Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-11 / 290. szám

1964. december 11. 7 i Péntek SPORT SPORT SPORT Mérlegen: megyénk rőjibhdaiportja Olimpiai élménybeszámoló a fövő hét sportprogramjában Török Ferenc dr., Lakat Károly, Novák Dezső, Palotai Károly. Hammeri László, Varjú Vilmos, Such Ida, Schubert Zoltán éa Szűcs László tart a tokiói olimpiáró 1 megyénkben beszámolót Az 19S4. évi megyei röplabda­bajnokság előzményei nem a legked­vezőbbek voltak. Az akkori szövetség vezetői a múlt évi bajnokság sikerte­lensége láttán azon kezdtek gondol­kozni, hogy nem volna-e helyesebb néhány évre beszüntetni a megyei bajnokságot és helyette járási bajnok­ságot szervezni? A bajnokság­ba nevezett csapatok száma igen ala­csony volt. Ilyen előzmények után vette át a megyei szövetség vezetését a Gyulai Járási Röplabda Szövetség eddig igen jól dolgozó aktívagárdája. Ekkor már sürgős volt a bajnokság kiírása, hiszen az átszervezéssel érté­kes idő telt el. Első feladatának a szövetség a csapatok létszámának emelését látta. Ennek érdekében a gyulai járás területéről négy új csa­patot szervezett be a bajnokságba. Így tíz női és nyolc féríicsapattal indul­hatott a bajnokság. A bajnokság szín­vonala közepesnek mondható. A ko­rábbi években eredményesen szere­pelt a Gyulai V. Lobogó, valamint Bcs. Közlekedés férficsapata a több­szöri sikertelen osztályozó után el­kedvetlenedve. a feloszlás sorsára ju­tott. Tulajdonképpen a férfiaknál csak a Mezőhegyes! MEDOSZ csapata kép­viselte tovább az előző bajnokságok során kialakult élmezőnyt. A Sarkadi MEDOSZ sem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket. A feloszlott Gyulai V. Lobogó néhány játékosa oda tá­vozott, sajnos azonban edzés és szer­vezési problémák miatt komolyabb eredményt ez a csapat sem ért el. így a mezőhegyesi csapat szinte komo­lyabb ellenállás nélkül, biztosan sze­rezte meg a bajnoki címet. A harmadik helvet egész bajnokság alatt a Bcs. Vízmű csapata foglalta el. Dicsérő szóval kell meg­emlékezni a Gyulai Kinizsiről, amely fokozatosan lendült játékba és a baj­nokság végén már meglepő eredmé­nyek elérésére is képes volt. Két férfi- csapatot a szövetség kénytelen volt törölni a bajnokságból. A dénesma- jori csapat esetében még talán ért­hető ez. Hiszen igen kis településről van szó, megfelelő anyagiakkal sem rendelkeztek és dicséretes, hogy a fel­hívásnak eleget téve, elindultak a baj­nokságon. Annál érthetetlenebb vi­szont a Mezőkovácsházi Petőfi kizárá­sa. Ugyanis ez a csapat akár a baj­noki címre is esélyes lehetett volna. Anyagi problémáik sem lehettek, hi­szen költségvetésükben — akár még egy — régebben eredményesen sze­replő női szakosztályuk részére is biztosítani tudták volna a költsége­ket. A női bainoksácr taUn ^ Ih­csit kiegyenlítettebb volt, különösen a középmezőnyben. A bajnokságért itt is csak két csapat versengett: a Gyulai Lendület és Szarvasi Óvónő­képző. Kettőjük küzdelméből végül is a Gyulai Lendület csapata került ki győztesen és veretlenül megnyerte a bajnokságot. Az előző évben 8. he­lyen végzett Lendület lényegesen meg­erősödött a sportiskolások átigazolá­sával. Az ő teljesítményük sem volt állandó, de ehhez az is hozzájárult, hogy nagyon ritkán szorították meg ellenfelei. A második helyezett szarva­siaknál igen nagy problémát Jelen­tett, hogy az iskola szeptemberi kez­dése miatt sűrített program szerint kellett lejátszaniuk mérkőzéseiket. Ez semmi szín alatt nem szolgált előnyé­re a csapatnak. Ezen a jövőben vala­hogy változtatni kellene. Az esélyesként Induló Sarkadi MEDOSZ csak jobb játszmaarányával tudta megszerezni a harmadik helyet íz igen jól hajrázó Gyulai Helyiipar előtt. A sarkadi csapatnál az idősebb játékosok nem tudtak mindig rendel­kezésre állni, míg a fiatalabbak még nem értek be. Sőt, két alkalommal rvem to tudtak kiállni teljes számú UHtfMUI. Ez bizony hiányosság ab­ban a helységben, ahol középiskola áll a MEDOSZ háta mögött. A többi csapat azonos-—igen alacsony — szinten állt. Közöttük csak egy-egy mérkőzés eredménye vagy ki nem állás döntött. Ilyen is volt (Elek, Telekgerendás). Külön meg kell dicsérni a Bcs. V. Meteor ifjúsá­gi csapatát, amelynek eredménye ugyan nem számított be a bajnokság­ba, mégis igen Jó teljesítményt nyúj­tottak és biztatóak az előjelek az NB Il-es csapat utánpótlása területén. A Gyomai Gimnáziummal egyesült Gyo­mai TK is igen sok tehetséges játékost nevelt ki. Reméljük, ezek a játékosok rövidesen az NB II-ben is meg fogják állni helyüket. A Szeghalmi Petőfit törölte a szövetség a bajnokságból. A férfiaknál és a nőknél megérdemelten jutott a bajnoki cím a Mezőhegyesi MEDOSZ és Gyulai Lendület csapatának birtokába. Külö­nösen reményt keltő a Gyulai Lendület jövője, hiszen igen fiatal játékosok­ból áll a csapat. A Mezőhegyesről, saj­nos, ez nem mondható el, hiszen síinte egyetlen új Játékost sem ne­veltek ki, minden Játékosuk már hosszú évek óta ott küad a megyei bajnokság élmezőnyében. A bajnok­ság befejezése óta már mindkét baj­nokcsapatunk lejátszotta NB tl-es osz­tályozó mérkőzését. Mint az várható volt, egyik csapat sem tudott feljebb jutni. Itt kívánjuk megjegyezni azt is, hogy helytelennek tartjuk a Ma­gyar Röplabda Szakszövetség azon intézkedését, hogy már harmadik esztendeje mindig a Békés megyei csapatok mellé osztja be a Bp. I. osz­tály első helyezettjét! Így eleve csök­kennek bajnokaink esélyei. Viszont azt még helytelenebbnek tartjuk, hogy a Mezőhegyesi MEDOSZ férfi­csapató az osztályozó első fordulójá­nak sikertelensége után már a máso­dik fordulóban nem is játszott! Ezzel nemcsak a saját, hanem megyénk röplabdasportjának tekintélyét is rombolják. Tehát végeredményben az előzmé­nyeket figyelembe véve, pozitívan ér­tékelhető a bajnokság, amelyben nagy része van a szövetség áldozatos mun­kájának is, hiszen a csapatok szerve­zésén, irányításán kívül egyéb problé­mákkal is meg kellett birkózniuk. Ke­vés Játékvezető kapcsolódott be a ve­Szarvas környékén is sok olyan csa­torna van, melyek haltenyésztésre ugyan nem alkalmasak, viszont az azokba került halivadék tóvasztól- őozig szépen felnevelődik. Kár volna tehát pusztulni hagyni őket, hiszen télre a kis csatornákat lecsapolják, mások fenékig befagynak. Az ottani horgászok, Kómár János és Demcsálc Pál felhívására immár a harmadik ősszel végzik nagy lelke­sedéssel mentési munkáikat. A telje­sen társadalmi jellegű tevékenységet a közelmúlt egyik vasárnapján vé­zetésbe. Többször igen nagy problé­mát okozott a játékvezetők küldése. Dicséret illeti azokat a Játékvezető­ket, akik rendszeresen Vállaltak mér­kőzéseket. Meg kell azonban említeni a jövő szempontjából, hogy komo­lyabb minőségi javulást csak úgy e.*- hetünk el, ha játékvezetőink nem lesznek elnézőek a sZabálytalanságOK- kal szemben. El kell érnünk azt, hogy a csapatok igyekezzenek kiküszöbölni technikai és taktikai hibáikat. Ehhez viszont szükséges az 1», hogy Játék­vezetőink szigorúan járjanak el a szabályok betartása tekintetében. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a sport­körök azon mulasztását sem, hogy több csapat nem rendelkezett a hiva­talos, MRSZ által kiadott igazolással. Kényszerhelyzetben a szövetség kény­telen volt ideiglenes igazolást adni ezek részére. Helyes lesz, ha a tél fo­lyamán rendezik igazolásaikat, mert á Jövőben semmilyen engedményt nem fog a szövetség adni az igazolá­sok területén. Vége-étül meq Inti em'ítani és negatívul kell értékelni a békés­csabai, de különösen az orosházi sport­körök passzivitását. Valamikor Békés­csabán annyi csapat működött, hogy szinté önállóan fcs tudtak volna me­gyei bajnokságot szervezni. Most mindössze két csapat szerepelt a baj­nokságban. Orosháza, ahol néhány év­vel ezelőtt Igen jó röplabdaélet voit (Orosházi Bástya bajnoksága}, most szinte „eltűnt a sportág színteréről”. Egyetlen csapat sem képviseli sem a járás, sem a város színeit. Itt a TS részéről Is hiányosság van! Jó lenne, ha az MTS Is felülvizsgálná ennek okát. A szövetség a hibákat, eredmé­nyeket figyelembe véve, már a tél folyamán megkezdi a Jövő évi bajnok­ság szervezését és ehhez kéri a csa­patok segítségét is, hogy nevezéseik késése ne okozzon problémát. Picii­ben szeretnék a felnőttek mellett be­indítani az ifjúsági bajnokságot is. (A középiskolás csapatokat Is Ide osz­tanák be.) Továbbá megszervezik két járás összevonásával a körzeti baj­nokságot is. A szövetség nevében eziston is köszönetét mondunk mindazoknak, akik lelkes munkájukkal elősegítet­ték a sportág fejlesztését és kívánunk a csapatoknak jó pihenést, majd Jó gezték el. Tizenegy mázsa súlyú (kb. 17 ezer forintot érő) ivadékot emeltek ki a csatornákból és mindet a Hár­mas-Körösbe vitték. Mindössze tíz hor­gász végezte el a feladatot, amihez a kellő szakmai segítséget és irányí­tást a HTSZ részéről Kamarás László és Frecska János halászmesterek ad­ták. * A MOHOSZ választmánya megtár­gyalta az új alapszabály-tervezetet melyet a január 10-i országos közgyű­lés elé terjesztenek. A TÖVISKESI ÁLLAMI GAZDASÁG, SZEGHALOM azonnali belépéssel, gyakorlattal rendelkező GYORS- ÉS GÉPÍRÓT keres. Jelentkezés írásban vagy személyesen. 29186 Békés megye sportéletének vi­lághírű vendégei lesznek a közeli napokban. A tokiéi olimpián aranyérmet szerzett versenyzők mellett a Népsport atlétikai rova­tának vezetője, valamint a súly­lökés bronzérmese és a női 4x100- as atléta-váltó békéscsabai szár­mazású tagja eleveníti fel a ja­pán fővárosban töltött felejthetet­len két hét legizgalmasabb ese­ményeit, derűs epizódjait. Olimpikonjaink Békés megyei élménybeszámoló kőrútjának ál­lomásai a kővetkezők. Első arany, érmesünk, Török Ferenc dr. öttu­sabajnok hétfőn, december 14-én, a békéscsabai városi tanács nagy­termében 17 órai kezdettel talál­kozik hallgatóival Szerdán, 16-án délután 6 órai kezdettel a szarva­si kultúrház színháztermében Lakat Károly mesteredző, az olim­piai bajnokcsapat szakvezetője és Nov&k Dezső, a bajnokcsapat jobbhátvédje, az ETC játékosa, va­lamint Szűcs László, a Képes Sport szerkesztője „kerekasztal konferencián” eleveníti fel olim­piai válogatottunk ragyogó szerep­lésének sok-sok feledhetetlen epi­zódját. Ezt az élménybeszámolót a „Hat hét Tokióban” című film vetítése követi. Egy nappal ké­sőbb, csütörtökön, december 17- én a Békéscsabai Kötöttárugyár sportköri közgyűlésén Palotai Ká­roly, az olimpiai labdarűgó-válo- tott csapatkapitánya, a Bcs. Előre egykori „Csutija” mondja el, milyen nehéz is volt a kispadon végigszurkolni a csehszlovákok elleni döntőt. Ugyanezen a napon a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában a tokiói események krónikása, Schubert Zoltán újság­író mondja el mindazt, ami az olimpiai tudósításokból kimaradt. Közben a békéscsabai KlSZ-tá- bort, a békési járási vezetők tan­Aprátiirdletúsek Gyulán, Nagyváradi út 68. s'zámú há2 beköltözéssel, nagy portával eladó. 40105 Kisipari mély gyermekkocsi elad^ Békéscsaba, Szél utca 17. 29*197 folyamát a kisöbű sportpuska fekvő testhelyzetének olimpiai bajnoka, Hammeri László keresi fel — előreláthatólag a hét kőla­pén. A kiváló sportlövőt gyomai és füzesgyarmati látogatása után üdvözölhetjük a megye székhe­lyén. Súlylökő bajnokunk, az Eu- rópa-bajnok és olimpiai harmadik Varjú Vilmos, a súlylö­kés bronzérmese. helyezett Varjú Vilmos szabadsá­gát szülőfalujában, Endrődöíi tölti. Európa legjobb súlylökője ez alatt az idő alatt a megye kü­lönböző helyiségeiben három elő­adást fog tartani az olimpiai dön­tőről. A csabai származású vág­tázónő, a Bp. VSC atlétája, Such Ida, amint TF-vizsgáival végez, Battonyára látogat. Örömmel állapíthatjuk meg: a megyei TS, a járási, városi TS-ek agitációs és propagandabizottsá­gai nagyszerű programról gon­doskodnak a „holt idényben”! A SZARVASI VAS­ES FÉMIPARI KTSZ békéscsabai kályhás ki­rendeltsége hédfarkú cserepet Vásárol nagyobb tételben. 1ÉKÉSCSABA, Tanácsköztársaság útja 18. x Opera Luxus szempillafesték A megnedvesített kefét a dobozban található festékru­dacskán néhányszor végighúzzuk, majd ezzel a szem­pillát tövétől kiindulva egyenletesen befestjük és szá­radni hagyjuk. Száradás alatt a szempillaszálakat a ke­fével válasszuk szét, hogy az egyes szálak különválja­nak. Ily módon a készítmény bársonyos mélyszínű, hosszú »zempillát biztosít. A* Opera Luxus szempillafesték a szempillák sötétíté­sére, színezésére szolgál. 3876 felkészülést a Jövő évi küzdelmekre. R. D. Tizenegy mázsa mentett ivadék

Next

/
Thumbnails
Contents