Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-19 / 297. szám
1964. december 19, 5 Szombat Kinek van igaza? Kötelesség és udvariasság — Télen az utasnak is tél van (Tudósítónktól) Télen nehezebb a szolgálat. A közlekedésieknél fokozottan igaz ez. A'hó, a jég, a sár és a köd megannyi ellensége vasutasnak és autósnak egyaránt. Alább azutób. biakról lesz szó. Helyesebben: a békéscsabai helyi autóbuszforgalom derék szolgálattevőiről. S ezúttal nem is annyira az eset történeti hűsége a fontos, inkább annak mondanivalója. Csupán csendes, de figyelmes szemlélője voltam a beszélgetésnek, tapintatból nem is idézek belőle, csupán a tartalmat adom közre, amely önmaga helyett beszél. Azt pedig, hogy kinek van igaza, döntse el az olvasó, ki-ki saját belátása szerint™ Két azonos útvonalon közlekedő helyi buszjárat személyzete egyazon brigád tagjaiként dolgozik. A járatok törzsutasai jól ismerik őket. Fő erényük, hogy a legpontosabban betartják a szolgálati szabályzatot™ Történt pedig, hogy az egyik buszsofőr, aki már hosszú évek óta jár ezen a vonalon, a tőle meg nem szokott módon, mélyen fel volt háborodva a brigádértekezlet miatt. S véleményét nem is rejtette véka alá. Közvetlen munkatársának mondta a sirámokat. Az meg előbb csak bólogatott, utóbb meg replikázva húzta alá a sofőr felháborodásának jogosságát™ A beszélgetés szerint a már nem fiatal sofőrt a brigádértekezleten erősen megbírálták. Azt olvasták a fejére, hogy nem tartja be a szolgálati szabályzatot. Ez utóbbi meg abban jut kifejezésre, hogy ha az időből futja, már indulás előtt 8—10 perccel is beáll a standra és fölengedi a kocsira az utasokat. Sőt — uram bocsá’! — még arra is képes, hogy a munkába igyekvő, de kissé megkésve érkező utas kedvéért újra megállítja az autóbuszt, mondván, hogy udvariasság és emberség kérdése az egész... De hát, némely brigád- tagok nem értik ezt, csak fújják a magukét, hogy hát a szolgálati szabályzat™ A krónikás kénytelen hozzáfűzni — mert a teljességhez tartozik —, hogy az emberiesség vádjával „sújtott” buszvezetőt éppen eme tulajdonságai miatt az utasok szeretik. Egyik-másik váltótársára viszont nem merném ezt ugyanilyen kategorikusan kinyilatkoztatni™ No persze, a szolgálati szabályzat™ Igen, igen, azt be kell tartani. Még akkor is, ha a felszállásra várakozó utas ronggyá ázik! Szabály, az szabály! De vajon tiltja-e a szolgálati szabályzat, hogy zuhogó esőben, dermesztő hidegben, néhány perccel az indulás előtt felengedhessék a kocsira az utasokat? Ha netán mégis volna ilyen csavaros jogszabály, akkor annak megalkotóját kellene tanfolyamra küldeni. Olyanra, amelyen a fő tárgy az emberiesség és az előzékeny magatartás... Mindezt talán meg sem írtam volna, ha másnap egy intermezzo nem késztet rá. Az este hét órakor induló buszra vártunk, szám szerint vagy tizenöten—húszán. Az idő nem volt éppen kellemes: topogtunk, sétálgattunk, beszélgettünk. Autóbuszunk a túloldalon parkolt sötét ablakokkal, mintha sohasem akart volna elindulni. De mégis: méltóságteljesen begördült a megállóhelyre, sziszegve nyílt a légzáras ajtó. Ebben a pillanatban a toronyóra pontosan hetet ütött... A szolgálati szabályzaton nem esett csorba! (—zár) Tizenötezer szó egy levelezőlapon Essenben árverésre bocsátották a világ állítólag legkisebb betűkből álló kéziratát. Christian Brüser düsseldorfi lakos 1932 novemberében azzal szórakozott, hegy három levelezőlapot taleírt Heinrich Heine 165 dalával. Egy lapon 15 ezer szó, illetve 20 ezer szótag, vagy 65 ezer betű kapott helyet. „Művét”, amelyet persze csak na_ gyítóval lehet elolvasni, Brüser 40 óra alatt készítette. Az időközben elhunyt „művész” fia bocsátja áruba a levelezőlapokat, amelyek iránt állítólag egy svájci „szakember” érdeklődik. szolgáltak fel, s máris az „öt ujj” elnevezésű üzemrészbe mentek. — Huszonnyolc kilométer széles, harminc hosszú — magyarázta a házigazda Hugenberg- nek. — A fákat mindenhol meghagytuk, repülőről sem lehet látni a föld alatti gyárakat. Három éven belül négyezer gép alkatrészeit tudjuk itt előállítani. — Siettesse a munkát! — villantotta szemét Hugenberg. — Göringnek csak bombázógépből háromezer az igénye. A Luftwaffe fejlesztésében meg kell előzni a hadiflottát is. Persze, azok ügyesebbek voltak... A spanyol Primo de Rivera is igazán előzékeny... Cadizban már akkor épültek hajóink, amikor még a Népszövetség hurkában vergődtünk. A „Z” Plánban én is benne voltam... Szóval, két évet kap, Stinesse, perccel sem többet. De ez se kevés! Meg kell gyorsítani a tempót. Az angolok és a franciák is ébredeznek. Meg kell előznünk őket. Hugenberg megsimogatta sörtehaját. — Minden segítséget magadunk, embert amennyi kell. — Jöhet ember is, de bauxit k*U, illetve alumínium. A svédektől még csak kapunk acélt, de mi lesz az alumíniummal?... Hallottam, a francia bauxitme- zőkről már alig akarnak szállítani. Hugenberg egyik kísérőjéhez fordult. — Magyarországról mennyi bauxit jött? — Tízezer tonna. Kevés. —• Menjünk vissza az irodába, elmondom, mit kell tenniük... Stinesse intézkedett, a mélység fölött himbálódzó szállítókocsit odarendelték. Hamarosan visszaérkeztek a főépülethez. Hugenberg kifújta magát, aztán a párthoz való hűségről tartott rövid előadást Stinessének. „Vannak rendkívüli helyzetek, amikor a gazdasági életben nem elég a szokványos lendület, a kezdeményezőkészség, a régi értelemben vett üzletkötés. A politikát is figyelembe kell venni és valamennyien katonák vagyunk a magunk területén” — mondotta, majd a kíséret másik tagjára nézett. — Krumholz, az iratokat! Hugenberg átvette a mappát és kinyitotta. A legfelső lapot, amelyen Balás Jenő fényképe díszlett és alatta sűrűn gépelt Fehér bot M int gyermek, nagyon féltem a vakoktól. Gondoltam: fekete szobában ülnek sorban, fekete ruhában százan, ezren. Ringatják felsőtestüket, mormognak, mert Ijesztgetni akarják a gyermekeket. Á vakok. Féltem a vakságtól. Ma is, ha lehunyom a szemem, s az ujjammal megnyomom, akkor kis fájdalom van. De nem baj, mert nyomban feltűnik egy végtelen vakvilág csodálatos képe. Szivárványszínű karikák seregnek, forognak, sorakoznak, majd egy nagy fekete macska vak torka elnyeli őket; kis aranypántok nyüzsögnek, s a fekete macska torka ezeket is elnyeli. Szédítő mély fekete térben szivárványkarikák, aranypontok, s a fekete macska torka... Gondolom: ez a vakság. Megnyomom az ujjammal a szemem ma is, de ha megunom, leveszem meredt ujjam a szememről — ujjongva látok... Farkas Mátyás nem lát. Sohasem látott. Vakon született. Huszonkilenc évvel ezelőtt látta meg a — sötétséget. Vagyis nem tudja mi az: látni, ezért nem is hiányzik neki. Az emberek abszolút többsége lát. És látók számára épült föl a társadalom: a gépek, a képek meg persze a természet májusi nagy tárlata. Ha a vakok lennének abszolút többségben — a látók lennének a vakok™ — Én nem vagyok vak, látok. Nem azt, amit szemmel lehet érzékelni. Nem fizikailag látok, hanem úgy, hogy semmivel sem kevesebb az örömöm vagy bánatom, mint az ép szemű embereké. Prometheum Olavi Erämetsä finn tudósnak sikerült 82 milligramm promethe- umot izolálnia. Ezt az elemet első ízben amerikai tudósok 1947- ben vonták ki atommáglyákban besugárzott fémrudakból. Az amerikaiak felfedezését megelőzően a világ kémikusai már hosszú évekig kutatták a Mendelejev-féle táblázat 61. eleszöveg volt olvasható, Stinesse felé tolta. — Ez a felfedező. Szegény erdélyi ember. Mérnök. Kutató. Feleségétől elvált, két fiúgyermekével az asszony Romániába ment vissza. Utána gazdag nőt vett el, de ennek a pénzét is elkutatta. Rengeteg adóssága van. Szívós, kemény, nyakas ember. Ám a pénz nagy úr... Pénzt fogunk neki ajánlani. Nyolc helyen tárt fel újabban bauxitot. A pénz kiutalása az ön feladata lesz, Stinesse. Ha nem sikerül, majd ...szóval... Elmondom most magának a társaságokat is. Egyelőre egy van, a Bauxit Tröszt. Ezek Gánton bányászkodnak, kezdetben Grechternek szállítottak, de aljas zsidó banda, akik eladják Svájcnak a bauxitot. Meg kell ijeszteni őket. Ijesztés, pénz. Maga itt közel van Magyarországhoz. Segítse mindenben a mi emberünket. Hugenberg kihúzta magát, kövér arcán megfeszült a bőr. — Berlinben nagyon jó néven vennék, ha maga kérné mellé a magyar bauxit nyersanyagát Is. Akkor lenne teljes a mű. Érti, ugye, Stinesse?... (Folytatjuk) Olyan vagyok, mint minden ember. Reggel felkelek, megmosdom, s a hajam bal oldalt elválasztom. Aztán megyek az iskolába tanítani. Zenét, éneket, zongorát. Keskeny arcán lágyabbak a vonások, mint a mienké. Keskeny arcán nagyon tiszta az állandó mosoly: keserű vonások nélkül mosolyog. — S aki húszéves korában vakul meg? — Annak nehéz lehet... úgy képzelem, olyan lehet, mintha én most a hallásomat veszíteném el. Ehhez nem is tudok hozzá... vagyis... Molnár Gábor, a nagy dzsungelkutató buta „dum-dum”-löve- dékektől vakult meg. — És? — Erős, derűs ember, mindent újra lát, amit eddig látott. Sétál Pesten a Körúton a fehér bottal, és sokat dolgozik. Vagy Szántó György, a nagy író „Stradivárius” regénye s a „Fekete évek”. Vaksága után írta őket... De azért borzasztó lehet elveszteni valamely érzékszervet! Tiszta a mosolya, vonásai szelí- debbek, nyugodtabbak, mint a miénk. Talán azért, mert a rosszat, a bántót éppen mi, látók érzékeljük jobban, talán ezért durvábbak a mi vonásaink?! — Vannak-e színek a fehér bot világában? — Igen, a hang színei. Csodálatosak! A lépések koppanásai, a kilincs kattanása, az emberi légzés halk surranó, szisszenő színe nekem, nekünk mindent elmondanak: haragot, türelmetlenséget, örömet, fájdalmat, alattomosságot, nyíltságot™ — a 61. elem met. 1926-ban az amerikai Hopkins és munkatársai már azt hitték, hogy sikerült kimutatniuk az elemnek a jelenlétét. Minthogy kísérleteiket az illionisi egyetemen folytatták, felfedezésüket il- liniumnak nevezték el. Röviddel ezután két másik tudós, Rolla és Fernandez közölte a világgal, hogy sikerült megtalálniuk a Mendelejev-féle 61. elemet, amelyet ők florentiumnak neveztek. A Nemzetközi Vegyészszövetség azonban csak az 1947-ben felfedezett elemet ismerte el 61.-nek, s a felfedezők javaslatára elnevezték prometheumnak a mitológiai hős után, aki megszerezte az embereknek a tüzet A természetben ez az elem rendkívül ritkán fordul elő, mert igen bomlékony. Éppen ezért bizonyos radioaktív anyagokból csak másodpercekre születik és máris szétesik. Egyelőre még korai lenne jóslatokba bocsátkozni arról, lesz-e valaha gyakorlati alkalmazása. Misztikumot szeretnék kicsikarni Farkas Mátyástól, követelném tőle „szemnyomó” látomásaimat: a fekete macskát, a vég nélküli álombéli tért, s fekete zuhanást! Derűs mosolya, tiszta vonásai lágyabbak a mienknél... — Bachot szeretek zongorázni. Olyan modem! Éles párhuzamban van Bartókkal. — Fehér ujjaival a levegőbe rajzolja a párhuzamot. Kisebbnek érzem magam nála, zavart vagyok. Hiszen, nem tudom, mikor kérdezek úgy, hogy megsértem tapintatlanságommal. — Ismeri Karinthy púposának esetét, akit megütött egy „dalia”? — Igen, emlékszem. Boldog volt, hogy végre egy egészséges embernek szánt pofont adtak neki — mondom. — Na, valahogy itt kellene keresni... — Nem akkor figyelmesek a látók, ha érzem a hang színéből, hogy különleges bánásmódban részesítenek engem, csupán csak azért, mert vak vagyok. Nem kell nekem, nem kell nekünk álgyöngédség, s a gyöngédségből is csak annyi, ami fizikailag, de csak pillanatnyilag segít rajtunk. Egészséges ember vagyok, s valameny- nyi fehér bottal járó az. Becstelen mi köztünk is akad, Önök között is. S Önök között elég sok az ép szemű „vak” is... Arcán tiszta a mosoly, vonásai lágyabbak, mint a miénk. — Nemrég vagyok Békéscsabán, most ismerkedem a város utcáival. Sok iskolát jártam, különféle helyeken. Zenetanár lettem, hetenként harmincnégy órát tartok, majd egyszer megnősülök, és családot alapítok... Arcán tiázta a mosoly, vonásai lágyabbak, mint a miénk. — A múltkor nagyon rohantam, s beleütköztem egy csapat gyerekbe. „Nem lát?!”— üvöltött felém egy nagyon hangos, nagyon üres hang. • De egyáltalán nem bántott ez, hiszen nem látták rajtam hirtelen, hogy vak vagyok. De azt akarom, hogy más se vegye észre. Nem kell minket különlegesen simogatni, lelki vigaszban részesíteni. Egy ilyen erőteljes hang jobb hatással van ránk, mintha valaki megremegteti a hangját és átvonszol bennünket az úttesten csak azért, hogy a többi látó lássa, mi meg megköszönjük neki, hogy milyen jót tett, hogy 5 milyen jó ember. Persze, kell a fizikai segítség, mert a természet, a társadalom, a gépek és a képek a látóknak készültek. De csak a fizikai segítséget kérjük. Lélekben, érzésben, gyöngédségben nincs hiányunk... Behunyom a szemem, s megnyomom az ujjammal. Jönnek a szivárványkarikák, az aranypontok, de a fekete macska „elszürkül”. Ásító torka helyett, a „zuhanni jó sötétségben”, a fehér bot világa egyik alakjának arca mosolyog derűsen: — tisztábban, lá- gyabban, mint a mienk... Ternyik Ferenc A hűtőszekrény megváltoztatja az emberek étkezési szokásait Legalábbis ezt állapította meg egy angol hivatalos kimutatás. A jelentés szerint a hűtőszekrénnyel bíró háztartások többet költenek élelmiszerre, mint a hűtőszekrény nélküliek. Természetszerűleg több fagyasztott élelmiszert vásárolnak, viszont kevesebb fehér kenyeret. Ehelyett inkább barna kenyeret fogyasztanak. Azt is megállapították, hogy a krumplifogyasztás, kisebb azokban a háztartásokban, ahol van hűtőszekrény. A kimutatás szerint 1956 óta Angliában jelentősen emelkedett a háztartási hűtőszekrények száma. Kilenc évvel ezelőtt a családok mindössze 8 százalékának volt hűtőszekrénye, ma viszont körülbelül 30 százaléknak van.
