Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-26 / 21. szám

1965. január 26. 7 Kedd SPORTSFORTSPORT Regénk vívósportja Már 1860-ból találtunk megyénk vl- v(importjának életéből feljegyzéseket. A feljegyzés arról tanúskodik, hogy Szarvason l«60-ban a vívósport a mos­tani modern formának megfelelően kezdett kibontakozni. Azóta hol fel­felé ívelt, hol pedig törést szenvedett. A századforduló után már Békéscsa­bán Is tért hódított. A legkomolyabb eredmények megyénk vívósportjában az első világháború után mutatkoz* tak. Ekkor Szarvas volt az élen, ugyanis Innen Indult a magyar vívó­sport egyik nagy egyéniségei Ters- tyánszkl Jenő az eredményekben gaz­dag sportpályafutásának útjára. Ered­ményeinek és Szarvas vívósportjának elismeréseképpen az 19 0-as években magyar—olasz vívótalálkozót Is ren­deztek Szarvason, s több ízben olasz vlvómesterek is látogatást tettek itt. Szarvas vívósportjának fénykorában Békéscsabán Heller K. Iván osztrák származású tőröző vezetésével igen erős vívóélet bontakozott ki. Mai vívó- szakembereink egy része Is az ő ve­zetésével ismerkedett meg a vívással. Szélesebb körben a vívóélet azonban csak az elmúlt években terjedt el me­gyénkben. A legtöbb szakosztály az 1964—es évben működött. Jelenleg szak­osztályi mür.ka a Békéscsabai VTSK- nál, a Békés megyei „Mező Imre Sportiskolánál”, az Orosházi Spartacus SK-nál és a Gyulai Pedagógus SK-nál folyik. Örvendetes, hogy beindult Szarvason is a vívósport; sajnos azon­ban ezzel egyidőben Gyónván vissza­esett. A Békéscsabai VTSK-nál folyik ta­lán a legszélesebb skálájú munka, Ka­rácsonyi Lajos és Zsolnai Lajosné ví­vóedzők vezetésével. Itt megtaláljuk a felnőtt, Ifjúsági és serdülő versenyző­ket a kardvívástól a tőrvívásig. Férfi és női vonalon egyaránt foglalkoztat­nak versenyzőket. Legeredményesebb versenyzőjük Vlzsnyatné, aki 1964-ben L o. versenyző lett. A férfiaknál Ozs- gyán György a legeredményesebb ver­senyzőjük, míg a serdülők között Vi­rágú Attila a legtehetségesebb. A Békés megyei Mező Imre Sport­iskolánál ugyancsak Karácsonyi Lajos és Zsolnai Lajosné vezetésével és Var­ga József társadalmi edző közreműkö­désével folynak az edzések. Itt meg kell említeni az Ifjúságiaknál Arany Tóth Lajos, a serdülőknél Kovács Ti­bor versenyzők nevét, akik igen te­hetségesek. A Sportiskola keretén- be­lül kard- és tőrvívás folyik férfi és női vonalon. A sportiskolának Békés­csabán kívül Orosházán is van részle­ge, ahol Zsoldos Péter oktató vezeté­sével folyik komoly munka. A* Orosházi Spartacus SK-nál kard­ban és tőrben, férfi és női vonalon megy igen eredményesen a munka. Zsoldos Péter oktató vezetése mellett jó irányban haladnak. A legtehetsége­sebb verenyzőjük az Ifjúsági Kunos Györgyi. A Gyulai Pedagógus SK-nál női és férfi tőrvívásban folynak a mun­kák Christián László vezetésével. A szarvasi vívóélet újbóli kibonta­Wera volt 13+:-es, sőt 13-as találat sem a totóban x, X, x, X, 2, 2, 1, x, 1, 1, 1 (törölve), x, 1, x. A negyedik héten a totóban egyetlen fogadónak sem sikerült 13 találatot elérnie, s így termé­szetesen 13+1-es szelvény sem akadt. Tizenkét találatot 11 foga­dó ért el, nyereményük egyenként 54 215 forint. Tizenegy találatot :!25-en, tíz találatot 1946-an értek el. Az előbbiek szelvényenként 1060, az utóbbiak 183 forintot nyertek. így a plusz találatra járó összeget erre a hétre tették át. Köz illet munkaerő igénye Az ÉM Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre — férfi segédmunkásokat és kubiko * sokat. Munkásszállást és napi kétsze j ri étkezést biztosítunk. Tanácsigazo­lás szükséges. Jelentkezés: Budapest, I V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. I 1961-ben kozása folyamatban van. Az 1964-cs évben Túri Miklós edző vezetésével már folytak az edzések. Reméljük, 1965-ben már többet hállatnak magukról. Saj­nos, Túri Miklós Gyomáról Szarvasra való átköltözésével a Gyomán beindult és már eredményeket felmutatott ví­vóélet teljesen visszaesett. Az 1965-ös év legfőbb feladata lesz, hogy a meglévő szakosztályok tovább erősödjenek. Űjabb szakosztályok lét­rehozására egyelőre sajnos nincs le­hetőség, mert a szakemberhiány ezt nem teszi lehetővé. A vivősport továb­bi fejlesztésére csak úgy lesz lehető­ség, ha az 1965 őszén kezdődő oktatói tanfolyamra a Jelenlegi legjobb ver­senyzőkből jelentkezni fognak. Ha a szakembergárdánkat szélesíteni tud­juk, akkor az elkövetkező években megyénk vívósportja tovább terebélye­sedhet. Dömény Ferenc FIGYELEM! ÁLLAMI GAZDASÁGOK, MGTSZ-EK. FMSZ-EK ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK! Bortárolásra alkalmas, felújított fahordókai (100—800 literig) megrendelésre az egész ország területére szállít a FELÚJÍTÓ Dagály utca 3. sz. 3 NE UTAZZON MESSZIRE! KERESSE FEL A SZARVASI FÖLDMÜ- VESSZÖVETKEZET bútorszakboltját ahol bel- és külföldi bútorok bő választéka áll kedves vevőink rendelkezésére. OTP-HITELLEVÉLRE IS KÉSZLETÜNK TELJES VÁLASZTÉKÁVAL RENDELKE­ZÉSRE ÁLLUNK. VÁSÁRLÁSAI UTÁN VISSZATÉRÍTÉST FIZETÜNK! Előzékeny és pontos kiszolgálással várjuk kedves vásárlóinkat SZARVAS ES VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA ! 32 TSZ-TAGOK FIGYELEM! j NAGY ZÁRSZÁMADÁSI VÁSÁR | A MEDGYESEGYHÄZA ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET ÖSSZES SZAKÜZLE­TEIBEN! Felhívjuk a termelőszövetkezeti tagok figyelmét, hogy szövetkezetünk szaküzleteiben RUHÁZATI CIKKEK, CIPÖFÉLESÉGEK, HÁZTARTÁSI GÉPEK, MOTORKERÉK­PÁROK ÉS KERÉKPÁROK, VALAMINT VILLAMOSSÁGI CIKKEK, ÉS KULTŰR- CIKKEK BŰ VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK! Szeretettel várja kedves vásárlóit A MEDGYESEGYHÄZI FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET IGAZGATÓSÁGA 26 Felhívási A SZARVASI ÉPÍTŐ KISIPARI TERME­LŐSZÖVETKEZET KIVITELEZÉSÉBEN SZARVAS KÖZSÉG TERÜLETÉN MEGKEZDI A társasházast építését A TÁRSASHÁZI LAKÁSOK A SZOKÁ­SOS FIZETÉSI KEDVEZMÉNYEK MEL­LETT, SAJÁT ERŐBŐL 25 SZÁZALÉK BEFIZETÉSÉVEL MÉG A JELENTKEZÉ­SEK SORRENDJÉBEN IGÉNYELHETŐK. JELENTKEZÉS AZ OTP SZARVASI JÁRÁSI FIÓKJÁNÁL! 31 GÖNGYÖLEG VÁLLALAT, Budapest, XIII., Telefon: 200—285. Én és a gengszter Angol filmvígjáték, felújítása ezúttal is eseménynek számit Bemutatja a békéscsabai Brigád mozi január 26—27-én. Mozi JANUAR 26. Békési Bástya: A „tengert macska**. Békéscsabai Brigád: Én és a geng­szter. Békéscsabai Szabadság: 101 kis­kutya. Békéscsabai Terv: Hol a tá­bornok? Gyomai Szabadság: Minden megtörténhet. Gyulai Erkel: Esős va­sárnap. Gyulai Petőfi: Az aranyfej. Mezőkovácsházi Vörös Október: Az országúti kaland. Orosházi Béke: Mi ketten meg a ló. Orosházi Partizán: Mit csinál felséged 3-tól 5-ig? Sarkad! Petőfi: Csend. Szarvasi Táncsics Igen. Szeghalmi Ady: Az éjszaka. Apróhirdetések A Gyula és Vidéke Körzeti Fmsz ér­tesíti a barom itenyésztéssel foglal­kozó termelőket, hogy naposcsibe-igé­nyeiket már most biztosítsák. Fajtisz­ta „hampahirei” állomány, már feb­ruárra előjegyeztethető a baromfi- felvásárlónál a piactéren. 40125 Gyulán, Vasvári utca 15 számú ház (gépállomással szemben) eladó. 40137 Bordó Skoda Octavia Super tízezer­rel, mint az új, betegség miatt eladó. Szarvas, Lenin 33. 18144 A tv műsora JANUAR 26-AN, KEDDEN 8.05 iskola-tv. Orosz nyelv, az ált. iskolák VI. oszt. számára. A félévi anyag ismétlése. 9.00 Iskola-tv. Kör­nyezetismeret, az ált. iskolák IV. oszt. számára. A szén bányászata és fel- használása. 10.05 Iskola-tv. Élővilág, az ált. iskolák VH. oszt. számára. Az állatok testének felépítése. Az álla­tok életfolyamatai. II. rész. 11.00 Is­kola-tv. Angol nyelv kezdőknek. 14.00 Iskola-tv. Orosz nyelv (ism.). 14.55 Iskola-tv. Környezetismeret (ism.). 15.50 Iskola-tv. Élővilág (ism.). 16.55 Iskola-tv. Angol nyelv (ism.). 17.10 Az Iskola-tv postája. Műsorkalauz — pe­dagógusoknak. 17.25 Hírek. 17.30 Ta­pasztalatok, tanulságok. Téli gépja­vítás. 17.45 Kisdobosok műsora. Tip­top királyfi. 18.05 Alapkőtől — kapu­kulcsig. 18.35 Napló. 18.40 Miért ván­dormadár á vándormadár? Ipart ri­portműsor. 19.00 Alberto. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Napi jegy­zetünk. 19.55 Az igazak álma. Ma­gyarul beszélő nyugatnémet film. (14 éven felülieknek). 21.40 Érmek és érmesek. Visszapillantás a tokiói olimpiára. A kamera előtt: a labda­rúgó-csapat. 22.00 Tv-híradó — 2. ki­adás. (MTI) HIRDETMÉNY! A SARKADI KENDERGYAR VEZETŐSÉGE SZERZŐDÉSES MUNKÁRA áztatós munkásokat KERES. JÓ KERESETI LEHETŐSÉG, INGYENES MUNKARUHA- ÉS VÉDÖRUHAJUTTA- TÁS, 4,— FORINTOS TÉRÍTÉS ELLENÉ­BEN EBÉD. JELENTKEZNI LEHET JANUÁR 21-TŐL AZ ÜZEM PORTÁJÁN, AZ ÜZEM MEGBÍZOTTJÁNÁL A DÉL­ELŐTTI ÓRÁKBAN. 28 A Várpalotai Szénbányászati Tröszt FÉRFI MUNKAERŐT VESZ FEL 13—45 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 q ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. Felvételhez szükséges: munkakönyv, két hétnél nem régebbi tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet folyamatosan a Várpalotai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán. 27

Next

/
Thumbnails
Contents