Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-30 / 304. szám
1964. december 30. 2 Szerda Az olasz elnökválasztás eredménye fontos határkő az ország háború utáni történelmében Selepinnek, a szovjet parlamenti küldöttség vezetőjének sajtóértekezlete Róma A nyugati hírügynökségek egybehangzóan megállapítják, ' hogy Saragat, a baloldalnak, elsősorban pedig a kommunisták döntő szavazatainak köszönheti megválasztását. Az AP hírügynökség kiemeli, hogy Saragat győzelme a kereszténydemokraták súlyos zavarának egyik jele. Azt tükrözi, milyen bizonytalanul tartják kézben a kereszténydemokraták az olasz politikai életben a viszonylagos többséget. Azzal is kudarc érte őket, hogy hiába ragaszkodtak ahhoz, hogy Saragat ne vegye igénybe a kommunista honatyák támogatását. Az AP jelentése szerint római politikai megfigyelők a történtek után nem zárják ki annak lehető, ségét, hogy Olaszországban olyan középbal kormány jön létre, amelyre a kommunistáknak komoly befolyásuk lesz. Johnson amerikai elnök és Rusk külügyminiszter hétfőn este táviratban üdvözölte Saragatot. Az AP hírmagyarázója szerint a washingtoni vezetők a megkönnyebbülés sóhajával fogadták ugyan az olasz eJmökváiság végéről szóló jelentést, ugyanakkor azonban bizonyos tartózkodást is elárultak. Ez a tartózkodás — írja az AP — nyilván annak a ténynek tulajdonítható, hogy Saragatot csak a kommunista szavazatok segíthették győzelemre. Bár az új olasz államfőt Washingtonban nem is. merik kommunista-barátnak, a jövő dönti el, új szerepkörében mennyire befolyásolják majd a kommunista képviselőik igen-szavazatai — vélekedik az amerikai hírügynökség. ♦ V. Goncsarov. a TASZSZ római tudósítója megállapítja, hogy az olasz elnökválasztás eredménye lantos határkő az ország háború utáni történelmében és az utóbbi időkben Olaszországban végbement mélyreható politikai eltolódásokat tükrözi. Először választottak meg olasz államfőnek olyan Csőmbe nem tárgyal A New York Times keddi jelen, lése szerint Csőmbe tájékoztatta az Egyesült Államokat és Belgiumot, hogy nem hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni a kongói felkelőkkel. A lap londoni tudósítója úgy értesült, hogy a kongói miniszterelnököt ebben a döntésében Kaszavubu elnök is szilárdan támogatja. Mindez azt jelenti, hogy Csőmbe kormánya elvetette a felkelőkkel kötendő tűzszünet gondolatát, mert úgy véli, hogy ennek eredményeképpen a felkelők lélegzetvételnyi szünethez juthatnak. A New York Times hozzáfűzi, hogy értesülések szerint Csorhbe magatartása jelentősen megmerevedett azóta, hogy a múlt héten Belgiumból visszatért. Brüsszelben a kongói miniszterelnök Spaak belga külügyminiszterrel és Mac Arthur amerikai nagykövettel tárgyalt. A brazzaville-i rádió jelentése szerint a kongói szolgálatra vezényelt amerikai repülőgépek az elmúlt napokban ismételten megsértették a brazzaville-i Kongó iégiterét,' felderítő repüléseket végeztek Brazzavillehez tartozó terület fölött. (MTI) embert, aki nem a konzervatív politikai erők közvetlen képviselője. A választás eredménye elsősorban a legnagyobb olasz bur- zsoá párt, a kereszténydemokrata párt komoly vereségét jelenti. A parlament, amely ezúttal az olasz állampolgárok túlnyomó többségének véleményét juttatta kifejezésre, nem akarta az álDamfői tisztségbe emelni Leómat, a kereszténydemokraták hivatalos jelöltjét. Megbukott a kereszténydemokraták vezetőinek az a szándéka is, hogy kizárják a köztársasági elnöki tisztség kérdésének eldöntéséből a munkásosztály harcos élcsapatát, az Olasz Kommunisita Pártot. A kereszténydemokraták itt is vereséget szenvedtek. Kiderült, hogy a kommunisták támogatása nélkül senkit sem lehet az ország elnökévé választani. Világosan látta ezt az igazságot Saragat is és a 21. fordulót megelőzően — a jobboldali erők nyomása és zsarolása ellenére — a kom. munista és a többi demokratikus és antifasiszta párt támogatását kérte. (MTI) Lagos Lagosban, Nigéria fővárosában hétfőn este mintegy ezer főnyi tömeg tüntetett a december 30-ra kitűzött választás elhalasztása mellett. A kirendelt több száz rendőr a tüntetést szétoszlatta, több személyt letartóztattak. A nigériai pártok a választásokra két nagy szövetségbe tömörültek: az Egyesült Haladó Szövetségbe és a Nigériai Nemzeti Szövetségbe. Az Egyesült Haladó Szövetség a választási kampány során belpolitikai vonatkozásban a A tagnyilvántartás szerepe és feladaita pártunk Szervezeti szabályzatának IX. pontjából következik, mely meghatározza, hogy ki lehet a párt tagja. A Szervezeti szabályzat e pontja a párt programjának elfogadása mellett, követelményként állítja minden párttag elé, hogy részit vegyen a párt valamelyik alapszervezetének munkájában és pontosan fizesse a tagsági díját. A Szervezeti szabályzatnak már ez a pontja is megköveteli, hogy minden alapszervezet pontosan tartsa nyilván tagjait, jól ismerje a párttagság megoszlását, ösz- szetételét. A tagnyilvántartás pontos elvégzése ad lehetőséget az ellenőrzésre, hogy minden párttag részt vegyen az alapszer- veaet munkájában. A párttagok és tagjelöltek nyilvántartása szerves része a pártépítő munkának, alapjában véve politikai, de ugyanakkor fontos adminisztrációs munka is. Ha ezt elhanyagolKémeket és diverzánsokat tettek ártalmatlanná Indonéziában Djakarta Az indonéz állambiztonsági szervek lelepleztek és felszámoltak egy földalatti kuomintangista szervezetet Makasar városában, Dél-Celebes közigazgatási központjában. Mint az Antara hírügynökség jelenti, ez a messze elágazó kémhálózat felforgató és szabotázsakciókra készült Indonéziában. A szervezet, amelynek hat vezetőjét letartóztatták, még 1925-ben teremtette meg a kapcsolatokat a kuomintangista klikkel és „komoly károkat okozott az indonéz nép harcaiban”. A szervezet főhadiszállásán lefoglalt titkos okmányokból kitűnik, hogy a szervezetnek körülbelül háromezer tagja volt, a tagok zöme kínai származású. Politikai és gazdasági jellegű kémértesülé- séket szereztek és juttattak külföldre, ópiummal és más kábítószerekkel csempészkereskedelmet űztek. A nyomozás befejezése után a letartóztatott személyeket bíróság elé állítják. (MTI) nemzeti egység megteremtésének, a demokrácia szélesítésének jelszavát hangsúlyozta, külpolitikai kérdésekben kiemelte az afrikai egység szervezetének jelentőségét, elfogadta, az ENSZ alapokmányának elveit és síkraszállt a béke mellett. A konzervatív és reakciós elemeket tömörítő ellenfelet, a nemzeti szövetséget azzal vádolja, hogy tűrte a szabálytalanságok elkövetését az ellenzéki jelöltek listára vételénél, s ezért a választás már megtartása előtt meghamisítottalak minősíthető. juk, ezzel megakadályozzuk egyes párttagok, tagjelöltek részvételét a pórtéléiben, lehetővé válik, hogy távol maradjanak a taggyűlésekről vagy egyéb pártrendezvényeikről. Nem fizetnek tagsági díjat és gyakran — éppen emiatt — szakadnak el a párttól. A tagnyilvántartás rendszere a párt összes alapszerveiben egységes. Ezt a feladatot a Központi Bizottság határozata alapján kell végezni. Az alapszervezet ez irányú munkájáért maga a párttdt- kár felelős. Az alapszervezet feladata az átigazolásokkal kapcsolatban: Minden párttag és tagjelölt annak az alapszervezetnek tagja, ahol dolgozik. Ha munkahelyet vagy lakóhelyet változtat, abban az esetben át kell igazolnia magát az új munkahelyre, ha a munkahelyén nincs alapszervezet, akkor a lakóhelyén működő pártszervezetbe. Az átigazolás a Központi Bizottság által megállapított szabályok szerint történik. A határozat kimondja, hogy azoknak a tagoknak, akik hat hónapnál rövi- debb időre távoznak el, nem kell Kairó Selepin, az Egyesült Arab Köztársaságban tartózkodó szovjet parlamenti küldöttség vezetője hétfőn este sajtóértekezleten számolt be a küldöttség tíznapos látogatásáról. Kijelentette: Nagyon elégedettek vagyunk az EAK vezetőivel történt találkozásainkkal. Megvitattunk sok olyan kérdést, amelyek kölcsönösen érdeklik országainkat. A kérdésekre válaszolva Selepin kifejtette, hogy a Szovjetunió őszintén, minden politikai és egyéb feltétel nélkül testvéri seA keddi Krasznaja Zvezdában Rotmisztrov, a szovjet páncélos alakulatok főmarsallja a nyugatnémet—NDK, illetve nyugatnémet —csehszlovák határon telepítendő atomaknamező Hassel—Trettner- féle tervét kommentálva megállapítja: az erősödő nyugatnémet szoldateszka egyre inkább hangadóvá válik az észak-atlanti tömbben. Mindjobban kezébe veszi a NATO egész háborús stratégiájának irányítását. Lehetséges, hogy a bonni vezetők az atomaknamező javaslatával azt akarják kicsikarni a Pentagontól, hogy vizsgálja felül a nukleáris fegyverek alkalmazására vonatkozó nézeteit és vegye figyelembe azt a variációt, hogy egy háború lezajlása csakis az atomfegyverek alkalmazásával történhet meg. Rotmisztrov a továbbiakban rámutat: a bonni tábornokok nem rettennek vissza semmilyen eszköztől, hogy megteremtsék a feltételeket a második világháború eredményeinek revíziójához. Rotmisztrov marsall ezzel kapcsolatban megjegyzi: különösen nyugtalanító az a tény, hogy ezzel a tervvel, amelyet számos nyugatnémet politikus „öngyilkos tervnek” nevezett, komolyan foglalkoztak a NATO-tanácsban. A kijelerctikeznl. Tehát továbbra is az alapszervezetinél maradnák. Távozás esetén az alapszervezet kötelessége: Az eltávozó párttagnak vagy tagjelöltnek az alapszervezetből személyesen kell átjelentkeznie. Ezt a feladatot a Központi Bizottság által rendszeresített nyerni, látvány felhasználásával a párttitkár vagy általa megbízott vezetőségi tag végzi. Az átjelentölapot minden kérdésre válaszolva, olvashatóan kell kitölteni és átadná a távozó párttag részére. Fontos, hogy figyelmét felhívja az 5 napon belüli bejelentkezésre. Az át. jelenítő másik részét, a távozási értesítőt a változás jelentéshez csatolja, ugyanakkor a távozást beírja a tagnyilvántantó füzetbe. Az átjelentkezést a tagsági könyvbe is be kell vezetni. A párttagokat átjedenteni hivataliból nem helyes, mert nem biztos, hogy a párttag a jelzett helyen jelentkezni fog. Érkezés esetén az alapszerve- zet feladata: Az aiapszervezet i titkár köteles megvizsgálni az éhkező párttagok és tagjelöltek okmányait odatartozásuk végett és a hozott átjelentőlap, valamint a tagkönyvben történő bejegyzés alapján veszi nyilvántartásba. Ugyanakkor beírja az alapszervegítséget nyújt a fejlődőben levő országoknak. A kongói helyzettel kapcsolatos kérdésre válaszolva rámutatott arra, hogy a szovjet nép a kongói nép mellett van. Nem kételkedik abban, hogy Kongó népe legyőzi az imperializmust és a reakció erőit. Selepin hangsúlyozta, hogy a szovjet állam politikája továbbra is a békés együttélés elvein alapszik. * A Selepin vezette szovjet parlamenti küldöttség tegnap visszaérkezett Moszkvába. (MTI) cikkíró aláhúzza: több józanságot és realitást kellett volna tanúsítani olyan kérdésekben, amelyek közvetlenül érintik a népek sorsát és biztonságát. * A Pravda keddi számában Viktor Nyekraszov az angol kormánynak a NATO atomhaderő felállítása körüli manőverezéseihez fűz néhány megjegyzést. Tanúi lehetünk, hogy London — írja Nyekraszov — aktívan tárgyalt arról, milyen formát adjanak a NATO atomhaderejének. Wilson washingtoni látogatása után Anglia tulajdonképpen a NATO atomhaderő összetákolásá- val kapcsolatos aktív tevékenység középpontjába került. Mint a szerző a továbbiakban megjegyzi: a munkáspárti politikusok lényegében újabb lökést adtaik a zsákutcába került amerikai—nyugatnémet javaslatoknak. Minden fondorlat ellenére világos, hogy az angol kormány a „vegyes haderő” felállításának veszélyes útjára lépett és csupán arra törekszik, hogy a maga számára minél kedvezőbb feltételeket érjen el olyan nukleáris struktúrában, amely kitárná Bonn előtt a tömegpusztító fegyverekhez vezető ajtót. (MTI) zet nyilvántartó füzetébe és a hozott átjelentölapot csatolja a változás jelentéshez. Átjelemtő nélkül nenj lehet nyilván tartásba venni érkező párttagot, ment érmék elmulasztása súlyos problémához vezethet. Például kétszer szerepel létszámban, esetleg fegyelmi eljárás van folyamaiban ellene, vagy az is lehet, hogy már kizárták a pártból. Az a legjobb mód. szer, ha a párttag vagy tagjelölt: személyesen intézi az átigazoláséi, nem pedig levelezés útján. Megyénk alapszervezetei döntő többségben helyesen értelmezik és alkalmazzák a KB idevonatkozó határozatát a távozás és érkezés feladatainak megoldásában A járáson belüli mozgásnál van a legkevesebb probléma az alap- szervezetekben. A megyén belük mozgásnál már több időeltolódás van a bejelentkezés terén. A más megyétől érkező párttagok bejelentkezésénél még van javítanivaló. Előfordul, hogy a pártszervezetek részéről a kapott távozási értesítő alapján keli felkeresni, ese. lenként többször felszólítani a bejelentkezésre. Olyan esettel is találkozunk, hogy a párttag nem jelentkezik ki az alapszervezetéből és új lakóterületén, illetve munkahelyén nem is tudják róla, hogy párttag. PélA nigériai választások megtartásának időpontját veszélyezteti a két nagy politikai csoport vitája Az átigazolás és a lagfelöitfelvétei adminisztrációja a pártalapszervezetben Szovjet lapok a NATO atomhaderejéről