Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-21 / 44. szám
1965. február 21. 10 Vasárnap SPORTSPORTSPOHTSPQRT A különböző időszak edzései- ” nek lemérhető eredményessége a bajnokság folyamán, nemcsak attól függ, hogy mennyit futottak, ugrottak,, milyen sokszor gyakorolták a labdarúgás technikájának elemeit külön-külön és kapcsoltan taktikai elgondolásokkal a játékosok, hanem főleg attól is: milyen kedvvel végezték azokat és ennek, révén mennyi önállóságot vittek bele az egyébként élettanilag megfelelő terhelésű edzések végrehajtásába. Az a tény, hogy a gyakorlások színtere teljesen a szabadba helyeződött át az időjárás viszonyainak javulása és a bajnokság közeledése következtében, mert a labdarúgás mégis legfőképpen szabadtéri játék, szinte magával hozza az ezzel a sportággal foglalkozni akarók egyre nagyobb játékkedvét. Ez döntően képes befolyásolni az edzéstervben szereplő különféle gyakorlatok minőségi kivitelezését, ha: ezt a természetes erőt az edző figyelembe veszi és azt igyekszik is teljes mértékben kihasználni. Ebből a szempontból nézve a formábahozás feladatainak a gyakorlati megvalósítását egy olyan plusz áll rendelkezésünkre, amely az ezt az időszakot jellemző minőségi munkának elengedhetetlen' tényezője. A későbbiek folyamán az ugyanolyan terheléssel végzett időszakok eredményességének különbözőségét éppen ez az úgynevezett: megfelelő' hozzáállás fogja gólokban és pontokban kifejezésre juttatni. Ö rülnek tehát a játékosok és — valljuk be őszintén — örül a legtöbb edző is, hogy végre kijutott a szabadba a tornatermek szerektől zsúfolt és egyébként is a természetesnél jóval kisebb mozgási területéről. Mindez tehát az egyre fontosabb feladatmegvalósításnak kedvez! De melyek is ezek a feladatok? Ha az alapozás idején általános állóképességről beszéltünk, most ezt a labdarúgásnak megfelelő különleges állóképesség kell hogy felváltsa, de az előzőnek birtokában. Ez a gyorsasági állóképesség! A labdarúgó mozgása a pályán kétféle lehet: labda nélküli és labdával történő. Mindkettőt a gyorsaság kell, hogy jellemezze, mert egyébként nem felel meg a célnak, amely vagy az ellenf éltől való megszabadulás, vagy az ellenfél utolérése formájában jelentkezik. Minél többször képes egy-egy játékos gyors indulással ugyanazt a futósebességet elérni kis pihenővel, annál nagyobb a gyorsaság} állóképessége. Ezt labda, nélkül és labdával is minden edzésen gyakorolni kell. Az egyik fő tennivaló tehát már megvan. A másik igen fontos feladatmegvalósítás: a legmagasabb tech. nikai és taktikai színvonal elérése, természetesen a játékosok adottságaihoz és főleg a baj nőkA formábahozó időszak feladatainak gyakorlati megvalósítása ságban való eredményes szereplés igényeihez viszonyítva. Meg kell jegyeznem, hogy azzal az állapottal, amely megvan, sosem lehet elégedett sem az edző, sem a játékos. És az utóbbi önkéntes túlórázásnak éppen ez a leglényegesebb rugója. A következő tennivaló: szok- ” tatás a versenyszerű, bajnoki körülményekhez. Ez vonatkozik az idősebb és fiatalabb játékosokra egyaránt. Elég egy hosz- szabib ideig tartó sérülés, vagy egy mérkőzésektől való eltiltás, és már jelentkezik a gátlás a mérkőzést megelőző érzelmi funkciók intenzívebb jelenléte eredményeként. Legutóbb éppen Denis Law- ról olvashattunk egy hasonló megnyilatkozást. Az átmeneti és alapozó időszak pedig elég hosszú ahhoz, hogy ilyenekkel számolhassunk, amely, ha nem túlságosan nagy már az izgalom, akkor jótékony hatására a játékosoknak feltétlen szükségük van az átlagosnál magasabb teljesítmény biztosítása érdekében. Utoljára, de nem utolsósorban: a játékosok felkészültségének lemérése az ellenőrző mérkőzések telj esítmé- nyén keresztül, és ennek megfelelően a további munkavégzés mennyiségének, minőségének és módszerének meghagyása vagy megváltoztatása. É s most nézzük meg azt is, hogyan valósíthatók meg ezek az igen lényeges szempontok egy-egy edzés keretén belül. A bevezetés történhet lassú futással, de feltétlenül menjünk el a pálya környékéről, vagy legalábbis a pályáról. A körözés, tudjuk önmagunkról, unalmas és szinté „lélekölő”, pedig az edzés elején megteremtett kedélyes hangulat döntően befolyásolhatja az egész foglalkozás lefolyását. Ha már a labda nélküli futás mellett döntöttünk, válasszunk kevésbé ismert terepet, ligetben vagy másutt, hogy ezzel is változatosabbá lehessük a nem atlétákkal végzett futtatást. Célszerűbb azonban valamilyen egyszerű játékkal kezdeni a munkát, amely egyúttal hangulatkeltésre is alkalmas. Pl.: „Egyszerű fogó”. Ha a rendelkezésre álló hely elég nagy, akkor a „Fogó párokban”. Az igaz, hogyha mozgás mindjárt kezdetben erős intenzitású, de ilyenkor már ez is megengedhető éppen a szervezet gyors átállásának kipróbálásaképpen. Ami pedig magát a mozgásformát illeti, az ilyenek állnak a legközelebb a labdarúgó-játék követelményeihez: mint például a cselezés, a hirtelen irányváltozta- Hs. Igen jó és bevált a .rögbiszerű” bemelegítés az egész pályán, meghatározott átadásokhoz kötve, amely egyúttal a: kicsi rakás nagyot kíván — bekövetkezését is már eleve kizárja. Ha az idő jó és a pályaviszonyok is megengedik, és van labdánk elég, akkor mindjárt labdavezetéssel kössük össze a bevezető futást az unalmasság elkerülése céljából. A lényeg: gondoskodjunk mindig valamilyen meglepetésről már a kezdéskor is, akkor a folytatás is könnyebb lesz. Ami a szabadgyakorlatokat, a gimnasztikát illeti, végeztessük azt is mozgásban, kössük össze járással, akkor hűvösebb idő esetén sem lehetséges a megfázás. Érdekesek a különféle párosgyakorlatok, ugyanakkor hatásosak is. Ha van elegendő gyógylabdánk, medicinlabda, akkor azokkal. Az erő- fejlesztés, illetve annak felszínen tartásához ezek a labdák nagyon jók. De erről majd egy külön cikkben. H a nem is újszerű egészen,de a szakaszos terhelés szempontjából is célszerű, ha a szabadgyakorlatok végzését fokozódó futásokkal kötjük össze. Tehát két-három gyakorlat után egy 60 —80 méteres fokozódó futás. Visz- sza, a kündulási helyig légzési gyakorlatok. Amint nő a gimnasztika látható hatása, úgy erősítem a fokozó futások tempóját. És mire a 20—25 perces gimnasztika végéhez értünk, a csoport kész a gyorsasági munka végzésére, természetesen egy közbeiktatott pihenő után, amely azonban nem tétlen álldogálást, hanem egyszerű adogatással összekötött állandó, könnyű mozgást jelent. A gyorsasági edzés csoportonként történjék az azonos képességűek egyszerre történő futtatásával. Biztatást jelent, ha a győztes egyszer mindig pihen. Van tétje az igyekezetnek! A távolság, amely ne legyen 60—80 méternél nagyobb, annyiszor ismétlendő, ahányszor ezt az edzéstervben megszabottak előírják, de... feltétlenül figyelembe véve a játékosok pihentségi állapotát, egyénenként! A gyorsasági képesség fejlesztésének egy másik formája á csak az indulási sebesség gyakorlása, csiszolása. A táv ilyenkor 15—20 méter lehet, de az ilyen gyakorlást feltétlenül kössük ösz- sze különféle fordulatokkal. Sőt, egy igen bevált formája az egyenes irányba elrúgott labda mielőbbi elérése gyors utánfutással, fordulatokkal is. És ezek után jöhet a technikai, illetve a technikai-taktikai edzés. Miközben egyes csapatrészek taktikai elgondolásokat próbálgatnak az edző irányításával, a többiek kisebb csoportokban technikai elemeket gyakorolnak a legkülön- bözőképpen, hogy ezek birtokában a hely- és szerepcsere után a taktikai gyakorlás is folyamatosabb lehessen, és ennek megfelelően minél gyorsabb! Az egyéni foglalkozásokról most nem szólok, mert azok egy külön erre a célra beállított edzés keretébe tartoznak. A csapatrészek taktikai gyakoroltatása alkalmával a kapust ne csak mint védőt kapcsoljuk bele a munkába, hanem: mint a támadás leghátsóbb és egyik legfontosabb elindítóját is. KJ em lehetnek elég fáradtak * * ahhoz a játékosok, hogy egy nem kétkapus edzés esetén is ne akarnának még „-kicsit” játszani egymás között. Kössük feltételhez az ilyen „engedményeket”, mint például: csak kétérintős, vagy: csak háromérintős lehet a já*ék és ezt az edző ellenőrizze is! Ha ez már elég jól megy. befejezheti az egész munká-t egy „szabadfutball” j amikor mindenki annyiszor ér a labdához, ahányszor tud! Egy pedagógiai fogás: fejezzük be akkor a játékot, amikor az még a tetőfokán áll, hogy annak legközelebbi folytatása valóban kívánatos maradjon és a legközelebbi edzésen való megjelenés és az azon Való lelkes részvétel ezáltal is biztosított legyen. És még valamit: a végén egykét mondatban jellemezzük a napi munka lényegét, és azt., hogy annak megvalósításához a játékosok mennyire járultak hozzá: kiki a maga módján. E nnyit egy formábahozó edzés körülbelüli lefolyásáról. Minél változatosabb annak levezetése, annál könnyebb az iránta felkeltett érdeklődést ébren tartani és a kitűzött célokat ebben az időszakban is megvalósítani. Glózik Pál Sporthír Megváltozott a kezdési 'deje a Békéscsabai Agyagipari MTE— Sarkadi Kinizsi barátságos labdarúgó-mérkőzésnek. A találkozót nem délután, hanem délelőtt 9.30 órai kezdettel rendezik meg a Bessenyei utcai sporttelepen. tart FEBRUAR 21. Békési Bástya: Nyugtalan nyár. Békéscsabai Brigád: Álmodozások kora. (Felnőtt kamaszok.). Békéscsabai Szabadság: Hamlet L—II. Békéscsabai Terv: özvegy menyasszonyok. Gyomai Szabadság: A szeretet jogán. Gyulai Erkel: Talpalatnyi föld. Gyulai Petőfi: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?* Mezőkovácsházi Vörös Október: Karbid és sóska. Orosházi Béke: Ne hagyd magad, Pitkin. Orosházi Partizán: Rab Ráby. Sarkadi Petőfi: A betörő. Szarvasi Táncsics: Limonádé Joe. Szeghalmi Ady: A matador. FEBRUÁR 32. Békési Bástya: Nyugtalan nyár. Békéscsabai Brigád: Álmodozások kora. (Felnőtt kamaszok.). Békéscsabai Szabadság: Hamlet L—II. Békéscsabai Terv: Karbid és sóska. Gyomai Szabadság: Homérosz földjén. Gyulai Erkel: Talpalatnyi föld. Gyulai Petőfi: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? Mező- kovácsházi Vörös Október: Éjjeli vendég. Orosházi Béke: Ne hagyd magad. Pitkin. Orosházi Partizán: Rab Ráby. Sarkadi Petőfi: Amig az ember él. Szarvasi Táncsics: Limonádé Joe. Szeghalmi Ady: 2xz néha 5, A tv műsora FEBRUÁR 21-ÉN, VASÁRNAP 9.00 Iskola-tv. Fizika a középiskolák II. oszt. számára. A munka és a teljesítmény. 9.30 Az Iskola-tv jövő heti műsorának ismertetése. 9.35 Iskola-tv. Orosz nyelv középiskolásoknak (ism.). 10.00 A piramis titka. Vidám jeteaet úttörőknek. 10.30 Legenda a vonaton. Magyar film. A KISZ filmszemináriumok részére. 14.56 A varsói bábszínház műsorából. Az Intervízió műsora, 15.30 A Magyar Hirdető műsora. 15.40 Mezőgazdasági szakfilmsotrozat. A betakarítás gépesítéssé (ism.). 16.05 Kisfil- mek és alkotóik. Beszélgetés Kolonits Hona dokumentuimülm-rendezővek 17.00 Üjpesti Dózsa—MTK ökölvívó csapatbajnoki mérkőzés közvetítése a Sportcsarnokból. 18.35 Utazás a Föld körül. Finnország. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Világhírű rendezők: A hetedik kereszt. Magyarul beszélő amerikai film. (16 éven felülieknek!) 2a.45 Telesport. 22.05 Tv-hlradó — 2. kiadás. (MTI) Közület munkaerőigénye Az EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal »elvesz — budapesti munkahelyekre — ács szakmunkásokat, segédmunkásokat és kubikosokat. Munkásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest V„ Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 1254 I E mirdetűm: MERT ÜGYIS TUDJA MINDENKI, HOGY A LEGDIVATOSABB, LEGSZEBB MÉRTÉKES CIPŐKET a Körösvidéki Egyesült Cipész Ktsz készíti Húsvéti cipőrendelését MÉRETES RÉSZLEGEINKNÉL GYULÁN, BÉKÉSCSABÁN, BÉKÉSEN ÉS HEZÖBEtÉNYBEN már most adja fél, hogy azok kellő időben elkészülhessenek. MINDENFÉLE CIPÖJAVÍTÁSOKAT GYORSAN, PONTOSAN ÉS SZAKSZERŰEN ELKÉSZÍTÜNK! RUHÁZATI CIKKEIT MINDEN SZÍNRE ÁTFESTI MEZÖBERÉNYI TELEPÜNK! x