Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-20 / 43. szám

IMS. február 20. 7 Szombat SPORTSPORTSPORT Február 21-én kezdődik az Imzis György röplabda teremkupa verseny Az orosházi járási-városi filMflitUné a,MWMW ■ IW POPTlf Hamleh Shakespeare halhatatlan műve szovjet filmen. (Bemutatja a békéscsabai Szabadság mozi február 20—22-ig.) A tv műsora FEBRUAR 20-An, szombaton A Békés megyei Röplabda Szak- szövetség 3 csoportba osztotta a csapatokat. Felnőtt férfi, és női, valamint ifjúsági női bajnokság lesz. A február 14-i rajtot sajnos ei kellett halasztani. Reméljük azonban, hogy ha kisebb nehéz­ségek árán is, de le tudjuk bonyo­lítani a versenyt. Ez különösen NB II-ben szereplő csapataink számára igen lényeges, hiszen nem sok idő áll rendelkezésre, hogy kellő arányban játszhassa­nak edzőmérkőzésoket. A bajnokságba az alábbi csapa­tok neveztek be: Kiket engedhet a felnőtt mérkő­zésen játszani a játékvezető? — Aki a 19. évét betöltötte és sportorvosi engedélye nem több, ' mint hathónapos. A 19. évet be -'nem töltött játékos akkor szere­pelhet, ha három hónapnál nem régebbi a magasabb korcsoportra szóló orvosi engedélye. Serdülő korú játékos csak akkor szerepel­het, ha az Országos Sportorvosi Intézettől arra engedélyt kapott! Kik szerepelhetnek ifjúsági mérkőzéseken? — Az 1947—18—49—50-ben szü­letettek, háromhavonkénti orvosi ellenőrzés mellett. Serdülő korú ' játékos csak a három hónapnál n&m régebbi magasabb korcso­portra szóló orvosi ellenőrzéssel ' szerepeltethető! Kiket engedhet a játékvezető szerepelni serdülők mérkőzésén? — Az 1951, 1952 és 1953-ban születetteket havonkénti sportor­vosi ellenőrzés mellett. Magasabb korcsoportban csak a háromhavi sportorvosi ellenőrzés mellett sze­repeltethető. Fiatalabb korcsopor­tú játékos csakis sportorvosi en­gedély alapján szerepeltethető. A játékvezető kiket engedhet a korláton belül tartózkodni? — Az úgynevezett kispadot a korláton belül a felező vonalnál jobb és bal oldalon kell elhelyez­ni. Kapu mögé a kispad nem he­lyezhető és ott a 2—3 labdaszedő gyerek tartózkodhat. A kispadon csak az edző, orvos, gyúró, intéző jogosult ülni. Az edző karszalag- gál, ha zöld színű nincs, úgy fe­hér karszalagot is viselhet. Joga van-e egy játékosnak a játékvezető ítéletét bírálni? — Még a csapatkapitánynak sincs joga. A csapatkapitány leg­feljebb udvariasan és sportszerűen kérdezhet úgy a játékvezetőtől, mint a partjelzőtől. Sportszerűt­lenség esetén közvetett szabadrú­gást ítél a játékvezető és figyel­meztet, ismétlődés esetén kiállí­tás is jár érte. Mikor kezdődik a játék? — A játékvezető sípjele után csak akkor veszi kezdetét, ha a kezdőrúgás szabályos módon meg­történt. Tehát a játékidő mérése is csak a szabályos kezdőrúgás pillanatától kezdődik. Ki vezetheti a mérkőzést, ha a kiküldött játékvezető nem jele­nik meg? — Mindig az idősebb játékveze­tő és a magasabb minősítéssel hí­Férfi felnőtt: Gyulai Kinizsi, Gyulai Pedagógus, Sarkadi FMSE, Mezőhegyesi MEDOSZ, Szarvasi FMGT, Bcs. Vízmű. Női felnőtt: Gyulai Lendület, Gyulai Helyiipar, Gyomai TK, Sarkadi FMSE, Szarvasi Óvónő­képző. Női ifjúsági: Gyulai Román Gimnázium, Sarkadi FMSE és Gimnázium, Battonyai Gimnázi­um, Bcs. Vörös Meteor. A versenyt; már az idén beve­zetett új szabályok alapján ren­ró partjelzőnek kell levezetnie és az egyesület tartozik ezt elfogad­ni, mert a mérkőzés nem marad­hat el. Mit ítél a játékvezető, ha a tá­madó játékos 33 méterre az el­lenfél kzpujátil hatalmas rúgás­sal küldi a labdát a kapura cs amikor a labda már a 11-es pont tájékán gurul, egy lesen levő já­tékos a labda után szalad, hogy azt gólba továbbítsa, azonban a labda már a gólvonalat elhagy­ta. amikor a lesen levő játékos utánaszaladt és beérte volna azt? — A játékvezető gólt ítél, mert a lesen levő játékos bármennyire is szeretett volna beavatkozni a játékba, nem tudott, és a labda úgy jutott a há'őba, hogy ahhoz a lesen levő játékos nem ért hoz­zá. sefeapaMsainokság II. lordülőiának sorsolása Február 21-én, vasárnap dél­előtt 9 órakor a technikumban: Technikum II.—Építők, Építők— Gimnázium, Gimnázium—Tech­nikum I., Technikum II.—Techni­kum I. Február 21-én, vasárnap délelőtt 9 órakor a gimnázium­ban: Fáklya—Vörös Csillag, Fák- j lya—Technikum III., Technikum III. —Üveggyár, Vörös Csillag— Üveggyár. A február 7-i első forduló után a bajnokság állása 1. Fáklya x i3.o pont 2. Építők 11.5 pont 3. Üveggyár xx 9.0 pont 4. Technikum III. xx 8.5 pont 5. Technikum I. xx 7.5 pont 6. Vörös Csillag 7.5 pont 7. Gimnázium 6.5 pont 8. Technikum II. €.5 pont 9. Békéssámson (még nem volt vers.) 10. Gádoros (még nem volt versenye) x 2 függő játszma xx 1 függő játszma Vasárnapi sportműsor Labdarúgás: Békéscsabán, a Kórház utcai pályán délután 1 órától Honvéd Szalvai SE—Bcs. MÁV, délután 3 órától Bcs. Előre —F.cs. VTSK. (A Bcs. Előre Kupa második fordulója.) Orosházán délelőtt fél 12 órai kezdettel Oh. Kinizsi—Csorvás ifjúsági mérkő­zés, délután fél egy órától Oh. Kinizsi II.—Csorvási MEDOSZ, délután fél 3 órától Oh. Kinizsi— Gyulai MEDOSZ előkészületi mér­kőzés. Sakk: Orosházán a technikum­ban és a gimnáziumban délelőtt 9 órától az orosházi járási-várcsi sakkcsapat-bajnokság második fordulója. 16.00 Kis zenetörténet. A szlmfonl- kUiS zenekar hangiszerei II. Fúvósok és ütősök. 17 33 Hírek. 18.05 Házunk- tája. Háztáji baromfitenyésztés Szek­szárdion. 18.10 A 125 éves Herend. A televízió kisfilmje (ism.). 18.30 Van kedve táncolni? 19.00 Magazin. A TV­Mozi FEBRUÁR 20. Békési Bástya: Nyugtalan nyár. Bé­késcsabai Brigád: Álmodozások kora. (Felnőtt kamaszok.) Békéscsabai Sza­badság: Hamlet I.—n. Gyomai Sza­badság: A szeretet jogán. Gyulai Er­kel: A vád tanúja. Gyulai Petőfi: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? Mezőko­vácsházi Vörös Október: Karbid és sóőka. Orosházi Béke: Ne hagyd ma­gad, Pitkin. Orosházi Partizán: Rab Ráby. Sarkadi Petőfi: A betörő. Szeghalmi Ady: A matador. Tálószobabútor darabonként is eladó. Orosháza, Ond utca 9 szám alatt. 43978 .Rendeljen cirokiepiűt a mezökovács- házi Rákóczi Mgtsz-nél. Érdeklődésre árajánlatot küldünk. Telefon: 70. 2254 ICO—140 kilós hízó eladó. Békéscsaba, Berényi út 31. 29779 Gyula, Sándorhegy 19 számú ház azon­nali beköltözéssel eladó. 40163 30 mázsát bíró, príma gumis kocsi, egy anyakoca eladó. Gyula, Oláh Gy. u. 10. / 40165 Jó állapotban 407-es Moszkvics eladó. Szarvas, Sallai u. 7. 19205 JüOO kéve új nád eladó. Tótkomlós I., Lenin 43. 2258 10 darab süldő, egy kandisznó eladó, Laczó György, Békéscsaba, Kisrét ta­nya 31. 2259 340-es BiMW személygépkocsi jó álla­potban eladó. Murony, IV. kerület, 100. 2260 Kétszobás OTP-s ház eladó. Békéscsa­ba, Szegfű utca 83. Érdeklődni: dél­után. 2202 Alig használt, szép dió hálószobabútor eladó. Megtekinthető: Békéscsaba, Fel­sőkörös sor 17, földszint 2. 7—8, illet­ve 18—20 óra között és vasárnap. 29781 Általános lakatosipari tanúiét felve­szek. Vranka Ferenc, Szarvas, Sza­badság 71. 19203 Igáslovak, csikók és bivalyok eladók! Érdeklődni lehet: Gyoma, Alkotmány MtSZi 224 híradó melléklete. 19.20 Esti mese. 19.30 TV-híradó. 19.50 Héjról hétre. 20.00 Nagy felfedezések, aranymezők, gyémántbányák. 20.25 Irodalmi képes­könyv. Katherine Mans'ield: Egy csé­sze tea. 21.00 Szilveszter — 1964. Rész­letek a tv december 31-i műsorából. Közvetítés a Vidám Színpadról, kép­felvételről. 22.00 A Barangolás ven­dégkönyve. Galina Samtsova és Róna Viktor. 22.25 TV-híradó — 2. kiadás Közület munkaerőigénye Az ÉM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal ^elvesz — budapesti munka­helyekre — ács szakmunkásokat, se­gédmunkásokat és kubikosokat. Mun­kásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás szükséges. Jelentkezés: Budapest V., Kossuth La­jos tér 13—15, földszint. 1254 Békéscsaba, Erkel utca 6 szám alól elveszett egy fekete tacskó nőstény kutya. A nyomravezető jutalomban » részesül. 29851 Singer varrógép, német porszívó el­adó. Békéscsaba, Bartók Béla 40. 29796 Ház gyümölcsössel, öt hold főiddel vagy külön is eladó. Szabadkígyós, Vi­rág utca 1. 29795 Békéscsaba, Zsigmond utca 8 számú ház 1080 négyszögöllel eladó. Érdek­lődni: Pozsonyi 47. 29782 600-as Trabant eladó. Békése aba, Jó­zsef Attila út 4. Irodaház, Lábos. 29852 Egylovas, kétszemélyes 6éán eladó. Bé­késcsaba, Fürjes 1535, kövesút mellett. Petrovszky. 29783 200 kéve I. osztályú nád eladó. Mező- berény, Jókai út 60. 29784 Heréit ló eladó. Telekgerendás, 477. 29787 Háromszobás családi ház beköltözhe­tően eladó. Békéscsaba V., Ludvig ut­ca 2. 29785 ön is vigye el, mert érdemes! — dun nájából pehelypaplant készíttetni, régi paplanját átdolgoztatni Antaléknoz, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 20. Telefon: 24—69. Ugyanott díszpárnák készítését, montírozását vállalják. ___________________________ 29796 N ői fekete külföldi, perzsaláb bun­da eladó. Békéscsaba, Bartók Béia út 43 (lent az udvarban). 29777 ■rt.rca.fOiua, xcneu.tij, p&iiduinüOn., _zor­szálak végleges eltávolítása. Faragóné, kozmetikus, Szarvas, Szabadság u. 45. 19202 Boldizsár Gyula EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Iroda KÜLFÖLDI ÉS BELFÖLDI TÁRSASUTAZÁSOKAT SZERVEZ 15—00 ÉVES FIATALOK RÉSZÉRE. Külföldi utak 15 országba, 80 útvonalon, kedvező árakkal! Jelentkezés: valamennyi KISZ-bizottságon, személyesen, vagy levélben irodánknál, Budapest, V., Szabadság tér 16. Telefon; 317—777/46 mellék. Szállodánk, a Hotel Ifjúság külön rendezvények lebo­nyolítását vállalja.- Háziasszonyok fi ' BIZONYÁRA VAN háztartási biztosítása ! A KÁROKAT FELTÉTELE­INK SZERINT MEGTÉRÍT­JÜK, DE AZ IJEDTSÉGÉRT, NETALÁN FÁJDALOMÉRT NEM KÁRPÓTOLHATJUK. MUNKA-, HÁZTARTÁSI GÉPEK KEZELÉSE KÖZBEN LEGYEN ÓVATOS! Állami biztosító dezik. Ismerjük meg a labdarúgó-szabályokaf!

Next

/
Thumbnails
Contents