Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
így írunk mi, ha van időnk Vajnai László, Cserei Pál, Bónus István, Beck Zoltán, Bencsik Máté, Űj Rezső, Ó. Kovács István, Mucsi József, Kovács György, Huszárné Sándor Magda, Varga Dezső, Filadelfí Mihály, Csoór István — és Sass Ervin Nem árulok «I titkot: ha valaki vidéken vásárol négyszoba összkomfortos villát és ezáltal vidéken telepedik le, plusz Írói ösztönzései is adódnak, akkor a tehetségen, a technikai fortélyok elsajátításán, a vidéki ess éggel való küzdelmen túl legnagyobb harcát az idővel vívja. Ihletett perceinkben aztán, amikor ihlet és Idő szerencsésen összetalálkoznak, vígat és borongósat, szelídet vagy haragosat írunk; aztán jön a nyomdagép, elnyeli és kinyomtatja betűinket; aztán jön az olvasó és nyugodtan szórhatja szitkait, mert az olvasó után számunkra már csak a halhatatlanság következik. Szóval, mi is írunk, ha van rá időnk. Valahogy így... lyén az ajtó fölött transzparens fehérlett: „Vándor, igyál, de ne annyit, hogy kiloccsanjon!”. Hát ilyen remek dolgokat talál a gyűjtő Simontomyán. Hazautaztamban meg arra gondoltam: miért ne írhatna régi szakköröm egy pinceszer-tanulmányt? Persze kollektíván, legalább jobban fogy a nedű is, a mese is. Hogy aztán ki lenne ebben az első, mi, orosházi- ^ ak vagy a csabai gimnazisták? Üsse kő, a lényeg a h fontos: virágunk nekünk is van, ha éppen a győztest 2 kell majd ünnepelni. Q Elküldjük levélben. I ______________________ * M encsik Boté: Liánkusza László: METRONOM Elindítottam, jobbra-balra kileng, mint hullám • zúgó porsivatagokban. S a tokban a metronóm egyre csak ketyeg. Liánkusza éj, hajad, szemed ésatöbbi, • önti mérgét szivemre, számra, toliamba, vágyódva szánva. Mindazonáltal hiába ketyegsz, egyszer majd megállítom benned az ütőt, s legenda ide, legenda oda: csókunk, lesz az igazi csoda. Cser Pál: Homok a strandon Egész éjszaka homokot lapátoltam egy vagonból, most meg nyár van, itt fekszem a strandon, és itt is mindenütt homok, meg lányok, egy velem szemben perget. Ö is homokot. Kicsit hallgatunk, azon töprengek, hogy mennyiért vehette a bikinijét, hiszen ha egy tízest kérnek ekkora, tenyérnyi göncért, az már árdrá- . gítás; közben Aurél is jön, rendes srác, az anyjának | mosógépet akar venni, és itt sem sűríti sokáig a leve- : gőt, látja, hogy a bikinivel foglalkozom, meg fáradt is • vagyok az éjszakai lapátolástól; erre elmegy. Lüktet a • halántékom, száraz a nyelvem, és a lány azt mondja, j menjek el tusolni, aztán jöjjek vissza. Elmegyek, rúg- | dalom a homokot, homok, homok mindenütt... ősszel ■ kezdődik a suli. Brr! De hideg ez a víz! Lépfünkdobban Rezső: Szelíden harsogó ének Mindeniiti jó, de legjobb oiihon Üjra otthon.;. Valami ilyen című novellám jelent • meg annak idején a Békési Üzenetben, jól emlékszem, j hogyne emlékeznék rá jól. Szabad legyen megjegyez- : nem, hogy K&pásné, a novella hőse azóta is többször j várta haza a fiát, amikor az táncolni ment esténként, : hogy megkeresse a boldogságot. Amikor egyszer újra : hazajött a fiú, Pista, körüljáratta a szemét a szobában, : aztán levetette magát az asztal melletti székre, mely • modem lábú volt, és nagyot reccsent. Elterpeszkedett, ujjaival dobolt az asztalon, nem indulót, nem: valami twisztet; a húgai a dunna helyett már selyempaplan • alól pislogtak kifelé, és rászóltak bátyjukra: — Rosszul • ütemezed, Pista, azt a Popokatepetl—twisztet, hallod! j Mire Pista odamordult: — Hagyjuk ezt, nem vagyok ; már szopós gyerek, tudom én, hogy mindenütt jó... de | legjobb ez a fehér szalonna meg ez a kenyér, amit j amyus hozott a kamrából. Erre a húgok csendben el- : mosolyodtak, és visszabújtak a selyempaplan alá. Szétterítem harsogó bensőm, eme fiatal, lázongó cuccot, nem szeretem én a fényes puecot, csak küzdeni, legeslegelsőn! N esztek a szívem, itt heverget, kedvcskén várja, hogy tapossátok, ne féljetek, nem röppen el átok számról, pletyikét nem keverget. Emberiség, átölellek most, Diadalmasan rágom az uj-jam, s megállva kissé itt az útban, elteszek két jegyzetpapirost™ Régikovács István: , Nemcsak a nők ■ ■ : ■ ■ ■ : ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ : ■ ■ ■ ■ ■ ■ : ■ i : ■ : K Mohács György: Megnyilatkozásom G. K. kenyerespajtásomnak ajánlom vergődve, kínba' Köbgyök nihil vagyok, mosolyom elorozták kis sündörgók, gazok. Lehettem volna én nihil a köbön is tán, vadléptű nagy legény! De a semmi-senki elhagyott báván, sután, s nem tudtam könnyezni. Lehettem volna én bariton? Tenórió?™ Nesztek e költemény. Magdaléna H. Sándor: NOSZTALGIA Azt mondják, hogy amikor» rozsdásodnak a levelek a tanyai iskola körül, és a Frici macska éjszaka nyávogni kezd, akkor a legszebb a természet erre kint, a pusztán, Csabától és az írói halhatatlanságtól két lépésnyire. A varjak azonban bölcsebbek ennél, és kárognak akkor is, amikor nem kellene, de hát nekik ez a dolguk, és miért is ne kárognának, hej, haj, ez a világ rendje: reggel köd, délben fagy, este telepes rádió; meg aztán a krizantémok is lehorgasztják a fejüket, és úgy sír- dogálnak: hol vagy nyár, hol vagy te tavasz, Erzsébetkor leesik a hó, és nézhetjük az eget, nem süt W a nap... Varga de ZsS: Okoskodók összementek, nem úgy mint a tej, hanem erőszakosan, mint két szarvasbika. A favágó meg a másik, a csavargó, akinek úgy korgott a gyomra, hogy elmenekültek a halak a folyó túlsó partjára, öklükkel felvágták egymás állát, a favágó még rúgott is egyet, mert neki nem korgott a gyomra, és nyögött hozzá rémítő pofákat vágva. Később, hogy jól meglapogatták egymást, leültek, a favágó fogta a baltáját, szelt az almából meg a kenyérből, nyújtotta a csavargónak. Az gondolkozott kissé, hogy elfogadja-e, de aztán elfogadta, és a favágó tenyere helyett valami kimondhatatlan jó érzés kezdte szorongatni a torkát... Idefigyeljfi Mihály: As öntudat Gyermekkoromban, ha mondták: öntudatos légy, Miska, mindig öntudatom szemem a szóló felé nyílt™ Most én mondom magamnak, idefigyelj, komám, az öntudat nem buci vagy kolbászos kenyér, Bónum István: Ä kisbögre Akácfás utat idéző kisbögre, rajtad fiatal énem nyoma szárad, hej, hányszor jártuk együtt Szckkutason a régi, lapuló, piciny tanyákat! S a csomorkányi templomromnál, ha tüske szúrt szelíd tenyerembe, benned hűs víz lapult, azt loccsantottam égő, lüktető, fájdalmas sebemre. Hátvéd Zoltán: ■ Néprajzi transzparens a pincében j ■ Többszörös néprajzi helyszínszemlét tartottam SI- j montornyán, ahol nem is egy hagyománygazdag pince- ■ szert találhat a jámbornak nem mindig mondható nép- : rajzi kutató. Legutóbb is arra jártam, és meghatódot- 5 tan figyeltem, milyen szép kimúlással haldoklik a nagy j magyar természet, míg a pincelyukakban forr, pezseg j és tisztul a bor. A pinceszer az tehát nem vicc, az konkrét néprajzi ! fogalom, agitatív ereje szembetűnő. Az egyik pince mé- S pletykásak Nudliné kartársnó azt mondja Ürgéné kartársnónek: Drágám, olyan jó, hogy látlak! Ürgéné hasonlóképpen örül, és így folytatja: Hát még én, szívem!... Beszélnek, beszélgetnek, és kiderítik, hogy nemcsak a nők pletykásak, hanem a férfiak is, azok ám igazán! Mert mi történt tegnap is? Ürge kartárs azt mondta a feleségének: Kutyulinkóm, képzeld, Nudliéknál baj van. Ez a Nudli teljesen összetört. A felesége nem szei%ti... Ürgéné jajveszékelve csapta össze a tenyerét, és nem akarta hinni. Persze, minden kiderült. Nudliné valóban nem szereti nudlit, a kis „n”-es nudlit, de a nagy „N”-es Nudlit, Nudli kartársat igen Is szereti. Hát most mondja valaki, hogy a nők pletykásak! Mucsi Mózes: Akáefa-zokogó Lehunyta szemét egy akác » . Békésen békésen a Körös-parton, Gyökerére balta csapott, Annyit se mondott néki: pardon, pardon! Gerle-hadak sorakoznak, Elsiratni tanulják már a nótát, Egy, csak egy a hamis hangú, Mert nem ismeri szegényke a kólát... Rideg vagyok — mondják, pedig csak ön-tudat edző órákra járok magamhoz, fülemben gordonkahúrok remegnek, egyre csak remegnek,.. Csoór Pisfahá: A halál meg a pléh 5 És akkor megjött a halál, a hóna alatt a nagy darab ! pléh, amire majd én ültetem ékeimét. Vigyori mosoly- ! gás fenekedett az arccsontján, a szeméből meg fény cikkant, olyan élesen és hegyesen, ahogy a vízipocok peslant, aztán beléröhögött a képembe, hogy itt vagyok, öcsém, meg itt a pléh is. Akkor én fogtam a pléht meg a halált, az igaz, hogy erősen zörgött a csontja, és ezt én Utáltam nagyon, mert, a harmóniát szerettem világéletemben, meg a' gátór-módra buggyamott halpaprikást, akkor én fogtam a lapockáját meg a medencecsontját, nem tartottam tóle, hogy megtisztel, és rá tettem alaposan a pléh- re. A halál elsápadt, és én röhögtem. Megcsapkodtam az alsó felét egy galagonyagallyal, és elküldtem az ángyához, mulassa ki magát, ha arra van kedve neki. Végül pedig az, aki kuncog, mert róla senki sem írt, mert ő írta ezt az egész szilveszteri mókát — kíván barátainak, sorstársainak és önöknek, kedves olvasók. • boldog új esztendőt: | Ser Yín
