Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-31 / 305. szám

1964. december 31. 5 Csütörtök nők szakképzése aikd maradi gondolkod ásá val alka­Az intrikustól a rágalmazóig Kétségtelenül sokat tettünk az elmúlt években a női egyen­jogúság érdekében. Változatlanul érvényesül az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve. A nők számá­ra nyitva áll minden pálya, amit fizikai erejük lehetővé tesz. Még­sem állítható, hogy a probléma teljesen megoldott lenne. Van még olyan vezető, aki viszclyog a női munkaerők alkalmazásától. Nem egy helyen a szakmai kép­zésiből is kirekesztik a nőket. Pe­dig a tényleges egyenjogúság elő­feltétele ott kezdődik, hogy a nők éppen úgy szakmát szerez­hessenek, mint férfitársaik. A kérdés felvetése annál is inkább indokoltabb, minthogy a termelésben részt vevő nők szá­ma egyre növekszik. 1953-ban a bérből és fizetésből élőik 33,1 szá­zaléka volt nő, 1963-ban 36,5 szá­zaléka. A dolgozó nők száma öt év alatt több mint negyedmillióval emelkedett és ez az Irányzat az elkövetkező években előrelátható­lag folytatódik. Sok nő kiváló eredményeket ér el a termelésben. Ugyanakkor a munfcásinőknak csupán 15 százaléka szakképzett. Az építőiparban foglalkoztatott 16 ezer nődcigozó közül csak ezer­nek van. szakmunkásokievele, a mezőgazdaságban pedig 200 ezer közül mindössze 2400-nak. A köz. lekedésben 24 ezer nődolgozó kö­zül csupán 3 eaer a szakképzett munkaerő. Márpedig a tényleges egyenjogúság alapfeltétele, hogy a szakképzett nődolgozók aránya ne legyen kisebb, mint a férfiaké. A maradisóg sokszor a munkába álló lányok szüleinél is mutatkozik. „Minek tanuljon, úgyis férjhez megy” — mondják sokan. Tény, hogy sok esetben né­hány év múltán férjhez mennek a lányok, jön a gyerek is. Üjabb évek múltán azonban a nő rend­szerint megint visszakerül a mun­kapadihoz. Akkor aztán már hiányzik a meg nem szerzett szak- képzettség, alacsony lesz a kere­set. A családanya számára már sokkal nehezebb a tanulás, a szak. munkásoklevél megszerzése. A faluban ugyanis tolvajlás történt. Főleg az istállókból tű­nik el hol egy pokróc, hol egy lószerszám, hol az alvégen, hol a felvégen. Az istállókat tehát őrizni kell. — De én nem őrzöm! — üt a mellére Bene. — Aki éntűlem lop, elviheti — még egy kishor- dó bort is kap. Jancsi ezen elgondolkodik. Felhajt még egy nagy kupa bort, mozog benne a virtus — meg a szesz — s alkalmas pillanatban kilép a pincéből. Kint sötét van, csak a csilla­gok világítanak a törkölyszagú hideg éjszakában. Az út ismerős és mintha egyre melegebb len­ne és Jancsi úgy érzi, alapjában véve — danolni is lehetne. Egye­dül dalolni azonban mégse akart, mert egészen más, ha azt mondják: — Danoltak a legé­nyek, és megint más az, ha azt mondják: — Egyedül fújta ez a Tóka Jancsi... A felfokozott érzelmekről azonban nem tud senki és arról se, amikor átlép a kerítésen, vi­dáman, hogy a híres csapdát le­leplezze. Amikor átlépett, kicsit megtántorodott és a csillagok is igen mozgalmasan viselkedtek az égen, Jancsit azonban ezek a körülmények nem befolyásolták, sőt az egész világot nagyon .kel­lemes intézménynek tartotta. — Hát lássuk! — mondta ma­gában és odanyúlt az istálló fa­kilincséhez és ekkor... ekkor Vannak szakmáik, ahol az egy­forma szákképzettséggel rendel­kező, azonos mimikát végző nőik alapbére alacsonyabb, mint a ha­sonló munkakörben foglalkozta­tott férfidolgozóké. Különféle okai lehetnek ennek, de maga a tény elítélendő. Félreértés ne essék, nem a komoly fizikai erőt követe, lő kohászati, szállítási stb., ha­nem olyan munkáról, van szó, amit a nődolgozók éppúgy el tud. nak látni, mint a férfiak. Nem kétséges, hogy az ilyen „bérpoli­tika” nem viszi előbbre a nők szakképzettségének ügyét, bármi okozná is a tényt. Mi tehát a teendő? Talán a legfontosabb: a szülőket meg­győzni arról, hogy szükséges és érdemes lányaikat az iskola el­végzése után szakmára taníttatni. A szakmai oklevél megszerzésével általában már az indulásnál ma­gasabb alapbérrel indulnék a lá­nyok, mint anélkül. Későbbi elő­rehaladásuknak pedig egyenesen elengedhetetlen feltétele a szak­vizsga. A textil- és ruházati iparban az elmúlt években sikereket értek el már dolgozó, betanított női mun­kások szakképzésével is. A vonz­erő: a tanfolyam sikeres elvégzé­se után azonnal 5 százalékkal nő az alapbér. A húzódozó vezetőket talán azzal lehetne meggyőzni a nők szakképzésének szükségességéről, hogy — éppen a textiliparban szerzett tapasztalatok alapján — a szakvizsgát tett nődolgozók sok­kal jobban megbecsülik munka­helyüket, mint azok, akik betaní­tott munkásként dolgoznak. A munfcaerővándorlás aránya 1:10- hez, a szakképzettek javára. A jó vezető a jövőre is gondod. Jövő munkaerőszükségle. tünk kielégitésének pedig legfon­tosabb tartalékai a nők. A fejlő­dő technikai igényeket csak szak­képzett dolgozók láthatják el. Ezért sem szabad kímélni a fáradságot: vonjunk be minél több nőt a szakmai képzésibe. Jövő fejlődé­sünket is gátolja hát az a vezető, úgy érezte, hogy összedűlt a vi­lág. A csillagok szétfreccsentek, a föld megindult, csak éppen az ítéletnapi harsona hiányzott, ámbár, mintha egy kis harang­szó azért hallatszott volna... Jancsi pedig eldűlt a fal mellett, mert egyebet nem tehetett. Az ajtóban kifeszített csapda szívós lapátja ugyanis úgy képen vág­ta, hogy majd lesodorta a fejét a helyéről. Aztán csak ült és józanodás címén éktelen dühre gerjedt. Ha most az öreg Bene megjelenik, nem lehet tudni, mi történik, de erre nem számíthatott, mert áll. hatatos és kitartó ember volt minden pince körüli tevékeny­ségben. Arra azonban igenis gondolhatott volna, hogy a sö­tétben megbotlik- valami odaké­szített tuskóban... s akkor a csapda ismét működésbe léphet. Jancsi tehát feltápászkodott, kitapogatta az átkozott szerszám mütyürkéit és hosszas próbál­gatás után ismét kifeszítette. Aztán lesben ült. Jócskán futott az idő — az orrát megtapogatta néha, mert szokatlanul nagypak érezte — már a kutyák se ugattak, ami­kor messze a faluvégen hallat­szott a közeledők lármája, ugyanakkor azonban a kert fe­lől is jött valaki. — Aha! — gömbölyödött ki Jancsiban a bosszú — Aha! Já­nos bátyám a kert felől jön, hogy az asszony ne tudja, mi­dályozza a nők tanulását, lebecsü­li a nők munkáját A nők szakképzésének elősegí­tése, a női munka megbecsülése persze önmagában még mindig nem oldja még a női egyenjogú­ság problémáját. A családi, ház­tartási gondok, a gyermeknevelés fő terhe még mindig a nőre, az asszonyra hárul. Márpedig, a „ket­tős műszak”-ka! túlterhelt nőtől nem várható, hogy „harmadik műszak”-ot is vállaQjon a szak- képzettség megszerzése érdeké­ben. Enélkül viszont — mint lát­tuk — írott malaszt a nők előre­haladása, egyenjogúsága. Segítheti és egyre gyakrabban segíti is az asszonyt a férj meg­értése, amellyel igyekszik kivenni részét a háztartási munkából és — különösen a nagyobbacska — gyermekek neveléséből. Ez azon­ban még korántsem általános je­lenség. Előfordul még ma is „a nő helye a főzőkanál mellett van” önző, gyökeréig hamis és túlhala­dott nézet. Ez pedig ellenkezik az egyre inkább öntudatosodó nő felfog ásóval. Nem kétséges, hogy a tár­sadalom, az állam nőknek nyúj­tott segítsége a legfőbb tényező a tényleges egyenjogúság felé veze­tő úton. Ha a tanulni, fejlődni, művelődni kívánó asszonyok olyan gondjaiból, mint a mosás, takarítás, a főzés, minél többet le­veszünk a vállukról, akár korsze­rű közszolgáltatások, akár pedig a háztartás jelenleginél , olcsób­ban történő gépesítése révén, megkönnyíti ük a „harmadik mű­szak” még akkor is kétségtelenül nehéz feladatát. Bonyolult kérdés hát a nők egyenjogúsága, amelynek megol­dásáért sokat tettünk már, de még mindig vannak tennivalók. Hiszen tudjuk, látjuk, érezzük: a nők munkáját, tudását, tehetségét, szorgalmát nem nélkülözheti sem a társadalom, sem a család. E kettős hivatásukban segítenünk mindannyiunk kötelessége. Gáti István kor jött haza. De megbotlik-e a ^.tuskóban”? ... A sötét alak azonban nem botlott meg, és Jancsi érzelmei egyszerre átváltottak egy másik izgalomba. A bosszú nemtelen éhsége nemes haraggá „eszmé­nyült”, s a várható szégyenből esetleg dicsőség lehet. Lett is. A csapda az egyik bolygó ven­déget szintén leterítette, akit mellesleg még a hideglelés is el­fogott, amikor az óriás méretű pofon után Jancsi karjaiba dűlt. Nem is ellenkezett. Ilyen föl­döntúli pofon után ellenkezés­nek helye nincs. Ekkor érkeztek a társaság többi tagjai a kapu elé. A folytatást már nem is len­ne érdemes leírni, de ha már csapdáról van szó, merítsük ki ezt a témát lelkiismeretesen. Amikor Bene a vendégeket hajnal felé kikísérte — becsüle­tére legyen mondva, mindenki emelkedett hangulatban volt — és visszafelé menet benézett az előszoba ablakán, apai megelé­gedéssel látta, hogy Mari lehe­let gyengédséggel mosogatja Jancsi körte formára dagadt or­rát. A jobb kezével. Bal kezé­vel azonban a legény kezét fogta, szelíden és melegen és — visszavonhatatlanul. Bene megállt egy pillanatra és bólintott... — Ehen — mosolygott — hát csapdának ez se utolsó! Bizonyára nem meglepő állí­tás, ha azt mondjuk: az intrikus- től a rágalmazóig igen rövid az út, a két — sajnos, meg min­dig létező és haszontalan — embertípust alig észrevehető vá­lasztóvonal különbözteti meg egymástól. E rövid írás nem részletezheti az intrlkusok és ro­konaik: a rágalmazók differen­ciáltan és ravaszan különböző fajtáit, egyet ragad ki közülük: a levelezőt. Tévedés ne essék, nem sajtó­levelezőkről, munkájukról, éle­tükről író emberekről van szó, akik alkalomadtán soraikkal ke­resik fel a különböző lapokat, — ezúttal a levelekben rágalma­zókról, a levelekben „nagybátor- ságú hősökről”, hivatalos és nem hivatalos emberek idejének rablóiról szeretnénk néhány jel­lemző, arcképct-formáló szót ej­teni. A levelező-rágalmazókból, int- rikusokbói igen szép a válasz­ték, és általában ezek a Iegm<a- kacsabbak, hiszen ritkán vagy sohasem kerülnek szemtől szem­be kipécézett „áldozataikkal”, levélben, levelek tömegében intrikálnak, rágalmaznak, így aztán mi sem véletlenebb, hogy nagyobb a merszük. A mi há­zunk tája, szűkebb pátriánk, Békés megye sem mentes az ideig-óráig nagy hanggal és lát­szólagos határozottsággal, embe­reket, életeket keserítő intriku- soktól; fondorlatos bejelentése­ikkel, intrikáikkal, rágalmazá­saikkal vezetők dossziéi telnek meg, akik ahelyett, hogy a tár­sadalom javára szentelhetnék minden órájukat, kénytelenek ilyen nyilvánvaló hátsó szándé­kokkal terhes, sötétben bujkáló trafikálókkal is foglalkozni jó­szándékkal, kimerítően, míg rá nem jönnek: a rágalmazót sem­miféle logikus, reális, meggyőző válasz ki nem elégíti, meg nem győzi a rágalmazó nem tagadja meg önmagát, ez a szenvedélye, mely minden káros szenvedély­nél károsabb. Példákat mindenki talál a munkahelyén, szinte felesleges ilyent említeni is. Az intrikus és a rágalmazó valósággal újra­termelődik manapság, mert még mindig nem lépünk fel elle­nük megfelelő határozottsággal, mondván: mit lehet tenni? Pedig a kijózanító eszközt, módszert megtalálni van olyan fontos fel­adat, mint bármi más, mert a rágalmazó az alkotómunka lég­körét mérgezi, embereket ösz­tönöz, sőt uszít egymás ellen, hogy a maga nyomorult pc­A jövő év közepétől amatőr rá- diózók az NSZK-ban akkor is üzembe állíthatnak 144 megahertz frekvencián felüli adót, ha nem ismerik a morse-jeleket. Az ama­tőr rádiózók számára bevezetik az úgynevezett C kategóriát a 144 csenyéjét megsüthesse. Nem vé­letlen az sem, hogy a levélben rágalmazókkal van a legtöbb baj. Ezek elsősorban azt hasz­nálják ki, hogy manapság — na­gyon helyesen! — hivatalos he­lyeken, pártban, tanácsban, in­tézményekben tisztséget viselő emberek kötelesek minden levelet megválaszolni, minden bejelen­tést megvizsgálni és a végére jár­ni. Erre épít a levelező-rágalma­zó, és nem egy esetben odáig merészkedik, hogy megfenyegeti a párttitkárt, a tanácselnököt, a lapszerkesztőt: ha ezt vagy azt a dolgát így és így nem intézik el, kénytelen lesz őt és munkatár­sait „köszönés nélkül elkerülni az utcán”; vagy „széltében-bosz- szában kitereget ilyen és olyan ügyeket megyeszerte”, ha nem szolgáltatnak neki „igazságot” mások „gáncsoskodása” és „pöf- feszkedése” ellen. Tudni kell, hogy az intrikus, ez esetben azonban már vesze­delmesebb fajtája, a rágalmazó személyes érdekeit ritkán han­goztatja, általában a „közösség” fogadatlan prókátoraként szaj­kózza teóriáját, (ismerős kon­cepció!) véleményét ügyekről, do’gokról és emberekről. Több­ször — természetesen — már a neuropatalágia orvosi tárgykö­rébe tartozó beteges érzékeny­séggel és üldözési mániával ál­lunk szemben, mindez azonban nem lehet mentség arra, hogy akár orvosi, akár nem orvosi kóresetként az intrikusok és rá­galmazók, a kisebbségi érzésben szenvedők a társadalom nyugodt alkotómunkáját zavarják, veszé­lyeztessék. Miről van szó tehát? Határo­zott választóvonalat húzni a jo­gos közlések, figyelmeztetések, ha úgy tetszik, bejelentések és az intrikus, rágalmazó koholmá­nyok szerzői, a jószándékú, be­csületes emberek életébe gázolok között. A különbség a két em­bertípus között hamar megmu­tatkozik, és miután megmutat­kozott, minden erővel és megbe­csüléssel segíteni kell az előbbit, a jobbat, igazabbat akaró bíráló embert; de minden erővel és higgadt megfontoltsággal elven­ni a kedvét az intrikusnak, a rá­galmazónak kisded játékai foly­tatásától. Es ha most különösképpen ak­tualizálni kívánjuk mindezt: le­gyen az 1965-ös esztendő az int­rikusok és a rágalmazók alko­nya! Ezt kívánni az új esztendő­től: gyönyörű és talán nem elér­hetetlen kívánság. megahertzen felüli adásokra. Az 1959. évi genfi nemzetközi távköz­lési egyezmény értelmében ebben a kategóriában az amatőr rádiós­nak nem kell többé morse-vizsgát tenni. VÁSÁROLJON AZ ÜJ ESZTENDŐBEN IS A MEGYE SZÖVETKEZETI BOLTJAIBAN! A földművesszövetkezetek választott veze­tőinek, tagjainak és a szövetkezet minden kedves vásárlójának EREDMÉNYES boldog új évet KÍVÁN A MÉSZÖV IGAZGATÓSAGA x Sass Ervin Megkönyítik az amatőr rádiózók vizsgafeltételeit az NSZK-ban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents