscsabai Terv: Vadul vagy engedékenyen. Gyomai Szabadság: A vádlott. Gyulai Erkel: A bíró. Gyulai Petőfi: így jöttem. Mezőkovácsházi Vörös Október: Elcsábítva és elhagyatva. Orosházi Béke: Déltől hajnalig. Orosházi Partizán: Kár a benzinért. Sarkadi Petőfi: Blood kapitány fia. Szarvasi Táncsics: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? Szeghalmi Ady: Magánélet. A tv műsora MÁRCIUS 23-AN, KEDDEN 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv az ált. isk. VI. oszt. számára. A baba. 9.00 Környezetismeret, az ált. isk. n. oszt. számára. Az építkezési dolgozók munkája. 10.05 Tanulmányi kirándulás — fizikáihoz — ált. isk. VI—vn. oszt. számára. Üveggyártás. 11.00 Angol nyelv kezdőknek. Walter és a csomag. 14.00 Orosz nyelv (ism.). 14.55 Környezetismeret (ism.). 15.50 Tanulmányi kirándulás (ism.). 16.55 Angol nyelv (ism.). 17.30 Az Iskolatelevízió postája. Mü- sorkalauz pedagógusoknak. 17.50 Hírek. 17.55 Tapasztalatok, tanulságok. Időszerű állattenyésztési tennivalók. 16.10 'Tizenhét év az őserdőben. Kisfilm. 18.40 Tavaszköszöntő. Verses műsor általános iskolásoknak. 19.00 Alföld 64. Riportfilm (ism.). 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Napi jegyzetünk, 19.55 Barangolás könyvek között. 20.25 Milánói történet. Magyarul beszélő olasz film (13 éven felülieknek!) 21.55 Tv- híradó — 2, kiadás. (MTI) ORSZÁGSZERTE VETIK A MÁKOT! Új, felemelt árak A mákgubó szerződéses ásna 30 mázsáig 150,— Ft/q 30—60 mázsáig 250,— Ft/q 60—100 mázsáig 300,— Ft/q 100 mázsa felett 350,— Ft/q Még lehet szerződést kötni a MÉK-ki rendeltségekkel vagy a helyi földművesszövetkezeteknél. FAJTISZTA VETŐMAGOT A HERBARIA AZONNAL KÜLD. A Gyulai MEDOSZ idegenben győzött, a Bcs. Előre kikapott otthonában Vasárnap megyénk mindkét N B Il-es labdarúgó-csapata meg- Előre játszott fölényben, de tak lepetést okozott. A kellemesebbet a Gyulai MEDOSZ labdarúgó- csapata szerezte váratlan, Szegeden aratott győzelmével. A gyulaiak jól játszottak, győzelmük megérdemelt. A védelem könnyen hárította a hazaiak próbálkozásait és megakadályozta a góllövést. Kellemetlenebb meglepetést okozott szurkolóinak a Bcs. Előre, amely hazai pályán szenvedett vereséget. A csapat bár fölényben játszott, mégsem tudta kihasználni helyzeteit. A csatársor erőtlenül játszott, így a Honvéd-védelem mindig hárítani tudta próbálkozásait. tikailag és technikailag mi vol Gyulai MEDOSZ — Szegedi VSE 2:0 (1:0) Szeged, 1500 néző. V.: Sümegi. Gyula: Barna — Stefanik, Szilágyi, Lovász — Gúti, Sás — Horváth, Pánczél, Boruzs, Nagy II, Jenéi. Edző: Vasvári Péter. Szeged: Gilicze — Réti, Halász, Szécsi — Karsai, Csordás dr. — Tóth III, Vite, Vörös, Sonkó, Juhász II. Edző: Veszelovszki László dr. Az igen rossz talajú újszegedi pályán került sor a találkozóra, amely végül is á gyulai csapat győzelmével végződött. Kezdés után rögtön a hazai csapat lépett fel támadólag, mégis a 4. percben Pánczél fejese kötött ki a hazaiak hálójában. A gól után már biztosabban zárt az ezután végig kiváló teljesítményt nyújtó gyulai hátvédhármas. A szegedi csapat Sonlkó és Vörös révén vezetett néhány támadást, de ezek eredménytelenek voltak. A félidő végéig mezőnyjáték folyt. Szünet után ismét az SZVSE tárna, dott és a levegőben lógott a ki- egyenlítés. A 60. peroben megpecsételődött a szegedi csapat sorsa. A gyulai csapat szögletet harcolt ki és Szilágyi húzódott előre. Kavarodás támadt a szegediek kapuja előtt és Szilágyi a kapuba vágta a labdát. A második félidő további részében a játékot a gyulai csapat fölénye, Horváth nagy helyzetének kihagyása és a hazai csapat széteső teljesítménye jellemezte. A gyulai csapat győzelme — a Vasas Izzó ellen mutatott játéka alapján — meglepetést váltott ki a szurkolók körében, újra visszaszerezte a csapat a közönséget és most már újra a játékosokon a sor. Reméljük, hogy a gyulai fiúkat nem teszi elbiza- kodottá a Szegeden elért győzelem, és vasárnapra komolyam készülnek majd. A gyulai csapatban Barna jól mutatkozott be. A végig jól játszó hátvédhármas kitűnő teljesítményt nyújtott. A két fedezet is jól szűrte meg a szegedi próbálkozásokat. A támadósorban Boruzs és Pánczél nyújtott jó teljesítményt. A szegediek közül Halász, Csordás dr. és Vörös nyújtott elfogadhatót. Sümegi játékvezető jól bíráskodott. Ss. F. Debreceni Honvéd — Bcs. Elére 2:0 (1:0) Békéscsaba, 3000 néző. V.: Fáth. Honvéd: Bulyovszki — Gácsér, Hermann, Miskolczi — Bíró, Árva — Tóth, Zsidákovics, Bánhegyi, Tuba, Dóczé. Edző: Elek Gyula. Előre: Kucsera — Laczó, Bla- hut, Szikora — Román, Simon — Miklya, Viczián, Nagy, Batke, Kuba. Edző: Turay András. Váltakozó mezőnyjátékkal kezdődött a mérkőzés. Negyedóra elteltével a vendégcsapat enyhe fölényt harcolt ki, de a tervszerűtlenül játszó csatárok egyik kapu előtt sem tudtak gólhelyzetet teremteni. A 21. percben szerezte meg a vezetést a Honvéd: Bánhegyi a felezővonalról indult és a védők kísérete mellett mintegy 18 méterről jobb lábbal a kapu bal alsó sarkába lőtte a labdát. A gól után Miklya keveredett át a bal oldalra, az alapvonalig cselezte magát, beívelt labdáját a tisztán álló Viczián a kapu mellé fejelte. Fölényben játszott a hazai csapat, ezt a fölényt azonban a csatársor ötlettelen, csapkodó játéka miatt nem tudta gólokra váltani. A 30. percben védelmi hibából majdnem öngólt rúgtak a vendégek. Hermann merész, kapura tartó hazaadását az utolsó pillanatban elvetődéssel tisztázta Bulyovszki. Egy ellentámadás végén Kucsera kapujából kifutva, lábbal tisztózott a kapura törő Bánhegyi elől, majd Viczián távoli lövése szállt a kapu fölé. A félidő végén szép hazai támadás futott végig a pályán és Miklya lövését védte Bulyovszki. Fordulás után is a hazaiak maradtak fölényben, Batke veszélyesen ívelt szögletét szépen védte a vendégek kapusa, majd Kuba erős lövése az oldalhálót találta él. Egy pillanatra megjött a közönség hangja is és felhangzott a hajrá, Előre! A levegőben lógott az egyenlítés. Egymás után több szögletet értek el a hazaiak, de a Honvéd-védők végül is mindig időben léptek közibe az amúgy is erőtlenül játszó Előre-csatárok előtt. A 66. percben a Honvéd biztosította a győzelmét. Tóth futott el a bal oldalon. Szikora szögletre szerelt, majd Tóth szöglet- rúgása érintés nélkül jutott a hálóba. Ezután mezőnyjáték következett, majd az utolsó percben Dóczé szögletből beívelt labdáját az ötös sarkán tisztán álló Tóth a kapu mellé fejelte. Jók: Bulyovszki, Hermann, Tuba, illetve Blahút, Laczó. Nyilatkozatok. Elek Gyula: Az tunk a jobbak. A kapu előtt csa táraink határozottabbak voltai örülünk ' a győzelemnek. Túra; András: Az ellenfél győzelm megérdemelt, jobban, lelkesebbe: játszottak. F. J. További eredmények . Szolnoki MÁV—Bp. Spartacu 3:1, Kisterenyei Bányász—Nagy bátonyi Bányász 1:0, Egri Dózs; —Miskolci Bányász 0:0, Pénzügy őrök—Vasas Izzó 1:0, Szolnok MTE—Borsodi Bányász 2:1, Kecs keméti Dózsa—KISTEXT 4:1, Bp Előre—Martfű 5:0. A Keleti csoport állása 1. Szolnoki MÁV 3 3 — — 7: 1 2. Bp. Előre 3 2 1 — 8: 1 3. Eger 3 2 1 — 7: 1 4. Kecskemét 3 2 — 1 5: 3 5. Szolnoki MTE 3 1 2 — 4: 3 6. D. Honvéd 2 1 1 — 3: 1 7. Izzó 3 1 1 1 4: 2 8. Gyula 3 1 1 1 3: 3 9. Kisterenye 3 1 1 1 3: 4 10. Martfű 3 1 1 1 4: 7 11. M. Bányász 3 1 1 1 1: 2 12. Bp. Spartacus 3 1 — 2 6: 7 13. Békéscsaba 3 — 2 1 2: 4 14. Nagybátony 3 1 — 2 2: 4 15. KISTEXT 3 1 — 2 5:11 16. Pénzügyőrök 3 1 — 2 1: 3 17. Borsod 3 — — 3 2: 6 18. SZVSE 2 — — 2 0: 4 Nagy elől ment Bulyovszki, a debreceniek kapusa. (Fotó: Szeverényi Tamas) Kisbútorok a lakásban... A család legmeghittebb tartózkodási helye a lakás — legyen barátságos az otthon. Persze, csak akkor lehet azzá, ha nem zárjuk ki onnan a korszerű, egyszerű, könnyen kezelhető, ízléses berendezési tárgyakat. A modem kisbútorok szabadon engedik érvényesülni a ház asszonyának, és a család tagjainak berendezési hajlamait, fantáziáját. Ne essünk tévedésbe — nem csupán kis térfogatú, korszerű lakásokban érvényesülnek ezek az ízléses bútordarabok. A régi, nagyobb szobás lakásokat is új otthonná lehet varázsolni segítségükkel. Most könnyen lehet bárki saját, otthonának lakberendezési varázslója. A sok bútorértékesítő boltban bőven állnak rendelkezésére a legszebb és legpraktikusabb kisbútorok. De nemcsak azért; azért is, mert alig kell készpénz hozzá — megvásárolhatja OTP-hitelakció útján. Ez év eleje óta módosították a hitelre vásárolható kisbútorok értékhatárát. Eddig csak ötezer forinton felüli hitelakcióban lehetett fényezett bútorokat vásárolni. Most már 2000 forintos hitelből is vehet bárki fényezett és dörzsölt kivitelű kisbútorokat, két vagy háromajtós szekrényt, televízióállványt, lemezeit széket, dohányzóasztalt, könyvállványt, virágállványt, komódot. Folytathatnánk a felsorolást a nagyon szép fehérneműs szekrényekkel, Varia-ágyneműtartókkal, vagy a praktikus könyvszekrényekkel. De ezeket legjobb személyesen látni: meg kell nézni a kínálatot a bútorüzletekben. A hitelakció módosítása, illetve a fényezett bútorok vásárlási lehetősége alacsonyabb hitel esetén különösen kedvező azok számára, akik nem teljes szobaberendezést, hanem csak néhány bútordarabot kívánnak egy-egy alkalommal vásárolni. Így fokozatosan korszerűbbé, kényelmesebbé alakíthatják otthonukat. A mai lakáskultúra külföldön és itthon egyaránt nem a komplett szobaberendezések, hanem az egyéni ízlés szerinti darabokból összeállítható berendezés irányába fejlődik. 215