Békés Megyei Népújság, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-03 / 52. szám
1965. március 8. 5 Szerda Megyénk ifjúsága a véradómozgalomban Hontalan Megyénk Ifjúsága Idén már szervezetten vesz részt a véradó- mozgalomban, gyógyintézeteink folyamatos vérellátásában. Nemcsak üzemek és középiskolák KISZ-fiataljad, hanem azok a községi és termelőszövetkezeti KISZ-titkárok is csatlakoztak a mozgalomhoz, és hozzájárultak a vérellátás zavartalanságának biztosításához, akik részt vettek Békéscsabán, a február 22-től 27-ig tartó egyhetes továbbképző tanfolyamon. Képünk az ifjú véradók egy csoportját ábrázolja. Fotó: Kallós : Annak a mai fiatal kőolajfúró szakmunkásnak az életére unokája úgy fog gondolni ötven év múlva, mint egy hőskorszakra (de nemcsak az „olajosokra” mondhatjuk ezt maáapság), aki az állandó bejelentőlap szerint Bihar megyében lakik, Tótkomlóson dolgozik, Orosházán él albérletben és Szegedre ját technikumba. Bár, ha megkérdeznénk a megyei „olajos” fiatalokat, bizonyára nem tartanák magukat hősnek. A kőolajfúrási üzem orosházi egysége KlSZ-alapszervezetének két vezetőségi tagjával, Nagy László esztergályossal és Vadas Pál mérnökkel beszélgettem a náluk dolgozó fiatalokról. Körülbelül 70>—80 munkásról volt szó. Többségük bihari, hét végén haza járnak. Segédmunkások, szakmunkások. Átlagfizetésük 1700— 1800 forint. A vállalat a fiatalok előbbrejutásához, tanulásához szinte felbecsülhetetlen segítséget nyújt: a több évo, itt dolgozó segédmunkások négyhónapos, bentlakásos szakmunkásképzésen vehetnek részt Szolnokon, s ez idő alatt teljes fizetést kapnak. Hegesztői, motorszerelői, fúrómesteTörök Béni emlékezései H a az ember hall egy nevet, már azután elképzeli, vagy próbálja elképzelni azt, aki a név mögött van. — Török Béni? — Tömött bajuszú, alacsony, nap- és föld- szítta ember lehet csak. — Ezt gondoltam és izgalmas öröm lepett meg, mert ilyennek is találtam . . • Sokait hallottam a múltjáról, s azért érdekelt, mert semmi kü. lönöset nem mondottak róla azok az emberek, akik közelebbről ismerik. — Gyermekkorom legérdekesebb élménye a suplikálás volt, amikor fölszalagazott vesszőcskékkel átmentünk a szomszéd lányos házakhoz, ezzel a beköszöntővel: „Hányán vannak az aprószentek a lyukas szakajtóban ...?” És akkor meg kellett suplikálni, legyintgetni a szalagos vesszővel az „aprószenteket”, hogy nagyra nőjenek, egészségesen. Hát aprószent volt elég az én gyermekkoromban, ezelőtt 50 évvel. Annak ellenére, hogy sokan elhaltak közülünk különféle gyerekbetegségekben — maradtunk elegen ... — Kedves Béni bácsi, arra lennék kíváncsi, hogy az első világháború és a Tanácsköztársaság idején milyen élményekben volt része? — Akkor menjünk a tiszta szobába... Hát öcsém, én meg tudnám számlálni egyetlen uj- jamon azt, hogy mikor sírtam. De egyre nagyon emlékszem. Akkor is azért, mert fáztam... A keleti fronton háborúzgat- tunk, tizennégyben. A „muszka” három napig pergőtűzzel mozgatta a földet is meg az eget is. Na, mondom, Béni, ide még az istennek is le kell gyünni, ha egyáltalán le mer gyünni... Aztán egyszer csak abba maradt a pergőtűz, s mi elaludtunk. A lövészárokban. Ahogy voltunk: egyik keresztbe, másik hosszába, egyik szomjasan, másik éhesen. Lehet hogy nap, lehet, hogy csak pár óra telt el, de amikor felébredtünk, hó-paplan melegített bennünket. Azért mondom, hogy melegített, mert a lövészárokban vastagon, belepett bennünket a csendesen hulló hó. A2 arcunkon elolvadt és lecsorgott... Ekkor sírtam én először emlékezetem óta. Vagyis nem akkor, hanem akkor, amikor felálltam a baj társaimmal. A hó alatt nem fáztunk, de amikor felálltunk és levertük magunkról a fehér paplant, még a csontunk is vacogott, nemcsak a fogunk. Ekkor sírtam én először... Török Béni bácsi, a kis napszítta, földszítta ember szenvedély nélkül mondja ezeket a szavakat. Nyugodt mozdulattal kotorász a zsebében, s amikor cigarettával kínálom, elhárítja a mozdulatot. — Pipázok — mondja s a komótos tömködés meg a rágyújtás szertartása mutatja, nincs miért sietnie. — Aztán én is föltűztem az őszirózsát a sapkámra, mert annyit már a lövészárokban megtanultam, hogy — ha „megnyerjük” a háborút, ha nem — belőlem akkor is csak kubikos lesz. Így is volt, de aztán valamelyik „jóakaróm” kitanálta, hogy „Ez a Török Béni felrakta az őszirózsát!” Oszt nem adtak munkát,- Nálunk kubikosoknál van egy olyan mondás, hogy ha a kubikos tolja a talicskát, akkor abban van valami, ha más nem: főd. De ha húzza, akkor biztosan üres az istenadta, mer’ még főd sincs benne, nemhogy más. Így jártam én: se főd, se szalonna, se kenyér.. — Béni bácsi tehát két háborút ért meg. Mit csinált a két háború közölt, merre járt? — Nem vöt még rádióm — mutat a rádiójára —, hát a hallomások után összeálltunk jó- páran; és néhány pletykás öregasszony vagy öregember szava után elindultunk az országba, munkát keresni. A talicskát nem toltuk, hanem húztuk magunk után, mert üres volt. Az asszony becsomagolt egy kis tarhonyát, vöröshagymát, sót, paprikát, de az olyan kicsi teher volt, hogy kár lett vóna a talicskába tenni. Elfért az a vállon is. Kicsit el- komorodtunk, amikor szembejövőkkel találkoztunk, akik meg ide, a Viharsarokba íevekeztek, mert a Dunán túinan úgy hallották, hogy mifelénk akad főd- munka... Aztán, amikor átértünk a Dunán, a kis csordogáló erek között megpihentünk esténként, raktunk tüzet és megosztottuk azt, ami vót, mindenki az asszonyáról beszélgetett. Meg a gyerekirú. Hajnalba meg mentünk tovább... Én már ja- vakorabeli bujkáló ember vő- tam negyvenötben, amikor a Zalai domboknál, egy kis mocsarasban, nem sok lődözés után ránkvirradt a reggel. Valahogy közvetlen húsvét előtt lehetett ez. Nagypéntek? Nagyszombat? Nem tudom. Várjatok — szóltam a többi talicskáshoz — én úgy hallom, hogy itt oroszok vannak! Azok vótak, az egyik egy nagy szőrös lovon ült. A ló után volt kötve egy géppuska, ismertem én a fegyvereket. Rám is kiáltott a lovas. Megértettem, hogy mit. Ügy nagyjábul, mert csak a szemit néztem. Meg aztán rámutattam a talicskákra is amik össze vótak rakva egy halomba „csövükkel” fölfelé, mint a fegyverek, a tizennégyes háborúban. Nem szót semmit, de ahogy vé-, gigmustrált bennünket, láttam, hogy érti. Aztán később mégin- kább tudtam, hogy nagyon is érti... — Difiből? — Olyan hosszúkás, 520516*08 kenyereket hoztak nekünk aztán és gondótam, hogy ezt az a szőrös lovas kűtte... Vannak-e gyerekei Béni bácsinak? — Gyerek az akad, de unoka még több. Csak van egy panaszom rájuk. — No, csak nem? — De igen, mert negyvenöt után, amikor visszakerültem ide a feleségemhez, akadt munka is. Nagyon jó fődmunka, elég. De a gyerekeim, meg az unokáim most már tíz éve, hogy nem engednek dolgozni. Fáj ez nekem egy kicsit, mert rossz az, ha egy kubikos-földmunkást akkor nem engedik dolgozni, amikor nemhogy húzhatná, hanem állandóan tolhatná a talicskáját! Temyák Ferenc ri,. képesítést szereznek így. Néhány Szegeden tanuló technikus számára a vállalat kocsit ad, ha kell. Még egy lényeges segí.ség: az albérletek költségéhez a vállalat személyenként 150 forinttal hozzájárul. És mégis ... Hogy élnek ezek a fiatalok? A jövőjük előkészítése szempontjából jól: tanulnak. De a jelenben? A munka nehéz, legtöbben a hideg téli hónapok alatt is a szabadban dolgoznak. Három területen a megyében. Az orosházi albérleti viszonyok siralmasak, s ők csak aludni járnak haza: olyan a lakásuk, hogy nincs kedvük otthon tartózkodni. Marad a presszó, a kocsma — ha az utóbbi túlzott látogatása a fiatalokr.a nem is jellemző. A rVfisryalíoMi Kőolaj termelő Vállalat orosházi I. számú telepén Boszák János karbantartó laka*ost, vállalati KlSZ-titkárt kérdeztük a fiatalokról, a kardes- kúti, a tótkomlós!, a békéssámsoni, pusztaföldvári fiúkról. Három műszakban, télen-nyáron, vasárnap is a szabadban dolgozni nem éppen 'könnyű; S mellette tanulni. Mert sokan járnak a vállalat kétéves, olajipari szakmunkás- képző iskolájába. Kell is a tanulás. Vállalatuk néhány év múlva műszakilag kiválóan képzett szakmunkásgárdával felelhet csak meg a követelményeknek... S hogy élnek az itteni fiatalok ma? Hát... A faluhoz már nem kötődnek. De a városi, ipari mun- kási lét még esek a nehezebb oldalát mutatta meg nekik. S meg kell mondani, hogy gyakori téma náluk: „Akárhogy is nézzük, munkánkkal nagy értéket hozunk létre. De még nem kaptunk sem zuhanyozót, sem egy helyiséget, ahova beülhetnénk szórakozni, olvasni, tanulni.” (A vállalatnál sem a pártszervezetnek, sem a szakszervezetnek nincs helyisége.) Az is nagy problémájuk, hogy váltókocsival jönnek-mennek a munkahelyre: műszak végével, ha tetszik, ha nem, fel kell rá szállni, mert a következő csak nyolc óra múlva jön. • És a vállalat technikusai? Róluk Cseke Zoltán tudósit, a 111-as számú, kardoskúti telepen. Ök mintegy húszán a Dunántúlról, a nagykanizsai technikumból kerültek ide. Hét végére hazautaznak, hét közben pedig Orosházán lak- pak munkásszálláson. Nem tagadják, hogy bizony nem ilyennek képzelték el a lakásukat Sokukat nem technikusi munkával bízták meg. A ntegrél’en már évek óta folyik a kőolajfúrás és termelés, mégis elmondhatjuk, hogy ezek a fiatalok épp úgy honalapítóknak számítanak, még' egy pár évig, mint idősebb munkatársaik. És a honalapítás, legyen ez esetben egy iparág, a megyei kőolajipar meghonosításáról, felfejlesz'éséről szó,' sok kényelmetlenséggel jár. Hiába lelkesít a perspektíva. „A mi tevékenységünk, hogy kísérleti fúrások alapján feltárjunk egy területet és azt már a termelésbe állítva átadjuk — a termelésnek... Ez a pusztaföldvári olajmező, amely a lábunk alatt fekszik, a nagylengyel! után jelentőségében, nagyságában a második az országban. Célunk, hogy az Alföl- dön is olyan fejlett olajipar legyen, mint a Dunántúlon” — mondja Götz Tibor, a kőolajfúrási üzem orosházi telepének vezetője. Míg a kőolajtermelő vállalatnál ezt mondták: „Az üveggyárat már a földgázzal fútjük. Tavasszal elkezdjük építeni Dunaújváros felé a gázvezetéket. A nyáron külföldi szakemberek bevonásával megkezdik egymilliárd forintos költséggel a gázcseppfclyósító telep építését, ahol a propán-bután gázt fogják palackozni. Térjünk vissza a perspektívákról a honalapító fiatalokra. Mit tesz jelenleg a KISZ? A kőolajtermelőknél a házi sport- rendezvényekre szorítkozik a 28 tagú alapszervezet munkája. Mert helyiség nincs, és mint már említettük, munka után mindenki utazik haza a faluba. Pedig a fiataloknak lenne igényük másra is. A szakmunkásképzés résztvevői magneíofonos oktatást szeretnének. Sok az újítási lehetőség, s az újítások kibontakozására jó lenne megalapítani a fiatal műszakiak tanácsát. Annál is inkább, mert egy műszaki klubhoz igen nagy . a kedve a technikusoknak. Talán a nemsokára megnyíló orosházi ifjúsági házban... És a kőolajfúróknál? Itt is nagyon kis létszámú, mindössze 17 tagú alapszerv működik. Igaz, Orosházán van egy új klubhelyiségük, amely eléggé látogatott. Sok KTSZ-tag jár a pártoktatásra is. Terveik közt szerepel utazási programok cseréje román testvérvállalatukkal. A KISZ műszakiak és közgazdászok vállalati tanácsa három héttel ezelőtt alakult meg.., Mindez kővé«. A Kisz-nek a helyszínen kell feltárni és megoldani a jelentkező feladatokat. És ezek nehéz feladatok, hiszen arról van szó. hogy az ifjúsági, mozgalomnak néhány szilárd támpontot kell nyújtani a — mondjuk meg őszintén — jelenleg még talajtalan fiataloknak. Szakmunkásoknak, segédmunkásoknak, technikusoknak. Vonatkozik ez tanulásra, úntásra, de főként művelődésre, életforma kialakítására. A nehézségeket nem lehet megoldani csak külső segítséggel, főként jelen anyagi korlátozottságaink közepette nem. Épül hatvan személyes legénvszállás máris a kőolajfúróknál és külön a kőolajtermelőknél is a nváron — de több a fiatal, mint férőhely. S hát nem is csak a megfelelő szállás, a jó lakás hiánya szorít. Össze- ‘ettebb gond ez annál. De foglalkozni/ kell vele, többet, jobban, mint eddig. Hoav az unokák egyszer, ha a ..hőskorról'’ esik szó, elmondhassák: nehéz, de szép is volt! Padányi Anna Szobákat keres GYULÁN FIZETÖVENDÉG SZOLGÁLATA RÉSZÉRE a Békés megyei Idegenforgalmi Hivatal Bejelentés és szerződésköt GYULÁN, az Erkel Kuitúrotthcnban, 11—12-lg. ’ Tel. é s : 148. 47127 j
