Békés Megyei Népújság, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-14 / 267. szám
\ MM. november 14. Szombat A gazda felelősségével Megszoktuk, hogy ma, ha államigazgatásról esik szó, tanácsainkra gondolunk elsősorban. Az élet mindennapi gondjai ott fekszenek aktákban, ott sűrűsödnek tanácsainknál És azt sem tagadhatja senki, hogy tanácsaink ilyen vagy olyan munkája hat az emberekre, hiszen naponta érzik az apparátus munkájának jóságát, vagy esetleg visszásságát. És tegyük ehhez hozzá azt is, hogy tanácsaink életének döntő tényezője tanácstagjaink munkája. Tanácstagjaink többsége pedig ma már egyre jobban választóinak érdekében jár el, és megteremtették az igazi tömegkapcsolatot a „hivatal” és az emberek között Ritkábban beszélünk azonban arról, hogy vajon a felsőbb szintű tanácsok, tehát a megyei tanács, hogy irányítja az alsóbb szintű, azaz városi, járási, községi tanácsokat Ebben az évben a megyei tanács több alkalommal, különböző vizsgálatok útján foglalkozott a szarvasi, sarkadi, békési, mezőkovácsházi, orosházi, gyomai járások munkájával. A vizsgálat részletesen kiterjedt a tanácsok irányító tevékenységére, tömegkapcsolatára, gazdasági szervező munkájára. Most csupán néhány általános gondolatot szeretnénk ki. ragadni a vizsgálati anyagból, amely — úgy érezzük — valamennyi szinten jelentkezik és minden „ügyfél” a maga bőrén érzi hatását Az irányítás nehézségei Vajon tanácsaink mennyire váltak gazdájává a termelésnek? Mert nem tagadhatja senki, hogy a termelőszövetkezetek gazdálkodása, a tervkészítés kezdetétől a betakarítás befejezéséig, jelentkezik a tanácsok munkájában is, ha másként nem, a jelentéstételben. Egy-egy termelőszövetkezet gazdálkodása, termésének alakulása, nemcsak a járás ügye, hanem a megyéé is, sőt végső soron az egész népgazdaságé. Nyilvánvaló tehát, hogy a tanács irányító munkája döntően befolyásolhatja a termelőszövetkezetek munkáját Ma már arról kell beszélni, ki mennyit dolgozik, hol milyen gazdaságos a termelés. Bizony, tanácsaink ezekre a kérdésekre ma még nehezen tudnak válaszolnL Éppen a megyei tanács vizsgálatai mutatnak rá arra, hogy sok esetben kapkodás csúszik a tanácsok munkájába, elmaradnak a várt eredmények, s nehezen birkóznak meg a feladatokkal. Hozzá kell tenni ehhez mindjárt azt is, hogy a mezőgazdasági osztályok apparátusa az elmúlt évek során több helyen „vérveszteséget” szenvedett, több kiváló szakember ment el a termelőszövetke. zetekbe. Ez azért következett be, mert az anyagi dotáció bizony sok bonyolult kérdést tartogat még napjainkban is. Ezért aztán előfordult, hogy éppen az irányítást végző alacsonyabb képesítéssel rendelkezik, mint az irányított. Igaz, a vizsgálatok rámutatnak arra is, hogy tanácsaink apparátusa az elmúlt évek során óriási fejlődést tett meg. Sok száz előadó végzett tanácsakadémiát, középiskolát vagy egyetemet. Napjainkban továbbra is sok százan tanulnak az iskolákban, sokan szerzik meg a hiányzó képesítést. hut természetesen mind hatással vannak az irányításra, végső soron befolyásolják egy-egy járás vagy város munkáját Beleszólni és az önállóság A megyei tanács vizsgálatai arra is rámutattak, hogy helyi tanácsaink nem minden esetben tudtak gazdáivá válni területüknek. Ehhez tartozik az is, hogy területük fejlesztésének ügyét sok esetben elszakítva a megye valóságától szorgalmazzák. Erre talán a legjobb példa éppen az, hogy azokban a járásokban vagy városokban, ahol a községfejlesztési terv találkozott az emberek igényével, a társadalmi munka siettette megvalósulásukat. Az ilyen helyeken nem ritka, hogy az egy főre jutó társadalmi munka értéke meghaladja a húsz forintot, míg az ellenpéldákkal alig érikel a 4—5 forintot. Számtalan népgazdasági beruházás is készül egy-egy helyi tanács területén. Néhány dolgot csak úgy sorolva: termelőszövetkezeteink támogatást kapnak a szerfás istállók korszerűsítésére, lakóházak felújítására, út-, iskolaépítésre. De ezek az összegek valahol, azaz a megyei tanácsnál egy „bukszában” vannak. És tanácsaink „beleszólni” vagy „önállónak lenni” kérdése épp itt Jelentkezik a legélesebben, mert még mindig járja az a hiedelem helyi tanácsainknál, hogy aki sűrűn nyit rá a megyei tanács tervosztályára, az illetékes elnökhelyettesre, vagy éppen a vb elnökére, az jobban kap ebből a bukszából. Pedig nyilván arról kell többet beszélnünk, hogy a szűk lokálpatriotizmus keretéből kilépve helyi tanácsaink a megye szintjéről vizsgálják saját helyzetüket és lehetőségeiket is. A jó gazda híre azért erős, mert az nemcsak saját terméseredményeit tudta és látta, hanem szomszédjáét is. Tudott tanulni más kárából is. Helyi tanácsaink vezetőinek — erre mutatott rá a több helyen lefolytatott vizsgálat is — ezzel a szemüveggel kellene nézni járásuk, városuk, községük dolgait. Területüknek jó gazdájává csak akkor válnak igazán, ha igényeik találkoznak választóik igényével. Bár sokszor fontos igazságokért ma még hónapokig kell talán „verekedniük” míg abból valóság lesz, de éppen ők tudják legjobban, hogy megéri. És az is biztos, hogy akik tanácsainkhoz mennek ügyes-bajos dolgaikkal, egyre jobban érzik, hogy saját bánatuk, ügyükön túl a közösség dolgát is csak a jó gazda felelőségével lehet sikerre vinni. És tanácsaink ennek szellemében válhatnak igazán jó gazdáivá területüknek. Dóczi Imre Országos muzeológus tanácskozás Békéscsabán A Legújabbkori Történeti Múzeum és a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum november 10—12-én rendezte meg a legújabb kor történetével foglalkozó muzeológusok országos tanácskozását Békéscsabán. résztvevők csoportjában: Bogylrka Emil és Beck Zoltán békéscsabai muzeológusok. Rövidesen átadják rendeltetésének az új hidat Békésen Mint már lapunkban közöltük, Békésen a tavasszal fogtak hozzá az új Körös-csatorna híd építéséhez. Az itt dolgozók minden időt kihasználva, sokszor éjszaka is, serényen munkálkodtak azon, hogy a híd mielőbb elkészüljön. A huszonhárom méter széles és hárommillió forintos költséggel épülő létesítményt még ebben a hónapban átadják rendeltetésének. A híd már készen áll, most csak az útburkolás van még hátra. Egy a felszólalók közül: Déry László, a TIT országos történeti szakosztályának egyik vezetője. 46. — Mondja csak, az a szerelő nem írt valamit a gépen? Az asszony vállat vont. — Nekem nincs időm bá- mészkodásra. Valamit kopogott ottan, de én takarítottam, aztán átmentem a szomszéd szobába, ahol az ügyész urak üldögélnek. Ott mindig nagy a rendetlenség. Csikkek szétdobálva mindenütt, még a szekrényeken is. Amikor visszamentem a szerelőhöz, megkérdeztem tőle, még meddig kopog a gépen. Erre azt felelte: „máris bezárhatja a szobát, Ig- nasiowa asszony”. Még csodálkoztam is, hogy honnan ismer névről. De azt mondta: „az állandó kolléga mondta, ki takarít itten”. Aztán köszönt és elment. Fiatal volt, de nagyon udvarias. Én meg bezártam a szobát, és elmentem a folyosó másik részé, be takarítani. — Emlékszik annak az embernek a külsejére? — Olyan fiatalka és sovány volt, de nem magas, nem is nagyon néztem meg közelebbről. Kék köpenyben volt. Aztán valahogy nem volt nagyon barna, pedig nyár van. Az arca igencsak sápadt volt. — Azt mondja, hogy sápadt? — Igen, sápadt volt Jól mondja, őrnagy úr. — Nagyon köszönöm —mondta az őrnagy. — Csak még egyetlen kérésem van: senkinek se szóljon erről a beszélgetésünkről. — Isten ments! — mondta gyorsan az idős asszony. — Tudom én azt magamtól is. Megboldogult férjem, isten nyugoszJorzy Edigey: A csekk Fordította: Dóba Mihály tál ja, huszonhét évig dolgozott az ügyészségen. Mindig mondta nekem: ami itt történik, azt nem szabad senkinek tudni. Amikor az asszony kiment a szobából, az őrnagy csipkelődve megjegyezte: — Kiderül ügyész úr, hogy mindenki, aki alkar, bejöhet az ön szobájába, elég, ha kék mun- ( ka/köpenyt vesz magára és levelet ír önnek a saját írógépén. Megérhetjük, hogy nemsokára, idejön néhány jól megtermett ember és a szekrényt is elviszik az aktákkal együtt. De hagyjuk a tréfál Egy bizonyos: a „sápadt” nagyszerűen tudja, mi történik itt Az ő lépései biztos nem véletlenek. Csak egy ostoba tréfa kedvéért nem kockáztatná, hogy idejöjjön. A levelet egy másik gépen is megírhatta volna. Az „Express” legközelebbi, szombaiti számában megj elemit a megbeszélt apróhirdetés a a „különfélék” rovatában. Eltelt három nap. Szerdán Kur ügyész nevére ismét érkezett egy ajánlott levél. Sem az ügyész, sem Wilska nem vette kezébe a levelet. A mindenről idejében értesített őrnagy egy daktiloszkópiai szakértővel jött. Ez utóbbi, körültekintvén, megnézte a vastag, szürke papírból készült borítékot; kinyitotta kis táskáját és fehér porral szórta be a boríték mindkét oldalát. Néhány helyen világosan látszottak az ujjlenyomatok. A szakértő egy speciális itatósra vette fel a nyomokat, ezeket megszámozta és borítékba tette. Ezután óvatosan felvágta a boríték szélét és egy összehajtott papírcsomót szórt ki belőle. Amikor kibontották, az ügyész azonnal megismerte: a „fehér gengszterek” aktája volt, — éppen abból a kötetből, amelyet Kalinkowski magával vitt, és amelyet később, amikor megtámadták, elraboltak tőle. A Donaubank csekkjét és a vastag borítólapot kivéve, amelybe az eredeti dokumentumok be voltak varrva, természetesen semmi nem hiányzott. — Ezt korábban is elküldhet- te volna! — mondta Wilska elkeseredve. — Háromheti gépírástól kímélt volna meg. Most, amikor már mindent újraírtunk, mi az ördögnek nekünk ezek a régi papírok! — Nagyon jó, hogy elküldte — örvendezett az ügyész a visz- szakapott aktáknak —, legalább össze lehet hasonlítani a későbbi kihallgatások jegyzőkönyveivel. A daktiloszkópus befejezve munkáját, eltette a borítékot az ujjlenyomatokkal. Elköszönt és távozott. — Nem értem, minek küldte el most ezeket az aktákat? — csodálkozott Wilska. — Pofon egyszerű! Ezzel bizonyítja, hogy a csekk birtokában van. Akinek a kezében volt az akta, annál van a csekk Is, amely az aktához volt csatolva. Ravasz fickóval van dolgunk. Egyelőre úgy táncolunk, ahogy ő fütyül. Mint sakkjátékos, három lépést látok előre. — ? — Nem küldte vissza, és nem Is tette tönkre az aktákat korábban, mert már előre gondolt arra, hogy hirdetést adunk fel, és jutalmat tűzünk ki. Azt is előre látta, hogy elfogadjuk ajánlatát és bizonyítékot kérünk tőle, mely szerint valóban nála van a csekk. Félek, azt is tudja, hogy a mi beleegyezésünk csak látszólagos. Nos, hát mit tegyünk? Az ő füttyszavára táncoljuk továbbra is? Végül talán mégiscsak mi kerekedünk felül — Mit akarsz most tenni? — Mint már mondtam, tovább játszom, bár ellenfelünk feltételezi, hogy hamis kártyákkal játszunk. Lehetséges, hogy sejti a következő lépésünket is. Valamilyen, számunkra még ismeretlen oknál fogva, szüksége van erre a játékra. Mivel mi is időt akarunk nyerni, tehát folytatjuk a játékot. Próbálunk alkudozni a mi „sápadt Nikónk”- kal. (Folytatjuk)
