Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-09 / 33. szám
IMS. február 9. 5 Kedd Néva-paríi napok A hős város az emlékek fhtrszc'c£j('n Voltairenek, a francia felvilágosodás nagy írójának és filozófusának állítólag ezek voltak utolsó szavai: — Fényt, több fényt. Nemcsak a betegszobáját homályban tartó nehéz ablak, függönyök félrehúzását kívánhatta ezzel a haldokló, hanem még több világosságot, még nagyobb erőfeszítést a feudalizmus sötétjének eltüntetéséhez, a körülötte állóktól és követőiktől. Az ember, mint ennek a szónak, fogalomnak igazi képviselője, mindig is a fény felé tört Nem véletlen, hogy a haladást szolgáló mozgalmak és forradalmak jelképe a lobogó láng, a világító fáklya. Amiről eddig szó volt, az az óceán maga. Itt azonban csak egy kis cseppjéről, annak is csak közvetett tartalmi vonatkozásáról szeretnék nyilatkozni. Falvaink, városaink fényeire gondolok. Hová tűnt, akár itt, megyénkben is, rövid néhány év alatt főútvonalaink gyér világítása? Ragyogó fénycsőalagutak- ban jár a gyalogos és rohan a gépkocsi. Már a mellékutcákban is állítgatják a vas lámpaoszloA Békés megyei filmszínházak felszabadulásunk 20. évfordulója alkalmából az ünnep időszakában újból műsorra tűzik az elmúlt két évtized legjobb, legjellemzőbb magyar filmjeit. A tervek szerint a járási székhelyeken és még néhány községben 8—10 napos fesztivál keretében láthatják majd az érdeklődők ezeket a filmeket. A válogatás nem könnyű munkáját befejezték, és ennek 14. Mielőtt elesett, felemelte a kezét, akart még valamit mondani, biztosan valami jelentősét, valami fontosat. Utoljára jelentkezett kihallgatásra, de szót már nem kapott. Nehezen aludtak é! a szalma- töreken a parasztkonyhában. Ernest mond'a: Láttad, hogy emelte fel a kezét? Ki tudja, mit akart mondani. Nem tudom, vajon nem vagyunk-e túl szigorúak a mieinkhez? Belülről ml, kívülről a németek. Gál nemegyszer gondolt Volk- mannra és sohasem tudott megegyezni azzal a gondolattal, jogos volt-e, hogy agyonlőtték. Azon az éjszakán a németek nagy túlerővel körülzárták a falut és szétverték a partizáncsapatot. Volkmann hiányzott a harcból, de a törvényeket be kellett tartani, ha ml alkottuk őket. Évek múltán Gál elment Gépeibe, hogy megnézze az ismerős helyeket, a jó embereket. Mindennel megbízták. Fa'ucs- kájuk el van vágva a világtól. Nincs autóbuszjárat. A villanyt sem vezették be, a cavoji hegyi tanyákon már ég, róluk elfeledkeztek. Vajon ők keveset tettek az ellenállás idején? Minden partizánegység a falujukon át vonult a túróéi hegyekbe. Hány férfit vittek el a németek? Nem lehet mindent egyszerre, nyugtatta őket. Sok olyan falu van, mint Gápel. Aztán elment, megnézte a temetőt, kicsi, be nem kerített temető a puszta hegyoldalban. Nedves őszi szél fújt, tépdeste a száraz leveleket. Az elesett névtelen partizánok köpokat, melyeknek, csúcsán nemsokára kigyúl a fény. Biztonságos közlekedés, nyugodt esti utak záloga ez minden polgártársunk részére. Most pedig a fényóceán fény- cseppjéhez egy ici-pici fénymolekulát kérnének itt, Békéscsabán, a megyeszékhelyen azok az embertársaink, akik — nők, férfiak és fiatalok, sót gyermekek vegyesen — napi útjuk során a vasútállomástól, a kisvasút menti járdán, az Orosházi úti felüljáróra vagy onnan az állomásra igyekeznek söétedés után — s utazásról és korai munkába menetelről lévén szó —, hajnalo. dás előtt. A MÁV-ot kérnénk meg — tudtunkkal az említet* útszakasz oda tartozik — szereltessen a villanyoszlopokra néhány tisztességesen világító körtét vagy fénycsövet. Tudjuk hogy a vol‘aire-i és az előbb err. lített „több fény” között óriás tartalmi és egyéb különbség mutatkozik, egyben azonban azo nos a dolog: mindkét esetbe: emberek közös érdekéről var szó. alsóján már bizonyos, hofTy újból bemutatásra kerül a Különös házasság, a Ludas Matyi, a Rokonok, a Szakadék, a Talpalatnyi föld, a Díszmagyar, az Édes Anna, a Katonazene, az Égy pikoló világos, a Körhinta, a Párbeszéd, a Sodrásban, az Álba Régia, az Angyalok földje, a Budapesti tavasz, a 39-es dandár és még sok más, nagy sikerű magyar film. A fesztiválok szervezését a moziüzemi vállalat megkezdte. zös sírján széles szájú befő'.tes- üvegek és konzervdobozok, bennük gyertyák, nehogy eloltsa őket a szél. — Nem felejtkeztünk meg róluk. Mindszentkor mindig gyújtunk nekik gyertyát. Emlékművet kellene felállítani. A mi falunk szegény. Egyedül nem bírja. Gál, a szűk völgyön keresztül arra a helyre nézett, ahol Volkmann esete történt. A gépeli jó emberhez fordult. — Biztosan emlékezni fog. Egyszer itt a partizánok agyonlőttek egyet közülük. Nem tudja hol van eltemetve? — Hogyne tudnám. Nem tudjuk, mit vé'ett, minket elzavartak, amikor őt... A többiekhez temettük. Legyen az övéi között Fekszem a pompás szovjet hálókocsi ágy-emeletén este tizenegykor Moszkvában, a Leningrad! pályaudvaron indulás előtt és ábrándozom. Azt képzelem, hogy Anna Karenina és Vronszkij is zzen a vonaton utaznak sorsdöntő moszkvai találkozásuk után, persze nem együtt, külön kocsiban, csak Bologovo állomáson ta’álkoz- nak majd abban a csodálatos hó- fúvásos jelenetben. Mért ne utazhatnánk együtt? Igaz. hogy ők még Pétervárra mentek, én meg Leningrádba... Mintha kizökkentem volna egy percre az időből. S megdöbbenek: milyen i a'.alma van rajtunk a képzeletnek, hiszen Anna és Vronszkij nem is éltek, Tolsztoj teremtő ereje találta ki őket; mégis mintha itt ülnének a közelemben ... Később lS17-be képzelem maiamat, izgatott vörösgárdisták ;uttognak a fülkében, holnap reggel a Szmolnijban várja őket Lenin ... Azután elalszom. (Fárasztó volt íz utolsó nap Moszkvában, tanfolyamunk értékelése a művelődésügyi minisztériumban, csomagolás a Bukarest-szállóban, egy utolsó séta a szemerkélő esőben a Vörös téren, a Gorkij utcában, búcsúvacsora a szálló étterméneK különtermében stb., stb.) Mikor felébredek, mintha Finnországban járnánk. Tavak, tavak, fenyők, kis kunyhók, faházak mindenfelé. Jellegzetesen északi táj ez már. S aztán egyszerre megérkezünk. Fiatalok csoportja közeledik tanácstalanul kocsinkhoz s tévedésből majdnem orosz szakos tanárcsoportunk kapja a csokrokat, de hamar tisztázódik a félreértés: ők egy másik magyar küldöttséget várnak, egy KISZ-küldöttséget. Ügy látszik, ők a következő vonattal érkeznek majd, egy óra múlva. Hisz közéjük tartozott, még ha vétkezett is. Volkmann hozzánk tartozott, még ha vétkezett is. Milyen szomorú esetekkel van szegélyezve a mához vezető út. És mégis, ez volt az egyetlen út. Nem volt másik. Ernest is biztosan akart vala- ’ mi fontosat mondani, mielőtt kioltotta életét, de akkor nem volt senki sem mellette. Lehet, hogy ezt akarta mondani Valériának, de az a bizonyos fájdalmas büszkeség, amely mint akkor Volkmannak Gápel mellett, nem enged*e meg. Magunk, önkéntesen alkottuk a szigorú törvényeket, hogyan éljünk, hogyan viselkedjünk. Nemegyszer eL Közben a mi idegenvezetőnk is előkerül, különautóbuszba tessékel bennünket a pályaudvar előtt és én boldogan ismerem fel képek alapján a Nyevszkij Prosz- pektet, majd a Knzáni Székesegyházat, az út végén az Admiralitás tűtornyát, egy-két pillanatra a Péter-Pál erődöt a szigeten.. Autóbuszunk a Palota téren is áthalad. Nini, Sándor cár emlékoszlopa, amelyet Puskin verse, az Emlékművem emleget. Milyen utca is ez? Gogol utca — olvasom az elsuhanó feliratot s ott mintha egy emléktábla is állna az egyik falon. — Da, vi pravi —■ helyesel az idegenvezetőnk, ott lakott Gogol, abban a házban. Néhány másodperc, kikanyarodunk az utcából s máris az Astoria-szállóhoz érkeztünk az Izsák térre. Szemben velünk a csodálatos Izsák székes- egyház, a római Szent Péter templom és a londoni Szent Pál székesegyház méltó párja. A szálló halijában a szokásos rövid várakozás a szobaelosztásra, fürkészés, ismerkedés a vitrinekben kiállított árucikkekkel. Meglep bennünket, hogy dollárral, angol fonttal, svéd koronával is lehet értük fizetni. Hamarosan megtudjuk azt Is, hogy Hitler ebben a szállóban akarta megülni leningrádi győze- lemünnepót, már a meghívókártyákat is kinyomatta, meghatározott időponttal természetesen ... A hős leningrádiak azonban keresztülhúzták számítását. * • Hogy micsoda áldozatokba került Lenin városának megvédése a két és fél éves ostrom alatt, arra a temetőben döbbentem rá. Több mint félmillió ember tömegsírja! És éhen hált valamer.y- nyi! A hangszórókból fenséges gyászzene szól s én majd elszélenünk fordultaik és mi szégyell- tük kikerülni őket, nehogy letérjünk az útról. A letérés nemegyszer a legjobb szolgálatot tette volna a törvényeknek. Az emberek megalkot’ék a törvényeket, hogy általuk védjék azt, amit igazságosnak tartottak, hogy a törvényektől az igazságtalanok féljenek. Az igazságos ember is elcsúszhat. Dt:kor a törvény számára a legjobb szolgálat a megértés, a megbocsátás, mert a törvényeket az emberek alkották. De a törvényeknek ezt a másik .oldalát nem tudtuk megérteni. Lehet, hogy Emest sorsa másképp alakult volna, ha Valéria kiszalad utána és . visszahívja. Ha megkérdezte volna, mit akart mondani. Nem így történt. Arra, hogy az emberek figyelmesek Egyenek mások gondjai, fájdalma és szenvedése iránt, nincs törvény. Az ilyen törvényt minden ember önmagában kell, hogy megteremtse és ennek a törvénynek a megsértését nem lehet megbocsátani. Ernest levelére, amelyben nyilatkozatot várt, hogy ártatlan, hogy szörnyű tévedés következtében lett bebörtönözve és ellenségnek kikiáltva, arra a levélre nem érkezett semmiféle válasz. Gál jól ismerte Emestet, el tudta képzelni, mi játszódott le a lelkében, mielőtt véget vetett életének. Hiszen Ernest egész élete összefüggött közös múltjukkal! Vtáenik! Ki tér haza Vtácnikra, én vagy lennem valaki más? (FolutaüuM dűlök, mikor odaérünk — ugyanazt a csodálatos Csajkovszkij zongoraötöst játsszák, amit három nappal azelőtt Moszkvában Allá- nál, kis pedagóguscsoportunk vezetőjének lakásán hallottunk lemezről. Véletlen csupán, jól tudom én azt, no de éppen ott, ahol az ember zene nélkül is szive mélyéig megrendül.., Mart képek is voltak, csontig lesoványodott kisgyerekekkel, utolsó falatjukat gyermeküknek adó édesanyákkal... Ott volt egy nyugatnémet turistacsoport Is. Egyikünk nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze: — Minden németet el kellene ide hozni, mint ahogy a gázkamrákat is kötelezően be kellene nekik mutatni egytől egyig. Hadd emlékezzenek I csak, még ha ártatlanok is... • Majdnem minden második ház mű.'m'ék ebben a legeurópaibb, csodálatosan szép szovjet nagyvárosban. Itt Puskin lakott, amott Crajk.vszkij (Gogolt már említettem), Glinka, Muszorgszkij, Nyekraszov — ázom a téren várta kivégzését Dosztojevszkij — ebben a száÉóban halt meg Jeszenyin, itt lakott Gorkij — és sorolhatnám még Isten tudja meddig. De mindenekelőtt lenln errdé!p mindenütt. Nemcsak a Szmolnijban, melynek széles folyosóin Lenin egyszerűségében 'lenyűgöző két kis szobájába vezettek bennünket, hanem a város minden pontján — a Finn’andia pályaudvartól a legeldugodtabb kis utcákig. • A Néva négy ágra szakad mie’ött a Finn-öbölbe öm’ene: Nagy Névára, Kis Névára, nagy Nyev- kára és kis Nyevkára. Az oroszok nrndent becéző kedve, lám, itt is hogy megmutatkozik. És a Né- vácskák között több száz kis csatorna, meseszép hidaeskákkal, közvetlenül a csatornák partjára épült pa1otacorokkal. Mintha Velencében járnánk— S egy-egy külön stílusban épült utca, így például Rossi olasz építész utcája. Megfoghatatlan hargu’ata van itt mindennek, nem lehet megmagyarázni, csak el kell jönni és szívni a város levegőjét, róni az utcákat, bekukkantani a Passzázsba vagy a Gosztyinij Dvorba, a város két legnagyobb áruházába, leülni a Néva-parton Nagy Péter útiköpenyes, impozáns lovasszobra mellé egy padra, nézni a sétáló embe- I rek kedves, tarka áradatát, eláb- | rándozni a széles nagy Néva hullámain, fe’kelni éjjel és kijönni ide megnézni, hogy nyitják fel a hidakat a nagy óceánjáró hajók számára... És elbeszélgetni a nagyon közvetlen, barátságos lenin- grádiakkal, öregekkel, akik az ostrom szörnyű napjaira emlékez- ] nek és fiatalokkal, akik az Ermi- | tázs egy-egy csodájáért, egy ! Rembrandt-, Rubens-képért lelkesednek vagy sorban állnak órákon át a Filharmónia pénztára előtt— • Képeslapokat, pillanatra felbukkanó em’ékeket akartam itt átnyújtani a kedves olvasónak hogy kedvet kapjon egy szovjetunióbeli utazáshoz, s ha már ott jár, Le- n'ngrádot el ne mulassza megnézni. Aki pedig már látta, hunyja be a szemét s próbálja meg e rövid jegyzetek nyomán emlékeinek filmjét lepergetni maga előtt. Biztosan nagyon kellemes lesz. Szokolay Kárétt —új— . Az elmúlt húsz esztemlő legjobb magyar filmjeit újra bemutatják filmszínházaiul* Juraj Spitzer* HOZZÁTOK TMTOZCM Fordította: Krupa András
