Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-14 / 11. szám
1M5. Január 14. 4 Csütörtök Ismét a teljesítménynormáról Még tavaly, amikor a Hajtö-------------------- mű- és Felvonóg yár 5-ös sz. Békéscsabai Gyáregységének az egyik műhelyében a telj esi tménynormáról beszélgettünk, bizony egyesek eléggé tapintatlan megjegyzéseket tettek a normakarbantartási feladattal megbízott technológusokra. — Fogalmuk sincS arról, hogy mi a munka. Komoly anyagi veszteség ér bennünket — hangoztatták. Krnács András technológus akkoriban igen elkeseredett volt és kijelentette, hogy legszívesebben más munkakörben dolgozna. Elviselhetetlennek tartotta a helyzetét. A gyárban most ismét a teljesítménynormáról beszélgetünk. Miklya László, a technológiai osztály vezetője többek között arról tájékoztat, hogy ő mostanában nem tapasztal különösebb vitát a normakarbantartás miatt. Az igaz, hogy minden változás bizonyos keresetcsökkenést Idézhet elő, főként azoknál, akik szakmailag gyengébbek, gyakorlatlanok és az újra megállapított 100 százalékot hosszú idő után is alig vagy egyáltalán nem képesek elérni. A baj azonban inkább abban rejlik, hogy Békéscsabán jóval alacsonyabb az átlagórabér, mint a budapesti gyáregységnél. Véleménye szerint a jelenlegi normák reálisak, akik kihasználják a munkaidőt, azok 102—103 százalékot is képesek teljesíteni. Tartós visszaesés nincs. Ha előfordulna, újramérést és módosítást hajtanak végre. | fl forgácsolóüzemben esztergályos egyike a legjobbaknak Az eredménye átlagon felüli. Tájékoztatása szerint — ha teljesen kihasználja a munkaidőt —, legfeljebb 104—105 százalékot tud elérni. Nincs különösebb véleménye a normakarbantartásról, csak a degresszív bérezést kifogásolja, amivel egyet is érthetünk. Megtudom azonban, hogy az idén már csak 110 százalékon felül alkalsomat — foglalja össze végül is a mondanivalóját Csak az alapbért kevesli, mert Budapesten, a társgyáregységben a hasonló gyakorlattal és képességgel rendelkező munkások egy-két forinttal több órabért kapnak. I I bírálat Véleményem szerint I___________ jogos és helyes lenn e, ha a Hajtómű- és Felvonógyár vezetői —a Népszabadság január 8-i számában megjelent Ahogy nem szabad átszervezni című cikke alapján az egyéb hibákkal együtt, ezt is mielőbb orvosolnák. Bánkúti Mihály géplakatos 1952 óta dolgozik a vállalatnál. Kitűnő szakember, ő az úgynevezett „rab- lós” típushoz tartozik, amelynek jellegzetessége: amit csak tud, kihoz a gépből. — Amíg itt vagyok, 100 százaléknál nem lesz alacsonyabb a teljesítményem — mondja és megjegyzi, hogy még a 120 százalékot is el tudná érni. Pedig elég magas a norma. Szabó Mihály, a gyáregység műszaki vezetője ebben nem is kételkedik. Véleménye szerint azonban a technológiai előírások betartása esetén senki sem képes 103—105 százaléknál többre. Ezt Bánkúti Mihály is elismeri. Ha valakinek magasabb a teljesítménye, a meósok már idegeskednek miatta, ami érthető is. Szabó Mihály arról is tájékoztat, hogy a többször késve érkező műszaki dokumentáció miatt egyes munkadarabok elkészítéséhez csak rajzot adnak ki — technológiai utasítás nélkül, becsült normaidővel. Persze helytelen, de másképp le kellene állítani a munkát. Ezért kénytelenek ezt a megoldást választani, amikor aztán nemegyszer vita támad. { b normacsoport dTs»bó Péter a legfontosabbnak tartja, hogy most már minden állandó gyártmányra szilárd normarendszert alakítottak ki, ami az adott körülmények között a legmegfelelőbb. Bizonyítja ezt, hogy a dolgozók a munkaidőt kihasználják, javult a munkafegyelem, fokozódott a munkaintenzitás. Természetesen a teljesítménynormák nem örök életűek és ahol szükségesnek mutatkozik, ott újabb alapos felmérés után változtatnak rajta. A gyáregység technológusai a gépektől kerültek az irodába, és vagy elvégezték már, vagy pedig nemsokára befejezik a gépipari tehcnikumot. A legjobb barátságban vannak ma is a műhely dolgozóival, aminek ottlétemkor számos tanújelét adták. A barátság azonban egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a szabályokat, rendeleteket betartsák, hiszen éppen ezzel szolgálják társaik és az egész társadalom érdekét. Mert mire való a normakarbantartás? A termelékenység fokozásának fontos feltétele. Így érhető el, hogy a műszaki, technikai színvonal emelkedésével egyidejűleg a termelt javak mennyisége is egyre növekedjék és az igények mindjobban kielégíthetők legyenek. A laza norma rontja a munkafegyelmet, csökkenti a munkaintenzitást, gátolja a fejlődést. I Akikkel ? gyáregység mű- ! ___________ helyeben beszélg ettem, azok mind tudják ezt és bizonyára ma már mások is eléggé tájékozottak ebben a kérdésben. Az életszínvonal növekedése nem a jogosan vagy illetéktelenül megkeresett forintösszegen, hanem a — bizonyos időegység alatt — megtermelt áru mennyiségén, minőségén múlik. A normakarbantartás tehát a termelékenység növekedését segíti elő, végső soron pedig az életszínvonal fokozatos emelkedéséhez teremt reális alapot. Pásztor Béla Ahol hiánycikk az udvariasság? S enki nem vonhatja kétségbe, hogy a kiskereskedelmi bolthálózatban egyre inkább tért hódít az udvarias, előzékeny kiszolgálás, az eladó és vevő kölcsönös tisztelete és megbecsülése. Sajnos, akadnak még e téren is hibák, amelyek ugyan nem jellemzők, de nem is elszigeteltek. A krónikás persze szívesebben ír a dicséret hangján, de tollat ragadni kényszerül, ha ennek az ellenkezőjéről is van szó. Az alábbi kis történetnek nem lehettem ugyan közvetlen szemtanúja, csupán két ismeretlen háziasszony akaratlanul „lehallgatott” beszélgetéséből tudhattam meg, hogy a békéscsabai, Orosházi út 61. szám alatti önkiszolgáló fűszer-cseme- geboltnak nem minden dolgozója van tisztában az udvariasság elemi követelményeivel. Mondom, a teljes történeti hűségért nem kezeskedhetem, bár a kételkedésre sem lehetett különösebb okom. Ám, ha mégis olyan történettel találkoztam, amelynek — mint mondani szokták — csak a fele igaz, akkor is érdemes arra, hogy okulásul közreadjam. Beszéljen hát helyettem a két ismeretlen háziasszony. * — No, ezeknél sem kell egyikmásik alkalmazottnak gorombáskodásért a szomszédba menni... — Hát ezt én is tapasztaltam. Szerencsére nem magamon, de az eset így is kínos volt. Képzelje csak, a múltkor sorban állok a pénztárnál. Tán a harmadik vagy negyedik lehettem. Éppen az egyik szomszédasszonyom volt soron. Kenyeret meg egy kis üveg sört vásárolt. Amikor kifizette a 12 forint körüli összeget, automatikusan sodródott a kijárat felé. „Előbb fizesse ki az 55 forintot, mielőtt elmegy!” — csattant ellentmondást nem tűrően ekkor a szőke pénztárosnő hangja. — De hiszen miért 55 forintot kövtelt a kenyérért és a sörért? És egyáltalán: miért követelőzött, ha egyszer már fizetett az az aszszony?! — Ezt néhány pillanatig én sem értettem. Persze, érthetően, dermedt csend lett a zsúfolt üzletben. Sokan sajnálkozva, néhányan meg gyanakodva méregették a meg szólított asszonykát. Az meg csak állt zavartan, szinte szóhoz sem tudott jutni. Ám előlépett a sorban következő vásárló: „De hiszen az 55 forintos céh az enyém!” „Bocsánat...” — suttogta ekkor pirulva a pénztárosnő, de ezt már oly halkan, hogy csak hárman— négyen hallhattuk... — Hát ez igazán felháborító! — No, várjon csak, még nincs vége... Ügy adódott, hogy egy óra múlva újra ott voltam az üzletben, mert valamit még elfelejtettem. Az én kis szomszédasszonyom nyilván elpanaszolta otthon az esetet, mert a férjét láttam ott, amint a pénztárosnővel és az üzletvezetővel vitázott. „Tegyen panaszt a központban!” — mondta flegmán az utóbbi. „Hát akkor legalább a nevüket mondják meg!” — így a férj. „Az utcán, a bejárat mellett ki van írva!” — replikázott a boltvezető. De már erre a jobb érzésű eladók, akik ellen egyébként soha nem merült fel panasz, is csóválták a fejüket. „De hiszen az elég magasan van és alig olvasható!” „Akkor hozzon létrát! És különben sincs időnk ilyen beszélgetésre!” S szinte tuszkolták kifelé a kéretlen látogatót... ♦ Itt félbeszakadt a párbeszéd, mert befutott a busz. Én meg a kabátgombjaimat bökdösve latolgattam: megírjam, ne írjam meg, megírjam, ne írjam meg... Végül is úgy döntöttem, hogy megírom. Végtére is nem akarok senkit megbántani, viszont úgy gondolom, hogy mindazok, akiket illet, okulhatnak e kis epizódból... (—zár) ÉSZAKI TORTENEI FORDÍTOTTA: SASS ATTILA maznak degressziót, így tehát a jövőben ez aligha lesz kihatással a keresetre. Nyeste Sándor marós — ahogy mondják róla — a munkásoknak ahhoz a csoportjához tartozik, akik igen jó szakmai ismeretekkel rendelkeznek és mindig egyenletes a termelésük. Csaknem húsz éve dolgozik a vállalatnál' és az eredménye még egy hónapban sem volt kevesebb, de jóval több sem a száz százaléknál. Az évek során végrehajtott normakarbantartás neki nem okozott és ma sem okoz gondot. — Nekem megfelel a jelenlegi norma is, megtalálom a szárnitáSzocialista brigádvezetők tanácskozása A Vasas Szakszervezet székházában hétfőn tartották a vasipari szocialista brigádvezetők országos tanácskozását, ahol Ocsenás Tibor, a Vasas Szakszervezet titkára elmondotta, hogy a szocialista brigádvezetők első országos tanácskozása óta, tehát nem egészen három év alatt, a vasiparban 67 ezerről 116 ezer fölé emelkedett a szocialista brigádok tagjainak száma, ami azt jelenti, hogy az új típusú versenymozgalomban a vasipari dolgozóknak mintegy harminc százaléka vesz részt. 9. — Hogyan tehettem volna? — kérdezte ijedten Poluhin, hiszen még mindig emlékszem rá. Nem lenne szép dolog. — Leeresztette fejét, és szárazon folytatta: — Tudod, olyan különös szemei voltak. Mindig azt hittem, hogy ezekkel a szemekkel mindent szépnek és jónak lát, és én szintén... — A feleségem szemei is különösek — szólt közbe Ljutyi- kov. — Az ember szeme kifejezi igazi egyéniségét — szögezte le Poluhin. — Szavakkal lehet hazudni, de a szemek mindig elárulják az igazat. Ez tény. — Mi gyereket várunk — jelentette ki Ljutyikov, és büszkén elmosolyodott. — Ez igen — vidult fel Poluhin. — És mikorra? — Lehet, hogy most, míg úton vagyunk. — Persze, hát ezért vagy te olyan ideges! — Hált tudja, a feleségemnek még nincs tapasztalata — mondta zavartan Ljutyikov. — Miért hallgattál az elindulás előtt? — haragudott meg Poluhin. — Mit mondjak, mikor menni kell? — Hallgass rám! — parancsolta Poluhin. Az éjszakai pihenőket kiiktatjuk. Felváltva vezetjük a gépet. Már vezettem a gépállomáson egy ilyen vontatót. — Körülnézett, majd megkérdezte: — A termoszban mi van? — Tea — felelt Ljutyikov. — Iszom egy keveset, hamarabb kijózanodok, aztán kissé pihenek, majd felváltalak. Ne ijedj meg, van tehetségem a gépek vezetéséhez. A törvényességgel kapcsolatban pedig, elvégre képviselő vagyok... Két tenyere közé fogta a műanyag poharat, öntött egy kis teát és felhajtotta. Rövid hallgatás után megszólalt: — A föld, mint ahogy tudod, kezdetben élettelen test volt. — Kinézett a fagytól csillogó tundrára. — Mint ez itt. — És hogy lehet az, hogy a távoli északon olyan növény- és állatmaradványokat találtak, amelyek csak a trópusi vidékeken élhettek? Poluhin 'felhúzta bozontos szemöldökét, nagyot sóhajtott, majd elnevette magát: — Ezt ne tőlem kérdezd, hanem a tudósoktól, én is tőlük olvastam ezeket. No, de elég volt — Nyesztor Fomics, ön megígérte nekem... — Micsodáit? — Hogy alszik egy keveset. — Valóban — felélte Poluhin —, tettem ilyen ígéretet. Rácsavarta a műanyag poharat a termoszra, beburkolódzott a bundájába, elhelyezkedett az ülésen és abban a pillanatban elaludt Arcán még látszott kis ideig az öntelt mosoly, de lassan elernyedt, kifejezéstelenné vált szája kissé kinyílt. A vastag jégkéreg csikorgót! és megrepedezett a traktor lánctalpai alatt, hosszú törések futottak szét felszínén, olyan volt, mint a betört ablak. Lassan megindult a szél is, kis hógör- getegék surrogó hangot hallatva rohantak szembe a traktorral. A szél összeszedte erejét, egyre vadabbul süvített, megkezdődött a hóvihar. A traktor belehajtott a fehér hóförgetegbe. Az elülső ablakra rátapadt a hó. A fehér viharból fekete vihar lett. A szél felkavarta a hóval együtt a tundra földtakaróját és az egész látóhatárt sötét felhőbe borította. A traktor fényszóróját teljesen megvakította ez a fekete vihar. Ljutyikov mégsem állította le a motort, még a sebességet sem csökkentette, habár vakon, az iránytűre és az órájára támaszkodva vezette a vontatót. Tudta, hogy ezzel a sebességgel hét óra alatt áthalad a tundra ismert, sík területén, aztán szakadékok, majd újra tundra következik, de az már el mocsarasodon, befagyott tómedrek. • Poluhin felébredt és követelte magának a vezetést. — Lehetetlen — mondta Ljutyikov —, semmit sem lát. (Folytatjuk)
