Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-25 / 302. szám

MM december 25.

4

A gépek arra valók, hogy szolgálják az embert, megkönnyítsék és meggyorsítsák munkáját. Vajon így van-e? — erre kerestük a váláséit a Gyulai Harisnyagyárban. A felelet mi más lehetne, mint igen. Különösen megerősíti ezt az is, hogy a gépeket újításokkal még nagyobb termelésre teszik alkalmassá. Székely József és dr. Sípos Sándor újításukkal a 70 éves, selejtezés előtt álló gépeket úgy átalakították, hogy azokon

már a legkorszerűbb plüssharis- nyákat lehet gyártani. Az idén 600 ezer párat, jövőre 800 ezret készítenek belőle. A plüssharás- nya gyártásának érdekessége, hogy hasonlót csak Angiiéban készítenek. Ez a cikk egyszersmind korlátlan exportlehetőségekkel kecsegtet A legtöbbet a Szovjetunióba szállítanak.

Az emberek és a gépek jó „együttműködése” íme ilyen eredményeket produkál.

Flender János művezető az exportra készülő több színű harisnyák méreteit és minőségét ellenőrzi. A háttérben Bálint Júlia kötőnő.

Túllátnak a

Sürgős intézkedést címmel érdekes cikk jelent meg november 28-án a Népszabadságban. Röviden arról van szó benne, hogy a a Csepel Autógyár hosszú ide-oda levelezés után sem tudja beszerezni a teherautók és az autóbuszok sebességváltóihoz nélkülözhetetlen biztosítólemezeket és hornyos anyákat. Ez a huzavona az 1965-re tervezett teherautók és Ikarus autóbuszok gyártását veszélyezteti, öt esztendeig a békéscsabai forgácsoló szerszámgyártól szerezték be ezeket az alkatrészeket. Profilváltozás miatt azonban az üzemtől elvették ezeknek a gyártását. De hogy kinek lenne most már kötelessége és feladata, az az említett cikkből sem derült ki. Éppen ezért sürgette az intézkedést, az illetékesek gyors segítségét.

Olvasták a cikket a békéscsabai forgácsoló szerszám- gyárban is. A pártvezetőség figyelt fel rá legelőször, s a cikkben írottakat olvasva, gyorsan cselekedett. Tárgyalt az üzem vezetőivel arról, hogyan lehetne segíteni, van- e rá mód és lehetőség, majd a munkásokkal is tanácskozott, hogy az ő véleményüket is kikérje. A megbeszélések eredménye az lett, hogy az üzem munkásai elhatározták, segítenek a bajba jutott Csepel Autógyárnak. Vállalták, hogy 1965 első negyedgyárkapun

évének végéig terven felül két típusban 10 500 hornyos csapágyanyát és négyféle változatban 16 800 biztosítólemezt gyártanak, összesen mintegy negyedmillió forintos értékben.

Elhatározásukról nyomban értesítették a Csepel Autógyárat, ahonnan december 4-i keltezéssel meg is érkezett a válasz. A köszönetén felül ígéretet kaptak Csepelről arra is, hogy a kért anyagot rendelkezésükre bocsátják. December 10-én a Népszabadság is hírt adott a békéscsabaiak vállalásáról. S ha minden rendben megy, ha időben megkapják az alkatrészek gyártásához szükséges anyagot, akkor a forgácsolóban március 31-e helyett február végére szeretnék a vállalást teljesíteni. Szép ajándék lesz ez az ország felszabadulásának 20. évfordulójára.

Dicsérendő az üzem párt- szervezetének, gazdasági, műszaki vezetőinek és munkásainak az igen gyors és kedvező reagálása. Mert bár nem lenne kötelességük az alkatrészek gyártása, mégis azonnal megmozdultak a segítséget kérő szóra. Ezzel népgazdasági szemléletből is jelesre vizsgáztak: bebizonyították, hogy nemcsak a saját üzemi érdekeiket tartják szem előtt, hanem túllátnak a gyárkapun is.

Podina Péter

Székely József és dr. Sípos Sándor november 7-e alkalmából nagy jelentőségű újításukért, amely mintegy félmillió forintos megtakarítást eredményezett, megkapták a Kiváló Űjító jelvény ezüst fokozatát.

Az orsózóteremben nyolc óra alatt mintegy 1500 kilogramm fonalat orsóznak fel.

Fotó: Kocziszky László

Barátok között

Nemsokára vége

a délelőtti műszaknak. A Székesfehérvári Könyűfémmű hatalmas gépcsarnokában megkezdődik a váltás. Akinek megérkezik a társa, az indul az öltözőbe. Amikor megszólal a gyári sziréna, az újak már a helyükön vannak, a régiek pedig kint az öltözőben, hogy rendbe szedjék magukat, azután induljanak haza. Csak a TMK egyik brigádjának tagjai maradnak még. A csarnok bejáratánál gyülekeznek, ahová egy kis asztalt és néhány széket készítenek elő. A falon háromszög alakú, aranynyal szegélyezett vörös zászló, rajta ez a felírás olvasható: A Könnyűfémmű legjobb szocialista brigádja.

Érdeklődéssel nézem: vajon mi lesz most? Egyikük barátságosan az asztalhoz invitál:

— Jöjjön csak, elvtárs, szívesen látjuk itt magunk között — mondja, amit a többiek is helyeselnek.

Tudják, hogy ahhoz a csoporthoz tartozom, amelyik a Gépipari Tudományos Egyesület keretében Békéscsabáról érkezett gyárlátogatásra.

Sorban kezet ráznak velem, aztán hellyel kínálnak.

— Itt szoktunk összejönni. Havonta kétszer tartunk brigádértekezletet. ilyenkor mérlegre kerül, hogy mit tettünk és meghatározzuk a további tennivalókat

— tájékoztat Beke Ferenc, a brigád vezetője, aztán megmutatja, hogyan készült elő a mai tanácskozásra. Két füzetet tesz az asztalra: — Az egyik a brigádnapló, a másikba a vállalások dátum szerinti végrehajtására vonatkozó adatok kerülnek. Ezeket a szakszervezeti műhelybizottság titkára, a verseny- vagy a termelési felelős igazolja, csak azután vezetjük be a brigádnaplóba.

A brigádnaplón látszik, hogy

nem a külsőségekre, hanem inkább a tartalomra adnak. Szép, olvasható az írás és hogy milyen figyelmet fordítanak a brigád munkájára, törekvéseire a vállalat vezetői, azt az a számos bejegyzés, elismerő, buzdító szó és az igazgató, párt-, valamint szakszervezeti titkár aláírása igazolja.

December 12-én minden vállalásunkat teljesítettük — kezdi Beke Ferenc és részletes, pontos tájékoztatást ad mindenről a brigádnak, ami bárkit meggyőzhet arról, hogy igen jól felkészült erre a tanácskozásra.

Aztán hozzám intéz néhány szót. Elmondja, hogy 4 éve alakult meg a brigád és mindjárt az első év végén megszerezték a szocialista címet. Akkor vették fel a Gagarin elnevezést.

A beszélgetésbe többen is bekapcsolódnak. Legfontosabbnak tartják a termelés zavartalanságának a biztosítását. A köny- nyűfémmű vezetői alapozhatnak a munkájukra. Beszámolnak arról is, hogy személyenként 30 óra társadalmi munka helyett már negyvenet teljesítettek, most még egy 19 méter átmérőjű óriáskerék összeállítását is megkezdik, ami 1965. május 1-én ott lesz a város Vidám-parkjában. A Gagarin-brigád ajándékozza a gyermekeknek.

Egyikük a közelben levő vitrinre mutat:

— Ez a gépcsarnok becsületboltja. Az alaptőkét vasgyűjtésből mi teremtettük elő — mondja.

Bárki vásárolhat cigarettát, cukorkát, hűsítő italt, sőt még néhány legújabb kiadású szép- irodalmi könyv is kínálja magát. Soha egy fillér hiány nem volt -még, pedig éjjel-nappal nyitva tartják.

A szakmai továbbképzésről érdeklődöm.

— Havonta 2 érát tart Majoros Jenő mérnök az év elején elkészített terv szerint — világosít fel Beke Ferenc és meg is mutatja, hogy mit tanultak az idén. — Politikai oktatáson pedig mindenki részt vesz — jegyzi meg aztán.

Majoros mérnök, az üzemrész vezetője ugyancsak a brigád tagja. Hivatalos elfoglaltsága miatt késve érkezik, amiért udvariasan bocsánatot kér.

— Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy bevettek a brigádba — mondja beszélgetés közben és hamarosan meggyőződöm arról, hogy igazi barátsággal vesszik körül őt is.

A négy év történetéről nehéz lenne visszapillantást nyújtani. Egy azonban tény: a brigád megalakulása óta nem fordult elő fegyelemsértés. Pedig K. J. — aki Forst László szerint 5 literre volt hitelesítve — valamikor sűrűn felöntött a garatra.

K. J. csak mosolyog, amikor hallja, hogy róla van szó, aztán megszólal:

— Az elvonókúránál Jobb

megoldást választottam: megnősültem. Most már csak a feleségemmel és a brigáddal megyek szórakozni. — Tréfásan még hozzáteszi: — Hát berúghat így az ember?

Nősek mindnyájan, legtöbbjüknek már 1—2 gyermeke is van. Az asszonyok között is jó barátság alakult ki. És ha néha- néha a brigád tagjainak kedvük támad, családi összejövetelt tartanak. Szolidan, ahogy ez a Székesfehérvári Könnyűfémmű munkásaihoz illik.

Búcsúzáskor arra kérnek, hogy adjam át üdvözletüket a Békés megyei szocialista brigádoknak.

Íme, teljesítem a kérésüket.

Pásztor Béla