Békés Megyei Népújság, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-24 / 20. szám
Mit csinált felséged? Á film a nézőre kacsint és azt ígéri, olyan titkos információkat árul el Felségedről, amelyekről nem szóltak a ecsetet lakkozott festékbe mártó, leróni ka író barátok. S a néző kíváncsian várja az udvar intimitásait, hiszen a Szelistyei asz- szonyokat régen olvasta, és csak homályosan ötlik fel benne: azért Felséged történetére nem így emlékeztem... A legújabban feltárt dokumentumok, lencsevégre kapott pillanatképek azonban bizonyítanak. Felséged épp a haját tépi vagy papucsként hátrál a hol pofonokat, hol királynői ellágyulást adományozó Beatrix asszonyság, a vázák réme mellett. Beatrixnek a maga szempontjából történetesen igaza van. Melyik királyi nej örül, ha az ország különböző részeiből egyenlő tippel várhatja lesütött szemű fiatal anyák jelentkezését „apró trónörökösökkel”? Felséged ezért, ha reneszánsz uralkodói teendőit derűsebb epizódokkal akarja pöttyözni, kénytelen álruhában tanulmányozni az ország életét. És ha megnézzük ez életrajzából kiretusált szeplőket, kiderül, hogy Felséged a női bájak elnyerésében is jeleskedett: a száműző-haragos szívének meglágyítására összefogdo- sott lányokat vándorlegényként sorra meghódítja, azaz elhódítja tulajdon uralkodói színe elöl, s mire a három falusi grácia az udvarba kerül, Felségednek nem akad már- tennivalója. E lánykák nyugodtan szüzek lehetnek újra, fejük felett e második szüzességet megerősítendő, megjelenik a, glória, melyet a legteltebb és legkacé- rabb szépség azonmód kac- kiásan a szemébe húz -— így sikkesebb. De hiszen maga, kedves Mátyás, egy szoknyapecér! Ezzel nem Felségedet, de a bizalmas dokumentumgyűjtemény összeállítóit kívánjuk megróni, mert hát mi tudjuk, hogy a fogadóba besurrant királyi vándorlegény, sorra járva az ott megszálló szelistyei szépségek szobáját, nem érezte magát rosszul. Felségednek bizonyára érdekes volt ez a körbe-vizit, a néző mulat- tatására azonban még valami — csattanós történet, több poén — elkelt volna, hiszen ő is szórakozni akar. Már ennél sokkal sikerültebbek a felséged házasságát vagy az udvari környezet visszásságait dokumentáló felvételek. A királyi férjétől méregkeverő olasz pereputtya emlegetésével sértegetett Beatrix, ki frissítővel kínálja Mátyást, de sikoltozni kezd, mihelyt ezt a nedűt kedvenc ölebével akarják megitatni, s hátraszól udvarhölgyének: „Mondd, nem tettél be valamit?”; a pápai követeket fogadó, arcán a házastársi pofonok nyomait, csuklóján a kalandos országjáráson rácsatolt rabláncot viselő Mátyás, ki engedelmet kér, hogy diplomáciai tevékenysége közben az udvari manikűrös csörömpölve lerás- polyozhassa a bilincset; a rend egyenruhás őre, kinek édes-mindegy, ha a szeme láttára akarnak leszúrni valakit, hiszen egyéb megbízatása van: az álruhás királyt megfigyelni stb... Darvas Iván a tőle megszokott eleganciával mozog szerepében. Psota „psotai” humorából bizonyára többet kaptunk volna, ha erre a forgatókönyv több kihegyezett poént tartogat. A három szelistyei „minta” — a gömbölyű, a gótikus vonalú szőke, és az ennivalóan suta — nagyon üde jelenség. A film pedig végül is kulturáltan derűs színfolt filmvígjátékaink szürkébb tömegében. Padányi Anna A cseh és a szlovák irodalom története magyarul A T igazi olvasó, tájékozódó elme mindig mohó és 'őszinte érdeklődéssel tekint más kultúrájára; a reális nép. és nemzeti önérzeten túl, mely állandó1 összehasonlításra sarkal: — milyen kulturált egy nép, milyen értékekkel gazdagította az emberiséget, lemaradtunk-e vagy pedig büszkék lehetünk-e népünkre —, minden hír, adat, mely gaz. dagitja tudásunkat, kitágítja kulturális, tudományos horizontunkat, mindig Izgalmat okoz, hát még, ha közeli szomszédos, szocialista állam népeinek, a cseh és a szlovák nép irodalmának történetéről kapunk avatott, nemes tájékoztatót, amelyekkel a szomszédságon túl mélyebb történelmi kapcsolataink Is vannak. A TIT kiadója, a Gondolat két meglepően szép és Ízléses kötetben A cseh irodalom története és A szlovák irodalom története című kiadványát a napokban bocsátotta ki Szar latnai Rezső tollából. Szalatnai Rezsőnél aligha találhattak volna alkalmasabb írót e feladat megoldására. Az elsők közé tartozott, akik a magyar—cseh kulturális kapcsolatok elmélyítését szolgálták. Hosszú évtizedeken át Csehszlovákiában élt, élenjáró részvevője volt a Sarlós-mozgalomnak, személyes Ismerőse a mai cseh és szlovák írók legnagyobbjainak, és sok évtizedes irodalomtudományi és kul- túrsaervezől munkája otthonossá tette mind a cseh, mind a szlovák irodalomban. Az idézett műved sem csupán irodalomtörténeti összefoglalók, hanem személyes, érdekes vallomások, és stílusa közvetlen, ahogy önmaga Is Írja: „bensőH olott szinte minden jelentősebb cseh Íróról jelent meg már tanulmány magyar nyelven, a cseh líra és próza klncsesházából is viszonylag megismertük a legjelentősebbeket, Szalatnai cseh irodalomtörténete az első magyar irodalomtörténeti körkép. A szlovák irodalomról ugyan alig két éve jelent meg monu- 1 mentális monográfia, Sziklay László: A szlovák irodalom története című műve, de Inkább szakembereknek készült, mintsem irodalombarátoknak, ezért Szalatnai könyvét Is örömmel fogadjuk. Szalatnai nem törekszik pedáns, száraz, „tudományos” stílusra, éppen az a vonzó benne, hogy úgy ír, hogy mindenki, aki kezébe veszi ezeket a műveket, ne csak tudományos hatásoknak legyen alávetve, hanem művészi élménynek is; részesévé váljék a két nép irodalma izgalmas regényének. Nemes értelemben vett népszerű tudományos könyvek tehát. S vallj.uk Raszul Gamzatov avar költő verseiből: Hol vagy, boldogság? — Hol vagy, boldogság, hol van fényes orcád? — Az ormokon, hol nem jártál soha! — Hol vagy? Elértem már a hegyek ormát! — A folyókban, hol nem úsztál soha! Hol vagy megint? Száz folyót általúsztam. Verseidben, melyeket holnap írsz. Merre vagy? Verset én már Néked írtam! Elöl vagyok, érj utol, hogyha bírsz! Fordította: Szokolay Károly be őszintén, bármennyire szomszédaink irodalmáról is van szó, nem ismerjük azt. Ezzel Szalatnai is számol, s azon ismeretek hiányát, amelyek alapjai szoktak lenni az olvasó és az olvasott mű kontaktusának, azzal hidalja át, hogy mindkét művében — természetesen helyesen és minden torzítás nélkül — a magyar—cseh—szlovák népek történelmi, kulturális és irodalmi kapcsolatait emeli ki. E kapcsolatok a történelem hosszú éveiben Inkább pozitív előjelűek: habár voltak' szakaszok, amikor mind a három nép érintkezésében sötét foltok a jellemzőek, bár a népüket őszintén szerető írók, gondolkodók legtöbbször túltették magukat koruk, osztályaik korlátain, és keresték a hasznos és gyümölcsöző együttműködést. v A huszitizmus hatása közismert, de a reneszánsz kor legismertebb cseh képviselőinek, Bohuslav Hasistej nsky magyar és cseh testvériséget ünneplő versét a szakembereken kivül alig ismerik, a Károly császár forrásaihoz című versét Kazinczy, Vörösmarty és Arany János ia lefordította. Jan Amos Komensky, a világhírű esek tudós magyarországi, sárospataki tartózkodására esik egyik legtermékenyebb korszaka. Sárospatakon írja az Orbis pictus-t, s csupán négy évig tartózkodik itt, mégis annyira megszereti a magyarokat, hogy Európa két legtehetségesebb népének a magyart és a csehet tartja, az Ifjabb Rákóczi Györgynek ajánlott könyvében pedig így vau Magyarországról: ,,Mégis örök szeretettel szeretlek.” A cseh felvilágosodás legjellegzetesebb alakja, Jozaf Dobrovsky a cseh nemzeti tudat ébresztése oéljából a magyar ellenállást idézte példaként, és büszke volt magyarországi származására. Mily megható olvasni, hogy az ocsúdó cseh husziták a XVm. század végén a magyar reformé tuss ághoz fordulnak segítségért, és a kérésre 74 magyar pap és tanító vándorol ki Csehországba, ahol tanító- munkájuk közben tanulnak meg csehül. A magyar protestánsok több évig pénzadományt juttatnak el cseh hittestvéreiknek, valamint a cseh protestánsok fiai ingyen tanulhatnak a magyar kollégiumokban. A XIX. századi nagy cseh költő, Jan Neruda Petőfl-tisztelete és a magyar nép iránti szeretete nem azonos talajból keletkezett, de ugyanolyan magas hőfokú volt, mint Julius Fuciké, a tragikus sorsú cseh kommunista íróé, aki 1933- hiúsitották Petőfi szobrának visszaállítását, javasolta, hogy állítsák fel Prágában, aki a két nép kapcsolatáról így nyilatkozott 1931-ben: „Az önök fel- szabadulásának napja jelenti majd nekünk is a szabadság napját.” Fucik szavai valóra váltak, s a magyar—cseh—szlovák Irodalmi kapcsolatok elmélyítéséről tanúskodnak a két kötet függelékeként a magyar nyelvű cseh és szlovák irodalmi művek bibliográfiájának gazdag adatai. A legifjabb szláv Irodalomnak, a szlováknak is komoly figyelmet szentel. Idézi Alexander Matuska szlovák kritikus keserű szavait: „Századok hiányoznak irodalmunkból!” A könyv mintegy cáfo-» lata e szavaknak, mert noha alig több, mint egy évszázadra tekint vissza a szlovák Irodalom, szégyenkezni nem kell, Pavel Országh Hvlezdoslav és más klasszikusok, a mai generáció bizonyítják, hogy ennek a kis népnek kibontakozó nagy és modem irodalma van. Különösen hatásosak a személyi élmények alapján irt oldalak — akár Stefan Krcményről, a szlovák Irodalom egyik szervezőjéről, "irányítójáról, akár Ján Smrekről, a kitűnő Pe:őfl-, Ady- és József Attila-fordi- tótól Is szól —, és éppen ezért hitelesek. Szívesen olvastunk volna azonban a két világháború közti szocialista Írói csoportosulásáról, a DAV-ról kialakult újabb helyes értékelést, valamint kiemelkedőbb alak. latról, Novomeskyn túl Clemen- tisről, Urxról stb. A mai szlovák írói generáció értékelésekor széles körképet rajzol, frissek az adatai; No- vomesky Villa Terezá-jónak megjelenéséről már hírt ad (1963,. Ez az átlagolvasót és azokat, akik színvonalas áttekintést kívánnak kapni, teljes mértékben kielégíti. Azonban, ha úgy vesszük, hogy ezek az irodalomtörténetek tájékoztató jellegűek Is, feltétlenül kívánatos, hogy a mai generációról még bővebb skálájú keresztmetszetet nyújtson korra való tekintet nélkül. Csak alátámasztás céljából, minden értékelési sorrend és kor nélkül gohdolok például Lubo Fpldek, Miroslav Válek, Roman Ka- llsiky, Jaroslava Blazkova (akinek az elbeszélései országos disputát váltottak kl), Anton Hykisch müveire, valamint kritikusokra, Irodalomtörténészekre (Juraj spitzer stb.), tehát azokra, akik valamilyen okból kimaradtak, esetleg a korlátozott terjedelem miatt vagy talán azért, mert az író úgy vélte — különösen á fiatalabb- járól —, hogy még nem tettek le az asztalra olyan művet, mely külföldi antológiában való megjelenésre méltónak teszi. A cseh irodalomtörténetben felsorolja a jelenlegi vezető irodalmi folyóiratokat, ez a szlovákban elmaradt. Holott a Slóvenské Pohlády az idén lépett a 91. évfolyamába, a Kultumy Zlvot szinte minden Számában közöl magyar vonatkozású cikkeket, híreket (az utóbbi fél évben Kassák; Egy ember élete című regényéről, interjút Gábor Miklóssal, a Madách-ünnepség alkalmából Az ember tragédiája részletét, Stitnicky fordítását stb.). Helyes lett volna talán, ha rövid összefoglalót nyújt a csehszlovákiai magyar írókról is. Noha munkásságuk a magyar nyelvű Irodalom része, őket közvetlenül érik a cseh és a szlovák Irodalmi áramlatok, irodalompolitikailag kölcsönhatásban vannak egymással, s a csehszlovák irodalmi közélet előtt becsületük van. B efejezésül, azt hiszem, nem keli külön hangsúlyozni, milyen jelentős helyet foglal el a három nép kulturális kapcsolataiban ez a két kötet; reméljük, hogy betölti .szerepét, amelyre az lrója és kiadója szánta. Dr. Krupa András József Dezső emlékezete Futó találkozások jelezték ismeretségünket. Mások emlegette örök jó kedélye ekkor már visszaütő bumeráng: magát emésztő iróniával mondogatta betegségét, várta az elkerülhetetlent és félt tőle. Érezte, hogy szűkül körötte a világ, s keserűen hadakozott az új harmóniáért. Harmónia? Talán maga sem hitte. Pedagógus volt, ■ festőművész. S ha leinti a katedráról a betegség — hogyan tovább? Emlékezést írok. A halál — e szörnyű rendterem- tö — eldönti az élet feladta kérdéseket. Az életmű lezárult, nincs hogyan tovább... A múltat kell számba vennünk. Firtosváralján született 1886-ban, Székelykercsztú- ron érettségizett, a főiskolát Budapesten végezte, és 1912-ben már ifjú rajztanár Abrudbányán... — így következnek rendre életének mérföldkővel, s végül az utolsó állomás: 1919-től élt Gyulán. A polgári leányiskola rajztanára és Békés megye képzőművészeti életének — hosszú éveken át — szervezője. S mi mindenre tellett még energiájából! Az iskola leánykórusát is ő vezette, és külön foglalkozott legtehetségesebben rajzoló tanítványaival (a gyulai képzőművészeti kört 1936-os nyugdíjazása után, is 1961-ig irányította), írt néprajzi dolgozatot és népnyelvi adatokat gyűjtött. S mindenekelőtt festett. Távol a XX. századi stílus- forradalmok őrtüzeitől, de mély meggyőződéssel, hittel, nagy belső melegséggel. Portréi, életképei, idilli tájhangulatai a föld népének megbecsüléséről vallanak. S még valamiről: életének nagyobb felét Gyulán élte, a város életének szivvel-lé- lekkel átadta magát, de szellemi gyökérzete a szülőföldet áhította. Itthon volt, s mégsem volt itthon. 1922-ben az ő kezdeményezésére szerveződött a Békés megyei Képzőművészeti és Iparművészeti Társulat, melynek működését 14 kiállítás jelzi. A gyulai közönség ekkor találkozott először szervezett képzőművészeti élettel, s ez a találkozás máig meghatározó: ki tudná hirtelenjében számba venni, hányán őrzik —■ immár kegyelettel emlékezve József Dezsőre — „Fir- losi” névvel szignált képeit. Gazdag örökségéből így részesült a város. Tanítványok több generációja tanulta tőle a vonalak, formák, színek művészetét. Valahol mélyen, felfedezhetetlenül az ő képeiken is ott van Dezső bácsi ihletett kezenyoma. Mert pedagógus volt és festőművész. Szilágyi Miklós
