Békés Megyei Népújság, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-16 / 294. szám
UH december 16, 5 Szerda A KISZ kongresszusán Mire büszke a dombiratosi fiatalok Tizenöt éves a szlovák szakos tanárképzés hazánkban küldötte? Ezekben a napokban kevés olyan boldog leány lehet az országban, mint Molnár Katalin, aki csaknem harmincadmagával érkezett a fővárosba a Békés megyei fiatalok küldötteként a KISZ VI. kongresszusára. Mindössze harminc perc telt el a kongresszus első napi, délelőtti ülésének befejező tapsvihara után — amellyel a Központi Bizottság beszámolóját jutalmazta a sok száz fős ifjúsági „parlament” —, amikor Molnár Kati már a Hotel Ifjú. ság hatalmas ebédlőjébe sietett küldött-társaival. — Életem legboldogabb érái voltak a ma délelőttiek — mondta ki szinte egy lélegzetre a szavakat Kati. — Mindössze tizenhat éves múltam... és... és ne csodálkozzon, hogy annyira boldognak érzem most magam. Itt lenni a kongresz- szuson, találkozni ennyi rengeteg emberrel... és három napig az otthoniak képviselője lenni, számomra egy életre szóló élmény — nézett körül kipirosodva a körülöttünk sürgölődő ismerős vagy csak egy-két órája megismert barátain. — Dombiratosról jöttem. Mióta befejeztem az általános iskolát, ott dolgozom a helyi Béke Tsz-ben, mezőgazdasági szakiskolás va. gyök, ha végzek, szakképzett baromfitenyésztő leszek. Otthonosan ült a szálló vendégei közt és amíg a délutáni kongresszusi ülésre nem kellett mennie, szívesen beszélt magáról, s arról, amiért tulajdonképpen eljutott a KISZ legfőbb fórumáig. —- Nálunk sok fiatal van a tsz- ben, de... a kiszesek átlagéletkora csak 17 év. Hiányoznak a 18—20 évesek. Néhány éve sokan elmen. tek közülünk, s tulajdonképpen csupán mi maradtunk a KISZ-szer. vezetünk ben, akik utánuk jöttünk. Barátaim, elvtársaim biztatására nemrégen, amikor eljutottam a megyei küldöttválasztó gyűlésre, el is mondtam, ami a leginkább nyomja a magamfajta dombiratosi fiatalok szívét. Sajnos, voltak s talán még vannak, akik lenézik az olyan hivatást, amilyent én is választottam. Pedig... nincs igazuk... — Négy év múlva leérettségizem és azután is tovább tanulok. Nem bántam meg, hogy az elsők közt jelentkeztem a tsz-ünk segítésére. A bátyám is ott dolgozik, ahol én, ő zetoros és sokat segít nekem a KLSZ-munkában is. A szüleim is, én is nagyon szeretjük Dombiratost. Azt hiszem, ezt mondanák most tus én helyemben az otthoniak is, akik ide küldtek. Igaz, én találkozhattam a miniszterekkel is, és francia, mongol, és más külföldi vendégeivel a kongresszusnak, és ezeket a találkozásokat nem lehet elfelejteni, amikről otthon mindenről beszámolok majd. Mindenről..., még a szómba, ti nagy ismerkedési bálról is, amin minden küldött részt vesz...., máris soknak tűnő kongresszusi tapasztalataimról, hiszen azért érzem jelentősnek is a megbízatásom... — És még egyre sorolta mi mindent fontosnak érez megjegyezni, amikor az étteremből ismét az utcára sietett barátaival, a kongresszus épületéhez vivő hatalmas Ikaruszhoz. A kongresszus talán legfiatalabb résztvevője az ismerős, régi elvtársak közt magabiztosan készült feladatát teljesíteni már az első napon. VJegr aszta Sándor Az 1949-es év jelentős dátum a hazánkban élő nemzetiségi dolgozók történetében. A proletárdiktatúra győzelme után, amikor a munkásosztály kezébe vette a hatalmat, a kommunista párt következetesen kezdte megvalósítani a lenini nemzetiségi politika elveit. Sorra alakultak meg a nemzetiségi intézmények, szövetségek, szerkesztőségek, iskolák, kollégiumok és ekkor hozták létre a Budapesti Pedagógiai Főiskolán a nemzetiségi tanszékeket, melyek hivatva voltak arra, hogy sokoldalúan képzett tanárakat neveljenek a nemzetiségi iskolák részére. A román, délszláv tanszékek megszervezésével egyidőben alakult meg a szlovák tanszék is, amely ebben az iskolai évben ünnepli 15 éves jubileumát. Tizenöt év nem nagy idő, de ezalatt nagyon sok szlovák szakos '.anárt adott a tanszék az ország iskoláinak, ahol szlovák nyelvoktatás folyik. Békés megyétől a messzi borsodi falvakig mindenfelé találkozunk azokkal a tanárokkal, akik a budapesti, majd a tanszék áthelyezése után a Szegedi Tanárképző Főiskolán szerezték meg szakmai tudásukat. A szlovák tanszék megszervezésével 15 évvel ezelőtt dr. Sziklay László főiskolai tanárt bízta meg az akkori Közoktatásügyi Minisztérium, aki azóta is a tanszék tanára. A kezdeti nehézségeikről most, 15 év után, a következőiket mondotta Sziklay professzor: — Nem is gondoltam volna, hogy már tizenöt év telt el azó'.a, ahogy hozzákezd lem a tanszék megszervezéséhez — kezdte a beszélgetést. Első hallgatóinkat a Szlovák Szövetség segítségével „toboroztuk” az ország minden ré_ széből, és az első évfolyamra kb. 30 fiatal leányt és fiút vettünk fel. Hallgatóink nagy része aránylag alacsony műveltségi színvonalon volt, ezért a főiskola és a minisztérium úgy döntött, hogy az első lerrel kötött — és írásban Is rögzített — megállapodása úgy szólt, hogy a bauxitércet kitermelik, itthon feldolgozzák, vagy ha ez nem megy, abból olyan szerződést kötnek valamelyik szomszédos országgal, Jugoszláviával vagy Romániával — esetleg Csehszlovákiával —, hogy áram birtokában feldolgozzák a bauxitot és visszaküldik félkész gyártmányként. Ez a munka is legalább százezer embernek teremtene munkát, kenyeret, meg. élhetést Magyarországon. Párolgó, gőzölgő földek mellett vezetett útja Gánt felé. Amikor a bánya tenületére ért, egy ismeretlen ember megállította. — Uram, nincs meghatalmazásom, hogy Önt a bánya terüle- ére beeresszem! Balás egyszerűen félretolta az »kvetetlenkedőt, berohant az irodába. Amióta itt járt, egészen megváltozott a bánya környéke. Az irodaépületben modem bútorok, központi fűtés, cementlapokkal lekövezett folyosók fogadták. „Mint egy igazi üzem” — állapította meg jóleső érzéssel. A titM-ságon Müller doktort kerssie. A titkárnő kijött és közölte: a vezérigazgató úr foglalt, jöjjön ztoljjap dél körül. Balás rán. Leharapta száját, vett egy ifiéiy veie* 'etet, aztán benyitott a vezérigazgató ajtaján. Bent német nyelven folyt a tár- Mtlgás. Szemüveges, vörös képű férfi magyarázott éppen ötvenhat jelenlevőnek. Balás az íróasztala mögött ülő Müllerhez fordult — Miért bocsátották el az embereimet? — kérdezte. Müller nyelvével szája szögletét nyomogatta. — Azt hiszem, Balás úr, hogy önt semmi sem jogosítja fel, hogy nekem kérdéseket tegyen fel. Az igazgatóság rendelkezése értelmében a bauxit kitermelése a jövőben csak a felszíni kitermelés és szállítás munkáját foglalja magában. A német Lauke- Werke cég megvásárolta tőlünk a bauxitot és mi pontosan eleget teszünk szállítási kötelezettségünknek. Itt van egyébként Schönecker úr, a német cég megbízottja, aki megerősítheti, amit elmondtam. Feldolgozásra nincs mód, örülnünk kell, hogy egyáltalán megveszik a nyersanyagot. De, kérem szépen, mi indította önt arra, hogy bányánkat felkeresse? Tudtommal önt kifizettük, s igényei a bauxittaj kapcsolatban idejét múlták... — Micsodáztak az én igényeim? — Balásban a düh forrpent felé közeledett, ökölbe szorított kézzel, lassú léptekkel közelített a beszélő felé. — Ügy értettem, hogy önnek nincs keresnivalója nálunk. Anyagi ügyeinket elrendeztük. Amennyiben újabb mezőt talál, újra köthetünk megállapodást — hadarta Müller. — Látom, roszszul érzi magát. Ha akarja, kikísértetem. Csengetett. Altiszt jött be, elvezette a mérnököt. Otthon, Pesten levél várta az üres lakásban, Ilonka írta. „...Sajnos, nem tudok melletted maradni. Te mindig többre értékelted a kutatásokat, saját magadat, mint engem és a gyerekeket. Ne haragudj, de el kell válnunk... Talán még sikerül helyrehoznom az elrontott életet. Szeretlek, de nem bírom melletted az életet. A gyerekeket leviszem szüléimhez. Sajnos, én nem bírom már a nélkülözést, a pénztelenséget. Ha volt is pénzed, szertelenül bántál vele... Téged mindig elszólít valami messzire, álmokat kergetsz... A válópert majd én beadom. Ne gördíts akadályokat egy olyan viszony félbeszakítása elé, aminek úgysincs értelme”. Balás háromszor elolvasta a levelet. Aztán fogta a kabátját, lement egy vendéglőbe. Bort kért. A pincér udvariasan letette eléje a palackot, de mindjárt kérte a pénzt. Balás akkor nézett végig magán. Gyűrött a kabátja, piszkos az inge. Két napja nem borotválkozott. Senkije és semmije nincs. Éifélkor felkelt, ólmos fáradtság nyomta. Taxiba ült és Ab- zlnger címét adta meg a sofőrnek. (Folytatjuk) év előkészítő év lesz, s csak utána kezdik el a rendes főiskolai tanulmányokat. Meg kell még jegyeznem, hogy Irodalmi szlovák nyelvtudásuk színvonala is igen alacsony volt. A későbbi években bevezettük tanszékünkön is a szakérettségit, amely először egy év, majd valamint nyelvoktató iskolák részére szakembereket nevelni. Hall. gatóink kétszakosak, úgyhogy magyar nyelven is tanítanak bizo. nyos tantárgyakat az iskolákban. Tanszékünknek nemcsak nappali, hanem levelező hallgatói is vannak az ország minden részéből. Hallgatók a tanszék gazdag könyvtárában. később két év lett. Első hallgatóink 1952-ben hagyták el a főiskolát. — Növendékeink óriási akarással, Igyekezettel tanultak — folytatta Sziklay professzor, és nem egy közülük kitűnő eredménnyel tett eleget a főiskolai követelményeknek. Az első időben a tanszék egyedül Sziklay professzorból állt, majd később két tanerővel gyarapodott. 1954-től már csak érettségizett hallgatókat vettek fel. Ezek a növendékek a budapesti és a békéscsabai szlovák gimnáziumokban szerezték meg a középiskolai műveltségüket — 1955-ben tanszékünket áthelyezték Szegedre — mondja dr. SziMay. — Már tíz esztendeje járunk le tanártársaimmal a Tisza- parti városba. Nem mindig kellemes az uíazás, de azért szívesen csinálom. A továbbiakban a tanszék mai életéről dr. Drahos Ágoston tanszékvezető beszélt — A tanszék feladata ma is a magyarországi szlovák tanítási nyelvű általános iskolák részére, Ezek általában alsó tagozatos nevelők, akik meg akarják szerezni főiskolai végzettségüket. Dr. Drahos professzor informált arról is, hogy nagyon jó kapcsolatot sikerült teremteniük a nyit- rai pedagógiai főiskolával, amelytől sok szakmai segítséget kapnak. Azon túlmenően, hogy rendszeresen szerveznek látogatásokat, cseréket a hallgatók részére, kiváló tanárok látogatnak hozzájuk és tartanak előadásokat a tanszéken; segítik a tanszék munkáját különböző szlovákiai tudományos intéz, mények is. Hasonlóan segíti a tanárok és hallgatók munkáját az a háromezer kötetes könyvtár is» amelyben minden szükséges könyv megtalálható. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a Szegedi Tanárképző Főiskolán működő szlovák tanszék az elmúlt 15 év alatt jó munkát végzett. Sok kiváló tanár került ki a tanszék padjaiból, akik ma nemcsak az iskolákban, hanem a diplomáciai, politikai, társadalmi és kulturális életben is becsülettel helytállnak. Lipták Vince Szakszervezeti taggyűlésen tanácskoztak munkájukról a kctegyházi vasútállomás dolgozói G A vasutas dolgozók nemrégiben szakszervezeti taggyűlést tartottak Kétegyházán, s e fontos tanácskozáson mintegy hatvanan vettek részt. Mellűk Lajos titkár beszámolójában ismertette az elmúlt két év munkáját, szólt az eredményekről és a hibákról. Végül arra kérte a jelenlevőket, hogy hathatósabban vegyenek részt a szakszervezeti munkában. Ezt követően a szakszervezeti választásokról tájékoztatta a jelenlevőket. A beszámoló után élénk vita -lakúit ki. Többen beszéltek az oktatásról és a fiatalok neveléséről. Javasolták, hogy a kétegyhá- zi vasútállomásra külön oktatót és vezénylőt kellene beállítani, mert akkor több idő jutna a fiatalok nevelésére és oktatására. A hozzászólásokból kitűnt, hogy a munkafegyelem igen jó, a szocialista brigádok eredményesen dolgoznak. A politikai iskola hallgatói szép számmal vesznek részt az előadásokon. Hiba azonban, hogy I a magyarbánhegyesi vasútállomás * egyes dolgozói nem élnek ezzel a lehetőséggel és az előadásokon főleg csak a pályafenntartási főnökség dolgozói vesznek részt. A vitában személyes problémákról is szó esett, így Juhász András pályaőr helyzetéről. Kifogásolták, hogy a pályaőrnek nem utalták ki a békéscsabai 60-as számú őrházat, holott ott van a szolgálati helye. Így 30 kilométerről kénytelen szolgálatba járni három gyermeke és beteg felesége mellől. Ez a példa is igazolja, hogy az eddiginél több gondot kell fordítani az emberek gondjának, bajának intézésére. Az állomásfőnök hozzászólásában a téli felkészülés jelentőségéről beszélt, amihez a vasutas dolgozók hathatós segítségét kérte. A vitában a felszólalók elfogadták az szb-tit- kár kérését és ígéretet tettek arra, hogy a jövőben aktívabban vesznek részt a szakszervezeti munkában. Boldizsár Gyula
