Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-29 / 24. szám
IMS. Január 2d. 5 Péntek Kedvetlenül nem lehet Egy délelőtt az igazgató irodájában Ide Iá iszik a 19-es katona bronzszobra van” ebbőü-abból, aki tudna ten- I könyvtár vezetője és Havas látni, de csak lustán táblából; hogy vánné könyvtáros érkezik. Játé- leikesítse, Hát ilyen is van, volt kokat kérnék kölcsön, délután is: „Elvtárs, te megérted, mit keli | gyereknap lesz az ifjúsági könyv,..Ez a társasjáték nagyon ügyes... Panaszkodik a békési járási KISZ-bizottság titkára: „A járás egyik termelőszövetkezetének félig függetlenített KISZ-titkára - van, ám a mozgalmi munka és a szervezeti élet mégsem megfelelő”. A kijelentés meglepő és elgondolkoztató. Vajon mivel és miért „szo’gált” rá a tsz kiszeseinek vezetője erre a nem éppen hízelgő, nem a legjobb véleményt sejtető kijelentésre? A szövetkezet vezetői lehetővé tették: félig függetlenítve irányítsa a kiszeseket. Havonta 60(1) munkaegységet írtak neki Jóvá. A tsz gazdasági és pártvezetői elvárták, hogy a segítésre eredményekkel válaszoljon. Politikai és szervező munkájának gyümölcse az lett volna, hogy az alapszervezet tagjai a termelő- munkában egész évben becsülettel dolgoznak, összefognak, na. gyobb részt kérnek az aratási és betakarítási tennivalókból. A titkár magára hagyta a fiatalokat, pedig azok elvárták, hogy elbeszélgessen velük problémákról, meghallgassa őket, s együtt vitassa meg az alapszervezet gondjait. A nemtörődömség éreztette hatását a szervezeti életben is. Foglalkozásokon, össze jöveteiken egyre kevesebben jelentek meg. Ha mindennek ellenkezőjét teszi az alapszervezetben, ha odaadással do'gozik az ifjúkommunistákért, akkor egészen másN emrégiben olvashattuk a Népszabadságban, hogy a Magyar Nők Országos Tanácsának családvédelmi osztálya erre az évre különböző javaslatokat dolgozott ki. Különösen jelentős, amely kimondja, hogy „Az illetékes szervek gyorsítsák meg a válóperekkel kapcsolatos gyermekelhelyezési perek lefolytatását, mert a bürokratikus, sokáig elhúzódó eljárás káros hatással lehet a gyermekre”. Hogy mennyire időszerű és fontos ez a javaslat, álljon itt az a példa, amellyel az elmúlt hetekben találkoztam. , Hideg van, és az a kis hó is, ami a háztetőkön van, az is az emberek arcára hull, ha feltámad akármilyen szél. Mindenki igyekszik minél előbb fedél alá jutni. Én is hazafelé siettem, amikor az úttest másik oldalán a vendéglő előtt egy gyereket pillantottam meg az úton. N. Péterke 8 éves. Hátán még ott van az iskolatáska és vörösre sírt szemekkel topog le-fel a havas járdán. — Péter, szólítom meg, mit keresel itt a hidegben, késő este? — Apukát várom — mondja szipogva. Fejével a vendéglő felé mutat, s én hiába mondom, hogy miért nem megy haza, sírva mondja: — Apuba azt mondta, hogy menjek előre, mert 6 rögtön jön. Nem várhattam tovább, beléptem a kocsmába. A teremben a cigarettafüstöt késsel lehetne vágni, az apa egy asztalnál másodmagával iddogál. — Itt hozom a kisfiát, vigye haza azonnal! — No nézd, még nem mentél haza? — azzal elneveti magát, benyúl a zsebébe, kivágja az ászként vélekednének most a közös gazdaság KISZ-titkáráról. Közmunkájáról. A fent írt kérdés egyik felére választ adott a jelenség: nemtörődömségével szolgált rá az alapszervezet titkára a járás] vezető véleményére. A kérdés második részére pedig a lényeg adja meg a választ, amiért erre sor kerülhetett. Ez nem más, mint az öntudat, a felelősségérzet hiánya. Amikor a KISZ—titkár érezte és tudta, nem képes eleget tenni a reá háruló feladatoknak, miért nem mondott le? Eredményeket nem mutatott fel, de tovább élvezte az előnyöket. Ez a titkár részére kényelmes megoldás volt és anyag lag Is jól kijött... Nem gondolt arra, hogy az ő közömbössége nagyon sokat árthat a kollektívának? Nemcsak a titkárt, hanem a szövetkezet gazdasági és pártvezetőségét is terheli a felelősség a kialakult helyzetért. Az anyagi segítségen túl, amit helytelenítünk, politikailag is több támogatást kellett volna adniuk. Amikor látták, hogy nincs meg a kívánt eredmény, miért nem vizsgálták meg az okokat? Ha ezt megteszik, akkor nem kellene most egymást okolniuk, keresni a kibúvókat, új titkárt választani és elkezdeni aa alapszervezet tagjainak összekovátalra a lakáskulcsot, majd hozzáteszi: Igaz, ezt elfelejtettem odaadni. — Vigye haza azonnal a gyereket, itt nem maradhatnak! — Jó, jó, viszem, köszönöm a beavatkozást — mondja ő gúnyosan. §n bosszankodva távozom és másnap, mikor utánajárok a dolognak, még megtudom, hogy Péterke anyja novemberben elköltözött a közös lakásból. A volt házastársak közül mindkettő jó állásban van. Az apa üzemben dolgozik és reggel 6-kor távozik otthonról. A kisfiút az óra csörgeti fel álmából, ahol hideg szoba várja, hideg reggeli, fagyos mosdóvíz és az ő 8 éves önállóságára van bízva, mosakszik-e eszik-e. A nappal még elmegy. A napköziben meleg tanulószoba és ebéd várja. Este? öt óra után legtöbbször újra hideg szoba és a szerető anyai kéz hiánya. Az apa szereti ugyan a fiút, de ő maga is el van anyátlanodva és talán ezzel indokolja, hogy sokat iszik. Az anyában nem ébred fel a kötelességérzet, teljesen elhagyta a gyereket. A szülői értekezletre nem jár el, azzal érvel, törődjön a gyermekkel az apja, ő majd csak akkor: „ha neki ítéli a törvény”. A gyermek pedig szenved, kis eszével már fel tudja fogni, hogy vele igazságtalanság történik és gyökeret ver benne az első nagy csalódás, és addig, míg a válóper el nem dől, addig... A Péterke és a Péterkék sorsa nem egyedi. Ezért időszerű ez a javaslat, törődjünk a gyerekekkel, hogy ne az utca legyen az otthonuk... Lőcs°i Lászlóéi Sarkad Varga András igazgató íróasztala mögött másfél ember magasságú tábla áll, a TIT filmbarátok köre téli-tavaszi programjának hirdetőtáblája. Ízléses, áttekinthető, Szilágyi Lajos bácsi, a gyulai művelődési ház fél állású nyugdíjasának félkész műve. Az igazgató telefonál, az óra tízet mutat, egyszerű, hétköznapi délelőtt várható, mondja később, ilyenkor viszonylag csend van, kevesen jönnék. Állítása igazolódni látszik, mert II óráig valóban nincs vendég, érdeklődő, csupán fizetővendég-szoigálat ügyben jön egy pestinek látszó férfi és nő, valamilyen bizottság tagjai; Varga András tárgyal velük, s később említi, hogy néha ezt is albérletbe kapja, ha az idegenforgalmi- sok nincsenek itt, akkor ő intézi a dolgot. Odakint havas eső csapkod, az igazgató irodájának egyik ablakából ide látszik a 19-es katona bronzszobra, ahogy dacol a hideggel, csatákkal, bent kályha melegít és Némedi Endréné, a gazdasági „miniszternő” egy levelet mutat Varga Andrásnak: megérkezett az engedély három különleges rendszerű H eating-kál yha vásárlására. Ezt kellemes hallani, a gyulai kultúr házban is a téli fűtés a probléma, ráadásul roppant magas a nagyterem, padlása nincs, sőt körben, fent egy csomó szimpla kisablak díszíti, ezek valósággal kiszippantják a meleget, amit a mostani, a fűtőanyagot nem valami gazdaságosan felhasználó cserépkályhák nagy nehezen produkálnak. Egy gonddal kevesebb. És ami még megmaradt? Vívnak vele elszántan és makacsul, diadalvágy- gyal, mint Pézsa a tokiói olimpia karddöntőjében. Kapnak-e érmet? A kérdés így kétféle értelmű. Az is! Szimbolikus és objektív. Varga András fejtegetése arról, hogy a népművelést a hivatását szerető, sőt bálványozó ember nem érmekért, kitüntetésért csinálja — érdekes. Aki azért, az inkább elmehetne zabot hegyezni vagy amit akar. Bizonyos bosszúságok viszont ott kezdődnek — élmélke. dühk —, ha az, aki nem érdemér- I mekórt i <5 • népművelő, nemil kap soha. Mert hallottam már olyat, hogy aki jól dolgozik, jól húz, szereti azt, amit csinál, azt nem kell ösztönözni ezzel-azzal, kitüntetéssel, jutalommal, még jó szóval is ritkán, úgyis csinálja. Adjuk inkább az elismerés anyagi és más bizonyítékait annak, aki nem csinál sokat, aki „megtorpant”, aki „kiáUánduló félben tenni, öntudatos vagy. X azonban nem kommunista, neki kell az ösztönzés, a több pénz, a több fizetés. Nekünk, kommunistáiknak... stb.” így kerüllek aztán látszatigazságok vagy fejtetőre fordított igazságok olyan helyzetbe, hogy a józan ész képtelen volt felfogni, érteni — és elfogadni azokat. Ez persze nagyrészt a múlt. Néhol — egy-egy felszólalásban, vitában — még felüti a fejét, de aztán rendre visszalorpan: nincs olyan erős táptalaja már, el keli pusztulnia. Tizenegy óra tíz perc. Nyílik az ajtó, Némedi Endre, a járási tárban, ami nékik van, az kevés. Az igazgató máris adja a kulcsokat: válasszatok, amennyi kell. Ez a társasjáték nagyon ügyes, mutatja később Havasnénak az egyiket, aztán Némedi Endrével bonyolódik beszédbe, naponta találkoznak, mégsem fogynak ki a szóból. Gondolataik tömege egyezik. Közel is vannak egymáshoz: két szomszédvár, kölcsönös barátsági és segítségnyújtási szerződéssel. Némedi Endre kérdez valamit, Varga András széttárja a kezét. Válasza érdekes lehet Az is. „Fotó szakkör? Megszűnt. Megszüntettük. Képzeld: a szakköri szobába nem vezették be a vizet. Akkor, persze, amikor az egész épületet felújítottuk. Tavaly. A költségvetésben benne volt és itt is a víz az épület mellékhelyiségében. A szakköri szobáig már nem jutott cső...” Sajnálják a fotósokat: a legjobb szakkörök egyike volt. Víz nélkül azonban nem megy. A könyvtárosok elköszönnek; Varga András délelőtt je lassan eltelik. Még a programtábla titkaiba avat be: táncvizsga, bábelőadás, tudományos ismeretterjesztés lesz a közeli napokban; aztán 12 óra van máris. Nem volt túl mozgalmas délelőtt, mégis izgalmas. Egy a sok közül, és nem telt el haszontalanul. Sass Ervin (Fotó: Demény) csalását. (dékány) Hozzászólás cgy fontos javaslathoz A Péterkék sorsa figyelmeztet! A programtábla titkai.
