Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-31 / 26. szám
Koszta Rozália Freskcterv KÖRÖS TÁJ ___________KULTURÁLIS MELLÉKLET________ A Tiszaíáj új köntösben £z év januárjától új köntöst kapott a Ti- szatáj, füzetformátumban jelenik meg, mely a folyóiratok jellemző és gazdaságos alakja. Akik régi ismerősei, tudják, hogy voltaképpen visszatért kilenc év előtti formájához. Ez az újdonság és az ízléses, modern címlap is megérdemel néhány mondatot, de többről van szó. A Szegeden megjelenő folyóirat új alakja egyben új feladatokat, célokat is tartalmaz: az eddigi irodalomcentrikusság helyébe szélesebb művelődési program lépett. A szerkesztőség erről a bevezetőben így vall: „...az irodalomnál szélesebb — a politikát, a tudományt, a népművelőismeretterjesztést is magában foglaló — kört, a valóság szélesebb, rétegezettebb körét kell átfognunk, szemmel tartanunk, bemutatnunk. Lapunk ezért lett irodalmi és kulturális lap, hogy műveltségterjesztő, tudatformáló funkcióját eredményesebben teljesíthesse”. Rokonszenves a szándék, s különösen az, ha arra gondolunk, hogy a folyóirat sokoldalúsága tulajdonképpen az olvasótábor bővülését is jelenti, hiszen a nem feltétlen irodalmi érdeklődésű olvasónak is kielégíti az igényét. Az a törekvés pedig, miszerint az országos érdeklődést is figyelembe véve elsősorban Bács, Békés és Csongrád megyében szeretnék kiépíteni tömegbázisukat, már eleve biztosíték arra — anélkül, hogy provinciálissá válna a, lap —, hogy sajátos, speciális dél-magyarországi kulturális és tudományos tematikát is tartalmaz, beszámol és hírt ad tájegységünk művelődési életéről, tehát frissítő, mozgósító erőként hathat, ösztönző összekötő'ka- poccsá és szintézist teremtő alkotóelemmé válhat. Erre biztatnak az első szám rovatai is: Hazai tükör, Kritika, örökség, Kilátó, Olvasónapló, Krónika, valamint természetesen a szépirodalmi rovat; januári szám tükre a szerkesztők új szándékainak, de az új szerkesztési gyakorlatra való áttérés problémáinak is. A szám meglepetése és ugyanakkor legerőteljesebb írása Papp Lajosnak dr. Kalmár Lászlóval, a Kossuth- díjas akadémikussal, tanszékvezető egyetemi tanárral folytatott beszélgetése. Ez a riport ismét bebizonyította, hogy a művészetekés a természettudomány képviselői nem lehetnek egymással „végzetszerű ellentétben”, ha a társadalom, az előrehaladás érdekét szolgálják. Nemcsak a vezetőkhöz, a tudósokhoz szólnak Kalmár professzor alább idézett mondatai, a művészekhez, a „humán” műveltséggel rendelkezőkhöz is: „Korunkban az emberi társadalom, az élet minden területén egyre fontosabb szerepe van a vezetés, az irányítás célszerűségének, szervezetességének, tudóA í Új Rezső Csaba, ‘ Kétegyházi út mányos megalapozottságának. A szabatosság kor eszménnyé lett, s a tudományok fejlődése a szabatosság jegyében folyik." Nem véletlen, hogy e szavak olvastán József Attila jut eszünkbe, aki ezt a koreszményt nagy költői intuícióval szintén megfogalmazta. Róla két írás szól: Sai- tos Gyula József Attila Makón című könyvét értékeli Bárdos Pál, valamint Kende János néhány levéltári dokumentum alapján kiegészíti a költő baloldali kapcsolatairól tudottakat. Bárdos álláspontját helyesnek tartjuk: ma már József Attila makói patrónusairól is őszintén kell beszélni. Nem babértépésről van szó, Bárdos sem ezt teszi, csupán hiteles képet ad a kisvárosi zártságban élő rokonszenves körről, s az ifjú költőre való kedvező és kedvezőtlen hatásáról. S mjndezt vonzóan közvetlen, személyi vallomással. Bárdoséhoz hasonló őszinte hangot üt meg Fazekas István Kiss Péter András Tömörkény István monográfiájával foglalkozó olvasónaplója. Nem vélt, hanem való értékmérőt, kell alkalmaznunk, s ha a kritikai rovat továbbra is ezt tekinti mércéjének, ezután is erőssége lesz a Tiszatájnak. A szerkesztés koncepciójának megfelelően Békés megyei vonatkozású cikkeket is találunk. Gazdapusztai Gyula a battonyai ásatás eredményeiről számol be. Az ásatásról hallottak a Népújság olvasói, de még a jól tájékozottakat is meglepi Gazdapusztai cikkének az a része, mely egyedülálló leletekről ad hírt: a feltárt bronzkori temetőben kevéssé ismert kollektív temetkezést találtak, a hgmvasztásost. Kréta szigetéről és Görögországból ismertek a korai bronzkor kollektív csontvázas temetkezései, de az égetéses formával a régészek Batto- nyán találkoztak először. Ferenczy Imre a gyulai múzeum Szabó Ferenc A délalföldi betyárvilág című kiadványát méltatja. A szépirodalmi részből kiemelkednek Weöres Sándor, ?app Lajos versei és Fená- kel Judit mikroszociográfi- kus hangulatú elbeszélése. Érdekesnek ígérkezik Tóth Béla Kormányférfi című hosszabb elbeszélése, melynek első részét most olvashatjuk, Oravecz János Fürdőszoba és könyvszekrény című írását édeskésnek és lakko- zónak éreztük, Varga Ákosnak az öntevékeny színjátszásról szóló helyzetképét pedig vázlatosnak. A folyóirat-formátum nem mindig bírja el azt, ami, a napilapkülsőben megfelel. Ezek a zökkenők az átváltás idején természetesen érthetők. f ónak tartjuk, hogy “ művészi fotókat, reprodukciókat továbbra is közöl a lap, csupán azt sajnáljuk, hogy ezen a papíron nem érvényesülnek. Amíg jobb minőségű papírt nem tudnak biztosítani, célszerű lenne csupán rajzok^ kai illusztrálni, melyekből már az első számban néhány kiválót láttunk. A szerkesztők becsületes munkához, jó ügyhöz kérnek rokonszenvet, támogatást és érdeklődést. Azt hiszem, hogy az új formájú Tisza táj első számának ismeretében» a kérést teljesíthetjük. K. A. Váci Mihály: Mindenütt otthon* * Otthontalan csavargó vagyok én? Hiszen minden vidéken otthon érzi magát szívem.' Minden határ fölött a régi kék aa ég;-s a rozsban mindenütt lefognám kedvesem szemét. Orházikók előtt, akárHol is Apám tiszteleg; s ha sorompók közt suhanunk, megint gyerek És minden állomáson én mindig megérkezem, szinte leszállnék mindenütt, ahol lámpa int nekem. A városok hatalmas hangszerek; húrjaikon botladozva emlékeim dallamait újra tudom. Harangszavuk nagy pálmaága főiem hajol s egy ismerős pad mindenütt Int felém a fák alól. Én nem tudom, már sokszor félek, vétkezem: hát nines Anyám, szerelmen és barátom énnekem? hogy én akárkit, bárhol is bolondul Hereiek, • e földön én Itt Idegent sosem lelek. Ha már kezet fogott éa hallgat velem, vagy elkapja ats utca-mély fölött fuldokló tekintetem, már üldögélnék órákig panasnt t tornya alatt, amíg fölöttem mivé harangütései ingának. « a költs február í-án Békéscsabán, a TIT megyei klubjában kőitől esten találkozik olvasóival. • Blagofe Kojics: Ketten a hídon Blagoje Kojics, a fiatal szerb novellista alig harmincéves. Friss, lírai telítettségű elbeszélésekkel vonta magára a figyelmet4i Tömörség és lélektan jellemzi írásait. Kötete most van sajtó alatt. Csaknem minden jelentős folyóirat közli írásait. Vállas alkalmi útitársain, Barna, egy lépéssel jár előttem, s a híd előtti kaptatón világosan kirajzolódik esetlen alakja. Bőr bekecsén vakultan csillog az iménti jégeső egynéhány maradék cseppje. Hirtelen jött, s mint a zápor, hirtelen el is állt ez a permet, mintha elvágta volna a januári nap csalóka sugara. Csalóka, hisz foga van még a fagynak. Nyilván azért húzza szorosabbra gyapjúsálát Barna, majd kezét mélyebbre gyűri a ferde zsebekbe s hátrasandít: — Cudar egy idő! Megáll, átveszi s egyvonalban nyújtja velem a lépést, s hangot ad annak, amin tűnődik: — Az esze megáll, ha úgy belegondol az emberfia... Nemrég még szánkón keltek át ezen a helyen, és most — odasüss! Tényleg: a zajló folyó lomhán hömpölyög alattunk. Sárga teste meg-meg- türemlik, mint mozgásban az esőgilisztáé. Közepén egy csapat folyami sirály úszkál szabályos négyszögben: úgy fest, mintha imbolygó szőttes lebegne tova előttünk, s közben folyton változtatja formáját is, helyét is a palaszínű alapdísze, mint ügyes szövőnő kezében a szőttes. Egyszer csak meg- lebben és a hajó orrán köt ki a csillogó alakzat, miután kibomlott és szertefoszlott. Mire Barna csalódottan megjegyzi: — No látod, soha semmi nem fejeződik be úgy, ahogy indul! • Majd közelebb hajol, mintha bizalmasabban akarná közölni a továbbit: — Nézi, lesi az ember, szurkol magában, illesztget- né s úgy véli: no, még csak ezt a kicsit, csak ezt a csekélységet, és ;.. egyszer csak beüt valami váratlan fordulat és — puff! Oda minden... Oly ősiin'ének érzem, amit mond, közvetlennek is, hogy nem állhatok ellent: ismeretségünk óta most nézek először nyíltan az arcába. Es mintha nem volna szeme, csak két üreg mered rám, tele bánattal és keserű semmivel. Azért is folytatja: — Dolgoztak, tervezgettek a volt vállalatomnál is az emberek; tervezgettek? .— irdatlan terveket készítettek... £s — elfogyott a pénz! Hogy s mint — az isten tudja! És akkor aztán egyenként szállingóztunk onnan... — Hm . í. csúszott W belőlem önkéntelenül. — Most aztán küszöbölhetek, kilincselhetek... A híd alatt, a számtalan tölgytalpfáin a végtelenbe nyúló vaslétraszerűség óriás árnyékában felbúg egy gőzös és barna, tölcsérszerű füstbe borít bennünket derékig. — Valóban, az ember nemigen lehet biztos .. olvadok ki valamelyest, helyzetünk hasonlatosságán, de a kedvetlenség, mely jócskán letört annyi hiábavaló próbálkozás után, hogy munkához jussak, a kedvet* lenség meggondoltatja velem a dolgot s elnémulok hamarvást. A folyó túlsó partján egy sereg veréb rebben fel a tar ágakról s éktelen ricsajjal nehezedik az egész tájékra. Barna nagyot szusszant, karját hirtelen a magasba lendíti. Méretei szinte kioldódnak tőle.
