Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-06 / 4. szám
1965. január 6. 2 Szerda Elkerülhetetlen a gyarmati rendszer végső bukása A Pravda keddi vezércikkéből Moszkva Elkerülhetetlen a gyarmati rendszer végső bukása című vezércikkében a Pravda hangsúlyozza: „a Szovjetunió minden tőle telhetőt megtett és megtesz annaik érdekében, hogy közelebb hozza azt a napot, amikor bolygónkon nem lesz egyetlen elnyomott nép sem.” A lap emlékeztet arra, hogy az elmúlt évet nevezetessé tette a nemzeti mozgalom további fellendülése. A forradalmi demokratikus átalakulás folyamata elmélyült sok olyan országban, amely Péter János Párizsba utazik Péter János külügyminiszter Maurice De Murvillenek, a Francia Köztársaság külügyminiszterének meghívására néhány napos hivatalos látogatásra 1965. január Il-én Párizsba érkezik. (MTI) nemrég tört ki a gyarmatosítók politikai elnyomásának bilincseiből, megerősödött a nemzeti felszabadító erők szövetsége a szocialista világrendszerrel és a nemzetközi munkásosztállyal. A szocialista világrendszerre támaszkodó nemzeti felszabadító mozgalmak győzelmes fejlődése elsöpri a gyarmati rabság rendszerét — hangsúlyozza a Pravda. — A szocializmus sikerei, erejének növekedése, eszmélnek vonzóereje döntő szerepet játszik abban, hogy egyre több fiatal nemzeti állam lép a fejlődés nem kapitalista útjára. Olyan országokban, mint Algéria, az Egyesült Arab Köztársaság, Mali, Ghana, Guinea, Burma gyakorlati intézkedések születnek ebben az irányban. Ázsia, Afrika, Latin-Amerika független országai — jegyzi meg a vezércikk — a világpolitika fontos önálló tényezőivé váltak. Az el nem kötelezettség politikájára támaszkodó külpolitikai irányvonaluk a béke és a haladás erődnek javára, az imperializmus és a gyarmati rendszer, a reakció és a háború kárára hat. A kongói amerikai—belga intervenció, a dél-vietnami szennyes háború kiterjesztésének terve ismét bebizonyította, hogy a gyarmati rendszer mennyire veszedelmes továbbra is a szabadságszerető népek számára. Semmiféle imperialista mesterkedés nem képes megakadályozni a nemzeti felszabadító mozgalom megerősödését és fejlődését. Ez a mozgalom nemcsak az ant'ko- lonialista harcra kelt tömegek lelkesedéséből, hanem a szocialista világrendszerhez és a nemzetközi munkásosztályhoz fűződő szövetség megerősödéséből is meríti az erőt. Ma az egész haladó emberiség előtt áll az a reális feladat, hogy már az 1965-ös évben végérvényesen fel kell számolni minden gyarmati rezsimet E feladat mielőbbi megvalósítása megköveteli minden haladó, békeszerető, anti. kolonialista és antiimperialista erő még nagyobb mérvű összefogását. (MTI) Bartolük András 1919—1965 Napszámos szülők gyermekeként pillantotta meg a napvilágot 1919-ben Dobozon. Élete — felcseperedvén uradalmakban, nagygazdáknál cselédcskedett, napszámoskodott — küzdelmekkel telt. Csak a remény éltette, mint annyi más agrárproletárt a Ilorthy-éra 25 éve alatt, hogy végül is elkövetkezik majd az új világ. S 1945-ben neki is a fel- szabadulás hozta meg a lehetőséget, hogy osztálya, népe javára legjobb képességeit fejleszthesse ki. Jelentkezett a pártba, majd a szegényparasztok szervezetének budai járási, utána a Pest megyei funkcionáriusa lett. 1950- ben állami gazdasági igazgatónak nevezték ki. ezt követően a néphadsereg erősítésére, annak kötelékébe hívták politikai tisztnek. Századosi, majd őrnagyi rangot kapott. 1957-ben került a megyei munkásőrség vezető testületébe, előbb Békésen, majd Orosházán, ahol járási parancsnokként tevékenykedett, s a járási és városi pártbizottság tagja volt. Állhatatosan képezte magát, hiszen a múlt rendszerben nem tanulhatott. Három gyermekének nevelése, s pártmunkája mellett elvégezte a nyolc általánost, majd levelező úton érettségizett, s a Szegedi Pedagógiai Főiskolán két évvel ezelőtt megszerezte a tanári oklevelet. Következetes, határozott vezetőnek, széles látókörű pártmunkásnak ismerték őt mindenütt, s szeretettel fogadták, ahol csak megfordult. Gyógyíthatatlan betegség ragadta el munkatársai közül, amellyel nem tudott már megbirkózni sokat próbált szervezete. Pénteken délután kísérik utolsó útjára. Csorváson. Az orosházi járási-városi pártbizottság, a megyei munkásőrség parancsnoksága saját halottjának te. kinti, mint olyan embert, aki élete végéig hűen szolgálta a dolgozó népet. Johnson elnök üzenete a kongresszushoz A wMalaysia-válságtó V) A Mlalaysia-válság tovább lángol: Indonézia még nem erősítette meg véglegesen, hogy kilép-e az ENSZ-ből, de az indonéz képviseletet egyelőre bezárják. Közben újabb angol ejtőernyősök érkeztek Szingapúrba és Mulley, a munkáspárti kormány hadseregügyi minisztere harciasán, közölte: „Nagy-Brítannia teljesíteni fogja kötelezettségeit Malaysiával szemben’*. A baj, a feszültség gyökere éppen a „kötelezettségekben” van. Ez az illedelmes szó ugyanis egy támadó stratégiát rejt. Hiszen annak idején Malaysia állam létrehozását semmiféle nemzeti vagy történelmi szempont nem indokolta. Ez a nem egészen másfél esztendős állam pusztán azért alakult, hogy segítségével katonailag sakkban tartsák Indonéziát és biztonsági bástyát létesítsenek Szingapúr, Nagy-Britannia és a támadó délkelet-ázsiai blokk legfontosabb ázsiai támaszpont-városa körül. Ebből a szempontból nincs többről szó, mint újabb, veszélyes szakaszáról egy másfél esztendős katonai feszültségnek. Ami a dolgot európai szemmel nézve politikailag különlegessé teszi — az a brit munkáspárti kormány szereplése. Már a választási harc idején feltűnt, hogy a konzervatív kormány külpolitikáját és gazdaságpolitikáját hevesen támadó munkáspárt következetesen megkímélte a toryk támaszpont-politikáját. Gordon Walker, a jelenlegi külügyminiszter ugyan a kampány során beszélt egy tervről, amely szerint „mozgó támaszpontokat” hoznának létre az adeni bázis és Szingapúr között elterülő óriási térségben. Felvetette azt is, hogy esetleg lakatlan szigeteken létesítenének támaszpontokat. Ez persze elvileg nem jelentett szembefordulást a reakciós támaszpont-politikával — pusztán olajozottabb, kellemesebb módszereket keresett annak végrehajtására. Természetesen azóta kiderült, hogy a Gordon Walker által dédelgetett tervek nem karesatülvihetők. Hosszú évek telnének el, amíg egy mesterséges szigetből vagy éppen egy lakatlan szigetből technikailag modem katonai bázist lehetne varázsolni. Az utópia így hát szertefoszlott — s enyhén, ott maradt a kemény valóság. A munkáspárt még a formákat sem változtatta meg: a Malaysia-krízis pontosan ugyanolyan módszerekkel zajlik, mint a konzervatívok idejében. Rövid hivatali Ideje alatt Wilson- kormányának már eddig is igen sok nehézséggel kellett megküzdenie. Az angol katonai apparátus felilépése a birodalmi támaszpontok hálózatának épségben tartására — arra mutat, hogy a nehézségekre a munkáspárti kormány sajnálatosain konzervatív modem reagál. A malaysiai válság új szakasza ily módon az első nagy játék azoknak, akik éppen ebben, a gyarmati és felszabadult népeket oly közelről érintő kérdésben vártak új, eltérő politikát Wilson kormányától. (-ie—) Washington Johnson, az Egyesült Államok e1- nöke hétfő este a szehátus és a képviselőház együttes ülésén felolvasta „Az ország helyzetét” ismertető hagyományos üzenetét. Ebben kifejtette a kormány programját az alapvető kül- és belpolitikai kérdésekben. A jelenlegi világhelyzetről szólva az elnök megjegyezte, hogy az utóbbi négy évben „több lépést tettek a béke megőrzése irányában, mint bármikor a hidegháború megkezdése óta”. E lépések közé sorolta a nukleáris fegyverkísérletek eltiltásáról szóló szerződés aláírását. Az elnök, kijelentette, hogy az Egyesült Államok békés, kölcsönös megértést óhajt a Szovjetunióval. Ha a szovjet és az amerikai nép békében akar élni egymással, törekedniük kell egymás jobb megismerésére — mondotta. Reményét fejezte ki, hogy a Szovjetunió új vezetői ellátogathatnak Amerikába s közvetlenül megismerkedhetnek az Egyesült Államokkal. Az Egyesült Államok tanulmányozza a Szovjetunióval és a szocialista tábor más országaival folytatott kereskedelem ki- szélesítésének módját. , Johnson bejelentette, hogy még ez év folyamán el kíván látogatni egyes, az Egyesült Államokkal baráti viszonyban lévő európai és latin-amerikai országokba. Johnson megerősítette, hogy az Egyesült Államok továbbra is segítséget nyújt Dél-Vietnamnak. Az Atlanti Szövetség ügyeiről szólva az elnök felhívta nyugateurópai partnereit, „fokozzák erejüket, az egységet és az együttműködést Amerikával”. 1964 UTOLSÓ HÓNAPJÁBAN ZAJLOTT LE az Atlanti Szövetség párizsi értekezlete. E tanácskozást a legkülönfélébb hír magyarázók a legkülönfélébb szempontok alapján kommentálták. Felvetették például a NATO keretén belül kibontakozó neonacionaliz- mus jelentőségét, mint divergens erőt, amely alkalmas arra, hogy az Atlanti Szövetség régóta lappangó ellentéteit felfokozza és magát a szövetséget hovatovább a kibékíthetetlen ellentmondások helyzetébe szorítsa. Feltűntek tehát a nyugati politika egén a neo- nacionalista viharfelhők is. Nem ártana pontosan tudni, mit értenek a nyugati hírmagyarázók a neonacionalizmus fogalmán és hogy ez miként viszonylik az imperializmus közismert koz- mopolitizmusához. E tekintetben ugyanis a fogalmak tisztázása nem egyszerű logikai játék. Nyilvánvalónak látszik azonban, hogy a „neonacionalizmus” lényegében az imperialista hatalmak ama törekvését jelenti, hogy Ilyen vagy olyan formában — mennél nagyobb részt kaparintsanak meg az imperialisták által uralt, vagy a számukra még elérhető világból. MIUTÁN AZ ATLANTI SZÖVETSÉG párizsi értekezlete véget ért és a tanácskozásról kiadták a Neonacionalista viharfelhők lizmusról — már ami ennek legmaibb indítékait illeti. Az amerikai nacionalizmus a The American Century jelszavának kiadása óta egészen világos. Az „Amerika Évszázada” — akár beszélnek róla, akár taktikai meggondolások alapján elhallgatják — a földkerekség meghódítását jelenti Uncle Sam számára. Gold water erről így szólt: „Azt akarjuk, hogy az Istentől rendelt amerikai életforma uralkodjék az egész világon.” Ez világos beszéd, nacionalista és Imperialista tartalma leplezetlen. MÁR AMI AZ ANGOLOK „új” nacionalizmusát és annak közvetlen céljait illeti, Itt a „régi vágású” kozmopolitizmus került most szembe bizonyos gazdasági adottságokkal. Amióta az Egyesült Királyság elveszítette a tengerek fölötti korlátlan uralmát s ennek következtében meggyorsult gyarmati hatalmának széthullása — folyamatosan növekedtek az „anyaország” gazdasági nehézségei. Az adott időpontban — 1964 végén, 1965 elején — ott tart már az egykori brit impérium, hogy gazdasági helyzetének romlása miatt kénytelen módosítani katoszokásos bulletint, a problémákat napolitikáját. Felmerül például az elkendőző írásmű résein világosan megpillantható volt a nacionalizmus problémaköre. Ez, mint jelenség, meglehetősen bonyolult. Beszélhetünk amerikai, angol, francia és nyugatnémet naclonaa követelmény, hogy a brit rajnai haderőt vissza kell vonni a bonni állam területéről. Ha ezt megteszik, akkor — amint erről a londoni rádió szpíkere kertelés nélkül szólott — növekszik a kon. tlnensen a Bundeswehr viszonylagos katonai ereje és befolyása. Márpedig ezt a mai Angliában nagy tömegek helytelenítik. Igen sok angol emlékezik még a második világháború borzalmaira és a német imperializmus fasiszta markának halálos szorítására. Az angol „nemzeti érdek” szemben találja tehát magát a Német Szövetségi Köztársaság legkülönfélébb törekvéseivel. E törekvések között akad minden: politikai, gazdasági, kulturális és katonai terjeszkedés. Ezek közül az angol üzleti világot jelenleg főként a nyugatnémet gazdasági terjeszkedés nyugtalanítja. A tény azonban tény: „nemzeti érdek” került szembe „nemzeti érdekkel”. A NATO-N BELÜL FELLÁNGOLT nacionalizmus egy másik Heveny tényezője De Gaulle „glot- re” politikája. De Gaulle határozottan szembekerült az USA európai terveivel. Ügy véli, az amerikai befolyás állandósulása és megszilárdulása örökre visszaszorítaná a francia imperializmus európai és tengerentúli esélyeit a2 újfajta — De Gaulle által nyíltan meghirdetett — neokolonialista* manőverben. Sok degaulleista azt hajtogatja, hogy az amerikaiak terveibe illeszkedő „európai integráció” voltaképpen szélesre tárná a kapukat az USA hadserege előtt. Következésképpen: az „integrált Európában” végső fokon az US Army főparancsnoka az „alkirály” szerepét töltené be. Persze, a francia nacionalizmus nemcsak az amerikaiakra féltékeny. Elhangzottak olyan vélemények is, hogy a német revansisták igényeit nem lehet kielégíteni. A nyugatnémet jobboldal minden követelésének akceptálása csupán új követelések forrása lenne. Éppen ezért — hangoztatják egyes degaulleisták — még a kisujjat sem szabad odanyújtani az ördögnek. A kozmopolitizmussal is kacérkodó francia neonacionalizmus létezése tehát nem kétséges. A NYUGATI NEONACIONA- LISTA megnyilatkozások az utóbbi időkben szaporodtak. Az „atompatt” és ettől függetlenül a koegzisztencia elkerülhetetlensége — egyes nyugati publicisták szerint — azzal a következménnyel jár, hogy az imperialisták a nyersanyagért, a piacokért, a tőkeexport lehetőségeiért nyíltabban kerülnek szembe egymással, mint eddig. E meztelen tény leleplezésére szolgál a nacionalizmus és a neonacionalizmus. De bármiféle jelzőt kapjon is maga a fogalom, ennek lénveee — az emberi haladás érdekeit tekintve — veszedelmes rombolóerő. Szerencsére a világszerte erősödő munkásmozgalmak, békefrontok és antiimperialista érzelmű tömegek töbhé-kevésbé átlátnak a szitán és különböző erővel ugyan, de „elleneőzt” adnak a nemkívánatos fejleményeknek. F. M.