Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-20 / 298. szám
IMI december SO. 5 Vasárnap Levél egy ismerősömhöz Nem tudom, hogy szólítsam, ezért elhagyom a megszólítást. A nevét sem írom le, mert biztosra veszem, hogy magára ismer. Régi ismerősök vagyunk s ezért én mindig köszönök, mint legutóbb is. ön azonban, mint már annyiszor, kényszeredetten mormol valami viszonzást, olyan kényszeredetten, mint akinek fáj az, hogy ön szerint egy jelentéktelen beosztású valaki köszön. Miért e hideg, erőszakolt méltóságosság, mondhatnám gőg? Nem illik ez önnek, de senkinek sem, hiszen a szocializmus építése csak embereket és nem beosztásokat különböztet meg. Embereket, akik azon a helyen, ahova kerültek, a lehető legtöbbet igyekeznek tenni a társadalomért. En önt az utóbbi években még egyszer sem láttam sietni. Homlokán nem volt látható a gondolkodás, a töprengés ismert jele. ön csak elsétál naponta nagy ráérősen a hivatalába, tudomásul veszi munkatársai jelentését, lediktál, aláír néhány mások által kiizzadt körlevelet vagy határozatot, s azt képzeli, hogy ez minden, amit a társadalomért tenni lehet. Sőt azt képzeli, hogy nagyon is sokat tesz, többet, mint más s ezért másoknak a köszönésére élég egy enyhe fejbólintás, vagy valami érthetetlen mormolás. Volt már rá példa történelmünkben éppen elég, hogy egyes emberek azt se tudták hogyan hivalkodjanak beosztásukkal, rangjukkal, tudásukkal. Csak egyenrangúnak vélt emberek társaságában érezték jól magukat, ha ez nem így volt, akkor szóvá tették, hogy máskor csak akkor hajlandók terített asztalhoz ülni, ha ezek és azok nem lesznek ott. A napokban ön is felháborodott, hogy az úgynevezett vezérkar tagjai között kis szürke előadók is helyet- foglaltak. Aligha a néhány falatot és korty italt irigyelte tőlük, amit elfogyasztottak. Egy betegség tetette szóvá ezt önnel. Ennek a betegségnek a diagnózisa: gőg és önteltség. Gazdasági életünk évről évre egyenletesen ivei felfelé azon a meredek úton, amelyen haladási irányát megszabta a párt. A felfelé Íveléssel, a nap mint nap több termeléssel emberek sokasága izzad. Ezek közül lenézni bárkit is azért, mert nincs ilyen, vagy olyan iskolai végzettségű oklevele, vagy mert a társadalom nem állította az önével egyenjogú posztra, nincs joga senkinek, még önnek sem. Nem, mert már próbálták néhányan a fennhéjázást, mások semmibevevését, önmaguk, túlbecsülését, de aztán abba kellett hagyniuk, mert a társadalom tagjai nem tűrik a lekezelést. Különösen nem tűrik azoktól, akik azt hiszik, hogy azzal eleget tesznek a társadalom iránti kötelességüknek, hogy nap mint nap bejárnak a hivatalba s körleveleket, határozatokat írnak alá. Többet kell tenni ennél. Legalább annyit, hogy emberi módon fogadja ismerősei köszönését s mint hivatali ember, nemcsak érdeklődik ismerősei hogylétéról, gondjairól, terveiről, hanem ötletet, tanácsot, segítséget is ad nekik, Minek részletezzem tovább? K. L Aláírták a magyar—román kulturális egyezmény 1965—66. évi munkatervét Dr. Rosta Ernő, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ügyvezető elnöke és Mihail Rosianu, a Román Népköztársaság budapesti Tröszt persze magyarországi vállalat. A zürichi holding alapja, eltartója és alapítója a magyar nép. A svájci vállalat milliós jövedelmének legalább 80 százaléka Magyarországról származik, a magyar föld kincséből, a magyar bányászok verejtékéből. — Disznóság! Le velük! Neveket kérünk! — kiabált a képviselők egy része. Rajniss elégedetten nézett körül. •* — Mindjárt szolgálok nevekkel is. 1937-ig Magyarországról 60 millió svájci frank érték került külföldre. Már 1928-ban a svájci holding másfél milliós nyereséget mutatott ki. A részvényeknek csupán a 24 százaléka maradt itthon, a többi a dőzsölő svájci tőkések zsebébe csúszott. A Bauxit Tröszt mesekönyvbe való jelentése szerint a bauxitter- melés önköltsége rendkívül hátrányosan alakult a szociális terhek és a munkabérek növekedése miatt. Nos, Tisztelt Ház! Nem volna tanácsos megkérdezni a magyar bányászokat, hogy az elmúlt gazdasági évben mit éreztek a szociális jólét és az emelkedő munkabérek áldásaiba? Nem. Az emelkedő munkanagykövete szombaton a Kulturális Kapcsolatok Intézetében aláírta a magyar—román kulturális egyezmény 1965—66. évi munkatervét. bérek áldásaiból jólétet csak a Svájcban lévő tőkések érezhették. Adatokat pedig a svájci tröszt magyarországi urai is adhattak volna. — Vizsgálatot kérünk! — kiáltották a padsorokból. — A kormány mondjon le! — A legszörnyűbb rablógazdálkodás az —folytatta Rajniss —, ami a nagy magyar kinccsel folyik. A Dunántúl bauxitja mindössze néhány vasutasnak és napszámosnak ad kenyeret, külföldön pedig hatalmas ipart lendít fel. A magyar föld adománya, magyar munkával, a nemzeti szocialista Németország segítésével legyen a dolgozó, nélkülöző, verejtékező magyar népé. A következő ülésen újabb adatokkal világítom meg... A terem tombolt. A képviselők felugráltak helyeikről. A jobboldal Rajnisst éltette. Im- rédy külön gratulált, Jaross Andor meg egyenesen az interpelláló nyakába ugrott. Az „Astó- ria” egyik szobájában pedig Brücke Gestapo-összekötő szorít kezet a képviselővel. — Jól csinálta, Rajniss. Ezret egy ellen, hogy az ajánlat holnapra itt lesz. Egy lány meghalt A lány még nem volt tizenöt éves, mikor öngyilkos lett. S a faluban most az égen süt a nap, s a hóval takart háztetőkön szétszóródva szikrázik a fény. Pedig... Egy nap Talán már több is, mint egy hónapja Lökösházán egy lány, aki ezen a nyáron végezte a nyolcadik általánost, míg szülei távol voltak otthonuktól, felvette legszebb ünnepi ruháját, felment a padlásra, felakasztotta magát.., A családot teljesen megtörte ez az esemény, s az édesanyját a fájdalom még ma is az ágyhoz köti. S az emberek így vagy úgy mérlegeltek, tettek az eseményedhez, vagy elvettek azokból valamit. A lány azért lett öngyilkos, mert teherbe esett és nem merte vállalni a következményeket. Egyedül volt... meghalt. S vajon e sötétség miért élt a tizennégy éves lányban, és miért él még a faluban, s vajon él-e még másutt? Ki mit mond? Két lány, osztálytársai voltak K. Erzsébetnek, együtt végezték a nyolcadikat: — Jópofa lány volt, csak talán ideges egy kicsit. — Tudtuk, hogy van udvarlója már a hatodik osztályban. — Felnőttesen viselkedett A vélemények így sorjáznak, s az iskolában pedagógusai még annyit tesznek hozzá: — Koraérett volt, felnőttként viselkedett De ez olyan ok? Talán valami más...? A falu új. 1949-ben alakult, s itt a határban az egykori béresek még ma is emlékeznek a volt földbirtokosokra, a nyomorra, a munkanélküliségre. A falu harminc évnél idősebb lakói között több mint negyven százalék analfabéta! S akik itt élnek, most kezdik megismerni a falut, s egymást is. A tulajdonképpeni közösség még csak most van kialakulóban. S valóban, milyen csodája a sorsnak. Rajniss Ferenc két heten belül szegényes bútorzatú lakásából a Kossuth Lajos utcai palotába költözött, egy ötszobás, pazarul berendezett, főúri lakásba. Ez a lakás azelőtt az áltála támadott Bauxit Tröszt tulajdonát képezte... A lakásavató estélyen elegáns luxusautók gördültek az avató- ra. Rajniss a ház kapujában fogadta Imrédy Bélát, Jaross Andort, Rátz Jenőt, Nagy Lászlót, Darányi Bélát, Hunyady Ferenc grófot, Hardi-Dréhert, Andrássy Mihályt. Itt volt Fritz Opel gépkocsigyáros is, a német követség munkatársaival együtt. S egy kicsit késve eljött — Chorin Ferenc is. Az Országházban pedig eljött az újabb ülés napja és a jegyző felszólította Rajniss Ferenc képviselő urat az interpelláció folytatására. Ám, amikor a tekintetek a képviselő helyére meredtek, azt üresen találták. A jegyző felhívására már nem jelentkezett senki. A harapófogó egyik szára már becsukódott. (Folytatjuk) S a technika, a gépek nem minden. Beszélni más. A fiatalok Mi történik Lökösházán azzal a tizennégy éves emberkével, aki nem tanul tovább? Itthonmarad. S odahaza a szülőháznál lehet, hogy megfogják a kezét és elviszik a tsz-be vagy\valami munkahelyre, hogy dolgozzon, de lehet, hogy az történik, mint ahogy K. Erzsébettel is, ... otthonmaradt egyedül... — Nem engednek el a KISZ-be a szüleim... — Nincs arra időm, hogy én a KISZ-be járjak — mondja a két volt osztálytársa. És Lökösházán ugyanezt elmondhatja nagyon sok fiatal. A tanácselnök szobájában sűrűn nyílik az ajtó, mikor tőle kérdezem, hogy milyen a KISZ, milyenek a fiatalok, ő rám néz, aztán feláll az asztalától, járkálni kezd és így mondja: — Tartottam nekik egyszer egy előadást, közben pusmogtak, aztán legyint egyet, majd így folytatja: — Építettünk néhány új tantermet, segítettünk az Ifjúsági Ház létrehozásában, igaz, most délelőtt ott is tanítás van. Felépült a művelődési ház, nem úgy dolgoznak ők se... — A gondolat, s a mondat megszakad és a folytatást már a kultúrotthon igazgatója mondja: — Tudom, hogy a fiatalokban is van hiba, de talán az is kellene, hogy a vezetőktől ne csak szavakat kapjunk, hanem bizalmat is, feladatot és támogatást. Ne azt vegyék észre, ha véletlenül egyszer a művelődési otthon nincs rendesen feltakarítva, hanem azt, hogy végre összejött harminc ember egy TIT-előadásra. Sziszifuszi munka Az iskola kicsi, a folyosón a kabátok ott lógnak sorban a fogason. A két nyolcadik osztály közül, amelyikbe benyitunk, a lemezjátszón az előbb még Mozart-ot és Beethovent hallgattak, s amikor a kérdésre válaszolni kell, föláll egy fiú és azt mondja: — Amit K. Erzsi tett, az gyávaság volt... Gyávaság és bátorság. Különös fogalmak és furcsán fogalmazódnak így tizennégy évesen. — Ki akar itthon maradni a faluban? — Senki nem nyújtja a kezét, pedig továbbtanulni a 26-os létszámból csak 12-en akarnak. A legjobb tanuló, Keller András, Szegedre, a gépipari technikumba készül, a többiek Gyulára vagy Békéscsabára gimnáziumba és iparitanuló-iskolába. Mikor a kérdem, hogy milyen a falu, ak kor szinte egyszerre zúgják, s talán a leghangosabban a lányok: — Pletykás... sáros ... — S ti is azok vagytok? — fordulok a lányok felé. — Hát mi is beszélünk egymás ról, még egymás háta mögött is.. — vallja be az utolsó sorban egy kis szőke. — Mi a szerelem? — A vá lasz fülsértő, kiábrándító nevetés. — Mondjatok valami olyan példát erre, amelyet az irodalomban tanultatok... — próbálok segíteni. Csend van. Néhányan sugdo- lódznak. Én verset várok tőlük, és valamelyik lány csak egy slágereimet citál. Az igazgató segít: — A Szeptember végén-t tanultátok?! — Ja, Petőfi Sándor és Szend- rey Júlia — hangzik félénken egy válasz. Valami üres, hiányzik. — Sziszifuszi munkát kellene végeznünk, de sokszor elmerülünk a munkában és éppen, amivel többek lehetnének a gyerekek, amit még el kellene mondanunk, arra nem jut időnk — mondja az igazgató... Teljesség nélkül Egy nap alatt felderíteni egy lány öngyilkosságának hátterét, azt, hogy milyen okok játszottak közre, lehetetlen vállalkozás lenne. A faluban, ha történik valami, az ott vibrál a naponta változó világ szépségében, örömében s bánatában. S ez az eset talán le’- kiismeretébresztő is lehet, itt, Lökösházán, de talán másutt is. Volt idő, mikor azt mondtuk, hogy az embereknek az értelmére kell hatni, aztán volt olyan, mikor ehhez hozzátettük, hogy érdekeltté is kell tenni az embereket. Engedtessék meg, hogy tegyük ehhez hozzá még azt; az ember nemcsak fejével és hasával az ..., hanem a szívével! Pedagógusok, tanácsi funkcionáriusok és mindazok, akik tesznek vagy tenni akarnak Lököshá- za embereiért, erre is gondoljanak ... Mert igaz az, hogy nemcsak a tizennégy évesekkel van baj, hanem sokszor a felnőttekkel is. Itt történt meg, hogy az a gyerek, akire rászólt a tanító, hogy „ne cigarettázz, fiam!”, másnap beállított szülőjének aláírásával, amelyben az engedélyezi gyermekének a dohányzást! A történtekből mindenki önmaga előtt szűrheti le a tanulságot, így vagy ügy. Az ember mindig többet és szebbet akar, és ezen az úton néha érik balsikerek... ... de egyedül ne maradjon soha! Dóczi Imre tVWWUHHMWWWUWWWMWtWWWWWWWW 1 A Békéscsabai Lakatos és Gépjavító Ktsz 'Békéscsaba, Petőfi utca 4. szám alatt 1965. JANUÄR 1-TÖL FÉMCSISZOLÖ ÉS GALVANIZÁLÓ (NIKKELEZÖ ÉS KRÓMOZÓ) MUNKÄT VÄLLAL RÖVID HATÁRIDŐRE. Kérjük a lakosságot és a közületeket, hogy ilyen irányú megrendeléseikkel szíveskedjenek felkeresni. BÉKÉSCSABAI LAKATOS ÉS GÉPJAVÍTÓ KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET, BÉKÉSCSABA, PETŐFI 4. _________________________________________________ 618
